De most komolyan! Sansa legújabb regénye, az Első áldozat
olyan mértékben lebilincselő, hogy még a nyelvtanulási affekcióimat is
simán háttérbe szorítottam és körömrágcsálva lapoztam egyre tovább és
tovább a több, mint 600 oldalas szövegözönben.
A történet ezúttal egyetlen helyszínen, a korábbi regényekből ismert
Bubastison játszódik, a Menekülés évében kirajzott magas ESP-jű emberek
megvetették lábukat egy alkalmasnak tűnő, formálható bolygón és egyelőre
még küzdenek az elemekkel. 9253-ban vagyunk, a terraformálás javában
zajlik, élhető telepeken folynak a kutatások a xenovírusok legyőzésére,
melyek különösen a pigmentáltabb embereket sújtják, de egy különös
zseni, Cat Turney, a bubastisi kutatólabor vezetője és nem mellesleg a
főkormányzó, ennél sokkal többet akar. És ezzel el is érkeztünk a
történet motorjához, központi alakjához, a szabadszájú, mogorva, folyton
ironizáló, zárkózott, érzelmeit irányító zsenihez, Cat Turney-hez,
aki elég sok fejtörést fog okozni az olvasónak. Szeressük, ne
szeressük? Egyszerre tapló és mégis jól ismeri az érzéseket, két számmal
nagyobb holmikat hord, de egy igen meghökkentő jelenetben mégis
megláthatjuk pőre valójában, nagyon-nagyon sokat tett Bubasisért, és
nagyon sok életet el is vett. Úgy vagyok vele, hogy 95%-ban nagyon
szeretem Catet, a maradék ötben utálom, de úgy, hogy közben mégis
egyetértek vele. A nagy kedvencem mégis Jess lett, ez a kotnyeles,
mindent széthányó, bandzsa lány, aki informátorként tevékenykedik majd
Catnek, nincsenek különösebb gátjai, ha adatokat akar gyűjteni, de
sajna, annyit elárulok, nem fog szép véget érni.
Sansa
regénye, a zseniális figurákon kívül, amelyek annyira képesek tartani a
történetet, hogy fel sem tűnik, hogy gyakorlatilag egy városban és
többnyire a Vörös Házban zajlanak az események, szóval a regény ezúttal
mégis közelebb áll a társadalmi regényekhez, mint a sci-fihez. Itt is
feltűnik majd az első lonecat (ezzel szerintem most nem lőttem le túl
nagy poént, főleg annak, aki olvasta az Utolsó áldozatot), de alapvetően
olyan kérdéseket feszeget, hogy helyesebb-e egy diktatúrát
kieszközölni, melynek élén egy zseniális tudós elme és kiváló stratéga
áll, aki csak és kizárólag jót akar a népnek, vagy inkább a demokrácia a
megfelelő út, még akkor is, ha az eredménye nyilvánvaló katasztrófa
vagy a hibák újbóli megismétlése lenne. A másik nagy téma, ami egyben
feminista alapművé is avanzsálja a regényt, a nemek megítélésének és
viszonyának problematikája, mely Sansa előző regényeinek is fő témája.
De ezúttal inkább politikai (test/politika) és gender kérdések kerülnek
terítékre, így a nők munkahelyi megítélése, az üvegplafon-jelenség vagy
egyszerűen a külső megjelenés, a társadalmilag kialakult “nőies”
sztereotípiáknak a kritikája, melyet Cat önmagában is képvisel. Cat egy
igazi szubverzív figura, aki ráadásul folyton pengeélen táncol, az
olvasónak igencsak kikezdi az idegeit, vajon mikor fog ráfaragni.
És
hogy mi van az első áldozattal? És mit szólnak a bubastisiak a
diktatúrához? Hogy a vallási vezető, Nut White hogyan fog reagálni egy
ateista mesterséges vallás-ötletéhez? Hogy Cat vajon összejön-e egy
nálánál fiatalabb pasival? Hát…, olvassátok el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése