Az
a helyzet, hogy Rejtőt szeretni szokták, ráadásul nagyon sokféle ember
szereti, én magam is próbálkoztam az Előretolt helyőrséggel, mondjuk
főleg Orbán János Dénes Hümériáda kötete miatt, de elárulom, én akkor
sem voltam vevő Rejtő humorára. Ez van. Aztán a tipikusnak mondott
rejtői karakterek sem szórakoztatnak, noha épp a Csontbrigád figuráival
mélyen együttéreztem, de ennek oka inkább a közelmúlt felaljzott
idegállapota, ami döbbenetesen ismerős volt a teljes idegösszeomlás felé
száguldó főhősök viselkedéséből.
Az
is vitathatatlan, hogy ebben a regényben sok-sok filozófiai allúzió
bukkan fel, így Camus, Sartre egzisztencializmusa, Heidegger
ontológiája, Schopenhauer metafizikája és zeneimádata, Tolsztoj
messianizmusa és Kant is befigyel, de sajnos ettől én még nem élveztem a
misztikus nevek mögé bújó, senyvedő rabok képzelgéseit a világról, a
bűnhődésről. Talán a titok egyszerűen Szudánban és a Szaharában rejlik,
abban, hogy eleve utálok minden olyan regényt, ami forróságban
játszódik. Rejtő ráadásul, különben zseniális érzékkel, olyan
tőmondatokkal szórja tele ezt a regényt, mintha ő maga is a sivatagban
fogalmazta volna meg, erős, delíriumos lihegések közepette, az olvasó
önkéntelenül is kapkodni kezdi a levegőt.
A
sztori különben jó, büntetőtelep a Szahara közepén, egy ártatlanul és
önként szenvedő rab, aki pusztán egy fogadásból kerül áruló-szerepbe, és
mégis kiegyensúlyozott a sok megzakkant között. A rabtartók mind
szorongásaik közepette igyekeznek ellátni szolgálatukat, Rejtő mély
pszichológiai ismeretei kétségtelenek, van itt kényszerevő, alkoholista,
szenvedélybeteg, vizionáló, szóval Sirone-t és társait nagyon
eltalálta, és jobb szerettem a körükben tartózkodni, mint a Csontbrigád
fanatikus csapatával. A Csontbrigád különben nem más, mint egy
szerencsétlen robbanás következtében elszakadt, izolálódott társaság,
akik napjaikat egy sziklán töltik 60 fokban és az alagutat törik a kövek
közt vissza a rabtáborhoz. Szép és pesszimista allegóriája ez az
életnek. Aztán persze sok csavar és ármány után minden rendeződik, és
végre kiszabadulunk a hőkatlanból.
Megszenvedtem
ezzel a könyvvel, vessetek meg, de azt hiszem, egy életre kipipáltam
Rejtőt. Hiába, számomra nem megfelelő ez a klíma.
Kinek, hogy... Érdekes, én kb. 4-5 évenként újraolvasom, pont most fejeztem be újra. És közben, ebből a könyvből hallottam olyan helyekről Sirone kapitány, illetve Fécamp visszaemlékezéseiből (pl. Piazza Barberini/Triton-szobor, Borghese park, Piazza del Popolo Rómában), amiket később, ott jártamkor ennek hatására látogattam meg, illetve, amiket még meg szeretnék látogatni egyszer (pl. Vomero-domb Nápolyban, Bois de Boulogne Párizsban, illetve Due Torri és Piazza Nettuno Bolonyában).
VálaszTörlésÉn többek között ezeket is merítettem a regényből, illetve a vörösbor fogyasztása is új színbe került előttem, Sirone-kapitány filozófiai eszmefuttatásai nyomán. Köszönet érte Rejtőnek.