Hát, elérkezett a pillanat, hogy
kevéssé kedvelt írómtól, Jókai Mórtól, elsősorban előítéleteim revideálása
miatt, de elolvassak egy könyvet. Azt hiszem, nagyjából tizenöt éve nem
olvastam tőle semmit és a főiskolán mindig egyfajta istenbizonyítéknak
tartottam, hogy soha nem húztam bele.
Az Egy magyar nábob azonban
egészen jól esett, bár középtájon, a szentimenti résznél kissé megbicsaklott a
lendület, de mégis egy jól olvasható, kellemes és különösen szép stílusban
megírt regény. A felütés egészen vérmes reményeknek adott tápot, mert Jancsi úr
karikírozott bemutatása zseniálisra sikerült, ahogy körülvéve bohóckodó
talpnyalóitól álmatlanságát épp a Törikszakad csárdában kívánja elütni
mindenféle dévajkodással. Kárpáthy Jánosban Jókai a 19. század elejének
felelőtlen, hedonista és nemzetieskedő (ugyanakkor valódi nemzeti érzés
nélküli) arisztokratáját mutatja be, ennek ellenpontozására pedig unokaöccsét,
Abellinot szerepelteti – rögtön az első jelenetben, rettentő muris körülmények
közt -, aki külföldön piperkőcködik, töri a magyart és csakis a léha
élvezeteknek él. Tulajdonképpen kezdetben túl sok különbség kettejük közt nincs
is.
Ámde a nők, ezek a pillekönnyű,
karcsú, szűzies lények mindent megváltoztatnak, a regény első felének
anekdota-csokorjából kilibben egy éteri alak, Mayer Fanny, aki egy rossz hírű
család egyetlen erkölcsös személyeként, a szigorú Teréz néni felügyelete alatt
nevelkedik. Abellino épp őt szemeli ki áldozatul, fogadást kötnek elbukására,
de Fanny megmenekedik, sőt keresztül húzva majd mindenki számítását, hozzámegy
a nálánál ötven évvel idősebb Kárpáthy Jánoshoz, így Abellino hoppon marad,
Fanny pedig önmaga, reménytelen szerelme, elől zárkózhatik el. Fanny alakja
különben nagyon irritáló volt, hiába volt kedves, halk és engedelmes – nyilván
a kor erényei – számomra egy halvány foltnak tűnt, aki passzívan tűrt el
mindent és nem volt saját akarata. Flóra – Fanny barátnője - máris kellemesebb
jelenség, okos, határozott, nem kívánt mindenkinek kedvébe járni és még férje
felsőbbrendűségét is megkérdőjelezte. Végül is a történet vége nagyon szomorúra
sikeredett, noha Kárpáthy János felhagyott korábbi életmódjával, komoly és a
nemzetet előmozdító tevékenységekbe fog (az agáregyesület persze paródiaként is
felfogható), halála megrendített.
A könyv erényei közé tartozik
mindenképp a briliáns korfestés, az „ázsiai állapotok” hatásos ábrázolása, a
franciaországi magyarok leírása, Wesselényi és Széchenyi alakjának heroikus
megjelenítése, az átmeneti, változó reformkor szép panorámája.
Azt nem mondom, hogy ezek után
fogok programszerűen Jókait olvasni, szentimentalizmusa, nőábrázolása túlságosan idegen tőlem,
de legalább derített egy árnyalatot a róla festett, sötét képen.
-----------------------------
Kellemetlen, már-már kínos
regénye a magyar irodalomnak Móricz Rokonok-ja, amely brutális módon húzza rá a
vizes lepedőt, teregeti ki a szennyest, találja fején a szöget vagy ha tetszik
rántja le a leplet a magyar politika éretlenségéről, a felelős politikai
gondolkodás teljes hiányáról és a korrumpálódás általános voltáról. Olvasom ezt
a regényt, amely egy alföldi kis városka, a beszédes nevű Zsarátnok belső
ügyeiről szól egy ifjú titán, az új főügyész megpróbáltatásain keresztül és
kínlódok, vakaródzok, izzadok: mert hát ez annyira ismerős. Hogy Magyarország
egy az egyben Zsarátnok, egy saját hamvába holt hely – talán pesszimistán
hangzik, de kétségtelen, elég egy Híradót végignézni, hogy ne Móricz regényének
egy-egy lapja köszönne vissza: a felső vezetők panamákba, már-már maffiákba
állnak, eszméletlen hiteleket csikarnak ki Angliától, Amerikától, amelyből
persze villasort építenek, a sertéstenyésztőbe invesztált összegeknek nyoma
kél, s miközben százezrekkel dobálózik a polgármester és a helyi takarék
vezetője, elmarad a csatornázás, a járdaépítés és a környékbeli tanyák
csoportosítása, infrastrukturális összekötése.
Móricz hőse (sok rokon vonással
különben A fáklya Matolcsy-jával) Kopjáss István, a korábbi oktatási felügyelő,
aki pusztán a köz szeszélyéből lesz főügyész, kezdeti tájékozatlansága ellenére
is igyekszik innovatív ötletekkel előbbre vinni Zsarátnokot. Csakhogy már
megválasztása másnapján megjelennek rokonai, köztük elsősorban a helyi bank
vezetője, aki rögtön izgalmas hitelkonstrukciókat ajánl, és persze egy villa
megvételét arcátlanul jutányos áron. István előbb alig tér magához, hogy ilyen
hirtelen felelevenednek rokoni kapcsolatai (hisz korábban, hadifogsága után
szóba sem álltak vele) és különösen megviseli, hogy egytől egyig nagy bajban
vannak, éhhalál szélén állnak vagy épp a család lemészárolására készülnek, mert
képtelenség eltartani őket. Ismerős, ugye? A magyar panaszkultúra illusztris
példáit olvashatjuk a Rokonok lapjain. Kopjáss őrlődik a jog által ráruházott
feladatok (többek közt a korrupt ügyletek leleplezése, jogszerű ügymenetek
bevezetése stb.) és a rokoni érzemények közt. Dilemmázása még az oly
szimpatikus vonásokkal ábrázolt Linától, feleségétől is eltávolítják, akiben
Móricz a művelődésre vágyó (mikor olvashatok már el egy könyvet?), de
házimunkáiba belevesző okos, intelligens nő alakját rajzolja meg.
Móricz borúlátó gondolatait
olvashatjuk a magyar politika infantilizmusáról, éretlenségéről és hiányáról:
„Itt senki nem ért alapjában
semmihez. Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll, ahová nem készült. S
aki ért valamihez, az sehol sincs… külföldön, ahhoz, hogy valaki képviselő
legyen, valóságos életiskolát kell kijárni… Ezzel szemben Magyarországon még
nem volt választás. Itt minden képviselő társadalmi érdemei, kormányszolgálati
jutalmául kapja a képviselőséget. A megbízhatóság, nem a hozzáértés a fontos. A
rokoni kapcsolat a legbiztonságosabb ismérve a megbízhatóságnak. S minél kevésbé ért valaki magához a
politikai tudományhoz, annál megbízhatóbb. Itt szavazógépek kellenek…”
Most már csak azon tipródom,
messze jutottunk-e ettől a megalkuvó, torz világtól az elmúlt kilencven évben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése