A vitéz szabólegény

Bevallom, Asimovtól az első két kötetnyi Encyclopedia Galactica után, leginkább azt szoktam meg, hogy hősei, akik olykor nem is szénalapúak, hosszasan elmélkedjenek filozófiai kérdéseken, ám ezúttal,  a Kavics az égben c. regényről írok, egy par excellence sci-fibe csöppentem. Azt is hozzáfűzöm, ez így nem is volt annyira az ínyemre, de csak nem róhatom föl egy sci-fi írónak, hogy ilyeneket művel.

Mármint hogy egy elszabadult sugárnyalábbal az épp Browning-verssorokon morfondírozó, kissé kopaszodó, nyugdíjas szabómesterünket, bizonyos Joseph Schwartz-ot elidőutaztatja a Galaktikus Kor 827. esztendejébe. És ekkoriban már nem oly szép a Föld bolygó, és nem csupán az egyetlen lakott hely a csillagmilliárdokat összefogó Birodalomban. A Földet kísérteties zöld fények világítják be, radioaktív mezők, a tél eltűnt és az emberek fura nyelven diskurálnak szigorú törvényekről, melyek értelmében minden embernek meg kell halnia hatvanadik életévében. Schwartz mindebből a lázálomból egészen addig semmit sem ért, míg be nem tuszkolják jóakarói egy intézetbe, ahol Shekt prof és elbűvölő lánya, Pola rejtélyes kísérletet nem hajtanak végre rajta. Az „összegző”-nek hála Schwartz lassan, de biztosan feltérképezi helyzetét, új telepatikus és egyéb mentális képességekre tesz szert és még a galaxist is megmenti.

Én nem tudom, miért, de valahogy ezt a sztorit mégis kissé sutának találtam, Schwartzot pedig elnagyoltnak, különösebb belső világ nélküli szereplőnek, aki túl gyorsan fogadja el a helyzetet, túlságosan könnyen megbízik az idegenekben, nem küszködik különösebben sem a tébollyal, sem a lelkiismeret-furdalással, amikor gyilkosságot követ el. Zavart, hogy nem láttam a fejébe, így nem mindig értettem meg a tetteit.  A történetben ráadásul egy tök banális szerelmi szál is végighúzódik, amit Asimov itt-ott bicskanyitogató klisékkel ábrázol („Ajka megremegett a férfién, és édes tenger árja borította el őket…”).

Mindezektől eltekintve jó, izgalmas regény a Kavics az égben, gyorsan végigszáguldottam rajta, mindvégig fenntartotta a figyelmemet, de első Asimovnak inkább ajánlanám a Mezítelen Napot vagy a Robotnovellákat.