A kerettörténet, melybe ezek a kérdések szépen bele vannak csomagolva, egy tudósnőről szól, Eleanor Arroway-ről, aki kora gyermekkorától kezdve természettudományos érdeklődésű, elsősorban a csillagvilág ragadja magával, meghatározó élménye egy nyár esti látomás, melyben önmagát olyan parányinak érzékeli az univerzumhoz képest, hogy beleszédül. Ragaszkodik édesapjához, aki végig támogatja tudományos tanulmányait, Sagan többször is hangsúlyozza, milyen nehéz volt Ellie-nek a tudományos pályán nőként érvényesülnie - ezt különben a filmbe is belecsempészték diszkréten. Ellie, akinek édesapja időközben meghal, végül is egyik oktatója hatására, a rádiócsillagászat mellett kötelezi el magát, sőt feltalál egy újfajta rádióteleszkópot, melynek lencséjében különféle anyagokkal szennyezett rubint használ. A rádiócsillagászok nem mást csinálnak, mint különféle szerkezetekkel figyelik a csillagokról, bolygókról érkező különféle frekvenciájú hullámokat, és ha valamiféle szabályosságot állapítanak meg, akkor azt tüzetesebben is megvizsgálják. Történetünkben a Vegáról érkeznek jelek, mitöbb prímszámok, melyeket polarizációs kódolással végül kétdimenziós jelekké alakítanak, majd ezek mögött is felfedeznek egy újabb réteget: egészen elképesztő módon Hitler 1936-os olimpiai játékokat megnyitó kisfilmje bukkan elő. Nem ecsetelem tovább a megfejtés évtizedekig tartó folyamatát, a lényeg, hogy egy gépet építenek a megfejtett kód alapján. A gépben öt ülőhely van, ellentétben a filmmel, ahol csak egy ember utazhat - ennek szerintem az az oka, hogy a filmből egy az egyben kivették a politikai dimenziót, ami a könyvben elég erőteljes, tudniillik csak nemzetközi összefogással képesek a Vega jeleit értelmezni, és a gépet megépíteni, így Amerikának fel kellett némiképp adnia hidegháborús politikáját a Szovjetúnióval szemben, de Sagan igyekszik nagyon toleráns lenni, vannak ott indiaiak, kínaiak, ausztrálok, irakiak is. Biztos, ami biztos. Szerintem nem lövöm le a poént, hogy mi történik a gépben, aki látta a filmet, meglepődne, mert teljesen más történik ötükkel, ami tükrözi Zemeckis és Sagan alapvető nézetkülönbségét is.
Sagan ugyanis ízig-vérig tudós, de a tudóstársadalom talán legmetafizikusabb csoportjába tartozik, a csillagászokéba: vagyis egyszerre nagyon racionális, hisz az ok-okozatiságban, a matematika univerzális voltában, a valóság megismerhetőségében, ugyanakkor egy bizonyos tapasztalati síkot követően, egész egyszerűen elszáll, fantáziál párhuzamos dimenziókról, féregjáratokról, melyek metróalagutakként kötnek össze civilizációkat, és szeretetteljes űrlakókról. Bevallom, feláll a szőr a hátamon, amikor egy tudós igyekszik összeboronálni a vallások igazságait az univerzum fizikai törvényeivel, bár számomra is kétségtelen, hogy a tudományos kutatásban éppolyan fontos, konstruktív szerepe van a hitnek és a fantáziának, mint a tudományos tudásnak, de ez a hit soha nem lehet vallásos, márpedig Sagan előszeretettel mottóz keresztény szerzőktől, Ellie is összeboronálódni látszik a történet végén Joss Palmerrel, a pappal.
A könyvet mégis érdemes elolvasni, mert izgalmas, érdekes kérdéseket feszeget az idegen civilizációkról, jól modellezi, hogyan reagálna a Föld egy idegen bolygó kapcsolatfelvételére, bár nem mindig hitelesen (ne már, hogy nem rémülnek halálra utazóink a féreglyukban, hanem helyette elméleti vitákat folytatnak lazán). Sagan stílusa azonban sok türelmet kíván az olvasótól: szikár, darabos, sematikus.
------------------------------------------
Hogy a Vagina monológok nem egy világraszóló, unikális újdonság, bizonyítja Diderot sikamlósnak szánt könyve, a Fecsegő csecsebecsék, amelynek története a távoli, egzotikus Kongóban játszódik, ahol unalmát elűzendő, Magogul szultán megkéri Kukufa szellemet, dobná már fel valamivel a lapos hangulatot. A szellem - roppant szellemesen - egy olyan gyűrűt ajándékoz Magogulnak, melynek köve szóra bírja a puncikat, így aztán kezdetét veheti a pikáns faggatás. Magogul egészen elképed udvara laza erkölcsein, hisz a beszédes nunák elképesztő számú kalandot sorolnak fel, sajnos, igen vázlatosan és diszkréten, olykor leszbikus légyottokról sóhajtoznak, olykor pedig egész kutyafalkákról. Magogul, aki minden tapasztalatát megosztja imádott kegyencnőjével, a felvilágosult és okos Mirzozával, végül arra vállalkozik, hogy egy erényes csecsebecsét cserkésszen be. Jellemző a férfiakra, hogy már az egész udvart végigfaggatja (ami különben tiszta multikulti, mert hiába Afrika a színhely, van ott India, Törökország, Kína, de leginkább persze Franciahon), mire rájön, hogy végig mellette volt hűséges szerelme, Mirzoza.
Diderot könyve, a frenetikus ötlet ellenére sem kötött le annyira, és most nem is az piszkált, hogy megint a nőket okolja az erkölcsök állapotáért, hanem mert az egész regény nagyon hullámzó volt és sokat akart. Volt benne egy csipet Ezeregyéjszaka, főhajtás Swiftnek (még Gulliver is szerepel benne), kora udvari szokásainak maró kritikája, Szalim csábításainak története egy az egyben Don Juan sztorijára hajazott, és amit talán a legjobban élveztem, a korabeli filozófiai viták karikírozása. Diderot beszól Descartes-nak, mikor a lélekről vitázik Magogul és Mirzoza, és Platón idealista rendszerét sem kíméli, amikor Magogul egyik álmában buborékot eregetőknek ábrázolja híveit, akiket aztán a Tapasztalat hessent szét. (Itt megint befigyel Swift, aki Hordómeséjében hasonlóképp ábrázolja a filozófusokat, csak épp máshol eregetnek...)
És ami a legjobban hiányzott ebből a könyvből, ami tükrözi is elvetemült elvárásaimat, a sikamlós jelenetek, erotikus aktusok, szóval valami bizsergető és megbotránkoztató, könnyed testi sértés, ...-ok nélkül.
-----------------------------------------
robertjordannek
Nagyon nehéz szavakba önteni, milyen érzés volt Cormac McCarthy Vad lovak c.
regényét olvasni, félek attól, hogy kevésnek bizonyul - amúgy is
kérdéses - tehetségem a könyv szépségének és fontosságának
fölvázolásához. Egy biztos, ilyen gyönyörűséges prózát, ilyen csodálatos
tájleírásokat, ilyen plasztikusan illatozó (jószagú/lószagú, meg persze
kávé) sorokat talán soha nem olvastam, és McCarthy arra is képes volt,
hogy a számomra viszolyogtató délvidéket, a taszító Mexikót is
megszerettette velem, mitöbb talán még megérteni is segített.
McCarthynak
mély, hiteles tudása van a szabadságról, az önálló, érett individuumról
és a bátorságról, amit egy kamasz bolyongástörténetébe sűrített, a
nagyapa halála után gyökértelenné váló John Grady Cole történetébe. John
Grady szűkszavú, hűséges, érzékeny, okos, híján van minden
macho-attitűdnek, mégis a maga csöndes és koraérett módján szinte minden
szituációban föltalálja magát, igyekszik a lelkiismerete szavát követni
még olyan helyzetekben is, amikor az életével játszik. A történet
elején John Grady barátjával, Rawlins-szal indul útnak a Texas-Mexikó
határvidéken, részben kalandvágyból, részben hogy lovakkal dolgozhasson,
John ugyanis igazi mestere a lóidomításnak és hogy mennyire, az csak a
történet második részében derül ki, ahol négy nap alatt tizenkét lovat
tör be rendhagyó módszerekkel egy mexikói haciendán. John Grady persze
igazi suttogó is, folyton kommunikál a lovakkal, ember és állat szinte
szimbionta összefonódása gyönyörűen van megírva, lélegzetelállító
képekben. Azonban nem sokáig élvezhetik a mexikóiak vendégszeretetét és
tiszteletét, mert határvidéki bolyongásaik közepette megismerkedtek
Blevins-szel, a szinte még gyerek, szökevény fiúval, aki - akárcsak
hőseink – képtelen elszakadni lovától, így mikor ellopják azt, kénytelen
visszaszerezni a maga módján. Mexikóban azonban nem nézik jó szemmel az
efféle akciókat, így John és Rawlins hamarosan egy undorító, lepukkant
börtön penészes cellájában kénytelen küzdeni az életben maradásért.
Annyit
elárulok, hogy John kiszabadul, bölcsebb lesz, talán még hallgatagabb
is, és arra is fény derül, miképp függött össze raboskodása egy gyönyörű
lánnyal, Alejandrával, akit John Grady még az haciendán ismert meg és
szeretett. Alejanda egy szabadszellemű, okos nő, akire –
akarva-akaratlanul – óriási befolyással van nagynénje, aki egyfajta
szellemóriás, hosszú monológja, melyben John Gradyt az igazságról, a
hitelességről és az egyenességről tanítja, szerintem a világirodalom
legszebb szövegrészei közé tartozik.
Azt hiszem, örökre hálás lehetek roberjordannek,
hogy rábeszélt a Vad lovak elolvasására, ebben a könyvben benne van
minden, amit szeretek és fontosnak tartok: pompás vidék, magány,
barátság, szerelem, kegyetlen világ, gyilkosság, morális döntések, és
egy vonzó karakter, John Grady, aki mégis, mindezek mellett és ellenére
is ember marad. Férfi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése