Attól tartok, hogy rajtam kívül minden lánynak megvolt Montgomery regénye, az Anne otthonra talál,
de hát az van, hogy nekem cakkumpúder kimaradt a lányregény korszak és
úgynevezett ifjúsági regényekre is a húszas éveim elején vetemedtem,
hogy aztán annál jobban élvezzem őket. Hogy ez-é a titka (tudniillik a
későn érettségem) vagy ez Montgomery zsenije, de én ezt a könyvet az
első sortól az utolsóig túlcsorduló örömmel, olykor föl-fölvihogva
olvastam végig, mintha az én vállaimat is két súlyos, ugyanakkor
répavörös fonat verdesné.
Anne Shirley (szigorúan e-vel) ugyanis egy életvidám, kirobbanó jókedvű, olykor végletek közt szédelgő szeleburdi lány, aki telve van létörömmel, odaadóan hódol elképesztő fantáziájának termékei előtt, megnevesíti a természetet és mindenért, de mindenért borzasztóan hálás. Mert ez a csöpp, regényünk elején tizenkét éves kislány: árva és Montgomery nagyon cselesen, nem sokat árul el életéről, de sejthetjük, sok szenvedésen mehetett keresztül, ha pusztán túlburjánzó fantáziája segítségével vélte a világot elviselhetőnek. De Anne-re rámosolygott a szerencse, amikor véletlenül az idilli Avonlea-ben magányosan élő testvérpár, a nőktől rettegő Matthew és a szigorú, érzelmeit rejtegető Marilla veszi védőszárnyai alá. Anne bohón, mint egy kiscsikó veszi birtokba az életet, ami illatos, ízletes, fordulatos és örömteli, barátokra tesz szert, iskolába jár, egy alkalommal belezöldül a vörösségébe, máskor meg Avalonba tarva kis híján vízbe fúl, de ami legfontosabb, jó emberré válik.
Azt gondolom, Montgomery regényének legnagyobb erőssége, hogy az élet egyszerű, mindenki számára hozzáférhető dolgairól beszél olyan szeretettel, amitől minden olvasó kicsit elcsöndesedik. Amikor Anne a természet szépségéről áradozik a maga mesterkélt, de mélyen őszinte szavaival, rádöbbenünk magunk is, hogy mennyi szépség vesz körül bennünket, az a bájosság, ahogy élete apró eseményeit az emlékeibe csomagolja és ezeknek az emlékeknek hűséget fogad, teljesen levett a lábamról.
Montgomery kerüli a kliséket, bájolgásokat, így amitől tartottam, hogy a regény befogadhatatlanul geil lesz, nem következett be, sőt. Így ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki alapjáraton ódzkodik a lányregényektől, mert ha kihagyja, sok boldog pillanattól fosztja meg magát.
Anne Shirley (szigorúan e-vel) ugyanis egy életvidám, kirobbanó jókedvű, olykor végletek közt szédelgő szeleburdi lány, aki telve van létörömmel, odaadóan hódol elképesztő fantáziájának termékei előtt, megnevesíti a természetet és mindenért, de mindenért borzasztóan hálás. Mert ez a csöpp, regényünk elején tizenkét éves kislány: árva és Montgomery nagyon cselesen, nem sokat árul el életéről, de sejthetjük, sok szenvedésen mehetett keresztül, ha pusztán túlburjánzó fantáziája segítségével vélte a világot elviselhetőnek. De Anne-re rámosolygott a szerencse, amikor véletlenül az idilli Avonlea-ben magányosan élő testvérpár, a nőktől rettegő Matthew és a szigorú, érzelmeit rejtegető Marilla veszi védőszárnyai alá. Anne bohón, mint egy kiscsikó veszi birtokba az életet, ami illatos, ízletes, fordulatos és örömteli, barátokra tesz szert, iskolába jár, egy alkalommal belezöldül a vörösségébe, máskor meg Avalonba tarva kis híján vízbe fúl, de ami legfontosabb, jó emberré válik.
Azt gondolom, Montgomery regényének legnagyobb erőssége, hogy az élet egyszerű, mindenki számára hozzáférhető dolgairól beszél olyan szeretettel, amitől minden olvasó kicsit elcsöndesedik. Amikor Anne a természet szépségéről áradozik a maga mesterkélt, de mélyen őszinte szavaival, rádöbbenünk magunk is, hogy mennyi szépség vesz körül bennünket, az a bájosság, ahogy élete apró eseményeit az emlékeibe csomagolja és ezeknek az emlékeknek hűséget fogad, teljesen levett a lábamról.
Montgomery kerüli a kliséket, bájolgásokat, így amitől tartottam, hogy a regény befogadhatatlanul geil lesz, nem következett be, sőt. Így ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki alapjáraton ódzkodik a lányregényektől, mert ha kihagyja, sok boldog pillanattól fosztja meg magát.
Ráadásul Pável is olvasta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése