Megölni egy feketerigót

A zirci egynapos nyaralásom mondhatni életmentő kelléke volt Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! c. regénye, noha az én példányom kellemetlen külső borítója, mely romantikusan barnás színekben egy összekapaszkodó párost ábrázol, nem különösebben sarkallt korábban a kötet elolvasására, olyan casablancás fílinget sugallt. És annyiban talán nem is megtévesztő, hogy ez a regény is egy nagyon fontos erkölcsi erényről, a gerincességről és az igazságosságról szól, de nagy szerencsémre még véletlenül sem valami nyálas szerelmi szál ködén keresztül derengett fel a tanulság, hanem egy hallatlanul izgalmas, kedélyes, derűs, ugyanakkor kellőképp misztikus gyermeki világon keresztül.

A történet ugyanis az amerikai déli államok egyikében, Alabamában játszódik (ahonnan ugyebár Forrest Gump is származik), valójában egyetlen helyszínen, Maycomb városában, és ahogy ezt már McCullerstől vagy legutóbb Walkertől már megismertem, a déli államokban színesbőrűnek lenni még a rabszolgafelszabadítás után is óriási ráfizetés. A történet azonban nem csak a négereket ért igazságtalanság, esetünkben egy hamisan nemi erőszakkal vádolt fiatalember történetét mutatja be, a fókuszban ugyanis egy csonka család áll, melynek feje, Atticus vállalja a néger férfi védelmét. Hogy az ő történetük hova vezet, szinte tudható előre, ez a regény sötétebbik, szomorúbb oldala, de szerencsére Harper nem hagy minket sokáig hüppögni, merthogy van egy napfényes, humoros, nagyon szerethető oldala is ennek a regénynek, melynek szerintem elsöprő népszerűségét is köszönheti: a gyerekek.

A narrátor ugyanis nem más, mit Scout, a történet elején mindössze hat éves kislány, aki a környék legnagyobb döbbenetére nadrágba jár, fiújátékokat játszik Jemmel, a testvérével és mindent kimond, ami a szívén fekszik. Scout egy igen koraérett, erős igazságérzettel megáldott kislány, akinek fantáziáját rettentően izgatja a szomszédban lakó, elzárva tartott férfi, a rejtélyes Boo Radley, akinek elárulom egészen különleges szerepe lesz majd sorsuk alakulásában. Scout és Jem persze nem véletlenül olyan okosak, amilyenek, egy nagyszerű, példaértékű apa is kell ehhez, ő pedig Atticus, aki még akkor is vállalja a néger Tom védelmét, ha közben pontosan tudja, hogy ezért a közösség egy része megbélyegzi majd. Atticus alakja szerintem megoszthatja az olvasókat, figurája ugyanis annyira makulátlanra sikeredett, annyira jól neveli a gyerekeit és annyira jó keresztény, hogy szinte már túlzásnak tűnik, de én képtelen voltam ellenállni neki.

A regény tehát sokrétű, társadalmi igazságtalanságok, a déli államok konfliktusai önmagával, a nyomor ábrázolása, ugyanakkor a gyerekkor felhőtlen kalandjai, a cserfesszájú Scout küzdelmei a jókislánysággal és a soha véget nem érő nyári szünetek vidámsága is benne van. Nagyon jó volt olvasni!