Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

Már nagyon illene posztolni, de ha az ember lánya lelkibeteg és föltétlenül pihenést, stresszoldást és békét írnak föl receptre az orvosok, mi mást tehetne, mint hanyagol, mellőz, elkerül és persze: olvas. Aki már küszködött pánikbetegséggel, annak üzenem, hogy a sok séta, kocogás, kertészkedés és légzőgyakorlat mellett az olvasás az egyik leghatékonyabb módja a rohamok túlvészelésének. Azt is üzenem gyakorlott szorongóknak, hogy hagyják a csudába az esetüket elemző szakirodalmak böngészését, különben előbb-utóbb az összes megemlített tünetet produkálni fogják. Kell ez nekünk? Ugye nem.

Szóval keressünk szellemileg feltöltő, pozitív szemléletű irodalmat, és ha az ember lánya olyan szerencsés, hogy van még benne mustármagnyi hit, akkor mindenképp a Biblia olvasását javasolnám. Szóval – mint a régi szép időkben – most a Bibliát olvasom reggel és este, zsoltárokat, példabeszédeket, evangéliumokat – nem pusztán a cselekvés szertartásossága hoz békét, hanem valahogy megnyílik egy égi csatorna is, ami jótékony hatású és biztonságot ad, sőt viselkedési tanácsadónak is elsőrangú.

Aztán az elmúlt hetek olvasmányai következzenek: Liu-Cseng Jing A mennyei ember c. könyve már a keleti témájával felkeltette az érdeklődésemet, a kínai Sin Egyház alapítójáról van szó, aki embertelen szenvedéseken, üldöztetéseken ment keresztül, hitét soha meg nem tagadva, hogy így váljon mások számára példává. A könyv amellett hogy nyíltan leleplezi a kínai egyházpolitika visszásságait, szinte csak Jün testvér tapasztalatairól szól, nem könnyed olvasmány, sokszor felzaklatott. Capps A szó teremtő ereje kicsit ellentmondásos könyvnek bizonyult, nagyjából arról szólt, hogy a kimondott szó beteljesedik, ezért csak pozitív dolgokat közöljünk. Eddig ez rendben is van, csak azzal nem értettem egyet, hogy a szerző Bibliaellenesnek titulálja a problémák artikulálását, vagyis hogy ha bajunk van, azt még véletlenül se mondjuk ki. Ezzel szemben a Zsoltárok vagy a prófétai könyvek dugig vannak panaszkodással, szóval szerintem ez így nem ér. Mindenesetre legalább jobban odafigyelek arra, amit nyilatkozom. Aztán a leghíresebb koreai lelkipásztor, Paul Yongi Cho Az ima c. könyvét olvastam, ezzel sem értettem mindenütt egyet, mert ugyan az imának elsőrendű fontossága van, de valahogy nem vagyok abban biztos, hogy ennyire konkrétan kellene megfogalmaznunk, mintegy előírnunk Istennek, mit is szeretnénk (pl. két fiókos mahagóni íróasztalt vagy bioeperlekvárt). A könyv különben full koreai mentalitást tükrözött, vagyis szerintem kicsit mindent túlzásba visz (napi 3 óra ima, aminek ellentmondani látszik Jézus igen tömör tanítása az imáról – vö. Miatyánk) és nagyon lelkes, jó volt olvasni. Érdekes adalék Koreához, hogy van egy teljes imahegyük, vagyis egy hegy, amibe kis fülkék vannak, a hívők/nem hívők ide jöhetnek imádkozni, elmélyülni, gondolkodni. És ebből a pozitívkereszténykönyvek-szériából olvastam legutóbb Joel Osteen Jobb emberré lenni c. sikerkönyvét, ami igazi felüdülés volt, még annak ellenére is, hogy engem többnyire zavar, ha a keresztények übersikeresek akarnak lenni az üzleti életben és bajnak tartják, ha nem lépnek előre a munkahelyi szamárlétrán. A könyv Isten áldásaira, ígéreteire fókuszál, pozitív gondolkodásra sarkall, és praktikus gyakorlatokat ír le, tanácsokat ad, hogyan valósítsuk meg életünkben, hogy jobb emberek lehessünk.