Jó felütése az évnek, hogy rögtön egy kiváló könyvvel indíthattam, Émile Ajar Előttem az élet
című, álbűbájos regényével. Kapásból gyengéim a gyerek-, kamaszhangon
megírt kemény, sőt könyörtelen könyvek, melyekben a sajátos
kamasztapasztalatokat az élet brutális jelenségei gazdagítják.
Nos,
Momonak, a valószínűleg arab származású kiskrapeknak is kijutott a
jóból, amikor egy prosti gyerekeként bekerül Rosa mama
kurvagyerek-bömböldéjébe. Momo nagyon ragaszkodik a terebélyes zsidó
asszonyhoz, hisz szüleit csupán a havi rendszerességgel érkező pénzes
csekk jelenti. Kettejük szeretetteljes, de nem mindig konfliktusmentes
kapcsolatából kerekedik ki a második világháború utáni párizsi külváros
képe, amely mint egy nagy etnikai kohó, magába olvaszt arabokat,
zsidókat, algírokat, afrikaiakat és mind hozza magával sajátos nézeteit,
melyek aztán úgy kavarognak a kis Momo fejében, mint egy koktél. De
Momo nemcsak ettől a kulturális koktéltól szédeleg, magányos, ugyanakkor
nagyon erős és talpraesett, elméleteket állít fel az emberi
viszonyokra, próbálja megfejteni Rosa mamát a zsidó bunkerével és az
ágya alatt őrizgetett Hitler képpel együtt. A történet azonban akkor
vesz igazán tragikus fordulatot, amikor Rosa mamán megjelennek az
öregedés, majd a végső, totális leépülés jelei. Momo felnőtteket
megszégyenítő módon próbálja ápolni az egyetlen személyt, akit szeret,
és erre egészen elképesztő áldozatokra is képes.
A regény egészen
elementáris erejű, nemcsak mert egy elhagyott, a kurvák és "skricik"
világában gyorsan éretté váló kiskölyök szeretnivaló monológjáról van
szó, hanem mert a regénynek elképesztően jó stílusa van, melyben a
közhelyek új értelmet nyernek és sutaságában olyan éleselméjű, hogy
nehéz nem szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése