Szöul, Éden kerület, Boldogság körzet

Mint korábban Kalmár György útibeszámolója kapcsán is megjegyeztem, a dél-koreai gazdasági csodának megvoltak és ma is megvannak a maga áldozatai. Cso Sze-hi (조세희) A törpe c. novellafűzérében ezeknek az áldozatoknak állít emléket, ezzel a keserű, nehezen emészthető és egytől-egyig modern elbeszélésgyűjteménnyel. A darabokat egy emblematikus koreai figura, a generációs alultápláltságtól alacsony termetű, de hatalmas szívű Törpe alakja köti össze, rajta keresztül ismerhetjük meg egy átlagos koreai munkáscsalád nyomorúságos hétköznapjait a '70-es évekből, de alakja bekúszik, mint egy elűzhetetlen gondolat a középosztálybeli, egyetemre készülő Jun-ho életébe és felbukkan az elitosztály dekadens szépfiújának, Kjang-hunnak egy napjába is. 

Cso Sze-hi mégis leginkább a kizsákmányolás és a társadalmi kívülrekesztettség szószólója, történeteiben kilátástalanságukba szinte már-már beleőrült figurák bukkannak fel, akik műveltségük és széles látókörük ellenére 14-15 órákat vannak gépekhez kötve, s míg nem létező szabadidejükben igyekeznek munkakörülményeiket javítani vagy legalább egy valamirevaló szakszervezeti képviseletet összehozni, addig lassan elsorvadnak, vagy kétségbeesésükben gyilkosokká válnak. És persze van még egy kiút, egyenesen a Holdba, melyet Dzsi-szap, ez a habókos, mégis éleslátású ember prédikál, hóna alatt A világ ezer év múlva c. könyvvel. Kegyetlen visszaélésekről olvashatunk, prostituálódásról, házrombolásokról, környezetszennyezésről, értelmetlen kérdőívekről, melyek semmin nem változtatnak, vízhiányról, a teljesítmény őrületéről, szóval arról, hogyan is veszíti el egy generáció a harmadik dimenzióját (negyedik meg nincs is). Pozitív végkicsengés nincs, a kerettörténetből, mely egy határozott etikai elveket képviselő tanáré, csak azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a problémák megoldatlanok maradtak.

A kötet hallatlan fontosságú, 1978-ban bombaként robbant be a dél-koreai irodalmi életbe, és azóta 150 kiadást ért meg, részben tényfeltáró volta miatt. Noha hangsúlyozottan szociografikus, mégis egészen elképesztően modern Cso Sze-hi szövegtechnikája, minden különösebb előrejelzés nélkül vált idősíkokat, akár egy éppen folyó párbeszéden belül is, tehát résen kell lenni. Az utolsó elbeszélés pedig (A hálómba akadt tüskés hal) annyira jól mutatja be a vezetői, dúsgazdag réteg kiüresedett és értékmentes világát, felvillantva mindennek pszichológiai következményét, hogy szerintem Bret Easton Ellis is megirigyelné.