Osváth Gábor: A koreai irodalom rövid története

Tavaly év végén hiánypótló könyv jelent meg, mely bepillantást enged a Magyarországon alig ismert koreai irodalom világába. A cím ugyan történetet ígér, de belelapozva a kötetbe jól látható, hogy itt részben többről, részben kevesebbről lesz szó. A tartalomjegyzékből jól kiviláglik, amit az előszó is megerősít, hogy a három nagy műnem közül részben terjedelmi okok miatt, a dráma nem szerepel a kötetben, és az is világos, hogy leginkább a lírába vezettetünk be, hisz a több, mint 250 oldalas könyvből mindössze 61 oldalon foglalkozik a szerző prózával.

Ugyanakkor a kötet sokkal több, mint egy irodalomtörténet, ugyanis Osváth Gábor a lírai műveket nem pusztán bemutatja, elemzi, de magukat a költeményeket is közzéteszi, többször koreai eredetivel, nyers- és szabadfordításokkal, értő verstani elemzésekkel. Így a könyv gyakorlatilag megkerülhetetlen mindazoknak, akik a műfordítás műhelytitkaiba kívánnak betekintést nyerni, és mindazoknak akik maguk is koreai fordítással foglalkoznak. Ezzel együtt igazi csemegét kínál azoknak is, akik koreaiul tanulnak, érdeklődnek a klasszikus és modern kultúra iránt.

A könyv kronológiai rendet követ, így a krónikák és mítoszok, klasszikus regények és a szívemet megdobogtató panszorik bemutatásával indít, ezt a kínai nyelven írt koreai versek,és a koreai nyelven írott versek követik, ahol a legterjedelmesebb részt a szerző szakterülete, a sidzso és kászá kapja, majd a modern kor prózája és költészete zárja az irodalomtörténetet. A kötet itt azonban nem ér véget, Osváth részletesen bemutatja azokat a jelentős költőket, akik a koreai költészet képviselőinek tekinthetők, megismerhetjük életüket és műveiket is, mitöbb a szerző több verset is közöl saját fordításában. Az egyes fejezeteket igazi kincsesbánya, forrásjegyzék zárja, ahogy magát a kötetet is két nagyszerű melléklet (sidzso versek lexikai és grammatikai elemzése és egy bibliográfia), illetve egy kiváló név- és tárgymutató zárja, ahol hangeullel is olvashatóak az egyes nevek.

A koreai irodalom rövid történetét olvasni olyan volt számomra mint egy nagy utazás a világ egyik legizgalmasabb helyére. A könyvet szétfirkáltam, összejelölgettem, becsillagoztam (a szamárfülezésről leszoktam) és egy életre való irodalmat jegyzeteltem ki, amiket természetesen eredetiben el akarok majd olvasni. Vannak olyan szerzők, akiknek az életútja iránt is nagy érdeklődésem támadt, ilyen például Kim Szakkat (김삿갓) vándorköltő, vagy Jun Dongdzsu (윤동주), és persze az összes nő. Annak ellenére, hogy Osváth Gábor korábban megjelent A koreai nyelv és irodalom kötetét olvasva, sok mindent tudtam a koreai irodalomról, mégis nagyon sok meglepő, sokszor szívfacsaró tényt ismerhettem meg. Talán ezek közül a legszomorúbb a japán megszállás idején élt tehetségek hányattatott élete volt, nagyon fiatalon haltak meg a költők, írók, sokszor eszembe jutott, mennyit írhattak volna még, ha nem egy börtönben pusztulnak el betegségektől elgyötörten.

A kötet, mint említettem, egyben szöveggyűjtemény is, elsősorban a koreai költészet kiemelkedő alkotásainak gyűjteménye, és ehhez kapcsolódóan tanulmányozhatjuk elsősorban a szerző fordításait. Több esetben is részletesen követhetjük egy-egy fordítás születésének útját, a szó szerinti fordítástól a nyers változaton keresztül a kész műfordításig. Osváth fordító kreativitása, érzéke és tapasztalata megcsillan nemcsak a versek értő magyar fordításában, de a rímtechnikában és a gyönyörű költői képekben is. 

A könyv szép kivitelezésű, de sajnos a fotók nem mind jó minőségűek (a forrás a wikipédia volt, és a szerkesztő nem méretezte át megfelelően a képeket, így pl. a panszori illusztrációja elég homályos lett), és nekem, aki erősen rövidlátó vagyok, rettentően apró betűkkel van szedve a szöveg, így arról szó sem lehetett, hogy a buszon is olvashassam. Mivel nem tudom nem szerkesztői szemmel is nézni, azt kell mondanom, hogy a szerkesztő nem végezte hiánytalanul a dolgát, maradt bőven helyesírási hiba a szövegben, nem volt egységes a szövegmegjelenítés (a versek címe mellett hol szerepelt, hol nem az eredeti cím, néhol csak a magyarra átírt cím volt feltüntetve, szerzők neve mellett hol volt, hol nem évszám stb.), a zárójelek egy része nem záródott be, és a koreai írás is több tipográfiával jelent meg. Tartalmilag nyilván kritika nem érheti a kötetet, hisz a tudásom olyan csekély e területen, de hiányoltam Ra Hidok bemutatását, aki ugyan említésre kerül a tavalyi fórum kapcsán a kötetben is, de mégis később kimarad, noha több verse is megjelent és nagyon érdekes, izgalmas költői világa van.        

A koreai irodalom rövid története tehát egy nagyszerű és izgalmas utazás, melyre mindenki hivatalos, aki a koreai kultúra iránt komolyabban érdeklődik, vagy szeretné megérteni a koreai emberek gondolkodását, érzésvilágát.   

Ted Chiang: Életed ​története és más novellák

Felirat hozzáadása

Mint azt hiszem, a legtöbben, én is a zseniális Érkezés c. film után kértem meg szépen karácsonyra ezt a könyvet, mert mindent tudni akartam a heptapodok nyelvéről azonnal és rögtön. Ilyen szempontból ez a kötet nem volt csalódás, mert az Életed története, melyből a film és készült, és cselesen a kötet kellős közepére szerkesztették,  - ily módon a könyvet a közepén kezdtem el olvasni-, szóval a novella tényleg ad választ néhány kérdésre, elsősorban az idegen lények nyelvének szerkezetére vonatkozóan, ugyanakkor a novella több szempontból is más irányú, mint a film. Elmondható, hogy a film nagyon kreatívan használta fel a történetet és véleményem szerint, leszámítva néhány érzelgős amerikai klisét, talán még jobb is lett, mint maga az eredeti szöveg. A novellában ugyanis nincs karakterábrázolás, Banks minden különösebb szorongás és félelem nélkül társalog az idegenekkel, ami szerintem rém életszerűtlen, a filmben sokkal emberibb lesz a nyelvész alakja. Ugyanakkor a történet végkimenetele sokkal inkább ínyemre való volt, mint a filmben, szeretem az olyan történeteket, melyekben az idegen lények célja tulajdonképpen ismeretlen marad, lehet azt mondani, hogy csak turistáskodtak egyet a Föld bolygón.   

A kötetből a másik nagy kedvencem A pokol mint Isten hiánya c. novella volt, melyben az angyali jelenések, olykor halált is okozó természeti katasztrófák kíséretében, az élet mindennapi részei és halál mellett csodákkal is járnak. Történetünk főhőse nem különösebben van elragadtatva egy ilyen Istentől és annak angyalaitól, különösen amikor egyik ilyen angyali látogatás alkalmával szeretett felesége is meghal, aki azonnal a mennybe jut. Így hát hősünk kénytelen Istent keresni, hogy ő maga is oda juthasson, ámde Isten keresése nem azonos azzal, hogy meg is szeretjük ezt az Istent. A novella másik gondolata, hogy a Pokol nem feltétlenül kénköves tóban rotyogó lelket jelent, hanem az isteni szeretettől való végső elszakadást, még akkor is, ha hősünk épp a halálban ismeri fel ezt a mindent elsöprő érzést.

A bronzérmet Az emberi tudomány fejlődése c. néhány oldalas szösszenetért adnám, amely arról szól, hogy a tudomány olyan bonyolultsági fokra fejlődött, hogy az eredmények közlése más nem is lehetséges emberi nyelven, ily módon a publikációk inkább hermeneutikává és fordítási kérdések köré rendeződött replikákká válnak. A tudomány eredeti szövegei így a vallások szent irataihoz válnak hasonlóvá, amelyeket csak metahumán tudósok képesek értelmezni, akikké némi genetikai módosítás, kvázi beavatódás révén válhatnak a mezei tudósok.

A kötet többi írását nem mutatom be, nekem ezek lettek a kedvenceim, de mind nagyon ötletes, kreatív írások, többször nyúl a szerző sci-fiben ismert témához, de mégis képes belőle valami újat és döbbeneteset kerekíteni. A kötet mégsem ötcsillagos, mert van valami, ami végig irritált Chiang írásaiban. Nagyon eredeti ötletei vannak, egyértelműen Borges vonalát követi, tehát a tudományos-fantasztikum esetében a tudomány nála is inkább társadalomtudomány, mitöbb vallás, vagy mitológia, de sajnos stílusa olyannyira szikár, a karakterei pedig annyira mélység nélküliek, hogy mégsem tudott magával ragadni a világa. Bosszantottak olykor a következetlenségek is, például a Bábel tornyában nem értettem, hogy más jelenségek ábrázolása mellett (pl. hőingadozás, magasság), miért nem esik szó a levegőről vagy a nyomásváltozásról, a Hetvenkét betűben sem értettem, hogy lehetnek a – nevezzük így – kabbalista genetika oly magas szintjén, de közben más területen még valahol a 19. század szintjén ragadtak. Vagy ez már streampunk?

Összességében mégis ez egy igazán jó kötet, nem lehet letenni és még elgondolkodtató is.