Az első Murakami-regényem,
Karácsony előtt egy nappal, nem is tudom, legszívesebben egyetlen sort
írnék róla, ami arról szólna, hogy nem értem. Helyette most írok róla
hosszabban, hogy például, miért nem értem A határtól délre, a naptól nyugatra c. könyvet, illetve hogy mindezek ellenére miért is nem tudtam letenni.
Egyrészt
arról van szó, hogy nem szeretem azokat a könyveket, amelyek azt
állítják, hogy az élet értelme és boldogsága egy másik emberben
található, különösen nem hiszem el, ha ezeket az embereket az
úgynevezett szerelem köti össze. Mondjuk Murakami javára legyen írva,
hogy Hadzsime, a főhős élete olykor álomszerű, jazz-es ködbe olvad,
amitől az a benyomásunk támadhat, hogy az a bizonyos nagy-nagy szerelem,
mely a gyermekkori idillt követően a harmincas évek derekán
visszaköszönni látszik, csupán egy álom vagy kényszerképzet. Viszont
mintha egyben azt is állítaná az író, hogy végeredményben ez tökmindegy -
az ember akkor is mélabús lesz tőle, üresnek érzi az életét a
szenvedélyes szerelem nélkül és öngyilkossági gondolatok fogannak meg
fejében esős hajnalokon, ha pusztán ábrándozik egy olyasfajta
szerelemről, mint amilyen Hadzsime és Simamotó kapcsolata.
A regény
tulajdonképpen Hadzsime életéről szól, ami szerintem egyáltalán nem
érdekes, szinte csak a nőkhöz fűződő kapcsolatait ismerjük meg, pedig
sokat olvas, de csak egy könyvről tudunk meg valamicskét - ez nagyon
irritált. Hadzsime egyedüli gyerek, ami akkoriban Japánban még
ritkaságnak számított és úgy tűnik, különösen fontosak számára az emberi
kapcsolatok, különösen a szintén egyke Simamotóhoz fűződő gyerekkori
barátság. Viszonyukat közös olvasmányok és zenei élmények erősítik, de
aztán a sors szétsodorja őket. Most nem írom le, mi történik Hadzsimével
mire újra összekerül Simamotóval és végre egyesülhetnek a mámor
ölelésében, de igazából azt kell mondjam, semmi különös. Lamentálások a
sivatagról a koktélok fölött, a házasélet kényelme, tőzsdecsalás és
suicid álmok.
Ugyanakkor az elmúlt hónapok olvasási tempójához
képest ezt a könyvet villámgyorsan befaltam, mert Murakami stílusa és -
bevallom - vonzó melankóliája, most nagyon magával ragadott, így hát
biztosan fogok még tőle olvasni, kommentbe kérem a javaslatokat. (De
inkább filósat, ne szerelmeset!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése