Koreai nyelv és irodalom

Szerintem utoljára az egyetemen olvastam nyelvészeti tárgyú tanulmányokat, de - eltekintve a nyelvtöritől - nem emlékszem, hogy ekkora lelkesedéssel vetettem volna rá magam a szakszövegekre. Hát, sokat változtam, az biztos, ugyanis Osváth Gábor hiánypótló tanulmánykötete, a Koreai nyelv és irodalom c. könyv már-már megütötte a legizgalmasabb regények szintjét és bármily meglepő, de a nyelvészeti tárgyú írások sokkal érdekesebbnek bizonyultak számomra, mint az irodalmiak.

A kötet első fele a koreai nyelv sajátosságaival, az írásrendszer kialakulásával, a kínai íráshoz való, sokszor ambivalens viszonyával foglalkozik. Az agglutináló (ragozó) koreai nyelv ugyanis igencsak különbözik az izoláló kínaitól, mégis kultúrpolitikai okokból kénytelenek voltak a kínai írásjegyeket használni, ami megnehezítette, illetve a kínai jelek jelentős száma és bonyolultsága folytán ellehetetlenítette a hétköznapi emberek írásos kommunikációját. Nagy Szecsong király azonban 1443-ban tudós társaságának segítségével létrehozta a világ legegyszerűbben elsajátítható és leglogikusabb ábécéjét, a hangült, melynek segítségével a koreai hangok tökéletesen átírhatóak lettek. Hogy mi lett a hangül sorsa, azt itt most nem részletezem, de népszerűsége az utóbbi években nem véletlenül nőtt. Nagyon izgalmas volt a koreai személynevekről szóló tanulmány, eddig is tudtam, hogy a koreaiak több mint fele mindössze három családnéven osztozik (ez a Kim, a Pak és az I (átírásban Lee vagy Ri), de hogy ez hogyan alakulhatott ki és mi köze mindehhez az ősi jelentéseknek, az igazán elképesztően érdekes volt. Az írásrendszer mellett Osváth még foglalkozik a koreaiak nem verbális kommunikációjának néhány sajátosságával, szociolingvisztikai jelenségekkel és az észak- és dél-koreai nyelvhasználat eltéréseivel. A gesztusokról szóló részt mindenképp érdemes elolvasni annak, aki meg akarja érteni a koreai sorozatok, filmek furcsának tűnő megnyilvánulásait, például, hogy igen sűrűn használják a fatikus "igen/igazad van/egyetértek" (네 - né) kifejezést, vagy hogy miért használnak más kifejezést ha idősebbhez vagy ha fiatalabbhoz beszélnek.

A kötet irodalmi tanulmányai elsősorban koreai költészettel, azok közül is főleg a sidzsóval (시조) foglalkoznak,  a tanulmányok nagy része verstani fejtegetés, ami engem ugyan nem köt le, de mivel Osváth maga is kiváló műfordító, ezért nem róhatom fel, hogy elsősorban erre az aspektusra koncentrál. Ezek a tanulmányok különben igazi kincsesbányák, Osváth nemcsak rövid és érdekfeszítő életrajzot ír, hanem közli az eredeti koreai, ha van, akkor kínai írást, aztán a nyersfordítást, végül műfordításokat, sőt itt-ott az angol vagy orosz fordítást is. A kötet tehát egy különleges szöveggyűjtemény is. Végtelenül szimpatikus volt, hogy a szerző külön figyelmet szentelt a költőnőknek, akik többnyire a kiszengek (nagyjából a japán gésákhoz hasonlatos, nagy műveltségű, férfiak szórakoztatására alkalmazott nők) közül kerültek ki. Itt a kedvencem, Hvang Dszinitől, fordította Osváth Gábor, figyeljétek az évszakokat:

Leghosszabb téléjszakám 

leszelem a csillagokról,

S szövetjét összehajtom

tavaszillat-takaróm alá.

Majd nyáron, ha kedvesem hazatér,

nyáréjszakán kibontom.

Ez például egy sidzso-vers, de a magyar fordítási hagyomány a három soros formát hatsorosra szeli. A költők mellett egy tanulmány foglalkozik a mai dél-koreai prózairodalommal, ami kiváló forrás is egyben, ugyanakkor keserűen állapítottam meg, hogy alig van valami ezekből lefordítva, írónőtől pedig gyakorlatilag semmi (most Elisabeth Kimet leszámítva). Pedig 1950-től a koreai irodalomba berobbantak a nők és hosszú regényciklusokban mesélték el történeteiket, így az egyik legkiválóbb koreai regénynek tartott A föld c. 16 kötetes regényben Pak Kjongni. (Különben koreai levelezőpartnerem is egy feminista írónőt tart a legjobb írónak jelenleg Koreában, I Munjolt - természetesen ő sincs lefordítva.) Osváth különben nem titkolja, hogy tanulmányát egyben felhívásnak is szánja, ösztönözni kíván minden koreai nyelvtanulót, hogy vegyen részt fordítási programokban, melyet különben a különböző koreai alapítványok támogatnak is. (Én a magam részéről benne vagyok^^) A kötetet a koreaiak magyarságképéről szóló igazán szórakoztató tanulmány zárja, melyben a szerző a koreai tankönyvekből és újságokból válogatott össze olykor igazán kacagtató sztereotípiákat (nyilván ilyenekkel mi is bírunk dögivel), elárulom, pozitívak és ezt mindig tapasztalom is, akárhányszor koreaiakkal beszélgetek. A könyv végére, hatásos zárásként, Kim Csunszu Egy budapesti kislány halálára c. verse került, mely a magyar '56-os forradalom emlékére íródott, hát, kicsit patétikus, de azért megható.
A tanulmánykötetnek csupán egyetlen baja van, jelesül, hogy be-sze-rez-he-tet-len. Aki esetleg birtokolja és meg akar szabadulni tőle, kérem, keressen fel, mert én igényt tartok rá!

Update: Kimondhatatlanul hálás vagyok a szerzőnek, hogy egy példányt ajándékba küldött nekem. 고맙습니다.