A nyomor változatai / Határsértés, törvénytelenség

Úgy tűnik, akarva-akaratlanul, de idén lépten-nyomon a múlt század válságirodalmába botlok, Veres Péter novellái (Gyepsor) is a falvak legszegényebb negyedének, a szikes mezőség vályoggödrei mentén tákolt viskók lakóinak küzdelmes életét mutatják be. Veres igyekszik mindegyik réteg és korosztály, sőt mindkét nem gondjait a kellő részletességgel ábrázolni: a városban dolgozó szobalány beilleszkedési nehézségeitől, a kondásfiú tilalmak és büntetések közt szorongó napjain át, az otthoni ház körüli munkákba félig belehülyült asszony gondjáig. Nagyon nyomasztó, felzaklató írások, ahol még a kisgyerekek játékaiba is kegyetlenség, dac vagy irigykedés vegyül, mert a körülmények itt mindenkit eldurvítanak, összeszabdalnak. Nekem leginkább az egész könyvet végigrezgető szorongás és ingerültség volt megterhelő: a gyepsor lakói kiszolgáltatva feljebbvalóiknak, a természeti viszontagságoknak, a sok gyerek éhes követelőzésének folyamatos, idegtépő feszültséggel rohangálnak dolgaik után, kaparnak a mának és lehetőleg a másnapnak is, és közben káromkodnak, dühöngenek, valahol – többnyire állataikon, gyerekeiken – igyekeznek levezetni dühüket. Mert a kilátástalanság teljes és miután épp az 1930-as évek csüggesztő válságának közepén vagyunk, szinte teljesen jövőtlen.

Veres Péter legsikerültebb elbeszélései szerintem a Szombat és a Tűz a tanyán, előbbi egy asszony teljes napját írja le, a kora hajnali állatetetéstől a késő esti fejésig, ki lehet számolni, nagyjából három órát aludtak nyáron a szegénynegyed emberei. Nagyon tetszett, ahogy ebben a kontextusban mutatja be Veres a pletyka funkcióját, ami a férfiaknak az ütlegelés, az a nőknek a verbális gyilkolás, rossz hírek terjesztése. A Tűz a tanyán a piacos napokon otthon hagyott gyerekek életét mutatja be, a köztük kialakuló rivalizálást, a felnőtt szerepek torz utánzását és végül a kis híján tragédiába torkolló állatkínzó játékot.

Veres Péter könyve tehát fontos mű, mégis volt vele bajom: a stílus. A mondatok úgy pottyantak a fejemre, mint egy darab féltégla és ez olykor fizikálisan fájt. Miután műfajilag szociografikus írásról van szó, nem gondolom, hogy épp lírainak kellene lennie egy nyomorról szóló könyvnek (v.ö. Steinbeck Érik a gyümölcs), de miután mégis szépségesen szép irodalom, talán lehetett volna kevésbé darabos. Persze nem tudom, hogy itt írói szándékosság esete forog-é fenn, de fárasztó volt. 

--------------------------------------------

 

Kiss Noémi azt írja, Galgóczi Erzsébet kapcsán, hogy nőírónak lenni szopás Magyarországon – a szónak abban az értelmében, hogy kell keresni egy anyamellet (a női hagyomány megalapozóját, egy ősanyát), melyre rácsimpaszkodhat a kortárs nőíró. És ez akár Galgóczi Erzsébet is lehetne.

Bevallom a fősulin kötelező Vidravas még akkor sem nyerte meg a tetszésemet, ha ebből írtam aztán a szemináriumi dogámat, alapos, pontos regény volt, szimpatikus főhősnő, de mégis – kicsit magas volt a szárazanyagtartalma. Ehhez képest a Törvényen belül c. kisregénye maga a csoda: pazar stílus, modern szerkesztés és nem utolsó sorban valami emésztő, szédítő tartalom.

A történet 1959-ben játszódik, a mohácsi körzetben agyonlőnek egy illegális határátlépőt (figyelem! szimbolikus aktus!), Szalánczky Évát. A körzet vezetője, Éva korábbi udvarlója, Marosi kezd nyomozásba, mi motiválhatta Évát, ezt az emlékeiben kiegyensúlyozott, határozott, éles eszű, ugyanakkor titokzatos és elutasító nőt erre az egyértelműen öngyilkos-aktusra, a disszidálás eme őrült módjára. A kisregény így visszaemlékezésekből, telefonbeszélgetésekből, kiskocsmás diskurzusokból áll – ebből kerekedik ki egy diverz, mégis vonzó kép Éváról, erről a paraszti származású, végsőkig küzdeni tudó, igazságért harcba vonuló, leszbikus értelmiségi nőről.

Mondanom se kell, Éva hihetetlenül vonzó karakter, nemcsak altruizmusa, megalkuvásra képtelensége miatt, de azon természetesség miatt is, amivel önnön homoszexualitásához viszonyul egy olyan korban, amikor akár az utcáról is becipelhetik, ha egy nővel csókolózik az éjszaka leple alatt. Ahogy az sem meglepetés, hogy egy ilyen nőt megviselnek az ’56-os események, barátait felakasztják, börtönbe hurcolják vagy disszidálnak. Újra kell kezdenie mindent egy hazug rendszerben, bekáderezve, munka után kuncsorogva – többnyire sok pálinkával és Munkás cigivel. A végső motívum azonban egészen más, nem politikai, nem etikai, hanem teljességgel érzelmi jellegű.

Meglepetés volt nekem ez a kisregény, szívdobogva és sokszor könnyes szemmel olvastam végig: alapmű, amely őszintén, olykor kíméletlenül beszél a női identitásról, a határátlépések és törvényszegések kötelező voltáról.

Kiss Noémi azt írja, Galgóczi Erzsébet kapcsán, hogy nőírónak lenni szopás Magyarországon – a szónak abban az értelmében, hogy kell keresni egy anyamellet (a női hagyomány megalapozóját, egy ősanyát), melyre rácsimpaszkodhat a kortárs nőíró. És ez akár Galgóczi Erzsébet is lehetne.

Bevallom a fősulin kötelező Vidravas még akkor sem nyerte meg a tetszésemet, ha ebből írtam aztán a szemináriumi dogámat, alapos, pontos regény volt, szimpatikus főhősnő, de mégis – kicsit magas volt a szárazanyagtartalma. Ehhez képest a Törvényen belül c. kisregénye maga a csoda: pazar stílus, modern szerkesztés és nem utolsó sorban valami emésztő, szédítő tartalom.

A történet 1959-ben játszódik, a mohácsi körzetben agyonlőnek egy illegális határátlépőt (figyelem! szimbolikus aktus!), Szalánczky Évát. A körzet vezetője, Éva korábbi udvarlója, Marosi kezd nyomozásba, mi motiválhatta Évát, ezt az emlékeiben kiegyensúlyozott, határozott, éles eszű, ugyanakkor titokzatos és elutasító nőt erre az egyértelműen öngyilkos-aktusra, a disszidálás eme őrült módjára. A kisregény így visszaemlékezésekből, telefonbeszélgetésekből, kiskocsmás diskurzusokból áll – ebből kerekedik ki egy diverz, mégis vonzó kép Éváról, erről a paraszti származású, végsőkig küzdeni tudó, igazságért harcba vonuló, leszbikus értelmiségi nőről.

Mondanom se kell, Éva hihetetlenül vonzó karakter, nemcsak altruizmusa, megalkuvásra képtelensége miatt, de azon természetesség miatt is, amivel önnön homoszexualitásához viszonyul egy olyan korban, amikor akár az utcáról is becipelhetik, ha egy nővel csókolózik az éjszaka leple alatt. Ahogy az sem meglepetés, hogy egy ilyen nőt megviselnek az ’56-os események, barátait felakasztják, börtönbe hurcolják vagy disszidálnak. Újra kell kezdenie mindent egy hazug rendszerben, bekáderezve, munka után kuncsorogva – többnyire sok pálinkával és Munkás cigivel. A végső motívum azonban egészen más, nem politikai, nem etikai, hanem teljességgel érzelmi jellegű.

Meglepetés volt nekem ez a kisregény, szívdobogva és sokszor könnyes szemmel olvastam végig: alapmű, amely őszintén, olykor kíméletlenül beszél a női identitásról, a határátlépések és törvényszegések kötelező voltáról.