Yalom A Schopenhauer-terápiac. könyve számomra, a filozófus nagy rajongójának, úgy gondoltam, kötelező darab. Jól is gondoltam, mert számos olyan részletre derült fény Arthur életéből, amiről Safranski könyve nem adott hírt, így például a hányattatott gyerekkoráról, de igazából az ifjúkori szexuális túlfűtöttsége is meglepetés volt számomra. Schopehauer fő műve, A világ mint akarat és képzet nem véletlenül díszeleg a filozófiai toplistám első helyén, soha nem volt olyan nagy hatással rám filozófia, mint ez a gyönyörűen megírt könyv, gyakorlatilag már a könyv – amúgy valóban öntelt és pökhendi – előszava olyan mély szimpátiát ébresztett Schopenhauer iránt, hogy elég sok mindent elhittem neki pusztán a vonzódásom miatt.
Yalom viszont szíve szerint terápiába küldené az emberkerülő Arthurt, hisz az kezdettől világos, hogy Philip nem más, mint Schopenhauer kvázi reinkarnációja, karót nyelt, merev, mindenkitől elzárkózó, bölcselkedő fiatalember, akinek nincsenek meghitt kapcsolatai. Hogy sikerül-e Juliusnak, a halálos beteg terapeutának kicsit változtatni Philip attitűdjein, maradjon most titok, mert engem sokkal jobban izgatott (volna) az a folyamat, ahogy a szexmegszállott Philip a filozófia tanulmányozásának hatására megváltozik, és képessé válik másképp szemlélni életét. A legeslegjobban meg az érdekelt volna, hogyan is zajlik egy filozófiai életvezetés tanácsadás Philip praxisában, de Yalom maradt a saját asztalánál, a csoportterápiánál.
Philip tehát egy Julius által koordinált csoportterápián kénytelen részt venni, hogy megkaphassa szupervízióját és ezáltal maga is terapeuta lehessen. Azt nem tudom, hogy a könyv, ami 80%-ban ezen csoportterápiás beszélgetéseket írja le, hitelesen ábrázolta-e ezeket a terápiás traccspartikat, de ez engem nagyon nem kötött le. Pedig tavaly még gondolkodtam is a csoportterápián, de örülök, hogy nem mentem ilyenre, mert én a világból is kiszaladtam volna olyan műmájer kérdésektől, hogy „Akkor most ez a mondat milyen érzést kelt benned?” vagy „Mi a véleményed az elmúlt öt percről?” meg ilyesmik. Eszméletlenül bosszantó és mesterkélt volt, alig vártam, hogy Philip végre beszóljon valami érdekeset, és ne azon pörögjünk, hogy ki volt bunkó az elmúlt tíz percben, meg hogy ki mit hogy értett vagy hogy a legjobb punci, most melyik hím alá kerüljön. (Most így belegondolva számomra nyilvánvalóvá vált, miért is nem élek társasági életet.) De Philiphez szívesen jártam volna tanácsadásra. Mert szerintem Schopenhauernek és Philipnek is nagyon sok mindenben igaza volt, és Yalomra/Juliusra olykor igazán pipa voltam, hogy nem találja eléggé célravezetőnek Arthur szavait, mikor szerintem épphogy fején találta a szöget. Teljesen az a benyomásom támadt, hogy Yalom jól érti Schopenhauer filozófiáját, nagyon izgalmasan mutatja be és szerintem szimpatikussá is teszi, de ugyanakkor mégis valami nagy szirupos mázzal önti nyakon, lájtosítja és végül valami egészen torz formában tálalja gyógyszer gyanánt. Vagy placebóként. Nem tudom, én ennél sokkal komolyabban veszem Schopenhauert és kevésbé komolyan az olyan problémákat, mint amikkel a terápia résztvevői küszködnek (párkapcsolati huzavonák), ez alól nyilván Julius a kivétel, aki a halállal foglalkozik. Bár akkor is egy öntelt figura.
Szóval összességében jó könyv, de elviseltem volna sokkal több Schopenhauert és kevesebb terápiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése