Nagyon sokan mondták már nekem,
hogy a filozófia nem más, mint légvárak építgetése vagy egyenesen zabhegyezés –
persze többnyire azok nyilatkoznak így, akik soha nem olvastak filozófiát, vagy
pechjükre épp Kantot és Heideggert nyomtak a kezükbe. Pontosan az ilyen
szkeptikus olvasóknak való William James
Pragmatizmus c. könyve (amely az azonos című szöveggyűjteményben kapott
helyet): élvezetes, frappáns, gyakorlatias, olykor egészen szemtelen – szóval
szívem szerint való.
James egészen vérforraló
felvetéssel kezdi előadásait, amely szerintem a legtöbb filozófusnál kiveri a
biztosítékot, miszerint a „filozófia története jórészt emberi kedélyalkatok
meghatározott összeütközésének története”, vagyis állítja, hogy igazságaink
megválasztásakor vérmérsékletünk, aktuális hangulatunk igenis jelentős
mértékben közrejátszik. Alapvetően, nyilván nagyon sematikusan, kétféle
filozófiai alkatot különböztet meg (szerintem igen szerencsétlen elnevezéssel):
kifinomult és merev elméket. Míg az előbbi metafizikus (racionalista)
beállítottságú, idealista, optimista, szabad akaratban hívő, monista (világ
egységében hívő) és többnyire vallásos, az utóbbiak empiristák, szenzualisták
(érzéki tapasztalatok elsőbbségében hívők), materialisták, pesszimisták,
fatalisták, szkeptikusok és pluralisták (több lehetséges világban hívők vagy az
alapvető egységet tagadók). Ezek a dichotómiák persze nagyon, olykor
bosszantóan leegyszerűsítik James problémaboncolgatásait, de tekintve hogy a
pragmatizmus az elveket, tételeket, igazságokat pusztán eszközként használja,
ezeket is annak kell tekintenünk egy módszer bemutatására. („Ily módon az
elméletek eszközökké válnak, ahelyett, hogy a rejtélyekre adott megnyugtató
válaszok volnának.”)
Mert a pragmatizmus nem
filozófiai rendszer, hanem rafináltan csupán módszer, James úgy jellemzi, mint
összekötő folyosót más, dogmatikusabb rendszerek között, a pragmatista pedig
egy jó kedélyű ember, aki ott vendégeskedik, ahol kedve tartja.
A pragmatizmus központi fogalmai,
mint közismert, a hasznosság, a célszerűség, a gyakorlatiasság és az
előremutató hatás. Vagyis kicsit pszichologizáló módszer ez, hisz felveti a
kérdést, mi a hasznos az egyén számára és hogyan fordítható le mindez komoly
filozófiai kérdésekre (értsd: mi a hasznom abból a tételből, hogy minden eleve
elrendeltetett vagy hogy előbb volt-e az Egy, mint a Sok). Hát, James megmondja
és szerintem igazán frappánsan: előadásaiban sorra veszi a bölcselet nagy
dilemmáit, olykor arra az eredményre jutva, hogy két elv gyakorlati hatása közt
semmi különbség sincsen (pl. vallások), tehát erről a vita meddő és mindenki
ízlésének megfelelően választhat a plurális igazságok közül.
Mindezekből következik, hogy a
pragmatizmus elfordul a szép, nagy, elegáns, absztrakt rendszerektől, mert
ezeknek nem sok gyakorlati haszna van az empirikus, kisebb területeket
összefogó, konkrét, tényekre alapuló gondolkodásmóddal szemben. (Kivéve persze
ha nem épp pszichológiai-etikai-esztétikai szükségletekről van szó, mert ott
akár jól is jöhetnek.)
Nagyon tetszett James
igazság-felfogása, így ír: „…eszméink (amelyek önmagukban csupán részei
tapasztalatunknak) pontosan olyan mértékben válnak igazzá, amilyen mértékben
segítségünkre vannak abban, hogy megfelelő viszonyba jussunk tapasztalatunk más
részeivel…” – szerintem legyen ez bármilyen kínos mondat a
filozófiatörténetben, szinte megkerülhetetlen, noha elgondolkodtató, hogyan is
kerültek korábbi tapasztalataink egy rendszerbe (gyanítom – örököljük).
James leginkább a metafizikai
rendszereket kritizálja, különösen irritálja idealizmusuk, vagyis hogy hisznek
abban, hogy világunk egy tökéletesebb, éteri világ torz tükröződése csupán és a
bennünk fellelhető, megmagyarázhatatlan jelenségek, tulajdonságok indoka ebben
a világban gyökerezik (pl. honnan van a jó, a bűn, az elvont fogalmak), de nem
kíméli a radikális empiristákat sem, elsősorban fatalizmusukért, mert rossz
magatartást eredményez (ráhagyatkozás, felelősség elutasítása).
Végül is nem csodálom, hogy
közutálatnak örvend a pragmatizmus, kellemetlen, nyugtalanító, olykor
kifejezetten pimasz filozófia ez, mégis óriási hatást gyakorolt mind a
közgondolkodásra (különösen a kapitalista berendezkedésű államokban) és a
tudományos gondolkodásra. Élvezet volt olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése