강형욱: 당신은 개를 키우면 안 된다

         

Tilos kutyát tartanod címmel jelent meg Korea mai napig legolvasottabb kutyaneveléssel foglalkozó könyve, mely Kang Hyung-wook kutyanevelő (nem kutyakiképző!) összegyűjtött írásait tartalmazza, melyek blogjában és egyéb csatornákon jelentek meg eddig. Kang Nincs a világon rossz kutya (세상에 나쁜 개는 없다) c. immár harmadik évadát ünneplő műsorán keresztül vált ismertté és népszerűvé Dél-Koreában, ahol a kutyatartásnak már egyfajta őrülete kezd kialakulni anélkül, hogy ehhez bármiféle felelősségérzet párosulna a gazdik részéről. A műsor olyan komoly viselkedészavarral küzdő kutyák eseteit mutatja be, melyek elsősorban a kutyatartási kultúrával nem rendelkező, nagyvárosokban élő dolgozó réteg ebeinél jelentkeznek. Kang kutyanevelő speciális módszereivel igyekszik rámutatni ezen zavarok kialakulásának okaira, és nem árulok el nagy titkot: a megoldás többnyire a gazdik viselkedésének megváltoztatásával kezdődik.

         Nem különös tehát, hogy Kang könyvét egy tiltó formulával címezte meg, mert határozottan az a véleménye, hogy Korea egyelőre még nem alakított ki olyan kutyatartási kultúrát, különös tekintettel a kis- és újabban már nagytestű kutyákat is tartó nagyvárosi rétegre, melyben egy kutya felelősségteljesen és egészségesen felnevelhető. Tehát könyve egyik visszatérő gondolata, hogy ha nincsenek megfelelő körülmények, ha napi 12 órára egyedül kell hagynunk a magányába belebetegedő kutyáinkat, akkor inkább álljunk ellen a kísértésnek, én ne vegyünk kutyát. A könyvre – ahogy különben Kang műsorára is – jellemző ez a szigorú és egyben óva intő hang, a kutyanevelő nem titkolt szándéka ugyanis, hogy rádöbbentse, sőt olykor sokkolja a koreai olvasót a ténnyel, hogy kutyáit milyen nagyfokú stressznek és szenvedésnek teszi ki meggondolatlan magatartásával.

         A kötet három nagyobb részből áll, melyekben rövid, pár oldalas szövegek vannak egyszerűen és közérthetően megfogalmazva. Az első fejezet, melynek címe megegyezik a könyv címével, jellegzetes, olykor meghökkentő, felháborító és bizonyos esetekben sokkoló (sajnos, valós) példákon keresztül mutatja be a koreai ebtartási kultúra pregnáns hiányát és annak következményeit. Koreában a kutyákat leginkább vidéken tartották jelző funkcióval, és a mai napig jellemzően 1 méteres kenderkötélen tengetik napjaikat. A kutyát ráadásul hagyományosan mocskos állatnak tartják (nagyjából, ahogy ezt mi hisszük a disznókról), mert sokat ürít, és nem fedi el az ürülékét, mint a macska. Az elmúlt években azonban a nagyvárosokban egyre többen kezdtek el kedvtelésből tartott, kistestű (fehér) kutyákat vásárolni, hogy nagyvárosi magányukat, depressziójukat és a munkahelyi stresszt oldják, illetve mivel Koreában is egyre gyakoribb a csak férjből-feleségből álló családmodell, ott is jellemzően kutyát vásárolnak, de a motivációk közt szerepel még a divat is. Erre természetesen azonnal válaszolt a koreai ipar is, megjelentek a bevásárlóközpontokban az ún. „pet factory”-kból többnyire túl korán kikerült kutyusok, melyeket a vásárlók a többi termékkel együtt ugyanúgy hazavihetnek. Kang felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejt mindez, a „pet factory”-kban erővel pároztatják az állatokat, melyek sokszor az anyakutya viselkedésének erős zavarával járnak, így eleve nem képes a kölykeit megfelelően nevelni. A körülmények is botrányosak: a Koreában klasszikus fémrácsos ketrec, a kölyköket, pedig jóval korábban elveszik az anyától, hogy azok képesek legyenek egyáltalán szocializálódni. A bevásárlóközpontokban shoppingoló pedig nem gondolja át, hogy mit tesz, amikor a kiskutyát is beemeli a rizs és a chips mellé kosarába. Ma Koreában a kutyák 90%-a ilyen gyárakból kerül elő.

         A második blokk a kutyák helyes tartásával, a felmerülő problémák kiküszöbölésével foglalkozik. Ha úgy döntünk, hogy életünket egy kutyával is megosztjuk, azt igen alapos előkészületeknek kell megelőznie, melyeket Kang sorra vesz ebben a fejezetben. Nagyon hasznos, hogy a könyvben vannak összefoglaló táblázatok, melyekben kiemelve olvashatjuk a legfontosabb pontokat, így a vásárlás előtti szempontok listáját is. A fejezet tárgyalja a kutya beszoktatását a családba  - Kang szerint minimum 3 hét szabadságra kellene mennie a gazdinak, hogy ezalatt a kutyus szeparációs szorongását oldja és egymáshoz idomuljanak, azonban Koreában az alapszabadság mindössze 15 nap… A fejezetben többek között szó esik a helyes névválasztásról, a kutyafajták jellemvonásairól, térigényéről, a saját tér fontosságáról (nagyon sok pszichés zavart önmagában az okoz, hogy a kutyának nincs helye, vagy olyan helyen van, ahol folyamatos stressz éri), a parancsszavak hasznáról és káráról, a haszontalan vagy neurózist okozó gyakorlatokról (pl. arra tanítani a kutyát, hogy feküdjön a hátára és a hasát fedje fel, vagy engedje magát ott simogatni, ahol őt zavarja), a szintén sok szenvedést okozó farokcsonkításról (ezzel a kutyát megfosztjuk a kommunikáció egyik fontos szervétől). Kang azt tanácsolja, hogy a 4-5 hónapos kutyusnak adjuk meg a lehető legnagyobb teret, és igyekezzünk inkább mi eltenni jó helyre a cipőinket, de a kutyának meg kell ismernie a teret, ahol élni fog, és ehhez az egyik mód bizony a rágcsálás. Igyekezzünk minél több munkát adni az orrának (nose work), ebben az időszakban semmilyen műtétet ne kövessünk el rajta, és minimum 3 méteres pórázon sétáljunk vele lehetőleg hámmal. A sétálás kapcsán fontos, hogy nem a gazdi sétál, sőt még csak nem is sétáltat, hanem a kutya, ezért erősen ellenzi a rövid pórázt és a láb melletti szoros sétát, ami a kutyát minden élvezettől megfosztja. Parancsszavak helyett inkább mozdulatokkal igyekezzünk szabályokat kialakítani a házbeli és azon kívüli viselkedésre (ezeket a gesztusokat a műsorban nagy sikerrel alkalmazza Kang), a kutya ugyan nagyon sok szót megért, de a mozdulatokból sokkal könnyebben olvas. Az etetés kapcsán Kang azt javasolja, hogy kezdetben mindig legyen étel a kutya előtt, amit az először fel fog ugyan falni, mivel erős benne a falási ösztön és folyamatos a szorongása, hogy az embertől függ a tápláléka, azonban ha megtapasztalja, hogy emiatt nem kell aggódnia, a kutya magától kialakít egy táplálkozási rendet és csak annyit eszik, amennyit kell – szabadszedés, ahogy Kang fogalmaz. Sokat foglalkozik a szobatisztaság kérdésével, meglepő, de a koreaiak többsége ezt nem tartja kardinális kérdésnek, így a kutyáik a lakásban többnyire bárhová üríthetnek, a legtöbb eb azonban normális esetben egy helyen szabadul meg az anyagtól. Kang elemzi, hogy mit jelent, ha egy kutya szerteszórja az ürülékét, vagy megeszi azt, és 4-5 hónapostól a felnőtt kutyáig bemutatja, hogyan lehet ezzel kapcsolatban jó gyakorlatokat kialakítani. Zárásként Kang foglalkozik még a gyerekkori kutyafóbia viselkedésterápiájával is.

Nose work gyakorlat speciális szőnyeggel

         A harmadik fejezet témája valójában a gazdi. Mivel a legtöbb szorongást és neurózist a gazdi helytelen magatartása okozza, így legalább akkora figyelmet szentel az emberi viselkedésnek. Itt is sokat foglalkozik a helytelen parancsszó használattal, a kommunikációs formákkal, javasolja a büntetés elkerülését, a testi fenyítés minden formáját elveti, helyette továbbra is a határozott mozdulatokat (pl. blokkolás) javasolja, amellyel a kutya értésére adjuk, ha úgy tetszik a saját nyelvén, hogy mit szeretnénk. Fontos a jutalomfalatok gyakori használata, a kutya sokkal jobban értékeli a megosztott falatokat, mint akár a simogatást, Kang pontokba szedve írja le a mozdulatokkal tanítás módját. Itt foglalkozik a kutyák agresszív magatartásával, a szeparációs szorongás tüneteivel, és azzal, hogyan segítsük a kutyát e szorongás leküzdésében.    

Kang nem szereti a koreai 애완견 (愛玩犬) kifejezést használni a magyarul kedvtelésből tartott kutya, vagy öleb szóra, az 애완견 jelentése: olyan kutya, amit arra használunk, hogy szeressen minket, helyette a 반려견 (伴侶犬) kifejezést használja, ami azt jelenti: olyan kutya, akivel egy családot alkotunk, együtt élünk, az elnevezés különben Konrad Lorenztől származik.  Egy családtag azonban nem játék, nem kiegészítő ékszer, nem szelfi-háttér, így Kang könyvét megintcsak azzal zárja, hogy legyünk körültekintőek és felelősek. „Oly sokszor nem értjük barátunk legapróbb mozdulatát sem. Mi lenne, ha mostantól jobban törekednénk arra, hogy figyeljünk a jelzésekre? Ő biztosan nagyra értékelné mindezt. Ne jó gazdi, hanem jó barát légy!”

Kang Hyun-wook YT csatornája (koreai)

https://www.youtube.com/channel/UCee1MvXr6E8qC_d2WEYTU5g

15 perc, ami megváltoztatja a világot (előadás, koreai nyelvű, angol felirat van)

https://youtu.be/ecUWKU_v318

Holnap (koreai)

http://www.bodeum.co.kr/index.php

김영하: 읽다

Amint megjelent kedves koreai íróm, Kim Yungha trilógiája (Írni – Olvasni – Látni), nem volt kérdés, hogy becserkésszem-e az olvasásról szóló darabot. Biztos voltam abban, hogy ha íróként olyan magával ragadó könyveket tud írni, olvasóként is egymásra fogunk találni – mondanom sem kell, reményeim beteljesültek. A hat izgalmas irodalmi előadást tartalmazó kötet végig roppant szívmelengető volt olykor meglepő fordulatokkal és igen veretes mondatokkal, szívdobogtató gondolatokkal. 
A hat előadás az olvasás különböző dimenzióit járja be, meglepő módon elsősorban az európai klasszikusok mentén, viszonylag kevés szó esik a távol-keleti kultúra gyöngyszemeiről, kétségtelen, Kim Yungha a nyugati kultúra, és az orosz irodalom szerelmese. Az első előadás a „veszélyes olvasás” módozatairól szól, így a Möbius-szalagszerűen önmagát, vagy hőseit (is) felszámoló, olvasót magába kebelező könyvekről mesél, így az Oidipusz királyról, Borges könyvtáráról, vagy Calvino furmányos meséiről. A második előadás olyan történetekről szól, melyekben a főhőst megőrítik a könyvek, itt főleg Don Quijote és Bovaryné kapcsán fejti ki a szerző, milyen módon hat ránk az olvasott szöveg. A harmadik előadás témája a labirintusszerű könyvek, melyekben az olvasó rendre elveszíti a referenciapontjait, így maga is bolyong a szövegben, itt főleg Kafka A kastély c. művéből olvashattunk részleteket, és ezekhez kapcsolódó gondolatokat. A negyedik előadásban a regényolvasás hasznáról és káráról olvashatunk, talán az egyik legszellemesebb írás, itt megidéződik Nabokov, Pamuk, és szó van a regény fikciós síkjának és a valóság síkjának összecsúszásáról is. Az ötödik részben a negatív szereplők vonzerejével foglalkozik az író, meghökkentő mód a Sopranos sorozattal példálózva, irodalmi párhuzamokat pedig Dosztojevszkijtől és Goldingtól merít. Az utolsó előadás címe: Az olvasó mint az könyvuniverzum stopposa, egyértelműen a legkedvencebb előadásom, noha kicsit kilóg a sorból, mert többet tudunk meg az írás műhelytitkairól és az írókat nyomasztó ügyekről, mint a könyvek titkos kapcsolatairól, az intertextualitás szépségeiről. 
Összességében egy hallatlanul izgalmas, kellemes, könyvmolyok lelkét simogató előadássorozat, melyben nincs szakzsargon, tehát könnyen érhető és nem mellőzi a humort és a személyességet sem.

Zhang Jiajia: Olyan átlagos embert szeretnék, mint te

Nagy kópé ez a Zhang, amikor ilyen megkapó címet ad a könyvének, vagy amikor a fülszövegre könnyedén odabiggyeszti, hogy „ha könyvemet a kellő figyelemmel olvasod, a szerelmek, a barátságok, a felnőtté válás minden kisebb és nagyobb buktatóján könnyedén úrrá leszel, hiszen így történt velem is.”. Kit ne nyugtatna meg a gondolat, hogy átlagossága (ami természetesen csupán egyik különlegességünk a sok közül) szerethető, és hogy útmutatót kaphat, egyfajta gyógytörténeteket, melyeket elolvasva régi vagy aktuális kapcsolati gubancokat könnyedén oldhat majd meg.

Az igazság azonban a felvezető gondolatokban rejtőzik: „Akik olvasnak majd ezekből az esti mesékből, azonnal látni fogják, milyen csapongó könyv is ez.” Pontosan ezt kapjuk, esti órákra, vagy őszi napokra, kávé mellé szánt rövid, borongós, olykor meghökkentő vagy groteszk történeteket kapcsolatokról, elsősorban párkapcsolati bonyodalmakról, melyek legtöbbször kesernyés esszenciáit a szerző az elbeszélések elé is beilleszti, hogy annál nagyobbat üssenek, amikor kontextusba kerülnek a történetben. Nagyon érdekes különben, hogy az író időnként egyes bekezdéseket egy az egyben újra megismétel egy szövegen belül, ennek később egy frappáns magyarázatát olvashatjuk a Menjünk egy kört! c. elbeszélésben: „Amikor szóról szóra újra elmesélünk valamit, rettegünk attól, hogy valami kimarad a történetünkből.” Tehát fontos az ismétlés, az újramesélés és újragondolás, nemcsak egy szövegben, hanem az emberi kapcsolatokban is – talán ez a könyv egyik üzenete.

A kötet nyolc éjszakából áll, minden éjszakához öt-hat elbeszélés tartozik, melyek – ha úgy tetszik – egy kapcsolat stációit ábrázolják. A történetek ugyan külön-külön is jól olvashatóak, de lazán összeköti őket a nanjingi kocsma, mely mint pulzáló, meleg központ összegyűjti a bánatos és megfáradt lelkeket, a történeteken át- meg átsétáló szereplők, vagy épp maga a szerző („harmadrangú író”), aki maga is a történetek hol aktív, hol passzív szereplője, aki begyűjt, megfigyel és levonja a következtetéseket.  

A történetek többsége beteljesületlen, félresikerült szerelmekről szól, és ilyen tekintetben számomra a könyv nagyon tömény volt, érzelmileg némiképp megterhelő, különösen, hogy számomra a párkapcsolat soha nem volt a boldog, kiegyensúlyozott élet alapfeltétele. A történet szereplői viszont úgy tekintenek párjukra, mint világuk megkonstruálójára, és ahogy ez egy történetben elhangzik: „Sajnos, ha valaki más teremtette meg a világunkat, az a másik bármikor otthagyhat minket benne.” (A friss rákgombóc szerelme). Súlyos gondolat, mely alatt a szereplők egy része érzelmileg, egzisztenciálisan is összeomlik. Nagyon sok elbeszélés szentenciája, hogy mi magunk egy szeretett személy életében bizony csupán a háttér, a kontextus szerepét töltjük be, míg mi teljes identitásunkat a másikhoz tapasztjuk. És amikor a másik ellibben mellőlünk…

Most, hogy a posztomhoz újra kézbe vettem a könyvet, lapozgattam a történetek közt, és újra elolvastam az aláhúzott sorokat, megint átjárta szívemet a borongós melegség. Az járt a fejemben, hogy valóban akkora ráfizetés-e „félreszeretni”, „mellészeretni”, ha közben mégis tanulunk valamit önmagunkról, visszapillantásunk újranézéssé válik (A fiatalságba nincsen visszaút), és képesekké válhatunk újraálmodni önmagunkat. Melankolikusságában is szívmelengető, nosztalgikus érzéseket kavaró, elgondolkodtató kötet.

Szeretném megköszönni a könyvet Kiss Marcellnek, aki eredeti kínaiból elképesztő bravúrral, tehetséggel és érzékkel ültette át magyarra Zhang írását, nagyon tetszettek a beszélő nevek, a szójátékok, a kínai metaforák magyarra fordításai, és különösen tetszettek a fejezeteket felvezető versek fordításai. 

Herman Melville: Moby Dick

A Moby Dick monumentalitása szinte már közhely, ahogy az is közismert, hogy teli van a nagyközönség (?) számára emészthetetlenül száraz és unalmas cetológiai és bálnahalászati fejezetekkel, melyek az amúgy izgalmasnak ígérkező történetet folyton megszakítják. Nyilván nem véletlen, hogy Melville könyve a kedvenceim közé tartozik, így számomra az akkurátus leírások a bálnavadászok életéről, a bálnavadászat kellékeiről és eszközeiről, a rejtélyes ámbráscet minden porcikájának mélyreható elemzése csöppet sem volt érdektelen, sőt kifejezetten izgalmasnak találtam.

A Moby Dick története talán mindenkinek alapvonalaiban ismert, a Pequod bálnavadászhajó a féllábú, megszállott Ahabbal az élén majdnem körbehajózza a Földet a titokzatos fehér bálna nyomában, de vadászatuk kudarcba fullad, és Moby Dick - a narrátoron kívül - mindenkit és mindent elpusztít. Azt már kevesebben tudják, hogy nem az összecsapás a regény lényege, hanem a hajsza, és nem is kifejezetten az albínó cet utáni vadászatról, mint inkább az élet értelmének, a világ szavakba önthető lényegének, vagy ha úgy tetszik a végső igazságok hajszolásának hiábavalóságáról szól, nem is épp leplezetten. Ugyanis a sok technikai leírás közt, mindig ott bújnak a velős megállapítások, olykor filozófusokat citálva, melyek a világ bizonytalanságáról, reménynélküliségéről, esetlegességéről, a szavak gyengeségéről, a határok megállapításának nehézségeiről, összességében a világ, az emberi élet céltalanságáról szólnak. Persze ezeket a keserű megállapításokat nem is vethetjük a könyvtárosi vénával megáldott, de amúgy valóban depressziós narrátor szemére, hisz miközben hónapokon keresztül utazunk a Pequod hajón az olvasót is meglegyinti ez a rezignált állapot.

Narrátorunk, Ishmael tényleg terápiás célzattal csatlakozik a baljós előjelekkel körülvett Pequod legénységéhez, de a kapitány nagyon sokáig nem jelenik meg a színen, amikor pedig feltűnik a féllábú, hangosan kopogó lépteivel kedélyeket borzoló, őrült tekintetű kapitány, már lehet sejteni a drámai véget. Ahab sátáni színekben tűnik fel, akinek hübrisze tulajdonképpen az eget ostromolja, az ismeretlent, a rosszindulatú anyatermészetet, mely megcsonkította, s melynek szimbóluma a fehér bálna. Moby Dick szintén démonikusként jelenik meg, a természet kegyetlen ereje bontakozik ki benne, amikor a többi cettől eltérően viselkedik, vagyis az emberre támad. Ishmael bizonyos szempontból Ahab bűvkörébe kerül, hisz ha meggondoljuk, hogy az olvasandó regény az eset megtörténte után íródik, a leírások aprólékosságában, a gyakorlatilag az élet minden megnyilvánulását a bálnával összefüggésben látó narrátor, aki ily módon képtelen kiszabadulni a bálna hatalmából, tulajdonképpen legalább annyira őrült, mint maga Ahab. Vajon Ishmael képes-e körülírni saját „regénye” tárgyát, vagy alulmarad ebben a vadászatban?   

A könyv másik nagy erénye számomra, hogy fittyet hány a regény műfaji korlátaira, van benne lajstrom, használati útmutató, technikai leírás, természetrajz, taxonómia, néprajz, idézetgyűjtemény, legenda és nagyon sok olyan fejezet, ami konkrétan színműként jelenik meg rendes alkotói instrukciókkal.

Összességében bár második olvasásra nem volt olyan nagy hatással rám ez a könyv, mégis az egyik legnagyobb klasszikusom, mely képes olyan hangulatot idézni, mely egyszerre ringat el, és egyszerre ráz fel. 

이화 6.

Az úgy kezdődött, hogy mindenképp szerettem volna egy koreai egyetem által gondozott tankönyvet tanulni, és ha lúd, legyen kövér alapon, felsőfokút. Így esett a választásom az 이화-ra, bevallom töredelmesen, ez volt a három nagy egyetem kiadványai közül a legolcsóbb.

Amit mindenképp szerettem a tankönyvben, az a sokféle, nagyon izgalmas szöveg és a témákhoz kapcsolódó audióanyag. Kiválóak! Különben arra számítottam, hogy nem sokat fogok ezekből érteni, de úgy tűnik az 이화 nem teszi olyan nagyon magasra a lécet, így igen elégedett voltam magammal ezeknél a feladatrészeknél, annak ellenére, hogy nem sok energiát fektettem az 읽기 és 듣기 feladatok megoldásába, mert bizony kissé ellustultam. Volt szöveg a gondolkodásmód megváltoztatásáról, a koreai toldalékok funkcióiról, piaci stratégiákról vagy a koreai hagyományos házak filozófiájáról. Nagyon tetszettek a 기능 표현 részek is, melyben szép, hosszú, hivatalos és körmönfont mondatok voltak formális helyzetekre, pl. előadás felvezetése, témaváltáskor, hogyan tereljük vissza az eredeti mederbe a vitát, hogyan vegyük át a szót udvariasan, hogyan tegyünk javaslatot stb. A nyelvtani rész is nagyon rendben volt, különben olyan nyelvtani pontok kerültek elő, amikkel nagyrészt még a Korean Grammar in Use advanced-ben sem találkoztam. Az íráskészség feladatok egyszerűen fantasztikusan vannak felvezetve, a különböző típusú szövegek megalkotása előtt ugyanis egy komplett szöveget elemez a tankönyv, ami alapján a saját írásműveinket is megírhatjuk. Az más kérdés, hogy nekem valahogy nem volt érkezésem fogalmazást írni a véradás társadalmi hasznosságáról, valamely kulturális örökség személyes, átélt bemutatásáról, az oktatás problémáinak lehetséges megoldásairól vagy a cégek szolgáltatás-fejlesztéséről, de igen erős bennem az elhatározás, hogy megszülöm ezeket az írásműveket.

Amikkel nem boldogultam, az nagyrészt a 과제 활동 részek, ami nem is csoda, mivel leginkább csoportmunkában lehetne ezeket elvégezni. Itt egészen elborult feladatok voltak, mint brandépítés, interjúkészítés (márminthogy tényleg!), rádiókampány készítés, környezetvédelmi témájú dal írása, vagy épp színdarab előadása. A másik bonyolult pont az 어휘 확장 volt, ahol egy kifejezés köré átvitt értelmű, vagy ritkábban használt, kifinomultabb kifejezéseket gyűjtöttek, ámde magyarázat nélkül. A feladat itt az, hogy meg kell sejteni (sic!) a jelentést, és rögtön utána tudni is kellett használni – mondanom sem kell, hogy ezzel a résszel zaklattam a legtöbbet koreai ismerősömet, mert a kifejezések egy része még a szótárban sem szerepelt. Meghökkentőnek találtam, hogy  a 사자성어 résznél nem szerepelnek a kínai írásjegyek és azok jelentése, én ugyanis képtelen vagyok ilyen mondásokat hanja nélkül megjegyezni, de itt legalább volt koreai nyelvű magyarázat mielőtt használni kellett volna. A könyvben ami számomra még érthetetlen volt, hogy az idegen szavak ugyan ki voltak gyűjtve a lap szélén, de még koreaiul sem volt mellé írva a jelentése, így nem is értem, milyen funkciót töltött be ott az oldal alján, ráadásul olykor meghökkentő alapszavakat gondoltak ismeretlennek, mint pl. a 가야금, 공유하다, vagy a 마감.

A könyv illusztrációjával sem voltam maradéktalanul elégedett, a fejezeteket elválasztó nagy és kis képekhez nem kapcsolódik feladat, ugyanakkor az egyes feladatokhoz kapcsolódó képek meg olyan parányiak, hogy alig használhatóak vagy épp az nem vehető ki jól rajtuk, amit be kéne mutassanak.

Mindezektől eltekintve szerintem ez egy klassz könyv, tényleg felsőfokú témákkal, és noha jóval kevesebb szót gyűjtöttem ki belőle, mint gondoltam (670 szó körül), azért nagyon megérte, és örülök, hogy a könyvhöz tartozó munkafüzetbe is beruháztam, ugyanis némi ismétlést követően azt is hamarosan elkezdem.

김애란: 두근두근 내 인생

Ha másról nem, méltán világhírű sorozataikból tudjuk, hogy a koreaiak nemcsak a drámához értenek, de ahhoz is, hogy mindez ne legyen csömörletes, átlátszó, hazug vagy végletesen komor. Kim Aeran írónak is sikerült Szívrepeső örömmel teli életem c. regényében ezt a kényes egyensúlyt olyan tökéletesen eltalálni, hogy miközben a világ legszívfájdítóbb témájáról - egy tinédzser küszködése egy halálos kórral - olvastam a sorait, és törölgettem a könnyeim, egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy mindez milyen álságos vagy hatásvadász.

Kim Aeran ugyanis volt olyan bátor, és átadta tollát egy korai öregedésben (progéria) szenvedő tizenévesnek, Areumnek[1], aki az első soroktól belopja magát a szívünkbe, noha az első fejezetek még inkább nagyon ifjú szüleiről szólnak, akik tapasztalatlanul, szülői ellenérzésekkel körülvéve és némiképp kényszerből tartják meg a kis Areumöt. A filozófiához vonzódó, könyvmoly kisfiú ugyan betegsége miatt iskolába nem járhat, de tekintélyes tudást és műveltséget halmoz fel olvasmányai révén, kiterjedt virtuális életet él, imád posztokat írni és nem titkolt szándéka, hogy írásait egy napon megjelentesse. Első szövegének témája mi más is lenne, mint szüleinek története, akikre olyannyira rászorul és akik szinte egyetlen valódi emberi kapcsolatát jelentik, így vizsgálatának első számú alanyai és tárgyai.

Areum állapota azonban 18 éves korára nagyon leromlik, a kórházi kezelésekhez szükséges pénz megszerzésének egyetlen lehetősége egy adománygyűjtő tévéműsor, melynek révén különös levelezés bontakozik ki egy rákbeteg lány és a fiú között. A költőiségtől nem mentes, izgalmas levelezés azonban, melynek során Areum lassan kitárulkozik, tragikus hirtelenséggel megszakad, és egy elkapott beszélgetéstöredékből derül majd ki, hogy Areum pusztán egy gyomorforgató csalás áldozata volt.

A történet vége elkomorul ugyan, hisz Areum sorsa a folyamatos leépülés, kórház, vakság és végül a halál, mégsem bukik alá túl mélyre a könyv íve, mivel zárásként Areum szövege is olvasható, az Egy szívrepeső örömmel teli nyár címmel, ami egyszerre vidám, egyszerre szomorkás, de mindenképp pompás színekkel festi meg szülei találkozását.

A könyv legnagyobb erénye, hogy képes érzékeny témákról érzelgősség és tabuk nélkül beszélni, olykor akár tizenévesekre jellemzően ellentmondást nem tűrő hangon, autentikusan ábrázolja a fájdalmas betegségben szenvedő ember lelkiállapotát, és képes megragadni egy szenvedésekkel teli, rövid élet szépségét anélkül, hogy "meg kell látni az élet szépségeit"-jellegű lapos közhelyeket permetezzen az arcunkba. Nagyon szerettem a könyv filozofikus eszmefuttatásait, az egész köteten áthullámzó évszakok plasztikus leírását, és összességében nem tudom, mikor sírtam ilyen sokat egy könyv fölött. Külön bravúr különben a regény szerkesztése, a költői prológus és epilógus közti részek hol történetmesélősek, hol e-mailes levelezést olvashatunk, hol pedig egy televíziós műsor felvételének jeleneteiből ismerjük meg a motivációkat, de a zenének és az idézett könyveknek is van szerepe. (A könyvek és dalok pontos adatai különben a kötet végén megtalálhatóak.)

A könyvből film is készült sztárszínészekkel, ami mind hangulatában, mind a szereplők karaktereiben a regénytől annyira elütőnek és számomra annyira dimenzió nélkülinek tűnt, hogy a 20. percben dühödten kikapcsoltam. Valószínűleg a regény nélkül élvezhető lehet...

---

[1] 아름 jelentése gyönyörűség.

Koreai szöveggyűjtemények

전래 동화로 배우는 한국어

Nagyon szép kivitelezésű, kiválóan felépített, jól használható, izgalmas és remek szöveggyűjtemény, melynek célja, hogy Korea klasszikus meséin keresztül tanítson. A kötet tanulságos és érdekfeszítő mesékkel indít, ezt titokzatos és fantasztikus történetek követik, végül Korea hagyományos meséivel zárul.

A leckék egy-egy mese köré épülnek, és már a bevezető képanyag és kérdéssor nagyon jó, képleírás feladatnak is kiváló. A szöveg elolvasása előtt a tanulónak előbb képek alapján kell fogalmat alkotnia a sztoriról, majd a mellékelt CD-ről kell meghallgatnia az egészet, így kiváló hallás utáni gyakorlat is kapcsolódik a szövegekhez. Nagyon jó megoldásnak találom, hogy nemcsak egyben van felvéve a mese szövege, hanem négy részre osztva is külön fájlokban, így könnyebben teljesíthető a szintén hallás után kijegyzetelendő idegen szavak gyűjtése feladat. Ezt egynyelvű kis szótár követi és a teljes szöveg.

A szöveg után szövegértési, és tartalomtömörítő feladat következik angol-kínai-japán szószedettel. A szövegből négy középszintű grammatikai pontot is kiemelnek, a magyarázat koreai nyelvű, és szabad szövegű kiegészítős feladattal gyakorolható. Ezután párbeszédeket kell alkotni a mese szereplőivel a megadott képek alapján, sőt csoportos feladatként szereposztással maga a történet is előadható (mellékletben ehhez egy példa is van). A leckéket egy, a mese tanulságát boncolgató, továbbgondolásra serkentő kérdéssor zárja, amivel a hosszabb lélegzetű beszédet vagy a szövegírást gyakorolhatjuk, illetve egy ellenőrző lap, melyen lecsekkolhatjuk tudásunkat. És még itt sincs vége, mert pihenőként közmondásokat, szójátékokat, dalokat tartalmazó kis feladatocskákat is kapunk a következő lecó előtt.

A könyvhöz kivehető mellékletként a mesék és nyelvtani magyarázatok angol-kínai-japán nyelvű fordításai kapcsolódnak és megoldókulcs.

A könyvet melegen ajánlom mindenki figyelmébe középfokú (B1/3급),  vagy erős és elszánt alapszinten (A2 / 2급) lévő tanulóknak, egyedül is jól lehet tanulni belőle, de párban talán még izgalmasabb lehet.

설화로 배우는 한국어

A 전래 동화로 배우는 한국어 párjáról van szó, küllemében és felépítésében is követi a hagyományos meséket tartalmazó kiváló tankönyvet, és annak majd minden erényét felmutatja, ám ez a kötet a helyi legendák segítségével kicsit még többet is nyújt.

A könyv Dél-Korea hat nagy területéhez (Szöul/Kyeongi, Kangwon, Chungcheong, Cholla, Kyeongsang és Jeju sziget) kapcsolódó legendákat tartalmaz, így kicsit Korea földrajzával és a helyi sajátosságokkal is megismerkedhetünk. A leckék egy kis térképpel és koreai nyelvű földrajzi leírással indítanak, ezt követően felvezető kérdések és jól leírható, érdekes képek következnek. A történetet megadott szavak és illusztráció segítségével előbb magunknak kell elképzelni és megfogalmazni, majd ezt követően CD-ről hallgathatjuk meg négy részletben. Ezután a szöveg következik, az ehhez kapcsolódó szövegértési kérdéssor, és négy középfokú grammatikai pont bemutatása rövid gyakorlattal. Ezt követi egy szövegtömörítési feladat rövid angol-kínai-japán szószedettel. Végül továbbgondolást, vitát serkentő kérdéssor következik, melyre írásban kell válaszolni, illetve egy ellenőrző lap.

A leckéket egy koreai nyelvű információs oldal követi, melyben a legendák mai helyszíneit mutatják be, illetve a megközelítési lehetőségeket. Az egyes területegységeket lezáró fejezetek után pedig további kulturális adalék gyanánt a helyi jellegzetes ételek, események, épületek bemutatása olvasható.

A könyvet megoldókulcs, és kivehető mellékletként a legendák és nyelvtani pontok angol-kínai-japán nyelvű fordítása olvasható.

Hasonlóan párkötetéhez, ezt a szöveggyűjteményt is ajánlom minden koreai nyelvtanuló figyelmébe, aki az alapokon már túl van és különösen érdekli a koreai hagyományos kultúra. Élvezet volt olvasni!

Korean Listening Skills - K-Pop Korean

A koreai tankönyvek többsége sajnos nagyon elhanyagolja a használható, életközpontú hallás utáni feladatokat, így az egyszeri nyelvtanuló leginkább filmeken és rádióadásokon kénytelen edzeni fülét, hacsak nem vetemedik a TOPIK nyelvvizsga sokszor élettől elrugaszkodott feladatsoraihoz. Nekik ajánlom figyelmükbe ezt a kiváló és izgalmas tankönyvet, ami középfokú hallás utáni feladatokat tartalmaz. 

A különben nyúlfarknyi leckék (20 lecó van) mindössze négy feladatból állnak, és ebből csak egy (!) tényleges hallás utáni feladat, az első kettő inkább szókincs, a negyedik zárófeladat pedig olvasás utáni értés. A körbejárt témák mind a hétköznapi élethez kapcsolódó szituációk (például szobabérlés, banki átutalás, közlekedési eszközökön elhangzó információk, híradó, vita stb.), de vannak speciálisan olyan leckék, melyeket a Koreában élőkre szabtak, így a koreai temetés vagy a koreai hagyományos orvosi szolgáltatások témái. A hanganyag pazar és megítélésem szerint tényleg középszintű, a beszélők természetes gyorsasággal beszélnek, és sokszor zavaró háttérzajjal. A kapcsolódó feladatok igen sokrétűek az egyszeri információ kihámozásától, az adatok pontos felismerésén keresztül az összefüggések megértéséig, különben a TOPIK nyelvvizsga feladataitól merőben eltérőek. A felvételeket így többször is meg kell hallgatni, hogy valóban pontos válaszokat írhassunk, például ahol adatlapok hiányzó információt kell pótolni. A leckék többi feladata is remek és tényleg életszagú, így például silabizálhatunk koreai menetrendet, megismerkedhetünk formanyomtatványokkal, önéletrajzzal vagy épp a bankjegyautomaták képernyőjével. Az olvasás feladatban is nagyon változatos szövegtípusokkal találkozhatunk, élvezet volt olvasni a személyiségtesztet, képregényt, gyógyszerismertetőt, hirdetéseket stb. 

A leckéket szószedet zárja, és bőven volt még számomra ismeretlen szó benne, a függelékben a hanganyagok koreai átirata, angol nyelvű fordítása, megoldókulcs és szószedet található.

Üdvözlendő kezdeményezés olyan tankönyvet készíteni, ami a k-pop rajongóit célozza meg, a Darakwon kiadó kötete nem is az első ebből a műfajból. Dalszövegekből, dalszövegekkel rengeteg hasznos kifejezést sajátíthatunk el, vagy nyelvtani pontot véshetünk be, azt hiszem, legtöbbünk, akik rajongunk a koreai nyelvért, épp egy koreai dalból tanultuk meg az első koreai szavakat. 
Ez a könyv 20 dalszöveget tartalmaz szóló előadóktól ugyanúgy, mint fiú- és lányegyüttesektől, a dalokból két nyelvtani tudnivalót emel ki (ezek 2-3급 / A2-B1 szintűek), melyekhez példamondatokat hoz, a gyakorlat egy kiegészítendő illusztráció, majd a nyelvtan bemutatása következik, kiejtési útmutató és egy párbeszéd. A leckét a dalszöveg és annak angol fordítása zárja. 
A legnagyobb gondom a könyvvel, hogy nincs semmi koncepciója, láthatóan elsősorban a grammatikát helyezi középpontba, szószedet egyáltalán nincs hozzá, amit kifejezetten meghökkentőnek találok, de a nyelvtan sem épül egymásra, hanem mintha ad hoc fellelt dalokból találomra ragadtak volna ki nyelvtani pontokat. A nyelvtani magyarázatok nagyon hiányosak, vagy feltételezik, hogy a könyv használója jól ismeri ezeket, a gyakorló feladat nagyon kevés. A könyv erénye a példamondatok tömege, és hogy a VIXX Error c. dala is a kötet részét képezi. 
A könyv elsősorban a koreai nyelv oktatóinak lehet érdekes, különösen, akik esetleg nem járatosak a k-pop berkeiben, jó forrás a tanításhoz, de nagyon sok kiegészítés kell mellé. Esetleg egy k-pop koreai nyelvkurzus alapanyaga lehetne.

Musil: Törless iskolaévei

1998-ban, amikor először olvastam ezt a könyvet, a világirodalom szeminárium olvasmánylistájának első helyén ez a regény állt. Miközben olvastam Musil remekét, nagyon sok gondolat és érzés cikázott át rajtam, a végére pedig gyakorlatilag megkukultam, legalábbis meggyőződésemmé vált, hogy nem érdemes olyan gyenge és megbízhatatlan eszközökkel élnem tovább, mint a szavak. Ahogy Törless végül elhagyja az intézményt, filozófiai és mélylélektani bolyongásai terepét, ízlelgetve az anyja ruhájából felszálló enyhe parfümillatot, csak az járt a fejemben, hogy milyen sokszor megérintett engem is a magány ásító mélysége, melyben feltárult a szavak és dolgok közti szakadék, melyet oly magabiztosan lépünk át hétköznapi életünkben.

Törless ambíciókkal telten lép be az iskolába, ahol egyre-másra meglepik különös tudatállapotok, melyek magányából és érzéki fantáziálásából gomolyognak elő, és a világ kettős arca tárul fel benne. Törless leginkább arra kíváncsi, hogy mások is érzékelik-e a kimondhatatlant, vagy végleg egyedül van gondolataival, mely egyszerre nyomasztja, és egyszerre ad mélyebb dimenziót az iskola labirintikus épületének. Törless két osztálytársa, Beineberg és Reiting azonban vak ezekre a látomásokra, Reiting ösztönlény, aki az erő elsőbbségében hisz, Beineberg pedig egyfajta eltorzult keleti misztikában bízik, melytől szintén nem idegen a brutalitás. És ezeknek a vad indulatoknak lesz áldozata Basini, a virágszépségű fiú, aki tolvaj hajlama miatt kiszolgáltatottá válik és kénytelen lesz elviselni Reiting és Beineberg rituális szadisztikus megnyilvánulásait. Törless számára ez a helyzet, mely nem mentes a (szado)erotikától sem, kiváló terepnek ígérkezik filozófiai kísérleteihez, de intellektuális kalandjait képtelen morálisan hidegen szemlélni, mondhatni folyamatos krízisállapotban él a fiú.

Amikor először olvastam ezt a regény, mélységesen felkavart ezeknek a tudatállapotoknak és a szadizmus, sőt fasizmus lélektanának pontos és érzékletes ábrázolása. Különösen tetszett, hogy a felnőttek világa szinte alig jelenik meg. A tanárokról, felügyelőkről nem sokat tudunk, nem érezzük, hogy külső kényszer keserítené meg Törless sorsát, sőt valójában az oktatók figyelnek rá, csak épp nem értik meg. A matematikatanár például Kanttal próbál segíteni Törless filozófiai jellegű kérdésein, de a fiú nem sokra megy a bonyolult szöveggel. A történet végén pedig, amikor Törless-t eltanácsolják, ott is érezhető, hogy figyelnek rá, ám mindhárom tanár csak a saját biztonságos fogalomrendszeréhez igyekszik illeszteni Törless kimondhatatlanról szóló ismeretelméleti monológját. A szülők világa pedig egyszerre a távoli kint, és az otthoni bent világa, az otthoné, ahová természetesen már nem lehet visszatérni.

A Törless-t 2006-ban olvastam újra. Mélységes unalommal. Szinte ijesztő volt, mennyire nem jelentett akkor semmit.

Most az Ottlik-olvasókör kapcsán újra elolvastam és szinte borzongva konstatáltam, hogy mennyire nagy és fontos könyv, újra átjárt a végtelen és a kimondhatatlan borzongása. Már csak azt nem tudom, miért is emlegetik olyan sokszor Ottlik kapcsán, talán mert illik. Talán mert a kritikusok is megtették. Igen, azt hiszem zavar, hogy sokan a Törless-t az Iskola árnyékában olvassák. Aki ugyanis nem veszi észre, hogy Musil regénye mélységesen ismeretelméleti és metafizikus, az valószínűleg Törless-t is csak egy kamasz fantasztának tartja, és beállhat a matektanár mellé.

Egy biztos, 10 év múlva újra elolvasom.

김미리: 늑대소년

Dél-Korea egyik legromantikusabb története a 2012-ben filmre is vitt Farkasfiú története, ami minden kliséje ellenére óriási sikert aratott. A történet ugyanis valóban nagyon sablonos, már-már unásig ismert: adott egy betegeskedő, vidékre szakadt, szomorú lány és egy hallgatag, erős, farkasösztönökkel megáldott fiú, akik egymásra találnak. Mégis sikerült Jo Seonghui (조성희) rendezőnek olyan különleges hangulatú, vonzó filmet készíteni belőle, köszönhetően a kiváló operatőri munkának és a fantasztikus színészeknek, hogy én magam már tízszer is megnéztem, és bizony mind a tízszer megsirattam ezt a történetet.

A filmről írok, pedig a könyvről kellene. Ennek egyik oka, hogy a könyvet szinte egy az egyben, mondhatni sorról sorra adaptálták a filmre. A filmbe nyilván több poénos jelenetet is belecsempésztek, és néhány apróbb változtatást is kieszközöltek, ezek egyike a farkasfiú, Cheolsu által olvasott könyv, ami nem a filmbeli Hóember, hanem az Én, a lepke c. kötet, ami csak azért érdekes, mert a szerző, Kim Miri másik saját könyvéről van szó. A regény azonban kicsit bővebben ír Suni családjáról, vagy a kulcsszerepet játszó gitár történetéről, az epilógusban pedig megtudhatjuk, hogyan reagált Cheolsu Suni távozására. A másik ok, ami miatt a filmről többet lehetne beszélni, hogy a könyv, mely egyértelműen szórakoztató irodalom, önmagában messze nem lenne olyan érdekes, ha nem lett volna mögötte a film, a színészek arca, és a filmben megfestett hangulat.

Összességében tehát egy jól követhető történet, különösebb mély jellemábrázolás nélkül, ugyanakkor meglehetősen plasztikus és romantikus jelenetekkel, szeretnivaló karakterekkel, ezzel együtt talán az egyik leggyorsabban elolvasott koreai nyelvű könyvem lett. A kötet nagyon szép, színes illusztrációkat tartalmaz és Suni dalának teljes szövegét. 

A film bemutatója

 

이주형: 어른이고 싶은 날

Lee Joohyung (이주형), ha lehet ilyet mondani, SNS-szerző, vagyis műveit részben a szociális médián keresztül alkotja, és azon keresztül is népszerűsíti, magam is így akadtam instagram fiókjára, ahol naponta osztja meg többek közt korábbi művei részleteit vagy épp készülő könyvei sorait. Ezzel együtt rá is szoktam arra, hogy a reggeli kávém mellett elolvassam ezeket a sokszor nem is különösebben magasröptű, az élet szépségeire vagy épp nehézségeire rámutató sorokat. (Apropó, kávé, a könyv egyik visszatérő motívuma.) Ezek után nem volt kérdés, hogy a tavaly év végén megjelenő A nap, melyen felnőtté szeretnék válni c. könyvét megszerzem és elolvasom.

A könyv nagyon szép tipográfiailag, gazdagon illusztrált és könnyen emészthető, bár sokszor kifejezetten mellbevágó, rövid karcokat tartalmaz. A fő téma a középkorú ember, ha egészen konkrétak szeretnénk lenni, akkor a középkorú koreai apa tapasztalatai, élményei, gondolatai. A középkorú ember koreaiul 중년 (中年) részben azt jelenti, hogy az évek közepén álló ember, részben viszont azt is, hogy egy bizonyos folyamat, történés közepette leledző emberről van szó, tehát egyfajta átmenetiség jellemzi. A középkorú ember már nem vágyik vissza a gyermekkorba, viszonylag stabil az identitása és az egzisztenciája, kevésbé hozza lázba a karrier, inkább a megelégedett élet felé fordul, felértékelődnek a családi és baráti kapcsolatai. Elfogadja, hogy az életben és a világban sok a keserűség, baj és gond, nem menekül el ezek elől, mondhatni kialakul egyfajta túlélési készlete, mellyel átvészeli a bonyodalmakat. Lee Joohyung szerint persze vannak még álmai, céljai a középkorúaknak is, de ezek jobb esetben inkább már mások felé irányulnak, jobbá tenni mások életét, biztatni, támogatni másokat. A könyv nem titkolt szándéka egyben a vigasznyújtás is azoknak, akik elpillednek a köztes létben, a család – munka – magánélet malmában elfáradóknak.

A kötet négy fejezetből áll: Derűs nap (맑은 날), Felhős nap (흐린 날), Esős nap (비온 날) és Kitisztult nap (개인 날), mely jól mutatja a könyv ívét. A Derűs nap fejezetbe több visszarévedő írás került, sok humorral, megismerhetjük a koreai hétköznapokat, a munka világát, a vidéki gyermekkor emlékeit, az író figyelme gyakran terelődik az önfeláldozó kisemberekre és az élet apró örömeire. A Felhős nap kissé már borongósabb szösszeneteket tartalmaz, filozofikusabb, elvontabb szövegeket a mások felé forduló életről, a saját tér fontosságáról, az anyagi javak kultiválásától való elfordulásról, álarcokról stb. Az Esős nap volt persze a kedvencem, ebben a fejezetben több karc is szólt a sztoikus helytállásról az élet nehézségei közepette, az aktív és derűs életszemlélet fontosságáról, és van egy klassz írás a koreai közmondások ellentmondásosságáról is. A Kitisztult nap fejezet leginkább a gyermeknevelés örömeiről szól, nagyon bájos és poénos jeleneteket olvashatunk a szerző magánéletéből, néhány írás szól a gyerekek bölcsességéről, ezzel együtt az iskolarendszer csököttségéről is.

Nagyon ajánlom ezt a könyvet minden koreai nyelvtanulónak, mert a szövegek kellemesen rövidek, középszintű nyelvtudással jól érthetőek, de azért izgalmas, új szavakkal is találkozhatunk, és a szövegek tartalmasak, elgondolkodtatóak vagy épp kacagtatóak.