Monsieur Proust, édes Marcelem!

Haragszom Önre! Rútul elhagyott, eltűnt, vérlázító módon elbújt előlem Párizs legelőkelőbb, de egyben legunalmasabb szalonjaiba. Tudom, hogy ott ült az elbűvölő Guermantes-né, Oriane oldalán, vagy épp Villeparisis-né asztalánál, de csak cudarul, talán épp konokul: hallgatott. Én pedig kénytelen-kelletlen hallgattam a sok ostoba fecsegést történelmi, arisztokratikus hangzású nevekről, melyek már nem jelentenek semmit vagy épp nevetséges, kínos tartalommal telítődtek az idők folyamán. Untatott a Dreyfus-per társadalmat megosztó diskurzusa is, különösen, hogy Ön alig-alig foglalt állást ebben a kérdésben. És ugye érti, hogy engem mindezek, a nagyvilági hívságokról beszélek, egy csöppet sem érdekelnek.

Emlékszik még Combray rózsaszín galagonyabokraira? Vagy a buja balbeci tengerpartra? Rettentően hiányoztak ezek az elomló, léha pillanatok. Ön elkényeztetett!

És tudja meg, Marcel, maga önző is! Elragadta tőlem, talán épp féltékenységből, legérdekesebb barátait, vagy csak oly rövid időre engedte őket hozzám, hogy távollétük annál jobban fájt. Hiányzott Elstir, a zseniális festő, Saint-Loup, ez a kissé feminin és nagyon vonzó fiatalember, akit Ön bolond szerelmessé varázsolt és háborúzni küldött. De legjobban Swann hiányzott, akit aztán csak azért villant föl, hogy halálát bejelentse. Persze Ön majd azzal mentegetőzik, hogy vegyem szemügyre az olyan szeretnivaló szereplőket mint a hóbortos Charlus, aki az Ön életvezetését tűzte ki missziójának, vagy a mulatságos Francoise-t. Igen, értük hálás is vagyok.

Marcel, Ön igenis kíméletlen! Nagymamája halála, mely közös, három hónapos együttlétünk legfelkavaróbb időszaka volt, mély nyomot hagyott bennem, viszont Önt mintha jobban lekötötte volna a Guermantes-társaságba való bekerülés, mint a gyász. Ön bohó és fiatal – megbocsátom. Különösen, hogy Önnek is rá kellett jönnie, ez a csillogó, attraktív, szkeptikus asszony, a csodálatos Oriane is egy tétova, konformista nővé válik, mihelyt a halál szele meglegyinti.

Édes Marcelem! Hosszú volt ez a három hónap, nagyrészt két különböző szalon sznob társaságába zárva, melynek unalmát csak a varázslatos Koreába tett kirándulásaim oldották valamelyest, de a két társasági esemény közt felvillanó pazar gondolatok, a finom irónia és az Ön páratlan érzékenysége miatt mégis, továbbra is bizalommal vagyok Ön iránt.

Idén már nem, de jövőre látjuk egymást Szodomában és Gomorrában!

Maradok híve:

X