A legfrissebb megjelent kínai regény izgalmakkal kecsegtető
címéhez híven estéimbe különlegesen hangulatú borzongást csempészett,
ugyanakkor címével ellentétben mégis úgy éreztem, különösen a regény végén,
hogy kívül rekedtem egy olyan világon, melybe beavatódni kívántam volna,
tudniillik a kódfejtők világába.
Mai Jia tulajdonképpen egy legendát ír meg, olykor utalva a
megírás körülményeire, a források bizonytalanságára, és úgy önmagában a teljes
igazság feltárásának lehetetlenségére. Mindezen posztmodern fogások ellenére
különben egy egységes szöveget kapunk, melynek főhőse kétségtelenül az óriási
fejkörméretű Jinzhen lesz (mondhatni halálosan nagy koponya, hisz anyja halálát
is okozza hatalmas feje). Már a tragikus sorsú, zseniális felmenők, és a zavaros
hátterű nevelők és tanítók némiképp előrevetítik Jinzhen sorsát, aki egyetemi
éveit követően saját belső zárt világával együtt egy térben is izolált helyre
kerül, a 701-es egységhez kódfejtőnek. Az egységnél sajátos munkamódszerrel
fejti meg a Bíbor nevű kódot, majd vág bele egy még nehezebb, a Fekete
kibogozásába, de addigra elméje megbomlik, ha úgy tetszik a külvilág egy
meglehetősen hétköznapi megnyilvánulása miatt.
Mint látható a történet nem túl fordulatos, s bár nem tudom,
milyen egy kémregény, én sokkal több izgalmat és meglepetést vártam volna. A
másik, amit talán az író kíméletből nem kötött az olvasó orrára, de engem
mérhetetlenül izgatott volna, hogy voltaképpen milyen is egy ilyen kódolás, és
a megfejtés módja. Noha a regény üzenete nyilvánvalóan az, hogy a kódolás
folyamata metafizikai és lelki dimenziókkal is bír, ugyanakkor némi konkrétum
színesítette volna a művet.
A metafizikai síkra visszatérve, Jinzhen azt mondja, hogy a
kódolási folyamat során a kód készítői egyszerre törekednek arra, hogy valami
vadonatújat, eddig nem létezőt kreáljanak, ugyanakkor mégis egyfajta ideát
teremtenek maguknak, melyhez folyamatosan finomodik a rendszerük, vagyis
egyfajta finom dinamika alakul ki a múlt (egy klasszikus idea) és a jövő (újdonság,
változás) között. Ezt a kettős ösvényt fedezi fel Jinzhen és képes alkalmazni,
felhasználva ehhez aktívan álmait.
A történetben szereplő másik bonyolult kód, a Fekete
megfejtője már nem a megtört Jinzhen lesz, hanem Yan Shi, aki Jinzhen
jegyzeteit olvasva döbben rá a kód kulcsára, ami Poe Az ellopott levél c. novelláját
megidézve az egyszerűségben, a nyilvánvalóban leledzik. A legbosszantóbb, hogy
a szerző ugyan elárulja, hogy ezek a jegyzetek, melyek időleges elvesztése
Jinzhen megrendüléséhez vezettek, léteznek, de csak egyes részleteit
olvashatjuk a könyvben mintegy függelékként. Ezek a töredékes jegyzetek Jinzhen
belső világát mutatják be, mely a történetben nem mutatkozik meg, mivel
személyisége izolált, szinte már az Asperger-szindróma határit súrolja.
Összességében tehát egy vonzó atmoszférájú élettörténetet
kaptam, melyben nagyobb szerepet játszott a kódfejtő magányossága, szorongása
és a kódolás művészetének romboló hatása, mint a fordulat, kaland vagy
cselszövés.
