A történet hosszú és szövevényes
(majd 1200 oldal), ezért csak vázlatosan adom elő: az első száz oldalon a majomkirály
eredetét és halhatatlanná válását ismerhetjük meg. A tündérszikla kőtojásából
születik egy csodás majom, akinek szeméből arany sugár szökken föl az égre, de
a népes mennyei társaság lekicsinylőn legyint az új jövevényre: vesztükre. A
kőmajom gyorsan a majom faj királyává növi ki magát, elfoglalja a
Virág-gyümölcs Hegy Vízfüggöny Barlangját, majd hamarosan mestert keres magának,
akitől megtanulja a szent tanokat és a hetvenkét-féle átváltozást. A neve
ekkortól lesz Szun Vu-kung (Világ Hiúságára Ráébredt Majom). Hebrencs és
erőszakos majomtermészetét a tanok hatására sem vetkőzi le, folyton
csintalankodik és muris dolgokat művel, így mestere ki is ebrudalja
kolostorából. Szun Vu-kung azonban nagyratörőbb terveket dédelget magában,
előbb elveszi a nyugati tenger sárkányának csodafütykösét, amely bármikor a
kívánt méretre nő és a majomkirályon kívül senki sem tud bánni vele, még csak
megmozdítani se. Ezzel a csodalőccsel veri szét aztán a fél démonvilágot
hősünk. (Persze Freudnak lenne egy-két szava a különleges falloszhoz, szerintem
nem is lenne elrugaszkodott, noha Szun Vu-kungra nem hatnak a női bájak.)
Csodafegyvere segítségével előbb
az alvilágban forgat föl mindent, kitörli nemzetségét a halál könyvéből, így
válik halhatatlanná, de ez sem elég, mert a felsőbb világba is be akar törni, s
miután senki nem képes legyőzni, még a felsőbb istenek sem, kénytelenek
beereszteni és ellátják egy alantas pozícióval, ti. istállómester lesz. De nem
sokáig, mert egy-két jól irányzott ütéssel és háborúskodással eléri, hogy ő
legyen az Éggel Egyenlő Nagy Szent és a csodabarackok őrzőjévé teszik. Mondanom
se kell, hogy behabzsolja a halhatatlanná tevő gyümölcsöket, plusz némi
taoista-alkimista elixírt és végül a Nagy Szent kemencéjében keményre edződik
teste. De nem sokáig bitangkodhatott Szun, mert Buddhával mégsem tudott
elbírni, ő pedig 500 évre a Vuhszing-hegy alá zárja.
Talán kissé bő lére eresztettem…
Rövidítek: a további oldalakon elhagyjuk a majomkirályt, hadd bűnhődjön és
kacskaringós utakon megismerkedhetünk egy kiváló írástudó szerzetessel,
Hszüan-canggal, akit Kuan-jin boddhiszattva (az egyetlen pozitív nőnemű lény, a
könyörületesség megtestesülése) keres fel és Csanganból elindítja nyugatnak,
hogy India szent földjéről hozza el Buddha írásait és így terjesszen
világosságot Kína földjén is.
Hszüan-cang elindul gyalogosan,
de hamarosan társakat kap, természetesen Szun Vu-kungot, akinek vehemens
természetén ötszáz év mitsem változtatott, de csatlakozik hozzájuk egy
sárkányparipa, az örökké éhes Csu Vu-nang, vagyis Nyolctilalmas és Sa Vu-csing,
a Homoki Barát.
És kezdetét veszi a kalandokban
bővelkedő, megpróbáltatásoktól hemzsegő út nyugat felé, útközben elhagyatott
vidékeken járnak, ahol a földistenkék gyáván átadták helyüket mindenféle
démonoknak, akiket hol erővel, hol fortéllyal, hol isteni segítséggel győznek
le. Gyakran ismétlődő motívumok tűnnek fel a kalandokban, a legtöbb démon ugyanis
Hszüan-cang tiszta, szent testére áhítozik, in concreto fel akarják falni, mert
húsa halhatatlanságot ad (női démonok kellemesebb módon is megszerezhetik). A
megmentő többnyire maga Szun Vu-kung, aki hol apró bogárrá változva bejut a
démonok tanyájára, hol utánajár valamelyik mennyben, honnan is származik a
gonosz (többször kisül ugyanis, hogy valamelyik isten vagy boddhiszattva
háziállata vagy szolgája szökött le a földre, csak épp ami a mennyben egy nap,
az a földön egy egész esztendő), olykor pedig a nyers erő is elegendő. Egyre
nehezebben küzdenek meg a démoni erőkkel, de közben azért mindig jut idő a
civakodásra (különösen mulatságos a majomkirály és a disznópofájú Nyolctilalmas
szurkálódása). Végül pontosan nyolcvanegy próbatétel és több száz oldal után
megérkeznek a csodálatos hegyhez, ahol Buddha trónol udvartartásával és
elnyerik méltó jutalmukat, a szent könyveket, majd isteni segítséggel
visszajutnak Csanganba. A legvége pedig felemelő és magasztos.
A regényt olvasva nagyon sokat
megtudhatunk a kínai plurális világképről, hogyan élt együtt a Tao, a
buddhizmus (elsősorban csan-buddhizmus) és a konfucianizmus. Olykor ízelítőt is
kapunk ezekből a tanokból, de emészthető mennyiségben. Az istenek világa nagyon
emberies és esendő, csalnak, hazudnak, nyerészkednek, rémes bürokrácia
jellemzi, viszont nagyon jó a humorérzékük is. Hszüan-cang karakterében Vu
Csen-en szatírát alkot, passzív, gyáva, félős, gyámolítani kell, csupán a
szútrák olvasásához, elmélkedéshez ért, életidegen figura, az ő ellentétpárja
Szun Vu-kung, aki aktív, rafinált, bolondos, praktikus és fittyet hány az
isteni előírásokra, etikettre. A nők ábrázolása rosszhiszemű, a szép nők többnyire
démonok.
Végül pedig mi mást kívánhatnék,
mint tízezer évet Csongor Barnabásnak, a fordítónak, aki csodásan ültette át
magyarra a kínai szöveget, ami bőségesen tartalmaz verses betéteket és ritmikus
prózát ugyancsak. Bátran merített a modern szókincsből, nem archaizált a szöveg,
így tette felülmúlhatatlanul élvezetessé a majomkirály történetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése