2020. július 27., hétfő

YTN 뉴스로 배우는 시사 한국어


Üdítő volt ebből a könyvből tanulni. A hírek megértése első hallgatásra koreai nyelven számomra ugyan még mindig egy enigmatikus képesség, de a könyv kivégzése után egyértelműen javult a helyzet. A koreai híreket azért nehéz megérteni, mert a bemondók és riporterek sajátos hanglejtéssel, gesztusok nélkül, hivatalos nyelvi stílusban, viszonylag gyorsan mondanak el nagyon sok adatot és információt, miközben a feliratokat, grafikonokat és felvillanó táblázatokat is értelmezni kellene.
A könyv nem a legnagyobb hírügynökség híreire alapozott, de én a magam részéről teljesen elégedett voltam a beválogatott YTN hírek minőségével, hosszával és nem utolsó sorban az érdekességével. Politika, gazdaság, társadalom, kultúra, tudomány, környezet, egészség és időjárás témákban kaptunk rövid híreket, amiket a magam részéről vagy a youtube csatornán vagy a YTN oldalán csekkoltam le. A hírek tartalmaztak nyelvjárást, gyerekbeszédet, archív felvételt, idegen nyelvű nyilatkozatot felirattal, diagramot, táblázatot – tényleg nagyon sokszínű volt a kínálat. A leckékben a hír meghallgatása után négy hallás utáni feladat következik, ami nem volt egyszerű, többnyire 70%-át első hallásra meg tudtam csinálni, de csak miután elolvastam a feladatot és másodjára meghallgattam, akkor tudtam csak teljesen megoldani. Ezt követi a hír hiányos szövege, a feladat, hogy újrahallgatás közben a hiányzó szavakat pótoljuk a szövegben. Ezt egy szókincsfejlesztő rész követi, ahol gyakran előforduló szavak koreai és angol jelentése olvasható példamondatokkal, alapvetően 4-5szavak ezek, tehát aki már túlesett a TOPIK II-n nem sok új szóval fog találkozni, én a magam részéről azért jó párat még kiírtam, vagy helyretettem. Különösen jók az apró betűs kiegészítések, amik szóbokrokat tartalmaznak, vagy lerántják a leplet például a és fosztóképzők működéséről. Imádtam! A szókincset a grammatika követi, ami meghökkentően eklektikusra sikerült, alapszintű nyelvtan keveredett felsőfokúval, részemről semmi újat nem találtam, így a gyakorló feladatokon is átlendültem. A leckéket egy újrahallgatás és egy beszédtéma felvetése zárja.
Számomra a könyv legnagyobb erénye azon kívül, hogy nagyon jó és izgalmas hírcsokrot hallgathattam meg 2014-2015-ös évből, hogy egyfajta módszert és forrást is ad a kezünkbe. Ezek alapján bárki felépíthet egy tanulási tervet, melyben a koreai hírek is szerepet kaphatnak, és követheti a tankönyv által ajánlott metódust, és akár a YTN mellett elkötelezve magát segít abban is, hogy megfelelő híreket vadásszunk le magunknak.  

2020. július 22., szerda

김애란: 바깥은 여름


A 두근두근 내 인생 óta tervezem, hogy olvasok még valamit 김애란-tól, és 2017-es első megjelenésétől áhítoztam erre a könyvére. Imádom a címét! Odakinn: nyár. Ha odakinn nyár van, akkor odabenn könnyen lehet épp tél tombol. És ez máris megadja az alaphangját ennek az elbeszéléskötetnek, mert témái: a magunkra hagyottság, vagy magunkra maradottság, sőt egyenesen az elidegenedés. Mindben nagy szerepet játszik az eltűnés, az eltávolodás, a veszteség, az elválás, vagy valaminek a visszavonhatatlan elveszítése. Két elbeszélésben is a gyász áll a középpontban, a Télelő c. történetben a gyermeküket veszett szülők szorongását mutatja be a kisfiú nyomaitól még élő lakásban, a Menni szeretnék valahová c. történetben pedig egy férjét gyászoló nő skóciai utazásáról olvashatunk, aki turistáskodás helyett begubózik egy idegen világba, egy idegen házba, és míg testét lassan ellepi a rózsahámlás, bolyong önmagában, míg végül reményt talál. Ez az egyetlen történet különben, aminek a végén kissé fellélegezhetünk.
Igen megrázó volt a Nocshán és Evan c. történet, amiben egy nagyanyja által nevelt, szegény, szinte nincstelen fiú befogad egy kitett kutyust, aki megbetegszik. A kutyás történetek amúgy is szomorúak, de ennek annyira sokkoló a vége, hogy napokig nem tértem magamhoz.
Két kedvencem a Némaság jövője és az Rejtő kezek. Előbbi egy fantasztikus történet abból a jövőből, amikor már nem lesznek nyelvek, mivel egy központi nyelvet beszél mindenki. A még fennmaradt nyelvek beszélőit összegyűjtik, nagy részüket erőszakkal, és egy múzeumban tartják őket, ahol meg lehet hallgatni a beszédüket, vagy egyéb produkciókat láthatnak tőlük. A történet a múzeumon belüli életről és a nyelvek sokféleségének jelentőségéről, illetve jelentéktelenségéről szól, az elbeszélő pedig igen talányosan magát „félreértésnek” nevezi. A másik kedvencem, egy szülinapi történetbe ágyazott elbeszélés, ami emlékeztetett a Poézis c. filmre, amiben nagymama és unokája, itt anya és fia közt tátong szakadék, és ebben a történetben is a fiú bűncselekményt követ el, amit valamilyen módon az anya igyekszik leplezni. Anya és fia közt azonban nemcsak generációs, vagy életélményből fakadó idegenség van, hanem etnikai identitásbeli különbözőségből fakadó feszültség is, mert az apa külföldi, ami a fiúban egyfajta kettős identitást szül.
Az Odakinn: nyár c. elbeszéléskötet nehéz és súlyos, pedig olykor egy-egy karakter körbe van véve fénnyel és nyárral, mégis komorak, árnyékban maradnak. 김애란 írói stílusának sokfélesége pedig káprázatos, annyira különböznek elbeszélői stílusban egyes darabok, mintha nem is egy szerző tollából kerekedtek volna elő. Ajánlom mindenki figyelmébe.

2020. május 1., péntek

장강명: 한국이 싫어서


Méltán keltette fel figyelmem címével a Mert utálom Koreát c. regény, mely a kiadó „fiatal kortárs írók” sorozatában jelent meg, és egy csapásra bestseller lett. Ebből a sorozatból olvastam a szintén Korea utálatos oldalát ábrázoló Cso Namcsu (조남주) regényt is, a 82-es születésű Kim Csijongról. Ezúttal is egy női sorsot ismerhetünk meg - különben férfi író tollából – aki némiképp szerencsésebb utat fut be, és a könyv vége is egy boldogabb jövő felé int.
Kjena egy átlagos koreai család középső lánya, aki nem érzi jól magát hazájában. Sőt, vallomása szerint képtelen a kapitalista, munkamániás, magánszférát nem ismerő Dél-Koreában élni, ezért úgy dönt, hogy Ausztráliába emigrál, hogy megtalálja boldogságát. Miután megmártózik a túlórákkal, éjszakai műszakokkal és részeg esti munkavacsorákkal terhes céges életben, külföldre menekül könyvelést és angolt tanulni. Megismerhetjük a délkelet-ázsiai diaszpóra életét, az ázsiaiakkal kapcsolatos sztereotípiák és a beilleszkedési nehézségek egészen széles skáláját. Kjena életében szerelmek és barátok tűnnek fel, akik életén keresztül az író vagy a koreai élet keserveit, vagy a bevándorló élet viszontagságait ecseteli, egy-egy felemelő epizóddal tarkítva. Kjena gyakran veti össze a nyugati társadalmakat a hierarchikus berendezkedése miatt merev és elnyomó koreaival, kritizálja Koreát, mert képtelen a státuszszimbólumoknak ellenállni, és még az emberi, szerelmi kapcsolatokban is túl nagy fontosságot tulajdonít a vagyonnak és a család státuszának. A koreai embereket boldogtalannak ábrázolja az író, akik napról napra kitartanak abbéli reményükben, hogy később a megszerzett vagyonuk garantálja nekik a jól megérdemelt boldogságot. Kjena azonban – bár vágyik az anyagi biztonságra is – inkább a pillanat örömeit, a flow élményének boldogságát preferálja, de míg elérkezik ehhez az élményhez, elég sok viszontagságon kell keresztül mennie.
Annak ellenére, hogy a regényen szerintem érződik, hogy újságíró írta, könnyen olvasható, mégis fontos lehet a koreai fiatalok számára, mert olyan kérdéseket fogalmaz meg élesen, amit ők is éreznek, vagy megélnek. A történetben ábrázolt események zöme különben két koreai bevándorló ausztrál élményein alapszik és blogbejegyzéseken, így akár hitelesnek is mondható.

A könyv érdekessége, hogy 반말-ban, vagyis a legbizalmasabb nyelvi stílusban íródott.     

2020. április 16., csütörtök

LinguaShop - koreai nyelv


Mivel a nyelvtanulós csoportomban többen megfontolás tárgyává tették már, hogy beruháznak a LinguaShop vonzó ajánlatába, illetve többen kérdezték már, mi a véleményem róla, úgy döntöttem írok egy kicsit erről az oldalról, és ezt követően mindenki maga döntse el, hogy fizetne-e ezért több ezer forintot, vagy többet. Képeket nem fogok az oldalból ide bevágni, egyrészt mert el akarom kerülni az esetleges jogi problémákat, másrészt nem akarok hibás dolgokat sem látni ehelyütt. A linken minden megtekinthető: https://www.linguashop.com/koreai-tanfolyamok [letöltve: 2020.04.16.]

Az oldal ígérete így hangzik: „A LinguaShop nyelvtanfolyamainak segítségével 2-4 hét alatt elegendő tudást sajátíthatsz el ahhoz, hogy idegen nyelvi társalgásban vehess részt, vagy egyszerűbb könyveket elolvass.” Csodamódszerektől hemzsegő világunkban minden bizonnyal sok naiv ember akad, akik minden további nélkül elhiszik, hogy lehetséges 2-4 hét alatt koreai nyelven elolvasni egy meseregényt csak akarni és hinni kell, de valószínűleg még a legoptimistábbak is megrökönyödnek, és legalább egy kicsit elgondolkodnak azon, hogy vajon komolyan vehető-e egy ilyen oldal. Az is gondolkodóba ejtheti a mezei nyelvtanulót, hogy az oldal maga is sok helyen helytelen fordítású, mitöbb gyanítható, hogy gépi fordítással készültek egyes passzusok, és ha az oldal egyéb linkjeit nyitogatjuk meg, rendre angol nyelvű szövegekre bukkanhatunk.
De lássuk sorban, mit kínál az oldal:

Tanfolyamok
Ez beugratós, szó sincs tanfolyamokról. Ha kurzust szeretnénk választani, akkor az oldal az oktatócsomaghoz navigál, de kurzus címszó alá rendeződnek a szókártyák, audióanyagok stb. is.

Szókártyák
„A koreai nyelvű tanulókártya játék 2000-ben tartalmazza a leggyakrabban használt koreai szavakat. A koreai kártyák tartalmát tanárok és nyelvi szakemberek állították össze.” Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy egy 2000-es kiadású pakliról van-e szó, vagy 2000 szót tartalmaz, de az illusztrációként látható „tsip” semmi jót nem ígér. Nemcsak, mert ez az átírás semmilyen szabványos rendszerbe nem illeszthető bele, hanem azért is, mert az átírások nem a nyelvtanulók számára készült rendszerek. A koreai írás kiolvasásának művészetét (ha a hasonulásokat is belevesszük) néhány nap alatt el lehet sajátítani, ezt követően az efféle átírások csak akadályozzák a további haladást. A kártyákon sehol nem olvashatóak koreai betűkkel szavak, Koreában pedig sehol nem használatosak a latin betűs átiratok. Minden szó önmagában áll, egyetlen példamondatot sem olvashatunk, képi anyag nincs hozzá, viszont hanganyag igen, és az rendben is volt, legalábbis a próbaverzióban. Az említett szakemberi gárdáról semmilyen adatot nem találtam az oldalon. A csomag 2600 forint.

Oktatócsomag
A magyarul meghökkentő mód „Taníts!”-ra keresztelt oktatócsomag (eredetileg: Taníts engem!) gyors és szórakoztató tanulást ígér 13 700 forintért. Az oldalt megnyitva a következőket tudhatjuk meg a koreai igékről: „Különlegességnek számít a koreai nyelvben, hogy másképp ragozza az igéket ha barátságosan szól és másképp ha tisztelettel '(tegezés <-> magázás)'. A koreai nyelvben 'a lenni' ige segédigeként is használható. A jelen idejű igéknek nincs ragozásuk. Az ige változatlan marad minden számban és személyben. Azonban van egy igevégződés a barátságos, és egy a tiszteletteljes közléshez.” A koreai nyelv hasonlóképp a japánhoz, tiszteleti szinteket használ, melyek a társalgásban résztvevők viszonyától, a társalgás helyzetétől és témájától függően igen változatosak lehetnek. Határozottan nem barátságosságról van szó, hisz egy magasabb udvariassági szinten is lehet igen barátságos végződéseket alkalmazni. A magyar tegezés és magázás határozottan nem feleltethető meg a koreai tiszteleti szinteknek, talán annyi jelenthető ki, hogy a legalsó szint (반말) mindig tegezőnek fordítandó, egyéb esetben szituációfüggő. Ezért is kiemelten fontos a koreai kultúra beható ismerete, mely nélkül a nyelv nem sajátítható el megfelelően. A passzust egy fura táblázat követi, melyben megintcsak nem találunk koreai betűket, így egy kezdőnek szerintem lövése sem lesz arról, melyik szavakról vagy szerkezetekről lehet szó. A példák átírva: 저는 놀아요. 저희는 말합니다. 저희는 할 줄 알다. (ez kapásból helytelen, tövűek esetén: 할 줄 안다 helyesen) 저희는 넣습니다. 저희는 줘요. Ez így konkrétan 4 tiszteleti szint, amikhez semmiféle magyarázatot nem fűznek. További leckéket böngészve a „ti” személyes névmára a 당신들-t használja, de kikötések nélkül. Az egyszerű koreai mondatok kapcsán azt írja: „Egy tipikus koreai mondatban ahol 'a lenni' ige szerepel, az ige a mondat végére kerül. 'A lenni' ige egyes és többes számban is '-ayo|-oyo'.” Ebből csak annyi igaz, hogy a koreai mondat végén szerepel mindig az állítmány, ugyanakkor a tiszteleti végződések határozottan nem létigék. Egy másik lecke szerint: „Ahhoz, hogy azt mondhassuk koreaiul 'házam' vagy 'fiam' stb a 'na-öi' szót kell használnunk.” Ez arra akar utalni, hogy a birtok elé kell illeszteni a 나의 szót, viszont azt elfelejti hozzátenni, hogy többnyire csak írásban fest így a dolog, szóban bizalmasabb szinteken, és udvariasabb szinteken. A legmeghökkentőbb a jelzőkről szóló szösszenet, mely szerint: „A melléknevek a főnév előtt állnak a koreai nyelvben csakúgy mint a magyarban. A mellékneveket a főnévvel egyeztetik. Ez azt jelenti, hogy a mellékneveknek van nőnemű alakjuk a nőnemű főnevekhez, és van többes számú alakjuk a többes számú főnevekhez.” A melléknevek állhatnak állítmányként a mondat végén, és jelzőként a jelzett szó előtt. Ha jelzőként áll, akkor nem a jelzőt követő főnévhez kell illeszteni, egyszerűen az dönti el a végződését, hogy maga a melléknév töve magánhangzóra vagy mássalhangzóra végződik, és használata pofonegyszerű. A koreai nyelvben nincsenek nyelvtani nemek. Összességében az oktatócsomag ad hoc átírásokkal készült kifejezések listáját tartalmazza, mely hemzseg a hibáktól.

Hanganyag
„Töltse le a koreai-magyar audió fájlokat, és tanuljon kocogás közben, gyakorlással, ingázással, főzéssel vagy alvással. Az MP3 fájlok másolhatók okostelefonjára vagy iPadjére (iTunes-on keresztül).” Belehallgatni nem tudunk, annyit tudhatunk csak, hogy 50 percnyi hanganyagot kapunk 3300 forintért, amin szavak és kifejezések hallhatóak. Mondanom sem kell, hogy ennél jóval többet nyújtanak ingyenes applikációk, igaz nem magyarul.

Utazás közben hallgatható szótanuló program
5500 forintért 10 perccel több hanganyagot kapsz, amit az autódban hallgathatsz. Belehallgatni ebbe sem lehet. Itt jegyzem meg, hogy az értékelések, amik ott virítanak a rendelő felületen a linguashop összes kiadványára vonatkoznak, és nem arra a tételre, amit naivul meg szeretnél venni.

Munkafüzet
3000 forintért tied lehet egy 37 oldalas munkafüzet, amit pdf-ben letölthetsz. Nyelvtani gyakorlatokat ígér, és ha a mellékelt kép nem csak illusztráció, akkor a koreai nyelvtanulóktól itt is azt várják el, hogy latin betűkkel oldják meg az amúgy helytelen feladatot. Az képen az összes feladat helytelen, az „én vagyok” koreaiul, lehet 저요., a 저는요. ugyanis már tartalmaz egy témajelölőt, így az csak reakcióként képzelhető el, pl. 저는요? (Mármint én? / Ami engem illet stb.).

Hangos könyv
Koreai egyszerű történeteket ígérnek 3500 forintért, 60 percnyi hanganyaggal és letölthető pdf-fel, elvileg koreaiul és magyarul. Nem lehet belehallgatni.

Szótár
Vajon milyen szótárat kaphatunk 1500 forintért? Vélhetően a fura átírással megírt szószedetet kaphatjuk meg, a rendelő felület szerint amúgy magyar-koreai nyelven. Semmilyen információt nem kapunk azzal kapcsolatban, hogy hány szót tartalmaz a pdf-ként letölthető szótár.

Társalgás
Egy másik drága tétel, 11 000 forintos a társalgási oktatócsomag. Ebből megintcsak semmit nem láthatunk, annyi derül ki, hogy egy szoftverről van szó, amit telepíteni lehet, magyar nyelvű, és van benne hangosszótár, kinyomtatható leckék, nyelvtan és szókincs, és hangfelismeréssel javítja a kiejtést. A borító nem sok jót ígér ezzel az anyong-gal…

Nyelvtan
2500 forintért egy 30 oldalas nyelvtani anyagot kapsz, többek közt a nem létező határozott névelőről is tanulhatsz (semmilyen névelő nincs a koreai nyelvben), és beavatást nyersz az egyes és többes számú főnevek rejtélyébe is (a többes szám semmi más, mint a végződés hozzáillesztése a főnévhez…). Az illusztrációként látható kártyán az áll, hogy egy melléknév igévé alakítható a –végződéssel. A melléknevek attól, hogy állítmányi pozícióba kerülnek, még nem lesznek igék. Ha képzőt illesztünk hozzájuk, akkor ez megeshet, pl. piros – pirul. A –végződés nem képző, hanem a semleges/publicisztikai stílus végződése, amit kiadványokban, naplóban stb. használnak, illetve önmagunkhoz intézett beszédben. Tehát a 사과는 빨갛다 pusztán annyit jelent, hogy Az alma piros. és a piros nem lesz ige természetesen.

Összességében tehát lesújtó a véleményem erről a kiadványról, csak remélni merem, hogy nem sokan ruháztak be nyelvtanulóként ezekbe a termékekbe. Ha megbízható alternatívára vágysz, akkor innen szemezgess.

2020. április 12., vasárnap

한강: 내 여자의 열매

Ezt a könyvet Jankának köszönhetem, aki mikor itt járt a szerző, megemlítette neki, hogy már született egy recenzió a Növényevő c. könyvről, amit akkoriban olvastam el eredetiben. Han Kang ekkor egy dedikált példányt küldött nekem ebből az elbeszéléskötetből, amit azóta is nagy becsben tartok.
Bizony nem kevés időbe telt, mire elolvastam az összes történetet, az amúgy sem vékony kötetből. Han Kang írásmodorának minden stílusjegyét magán hordozó elbeszélésekről van szó, sötétek, komorak, nyomasztóak, nagy szerepet kapnak bennük a sötétség idején feltörő, hajnalig gyötrő szorongások, a fullasztó álmok, melyek a valóság síkjába nyúlnak, és a növényivé sorvadó, vagy épp szárba szökkenő és virágba boruló női életformák. A kötet tartalmazza a Növényevő regény párját, az Asszonyom gyümölcse hasonló léthelyzetet dolgoz fel, de itt a nő szó szerint, egyfajta kafkai fordulattal valóban növénnyé változik. Han Kang több elbeszélésben is főszerepet kap a nagyvárosi környezet egészségtelenül fojtogató légköre, a maró fények és zavaró zajok kavalkádja, amely megbetegíti, végül megöli vagy végzetes átváltozásra kényszeríti az érzékeny szereplőket. Olvasóként mégis az az érzésünk támad, hogy a fájdalmas döntések és transzformációk szükségszerűek egy olyan élhetetlen környezetben, mint amilyennek Han Kang a koreai nagyvárost, többek közt Szöult ábrázolja. Az Asszonyom gyümölcse elbeszélés egy része olvasható magyar fordításban is hála Osváth Gábornak.
A másik nagy felfedezés a Fehér virág c. elbeszélés volt, ami a 2016-ban megjelent Fehér () c. regénnyel mutat rokonságot, nem annyira a történetében, már ha egyáltalán beszélhetünk történetről a regény kapcsán, mint az ábrázolástechnika szempontjából. Ebben az elbeszélésben is a fehér szín tematizálja az eseményeket és a jeleneteket, és itt is megjelenik a gyász témája.     
Az egyik legdöbbenetesebb darab mégis a Vajon hogy érzik magukat hajnaltájt a kutyák? c. elbeszélés, ami napokra kiütött. A történet középpontjában egy kislány áll, aki szinte folyton részeg apjával él egy panzióban. Az apa a közelgő válás és elhagyatottság miatt átadja magát a dühének és a kétségbeesésének, míg a kislány teljesen egyedül marad, nem kap enni, inni, és épp csak eléri az ajtó kilincsét, hogy időnként expedícióra induljon a tengerpartra vagy a közeli utcákra. A történet komoly feszültséget sűrít magába, hisz a történéseket a sokszor magatehetetlen gyerek szemszögéből látjuk, idegfeszítő, ahogy az apa akár egy teljes napra is eltűnik, étlen-szomjan hagyva a folyamatosan töprengő, bolyongó, felnőtt méretű tárgyak közt feszengő, az apa-anya viszonyára vonatkozó elméleteket felállító kislányt, hogy aztán hasznavehetetlen tárgyakkal, csatokkal térjen vissza, miközben meg sem fordul a fejében, hogy ételre lenne szükség. Az idő is képlékennyé válik ebben a helyzetben, az éhség olykor végtelen hosszúra nyújtja az órákat, olykor segít abban, hogy a lányka átaludja a szenvedés idejét. A legnyomasztóbb persze a kislány rettegésének és folyamatos szorongásának ábrázolása, amíg lassan rájön, hogy az apja pontosan mire is készül.

Han Kang történetei sosem a vidám percekről szólnak, nem az élet napos oldaláról. Sötét könnyeket síró, sötét álmokat álmodó író, aki ezekből a szorongásos álmokból és könnyekből nyújt át egy nehezen emészthető, mégis bámulatos csokrot. Egy húzóra senkinek nem ajánlanám.

2020. február 6., csütörtök

Ritka fotók a Koreai-félsziget és Magyarország kapcsolatainak történetéből


A koreai-magyar diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójára egy különleges fotóalbum látott napvilágot, mely a két földrajzilag ugyan távoli, de a történelmi párhuzamosságok okán mégis oly közeli ország kapcsolatának alakulását mutatja be. Több szempontból is kuriózum a kötet, egyfelől olyan képek kerültek a válogatásba, melyek java sehol korábban nem volt látható, másfelől három nyelven olvashatunk kommentárt a fotókhoz: angolul, koreaiul és magyarul. A fotókat Dr. Csoma Mózes, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete válogatta kiváló érzékkel, noha bevallottan szubjektíven – alapvetően a koreai-magyar diplomáciai és kulturális kapcsolatokat prezentálandó.
A praktikusan kis formátumú, kiváló minőségű album (egy oldal – egy kép, szemközti oldalon értő kommentár) az első oldaltól beszippantja az olvasót, mintha egy történelmi utazásra indulna. Az első kép rögtön a Kjongbokkung-ot ábrázolja, kissé felverte a gaz az ősi köveket (1908-ban, a japán megszállás előtt készült kép) és Dr. Bozóky Dezső, a koreai kultúra talán első igazi nagy szerelmese, épp az épület felé lépked többedmagával. Az utolsó fotón pedig a régóta várt, Budapest-Szöul közvetlen járat indításának ünnepét láthatjuk. Átlapozva a gazdag képanyagot megállapíthatjuk, hogy a két esemény között eltelt évek, mennyire sokszínűek, élményekben gazdagok és több szempontból is termékenyek voltak. Láthatunk képeket az észak-koreai magyar kórházról, illusztris észak-koreai politikusok és művészek protokoll-eseményeiről, művészi előadásairól, megnézhetjük a hazánkba érkező észak-koreai gyerekek életképeit, megcsodálhatjuk a koreai táncosnők gyönyörű öltözékét, és megfigyelhetjük a kibontakozó diplomáciai és kereskedelmi kapcsolat fontosabb jeleneteit.
Természetesen muszáj írnom azokról a képekről, melyek rögtön megragadtak. A 20. kép 1951-ben készült, a Nemzeti Szalon homlokzatán egy hatalmas felirat (A koreai gyermekekért) hirdeti a kiállítás tárgyát. A szocialista művészeteszménynek megfelelően egyszerű, mégis kellőképp monumentális lett ez a hirdetés, és izgalmas lehetett a tárlat, ebbe bele is lehet kukkantani az MTVA Archivumán keresztül. A 33. képen Sövény Aladár látható, amint az „ablak” szót tanítja egy észak-koreai árvának. Sövény a kislány kezét fogva rajzolja vele együtt a mintaszerű betűket, s noha a magyar nyelv tanulása meglehetősen nehéz volt a koreaiaknak, mégis látható az igyekezet mindkét fél részéről.  A 44. kép egyszerűen zseniális: egy copfba font hajú úttörő kislány „szívküldi” feliratú szívecskéket oszt népi viseletbe öltözött koreai kislányoknak. A gyermeki arcokon egyszerre látszik megilletődöttség, öröm és csodálkozás. Az 52. kép, melyen Kodály Zoltán látható érdeklődő koreai kisfiúk körében, méltán lett a szöuli Magyar Nagykövetség ünnepi facebook borítója. Kodály nagy érdeklődéssel fordult a koreai pentaton népdalok felé, és szemmel látható, mennyire elbűvölte őt is a koreai gyerekek bája. És végül a 67. képre hívnám fel a figyelmet, ami annyira megindító, hogy percekig csak néztem az arcokat, melyek a Yonsei Egyetem előadótermének homályából tűntek elő – a Magyar Szabadságot Védő Önkéntes diákkatonák arcai, akik a magyar 56-os forradalom hírére ifjonti hevülettel megszakítva tanulmányaikat Magyarországra készültek, hogy a kommunizmus ellen harcoljanak.
Jelentős kiadványról van tehát szó, nemcsak kulturális, és fotódokumentációs szempontból, hanem mert képes megrezdíteni azokat az érzelmi húrokat, melyek mintha a magyar és koreai emberek szívében hasonlóképp pendülnének meg.     
Nagyon szeretném ezúton is megköszönni az értékes kiadványt Dr. Csoma Mózes Nagykövet Úrnak, és nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire meghatott önzetlen és nagylelkű ajándéka. Nagy becsben fogom tartani.

2020. január 10., péntek

Boyé Lafayette de Mente: A koreai észjárás


Nincsenek jó híreim.
Ezt a könyvet még egy olyan laikus is, mint én, aki csak 10 éve foglalkozik a koreai kultúrával és nyelvvel, különösebb nehézség nélkül tudja szakszerűtlennek, sőt akár károsnak is titulálni. Tegnap a 70. oldal magasságában és a sokadik margóra vetett WTF jegyzetet követően úgy gondoltam, hogy leírom az eddigi benyomásaimat, aztán pedig jó mélyre süllyesztem ezt a meglehetősen drága kiadványt könyvespolcom legárnyékosabb bugyrába.
Boyé Lafayette de Mente hisz abban, hogy a nyelv határozza meg a gondolkodást – fejti ki az előszóban. Ami nincs a nyelvben, az tehát nincs a gondolatban sem, ergo ha a koreai nyelvvel foglalkozunk, akkor megismerjük a koreaiak gondolkodásmódját. Ezen egyszerű, nyilván finomításra váró és a legtöbb filozófus szerint pedig egyenesen együgyű gondolat feltételezné, hogy a könyv szerzője kiválóan ismeri a koreai nyelvet, különösen hogy a könyvet magát is koreai szavak tematizálják. Azonban ha csak átlapozzuk a magyar kiadást, feltűnhet, hogy egyetlen koreai szó sincs benne koreai írással, csakis latin betűs, átírt változatokat láthatunk, amikor pedig közelebbről szemügyre vesszük ezeket a romanizált alakokat, rádöbbenhetünk, hogy egyik szabványos átírási rendszerhez sem illeszkednek az alakok, olyannyira, hogy egyes szavak kibogarászása szinte lehetetlenné válik. A kvázi szócikkek fogalmai tehát egyfelől le vannak írva egy Mente-féle ad hoc átírással, amit ő szabványosnak tart, de nem az, nem tesz különbséget például és között (nála mindkettő ch), vagy sztochasztikus módon az ㅓ ㅜ ㅡ betűket is ugyanazzal a latin betűvel (u) írja át, komoly fejtörést okozva annak, aki vissza szeretné keresni koreaiul is a szót. Emellett a magyar kiadásban is indokolatlanul helyet kapott egy sajátos átirat, ami azt prezentálná, hogyan ejti ki a szót egy angol, ehelyett sokkal megfelelőbb lett volna, ha a magyaros átírás kerül a kiadványba, amit Mártonfi koreanológus dolgozott ki, és használata teljesen alkalmas lett volna egy ismeretterjesztő kiadványban. Először nyilván hiányoltam az eredeti koreai betűkkel írt szót is, de igazából örülhetünk, hogy nem szerepelnek benne ezek a torz és helytelen változatok, melyek az angol kiadásban fellelhetőek. Néhány példa: az arirang koreaiul 아리랑, Mente-nél 알일앙, a türelem koreaiul 참을성, Mente-nél 찰물성, a koreai történelem pedig 한국 역사, Mente-nél 항욱욕사. Természetesen olyan szavakra is akadtam, amit biztosan rosszul írt le a szerző (pl. a chagun, ami az átírása szerint 차군, jelentése: bambusz művészi kifejezéssel, nála viszont együttérzés és könyörület), és rosszul fordított szóra is akadtam (pl. 체벌, ami testi fenyítést jelent, nála viszont kollektív büntetést). Önmagában szerintem már ezen a nyilvánvaló és döbbenetes inkompetencián sem lehet túllendülni, hisz ha a szerző azt állítja, hogy a koreaiakat csak a nyelvükön keresztül ismerhetjük meg, akkor vajon mit gondoljunk arról a kiadványról, amit olyasvalaki írt, aki nemhogy nem ért a koreai nyelvhez, de mint látni fogjuk, még arra sem vette a fáradságot, hogy felüssön egy koreai szótárat, vagy megnyisson egy koreai weblapot.
Miután ugyanis eldöntöttem, hogy nem lifteztetem a vércukorszintem ezzel a könyvvel a 70. oldal magasságában, mégiscsak odalapoztam azokhoz a témákhoz, melyek egy évtizede izgalomban tartanak. A hangul szócikk, egészen pontosan a hangul/handzsa szócikk kapásból terminológiai bakival indít  (a handzsa a koreai nyelvben használt kínai írásjegyeket jelenti), ezután át kell evickélnünk olyan gondolatokon, hogy a koreaiak azokat a kínai írásjegyeket választották ki, ha tehették, amik leginkább megfeleltek a koreai szavak jelentésének, vagy hogy Hunmindzsongum volt a hangul eredeti neve (ez a kiadvány címe, amiben ismertették a betűket), végül odáig jutunk, hogy a hangul karakterekről olvashatunk. Na most, ha csak a wikipédiáig eljutott volna a szerző, akkor tudhatná, hogy a koreai írás hangjelölő, így karakterekről nem beszélhetünk. A koreai betűk, azok egyszerűsége és roppant logikája nem kerül bemutatásra, összességében a 6 oldalas szócikkből, mindössze másfél oldal foglalkozik csupán a koreai betűkkel. Sokkal nagyobb figyelmet szentel a szerző az átírási mizériáknak, melynek fejtegetése közben ilyen meghökkentő konzekvenciákra jut: „A hangul valójában két szó, a Han (Korea) és a gul (írás) összevonásával jött létre, és számomra úgy tűnik, hogy ésszerűen szétválasztva írni őket, mint ahogy az angol nyelvben tesszük, sokkal jobb megoldás lenne.” Ebből a mondatból nemcsak a szerző bicskanyitogató anglocentrizmusa süt, hanem hogy nem ismeri az összetett szó fogalmát sem. Pár mondattal később elcsodálkozik azon a jelenségen, hogy az Yi, Lee és Rhee ugyanaz a koreai vezetéknév, és hogy a Pak és a Park „szintén ugyanúgy hangzanak koreaiul”. Valószínűleg kevesen vannak, akik ne hallottak volna legalább egy-két koreai dalt, vagy ne láttak volna koreai nyelvű filmet, talán az ő számukra is meghökkentő Mente nyilvánvalóan végtelenül szubjektív megállapítása, miszerint a koreaiak az angolhoz hasonlóan ejtik a mássalhangzókat, míg a magánhangzókat a spanyolhoz hasonlóan. No comment. Az átírás rejtelmei után Mente a handzsákról ír a szócikkben, kijelentve, hogy a koreaiak a kínai eredetű szavakat anélkül használják, hogy tudatában lennének a szavak eredetének (hö?), majd arról ír, hogy a koreaiak mennyire nagyon hiányolják a handzsákat, ami persze megint valami légbőlkapott ötletnek tűnik. (Hivatkozások természetesen nincsenek a szövegben.) A handzsák körül mindig is parázs vita zajlott, de a mai Dél-Koreában a handzsák használata korlátozott, és inkább tudományos, illetve szépirodalmi művekben bukkanhatunk rájuk, illetve egy-egy közismertebb írásjegyre a sajtóban, eseményeken, Észak-Koreában pedig – a szerző állításával ellentétben – a mai napig nem használatosak. A szócikkhez egy izgalmas lábjegyzet is kapcsolódik, melyben a szerző azt állítja, hogy a koreaiak nem használnak szóközt, ami a koreai nyelvtanulást rettentően nehézzé teszi, illetve azt is hozzáfűzi, hogy a koreaiak nem hajlandóak megtanulni a szabványos McCune-Reischauer-féle átírást, ami nehezíti a kommunikációt. Nos, a koreaiak valóban egy ideig nem használtak szóközt, de amikor Mente a könyvét publikálta, már aligha akadhatott olyan szótárra, vagy internetes anyagra, ami nem használt szóközöket.
Pár lappal odébb vár a hankuk mal (hahn-kuuk mahl), vagyis a koreai nyelv szócikk. Most lendüljünk át azon, hogy a koreaiak mit gondolnak a saját nyelvükről (a legtöbb nyelvész szigetnyelvnek tartja a koreait), de kijelenteni, hogy a „nyelv valójában inkább kínai, mint koreai”, annyira amatőr és vérlázító, hogy túlmegy minden határon. Mente azonban még rátesz egy lapáttal, amikor azt állítja, hogy azok az elvont fogalmak, amiket a koreaiak a kínaiból vettek át a szókészletükbe, mint amilyen a jóság, vagy bátorság, eredetileg nem léteztek a koreai nyelvben, azt a benyomást keltve, hogy a koreaiak nem voltak képesek elvont fogalmak alkotására a kínai kultúrával való találkozás előtt. A koreai számrendszerbe és személyes névmásokba sikeresen belebonyolódik, ezt talán bocsássuk meg a szerzőnek, de azt megbocsáthatatlannak tartom, hogy a „mi” névmás használata kapcsán túldimenzionálva kijelenti, hogy „az emberek gyakran nem arra használják fel ezt a szokást, hogy a családjuk vagy az adott csoport érdekeit önzetlenül a sajátjaik fölé helyezzék, hanem egyszerűen csak meg akarnak szabadulni a felelősségtől”. Az enigmatikus és az irodalomjegyzékben sem szereplő Shin és Yu professzorok szerint a koreai nyelv tiszta formájában, jelentsen ez bármit is, „nem alkalmas a logikus gondolkodásra, mert nincsenek vonatkozó névmások a nyelvben, az állítmány rendszerint hiányzik, a különbségtétel az egyes szám és a többes szám között bizonytalan, és gyakoriak az alany nélküli mondatok.” Ha valami igazán vonzó és szeretnivaló van a koreai nyelvben, az a roppant logikája, ami szinte mindenkit lenyűgöz, és noha valóban gyakori az alany hiánya, és másképp írnak érvelő szövegeket, aligha okoz komolyabb megértési nehézséget a kontextus ismeretében. Az anglocentrizmusnak ez a fajta dominanciája, ami az arcunkba robban a könyvet olvasva, engem személy szerint eltántorít attól, hogy komolyan vegyem ezt a kiadványt.
Nagyon nehéz a szívem, ahogy erre a roppant méretű könyvre ránézek. Mert látom, hogy sok munka volt a kiadásban, a fordító minden bizonnyal megtett minden tőle telhetőt, szép a kivitelezés, és biztosan minden hozzám hasonló, Korea iránt elkötelezett embernek a szeme felcsillan, hogy íme, 655 oldal, tele Koreával. Azonban megtapasztalva ezt a mérhetetlen szakszerűtlenséget, hiányosságokat, pontatlanságokat, a hivatkozások teljes hiányát, a fel-felbukkanó kulturális etno- és anglocentrizmust, elszorul a szívem, hogy ma Magyarországon ezt tudjuk adni a koreai emberekről, noha nyilvánvaló, hogy ebből a könyvből Mente észjárását ismerhetjük meg, és nem a koreaiakét.
Utánanéztem, mit reagáltak a koreaiak a könyvre. Szerencsére nem fordították le, de így is akadt, aki átrágta magát a nagy tömegű szövegen, mégpedig 김지명 (Kim Csimjong) a Koreai Kulturális Örökség Oktatási és Kutatási Intézetének (한국문화유산교육연구원) vezetője. Mint írja, mélységesen sajnálja, hogy ez a kiadvány ilyen formában látott napvilágot, és 2015-ben legalábbis igyekezett felvenni a kapcsolatot a szerzővel a hibák kiküszöbölésére, Mente azonban 2017-ben elhalálozott, így valószínűleg könyve már így marad, a koreaiak és a koreai kultúrát szeretők nagy bánatára.
Remélem, másnak több türelme lesz ehhez a könyvhöz, vagy más szempontból, más mentalitással olvassa, és árnyalja majd ezt a képet.