핫토리 유키: 고양이의 ​기분을 이해하는 법

Miután a kutyatartásról is olvastam koreaiul könyvet, kézenfekvőnek tűnt, hogy egyszer majd egy macskásat is besorolok. Köszönhetően az én kedves barátnőimnek, Anitának és Zsófinak, akik ajándékként megleptek ezzel a könyvvel egyenesen Szöulból, ez a pillanat sokkal hamarabb elérkezett, mint hittem. Köszönöm szépen, lányok! 

A könyv egy-egy páros oldalon keresztül foglalkozik a macskák testfelépítésével, viselkedésével, azokkal a tevékenységekkel, amiket naponta el kell végeznünk ahhoz, hogy egészséges és hosszú életű társra találjunk a macskánkban, részletesen foglalkozik azzal, hogyan gondozzuk és simogassuk a macskát, és hogyan alakítsunk ki számára megfelelő életteret otthonunkban. Végül hasznos táblázatokkal zár, melyből megtudhatjuk, milyen nevelési jellegzetességekkel bírnak a macska életszakaszai, milyen betegségek érhetik és mik ezek szimptómái, vagy hogy milyen összetételű és mennyiségű táplálékot adjunk az állatnak. 

A japán szerző által írt könyv címe talán a Hogyan értsük meg macskánk hangulatait? lehetne, és miközben olvastam, többször is eltöprengetem azon, vajon mit szólna ezekhez a tanácsokhoz a magyar laikus vagy kevésbé laikus macskatartók többsége, különösen a vidékiek. Az senkinek nem újdonság, hogy ha macskánk van, és szeretjük ezt a jószágot, akkor az egyet jelent azzal, hogy igyekszünk kiszolgálni az igényeit, mitöbb az ízlését vagy a szeszélyeit. Alkalmazkodunk hozzá. Az viszont számomra is újdonság volt, hogy a macska fogát minden nap meg kellene mosni, a legjobb neki, ha benn tartózkodik, és soha nem megy ki a házból, vagy hogy alkalmasint kölyökkorában ketreccel védjük a viszontagságoktól. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a könyv elsősorban a nagyvárosokban élő macskatartókat célozza meg, akik időben ivartalanítják az állatot, így aztán a szerző nem is szán sorokat az elletésre és a kis cicakölykök gondozására. De talán a legkultúrspecifikusabb vonás a „mi a teendő földrengéskor” fejezet volt, hisz Japánban erre soha nem árt felkészülni. 

Nem lehet elmenni szó nélkül a könyv übercuki illusztrációi mellett, melyeknek főhőse egy tarka cica és a szemüveges gazdája, aki persze mindent megtesz macskájáért. Ugyanakkor a könyv szépséghibája, hogy a fekete mellett egy narancsszínbe hajló nyomdafestéket is használ, ráadásul egyes információkat érthetetlen okból kisebb betűkkel is szedtek ezzel a lehetetlen színnel, így bosszantó mód a kissé sárgásabb lámpafényemnél egyszerűen képtelen voltam elolvasni a -7.00-es szemüvegemmel. (Nagyítóval meg kényelmetlen volt.) Igen, effektíve ez azt jelenti, hogy számomra ez a könyv csak napvilágnál volt olvasható. 

Összességében bár nem feltétlenül értettem egyet minden ötlettel, jó néhányat megvalósítottam KisMitze nagy örömére, így több helyen is van most már alvóhelye a házunkban, a napi 20 perc hasisimi mellé aktív játékot is kap és szerintem az etetőtálkája is kényelmesebb lett.

김진명: 예언

Kedves ismerősömtől kaptam ajándékba ezt a Dél-Koreában népszerű regényt, amely a KAL 007-es személyszállító repülőgép 1983-as rejtélyes esetét dolgozza fel. Vagyis hát, ezt sugallta minden. 

A Jóslat c. könyv nagyon izgalmas felütéssel indít, a KAL 007-es lelövésének éjszakáját szovjet, majd japán szempontból meséli el a szokott sztereotíp jellemábrázolásokkal, és míg odakinn zajlik a nagy hidegháború a manipulatív és érzéketlen oroszok és amerikaiak közt, Korea ezúttal is az ártatlan, eltiport és elhallgatatott nemzetként jelenik meg, egy személyes tragédia, Jimin történetén keresztül. Jimin szüleit korán elveszítette, anyja betegségben halt meg, apja önkezével vetett véget életének, így igen korán egyedül magadnak Jihyunnal, kishúgával. Jihyunt végül amerikai szülők örökbe fogadják, s évek múlva, a lány felvételijének örömére hazaengedik Koreába, ám Jihyun arra a bizonyos, végzetes KAL 007-esre száll fel, mely soha nem ért el Szöulba. Jimin, aki éveken keresztül a viszontlátás reményében élte életét irgalmatlan bosszút esküszik, és egész életét arra teszi fel, hogy megölje Oszipovicsot, a lövést leadó pilótát. 

És igazából éppenséggel innentől nem érdekelt engem az egész. Mert azt reméltem, hogy egy politikai krimit kapok – nyilván némi spekulációval meghintve – az esetről, de sajnos ehelyett Jimin történetét kellett (majdnem) végigkísérnem, hogyan jut ki Amerikába, majd Szovjetunióba, milyen kapcsolatokra tesz szert stb. és ez alatt az idő alatt semmiféle jellemfejlődést nem láttam. Jimin végig ugyanaz az irracionális, bosszútól fűtött figura marad, aki egyszer sem képes reflektálni a tetteire, olvasmányaira, tanulmányaira, és persze az is bosszantott, mint oly sokszor, hogy noha semmit nem dolgozik a történetben, mégis mindene megvan. Végül a könyvet 70 oldallal a vége előtt félbehagytam. Nem érdekel. 

Kim Jin-Myung egyike a legnépszerűbb koreai szerzőknek, nem véletlenül. Fordulatosak a regényei és érdekes témákhoz nyúl, de sajnos, engem nem tudnak lekötni a történések, ha nem tarkítják reflexív, kontemplatív vagy leíró részek, így ezt a könyvét is többször félbeszakítottam, hogy kicsit a saját ízlésemnek megfelelőbb könyvet iktathassak be. 

A címbeli jóslat különben a SZU széthullására és a kommunizmus bukására vonatkozott.

HOT TOPIK II 쓰기

A létező legtökéletesebb könyv azoknak, akik TOPIK II nyelvvizsgára gyúrnak, vagy csak szeretnének szabatosan, a koreai sztenderdnek megfelelően nyilatkozni írásban. A TOPIK II nyelvvizsga 쓰기 részében 50 perc alatt kell az egyszeri nyelvtanulónak megoldania 4 mondat-, illetve szöveg-kiegészítés feladatot, megírni egy 2-300 szótagos elemzést megadott diagramról vagy információs blokkról, és végül egy egész oldalnyi értekező esszét társadalmi kérdésekről. Ismétlem, minderre mindössze 50 perc áll rendelkezésre, ami olyan szövegírási rutint tételez, amivel a koreaiak - bevallásuk szerint - maguk sem rendelkeznek. Épp ezért lehetséges, hogy az írott és hallott szöveg értése részeken 90-95%-ot teljesítő nyelvtanulók, a fogalmazás részen mindössze 45-60% körül teljesítenek.

A HOT TOPIK II 쓰기 tankönyve nem másra vállalkozik, mint megválaszolni az összes felmerülő kérdést és jó gyakorlatokkal, stratégiákkal segíteni a TOPIK II nyelvvizsga kalandjára áhítozókat. A könyv egy 25 napos programot készített, azonban itt máris meg kell jegyeznem, hogy van olyan nap, amikor elegendő 30-40 percet szánni a leckére, de van olyan nap, amikor a két óra is elmegy vele, tehát nem egyenletes a tananyag elosztása. Az első négy napon a többnyire hirdetések, felhívások, levelek egyes mondatainak kiegészítendős feladatát ismerhetjük meg. Megtudjuk a feladat célját, milyen típusokkal találkozhatunk, milyen stratégiát követve tudjuk kitalálni, hogy logikusan mi illik a hiányzó helyre (rajtam mondjuk ez sem segített, de ez nem a könyv hibája), a feladat részletes elemzését, típusokat, pontról pontra követhető stratégiát és jellemző mondatokat tanulhatunk meg. Segít abban, hogy egyes utalások milyen nyelvtani szerkezetet hívnak elő, vagy vonzanak, és külön foglalkozik olyan nyelvtani pontokkal, amik a feladatban hangsúlyosak, és természetesen az értékelés szempontjait is lecsekkolhatjuk. Minden feladatrészhez van egy 실수클리닉 (Hibaklinika) rész, ahol tipikus hibákat lehet orvosolni. A fejezet végén gyakorlófeladatokkal mélyíthetjük el a tanultakat. A következő etapot (5-8. nap) a magyarázó, érvelő szöveg kiegészítésének szenteli a tankönyv a fenti menet szerint, ehhez például klassz szókincs-feladatok is tartoznak, és már ebben a fejezetben elmerülhetünk az érvelés kifejezésének gyakorlásában, ami a későbbi feladatoknál is jól jön. A 9. naptól az elemző szöveg gyakorlása kerül a fókuszpontba, itt is előbb a típusokat ismerjük meg részletesen, a rövid, bekezdésnyi szöveg felépítésének lehetséges módjait, megtudjuk, hogy pontosan miért vonnak le pontot a vizsgán és hogy milyen stratégia mentén érdemes a különböző szövegeket felépíteni úgy, hogy az lehetőleg 20-25 perc alatt kész legyen. A 원고지-ra írással nem foglalkozik a könyv, ezt ismertnek tételezi, ezért erre érdemes külön gyúrni, mert nagy meglepetést okozhat a vizsgán. Szerintem ez az a feladatrész, amit különben a legjobban be lehet gyakorolni vizsgára, a tipikus mondatszerkezetek gyakorlásával nagyon könnyen leírható egy logikus ív mentén az adott feladat. A 16. naptól a 22. napig már a nagy esszé a téma, itt is megismerkedhettek a jellegzetes témákkal, amik a nyelvvizsgán előjönnek, az érvelés felépítésének lehetséges módjaival, a személyes vélemények kifejtésének formáival, milyen hibákat és megnyilatkozásokat kerüljünk el, hogyan vezessünk fel példákat, amikből következtetést vonunk le stb. A tankönyvet a 23. naptól real-time elvégzendő tesztek zárják és magyarázatokkal ellátott megoldókulcs, melyben a fogalmazásokra több példamegoldást is mutat értékeléssel, melyből leszűrhetjük, hogy a saját produkciónk nagyjából hol helyezkedik el.

Összességében mindenkinek nagyon ajánlanám ezt a könyvet, aki fejleszteni szeretné az íráskészségét, én elmondhatom, hogy nagyon sokat fejlődtek a kompetenciáim és több különben kiváló 쓰기 tankönyvet is átrágva, nekem ez tetszett a legjobban.

Móra Ferenc: 헝가리 동화집

Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik kézbe vehették és el is olvashatták az idén megjelent, és sajnos egyelőre beszerezhetetlen magyar-koreai nyelvű 헝가리 동화집 (Magyar mesegyűjtemény) c. kötetet. E nagy szerencsét köszönhetem a Koreai Idegennyelvi Egyetem Magyar tanszék professzorainak, 한경민-nek és 유진일-nek, no meg a szegedi Korea Klubnak, akiktől kölcsönkaptam.

A címével ellentétben igazából nem különféle népmeséket kapunk fordításban, hanem Móra Ferenc: Csicseri történet c. gyűjteményéből készült a válogatás. A fordítás apropója egy 2018-as magyar műfordítás kurzus volt, melynek lelkes résztvevői egy-egy darabot kiválasztva a félév során munkálkodtak. A magyar szakos koreai hallgatók képességei természetesen nagyon egyenetlenek voltak, hisz elsősök is nekirugaszkodtak a nyilvánvalóan embertpróbáló feladatnak, így azt gondolom elvitathatalan érdeme a kurzust irányító, és a fordításokat korrigáló 한경민 tanárnőnek van. A hallgatókról különben a könyv hátlapján és az utószóban is lehet olvasni.

Mivel a könyv kétnyelvű, igen alkalmas arra, hogy összevessük a magyar szövegek koreai fordítását. Noha fordítótól függően mind a színvonal, mind a stílus és átültetési mód más és más, alapvetően elmondható, hogy színvonalas, élvezetes, a bő jegyzetapparátusnak köszönhetően (melyek számomra is tartogattak meglepetést) kifejezetten tartalmas fordítások születtek. Azon eltöprengtem, hogy vajon szerencsés volt-e olyan írót választani, aki bőségesen fűszerezi tájszókkal írásait, és minden bizonnyal gyöngyözött a vállalkozó kedvű hallgatók homloka a kakastejes kenyér, vagy a mákos csík fölött, továbbá a sok becéző szó és szófordulat egy része is nehezen hozzáférhető lehetett. Természetesen nagyon sok szó nem volt visszaadható koreai szóval, ezt nagyon ötletesen oldották meg, bár néhol persze fájt a szívem, például hogy a körtemuzsikából okarina lett, vagy a hólyagból (nyilvánvalóan állati hólyag) vízzel teli léggömb, ami valljuk be nehezen elképzelhető az 1800-as évek végén a magyar tanyavilágban. Összességében egy fordítási bakira akadtam, bár az is lehet, hogy bonyolultsága miatt a fordító leegyszerűsítette az adott szituációt. A kötet egy nyomdai ívhibát is tartalmaz, de szerencsére minden szöveg hiánytalanul benne van.

Nem titkolom, 한경민 tanárnő fordításai, köztük öt vers, könnyfakasztóan szépek lettek, minden során érződik a magyar kultúra alapos ismerete, a kifinomult nyelvhasználat, hogy pontosan ismeri, szerintem még nálam is jobban, a magyar szavak jelentését, súlyát, színét, sőt a szavak konnotációit, árnyalatait is. Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a magyar nyelv odakinn Koreában biztos kezekben van és nagyon remélem, hogy ehhez hasonló színvonalas kötetek még napvilágot látnak.

손원평: 아몬드

Son Won-Pyeong (손원평) regényének főhőse egy fiú, akinél igen hamar diagnosztiztálják az alexitímia nevű betegséget. Az alexitímia alapvetően pszichés betegség, és az érzelmek detektálásának, értelmezésének és kifejezésének nehézségét jelenti, de előfordulhat, mint esetünkben, hogy az amigdala fejlődési rendellenessége miatt válik valaki érzelem nélkülivé. Az amigdala koreaiul szó szerint „mandulaszerv” (편도체), ezért főhősünk meglehetősen sok mandulát fogyaszt abban a reményben, hogy ez hatással lesz a betegségére. 

Szon Juncse (선윤재) gyerekkorától kezdve küzd azért, hogy képes legyen felismerni, értelmezni és az elvárásoknak megfelelően reagálni környezete érzelmeire, és ebben nagy segítségére van édesanyja, nagymamája és az irodalom (yepp!). Ám egy sokkoló gyilkosság következtében elveszíti nagymamáját, édesanyja pedig kómába esik, így a kamaszodó fiúnak önállóan kell boldogulnia egy idősebb férfi laza felügyelete mellett. Igyekszik egyedül tovább igazgatni az antikváriumot, amit anyja nyitott meg, és az iskolában is helyt állni. Közben egy különös megbízást kap az anyja melletti kórteremben gyakran feltűnő férfitől, aki arra kéri, hogy felesége halálos ágyánál játssza el a gyerekként elrabolt fia szerepét, amit hála az érzelmi reakciók pontos megfigyelésének, Juncse teljesíteni tud. Azonban a valódi fiú is megjelenik, Koni. És Koninak nincs más vágya, mint érzelemnélkülivé válni. A két fiú egyre közelebb kerül egymáshoz és a történetben sok fordulattal a barátságuk bontakozik ki és egyben Juncse érzelmeinek lassú kibomlását figyelhetjük meg.

A filmszerűen izgalmas, letehetetlen könyvet olvasva gyakran elmerengtem az emberi érzelmi reakciók furcsa logikáján, amit a főhős a saját szemén keresztül láttat, és olykor magam is meglehetősen kiábrándító következtetést vontam le az emberek csapodár érzelmeit és üres szavait illetően. A történet szereplői nagyon vonzó figurák, a főhős mellett a vad Koni és Juncse *spoiler* szerelme *spoiler* Dora is valamilyen módon kívülálló vagy kivülrekedt fiatalok, sajátos életfelfogással. Igen szívmelengető a könyv számos irodalmi vonatkozása, és a könyvekről és olvasásról szóló sorok is nagyon szívbe markolóak.

조남주: 82년생 김지영

Dél-Koreában a 82-es születésű Kim Csijong c. regény bombaként robbant, a detonáció hatását kétségtelenül erősítette az elmúlt években a közéletet Koreában is feldúló metoo kampány, mely sok illusztris személyt billentett ki státuszából. A könyv a koreai feministák egyik kiáltványává vált, hisz egyfajta állatorvosi lóként funkcionálva, a koreai patriarchális társadalom szinte minden betegségét felmutatja.

A történet Kim Csijong végtelenül kimerült, megfáradt, fásult és már-már szellemileg megbomlott alakját ábrázolja, ahogy végigdolgozza valamelyik hagyományos koreai ünnepet, amit természetesen a férj családjánál kell tölteni főzéssel, mosogatással, bevásárlásokkal és felszolgálással. Már a történet elején megszületik a diagnózis, hogy Kim Csijong egyszerűen szülés utáni depresszióban szenved. A regény azt vizsgálja az ezt követő, kronológiai rendbe szedett élettörténetben, hogy tényleg „csupán” erről van-e szó.

A történet természetesen Kim Csijong családjával kezdődik, egy olyan korszakban, ahol fiút szülni nemcsak dicsőség, de kötelesség is volt, így dönt Csijong anyja az abortusz mellett, amikor valószínűsíthetően harmadjára is lánygyermeknek adna életet. Az abortuszt követően a harmadik gyermek így végre fiúnak születik. Akik ismerik kicsit a koreai kultúrát, tudják, hogy a legfiatalabb fiúnak (maknae) mindig nagyon jó sora van a nővérei mellett, ez bizony effektíve nemcsak azt jelenti, hogy ő kapja a finomabb, táplálóbb falatokat az asztalnál, de hogy a fiúnak lehet saját szobája, a fiú tanulhat tovább, mitöbb a lányoknak el kell menniük pénzt keresni, hogy a fiút taníttathassák. Csinjong azonban szerencsére iskolába járhat, így a regény az iskolai fiú-lány problémákat is taglalja. Például a fiú-lány párosításokat az iskolapadban, abban a reményben, hogy a fiút a lány megszelídíti, de ez többnyire a lányok vég nélküli zaklatását jelentette, vagy az osztályfelelős pozíciójának kérdését, tudniillik, hogy azt mindig fiú tölti be. Ezek közül engem leginkább az iskolai egyenruha kérdése foglalkoztatott. Mindig is meghökkentőnek találtam a sorozatokban az arcpirítóan rövid iskolai szoknyácskákat, melyekben nyilvánvaló, hogy a lányok legfeljebb ide-oda tipeghetnek óvatosan (például ugye lépcsőn), de aktívan mozogni, leguggolni nem lehet benne. A szabályok szerint a lányoknak térdet eltakaró szoknya az előírás, de viszonylag kevés olyan iskola van, ahol bokáig érő szoknyát hordhatnak a lányok. Ehhez vékony, fehér blúz jár (egy olyan országban, amihez mindenhez kimcsit esznek, amit aztán nehéz kimosni), a blúz alá mindig be kell öltözni, mert áttetsző, így még a meleg nyárban is kénytelenek a lányok trikót hordani a blúz alatt, plusz még a melltartó. Csijong generációja még sportcipőt sem hordhatott, viszont a harisnya és a zokni (így együtt!) előírás volt, természetesen még nyáron is. A fiúkra nyilván sokkal lazább előírások vonatkoztak, és ezt azzal magyarázták, hogy a fiúk alkatuknál fogva mozgékonyabbak és aktívabbak, ezért jár nekik kényelmesebb és többféle ruházat. Utánakerestem, hogy mennyit változott ez a helyzet. A boltokban ugyan megjelent (bár mind sold out) az iskolai nadrág a lányok számára is, de a legtöbb iskolában, még mindig a szoknya az előírás, a Kék Ház petíciói közt most is van fenn aláírható kérvény, hogy lehessen nadrágot hordani a koreai iskolákban. Az iskolai részben még lehet olvasni a buszos és iskolai szexuális zaklatásokról, az iskolai hátrányos megkülönböztetésekről (például az étkezési rendben) és a menstruációs ügyekről is.

Kim Csijong azonban túlevickél ezeken a megrázkódtatásokon, és végre pályát választ, producer szeretne lenni, ami természetesen a családja szerint nonszensz. Mindenképp tanár néninek kell lennie, mert az illik a lányokhoz és biztonságos, közalkalmazotti munka. Végül sok frusztrációt követően bölcsészkarra veszik fel egy meglehetősen konzervatív egyetemre, melyet elvégezve a PR felé orientálódik, és elkezd munkát keresni. Itt nagyon sok érdekes adatot olvashatunk a női munkaerő alkalmazásáról, jobban mondva nem alkalmazásáról. A legnyomósabb érv, hogy a cég szempontjából nem érdemes női munkaerőbe fektetni, mivel ha gyereket szül, nem lehet túlóráztatni, a szülés előtti időszakban pedig akár egy órával később érkezhet a munkahelyre és egy órával hamarabb távozhat, ami demoralizálóan hat a férfi munkatársakra. Csijongnak mégis sikerül bejutnia egy céghez, és megkezdenie az éjszakába és hétvégékbe nyúló munkanapokat, és a női kezdő alkalmazottakat sújtó egyéb tevékenységeket (nem, nem túloznak a sorozatok, akár a vezető alsóneműinek mosatása is ide tartozhat). Olvashatunk itt a 회식 (céges közös étkezés) rémségeiről, az üvegplafonról, ami Koreában még alacsonyabb, mint Európában, a fizetésbeli különbségekről, ami a világon Koreában a legjelentősebb és persze férfi kollégák hecceiről, többek közt a WC-be telepített titkos kamerákról.

Csijongnak természetesen lesz párja is, és családi nyomásra Csijong teherbe is esik, ami megpecsételi a sorsát. Mivel nem akarják a gyerek nevelését a távol élő nagyszülőkre bízni (ez különben jellemző megoldás, a gyereket vidékre adják le a nagyszülőkhöz és csak hétvégente látogatják meg), ezért természetesen Csijongnak fel kell mondania, és ezzel felszámolnia régi életét, leszakad a munkaerőpiacról és a férjétől válik függővé anyagilag. 2014-es statisztika alapján ma 5 dolgozó koreai nőből 1 otthagyja állását, ha teherbe esik, a többi igyekszik szülés után 1 hónappal újra munkába állni. A történet vége a kiégett, kiábrándult, terápiába járó Csijong…

A 82-es születésű Kim Csijong nem kellemes olvasmány és híján van a szépirodalmi értékeknek is, műfaja jóval közelebb áll a szociográfiához, melyet megerősít a sok lábjegyzet, melyekben tanulmányokra, cikkekre és statisztikákra hivatkozik a szerző. A könyv fogadtatása elképesztően pozitív, nemcsak a nők körében, a kötetet nekem is egy férfi vlogger ajánlotta figyelmembe. Ugyanakkor – függetlenül attól, hogy a könyvben nem olvashatunk kirohanásokat vagy érzelmi túlbuggyanásokat – természetesen sok férfi érezte büntetőkönyvnek, túlzónak és sértőnek az írást. Számtalan blogger és vlogger fejtette ki lesújtó véleményét arról, hogy Csijong nem volt elég öntudatos és asszertív, hogy rossz döntéseket hozott, és hogy valójában sokkal nagyobb a nők mozgástere, mint azt a könyv sugallja. Voltak, akik azt rótták fel a szerzőnek, hogy nem tud meleg szavakkal és kellő pátosszal beszélni az anyaságról, mások azt a meggyőződésüket fejtették ki, hogy a valóságban otthon maradó kimcsijongok elhízott, unatkozó, semmi hasznosat nem végző nőszemélyek, így terjedt el különben a 82 kilós Kim Csijong címváltozat is. És persze megjelentek azok a férfiak is, akik überelni kívánva a nők problémáit a koreai katonaság gyötrelmeiről és traumájáról beszéltek, ezzel megerősítve, hogy még férfinak sem jó lenni Koreában.

Összességében egy szépirodalmi szempontból nem kiemelkedő, de mégis jelentős könyvről van szó, amit mindenkinek ajánlok figyelmébe, középszintű nyelvtudással jól olvasható.

O Dzsonghi: Esti játék

Hallatlanul izgatott voltam, amikor értesültem a könyv megjelenéséről, ugyanis nem ez volt az első találkozásom 오정희 (O Dzsonghi / O Csonghi / O Jeonghee) íróval. A Nagyvilág Korea-számában Kiss Marcell mesteri fordításában már olvashatták a koreai irodalom iránt érdeklődők a kísérteties hangulatú Pharo tó c. novellát. Az Esti játék kötetben három, hasonlóan borzongató,  áttűnésekben gazdag, bennem egyfajta meghatározhatatlanul sejtelmes érzést hátrahagyó novella kapott helyet, melyben a 20. század második felének koreai történelme és társadalma, annak minden nyomora, de egyben derűs, kellemes, olykor elzsongító családi pillanatai is átsejlenek egy-egy női sorson keresztül. Ez az a korszak, melynek vérverejtékéből a mai koreai csoda virágzott ki.

Az első darabban, a Kínai negyed c. novellában egy fiatal, épp serdülő lánykának a szemén keresztül láthatjuk a koreai háború utáni állapotokat, a vasúti szénlopásokkal, az élősködőkkel való örökös küzdelemmel, a kamaszok lődörgéseivel, a nők örökös, szinte állati „vemhességével”, majd a városi prostitúcióval, az amerikai holmik bűvöletével, és az emberi tragédiákkal. Soha olyan sokkolót, mint amikor egy amerikai katona egyszerűen kidobja az emeletről a részegségében megunt koreai szeretőjét. Az egész novella egyszerre ábrázolta az adott történelmi-társadalmi helyzetben lévők kiszolgáltatottságát, a nők védtelenségét és a gyerekek sodródását. A második, Esti játék c. elbeszélés esti játéka a koreai go-stop, ami egyszerre ábrázolt egy rituális, fatikus tevékenységet a kártyajátékon keresztül, szívmelengető, vagy épp szívfacsaró emberi játszmákkal apa és lánya között, és ezzel párhuzamosan – és valószínűleg ez az író sajátja – sokkoló betéteket, olykor víziószerűen felbukkanó képeket, gondolatsorokat ékelt az alkotásba. Megsirattam. Az utolsó darabban, a Búcsúzó szavakban három generáció, nagyanya, anya és fia róják az útjukat a nagymama leendő sírhelye felé. A vándorlás, megérkezés és visszaindulás kiváló alkalom az írónak, hogy három szemszögből, de hangsúlyozottan az anyáéból láttassa a környezetet, az elmúlt időszakot, benne az politikai üldöztetés miatt elbujdokolt apát és a generációk közti feszültséget.   

A szövegeket Pásztor Gergely fordította angolból, nagyon szép, érzékeny, plasztikus stílusban, érezni lehetett, hogy a szíve benne van. Viszont valószínűleg az angol forrás miatt egyes koreai szavakat sajnos (mármint nekem sajnos^^) néhány helyen japánra fordították (pl. tatami, go, rámen), de azért maradtak benne jellegzetes koreai kifejezések is, például a szuri, szuri, maszuri (nagyjából: csiribú-csiribá), ami nagyon megmelengette a szívemet. Nagyon sok, értékes lábjegyzet segíti az olvasót a történelmi és kulturális háttér megértésében, így sokat megtudhatunk például a go-stop játékról, a szarka-szimbolikáról és a temetkezési kultúráról is. A könyvet különben egy értő bevezető indítja, ami talán utószónak jobb lett volna, mivel erősen spoileres, és értelmezési utakat is kínál.

Úgy gondolom, fontos könyv jelent meg, olyan elbeszéléseket olvashatunk kiváló fordításban, melyek Dél-Koreában kötelező olvasmányok, nemcsak mert magukba tömörítik egy korszak problémáit és érzéseit, hanem mert O Dzsonghi megrendítő erővel ábrázol, sokkoló történeteket képes mesteri módon, sűrítve, olykor szimbólumokkal tűzdelve megfesteni.  

지금 알고 있는 걸 그때도 알았더라면

Sokszor ára van annak, ha rajongunk és fülig belepistulva koreai szépfiúkba olyan könyvek megvásárlására is ragadtatjuk magunkat, melyek alkalomadtán egy-egy sorozatban tűnnek fel imádottunk kezében. De én még azt sem találtam intő jelnek, hogy e verseskötet éppenséggel óriási hype vesz körül, és ha kicsit alaposabb vagyok, azt is könnyűszerrel kideríthettem volna, hogy a válogatáskötet szerkesztője és a versek fordítója a miszticizmushoz való vonzódásáról híres 류시화 költő.

A „Ha akkor is tudtam volna, amit most tudok” című válogatáskötet egy 잠언 시집, ahogy az alcíme hirdeti, vagyis példabeszéd-verseskönyv, bölcseleti jellegű verseskönyv, ami persze rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Ám – ahogy ez népszerű tartalmak esetén is szokott lenni – nem eszeveszett ontológiai fejtegetéseket, agyafúrt episztemológiai eszmefuttatásokat vagy kétségbeejtő teológiai ámokfutásokat olvashatunk ki a rövid sorok közül, hanem egyszerű, könnyen emészthető, általános erkölcsi tanulságot vagy morális mondanivalót tartalmazó, gondolatritmusra építő verseket, melyeknek szerzői talán túl sokszor engedtek az oximoronok és ellentétek csábításának, vagy épp a jelzőket halmozó lajstromozásnak.

Természetesen a kötetben találtam megindító, szép, sőt tartalmas, elgondolkodtató verseket, és összességében egyáltalán nem volt rossz elolvasni ezt a kötetet, kellemes, elzsongító, itt-ott megríkató, érzelmes, de azért a komfortzónából nem feltétlenül kirángató költemények ezek, jobbára olyanok tollából, akikről még soha nem is hallottam.

Ajánlom a könyvet alapszintű nyelvtudással rendelkezőknek, és ajándék-kötetnek szerintem elsőrangú választás, és vigaszforrásként is jól működhet.

연세 4-1 és 5-1

A Yonsei könyv valószínűleg az a kiadvány, amivel az egyszeri koreai nyelvtanulót előbb-utóbb összehozza a sorsa. Azt kell mondanom – így az első tankönyv meglehetősen gyors iramban történő elolvasása után – hogy a Yonsei Korean tankönyvcsalád körüli ováció nem túlzás. A Yonsei 4-1 kötetét – némiképp alibi tevékenységnek tételezve – beiktattam újabban hektikus életrendembe szinten tartás végett, de bevallom, nem hittem benne. A tankönyv viszont teljesen elbűvölt, elsősorban a többi tankönyvtől eltérő mennyiségű, konkrétan tengernyi, változatos szövegmennyiségével, így bár ezt a kötetet elég trehány módon használtam, mégis olyan jó benyomást tett rám, hogy úgy döntöttem, a többi Yonsei kötetre sokkal több időt fogok fordítani és figyelmet. 

A tankönyv 5 nagy fejezetből áll, melyen belül 4 téma van és egy összefoglaló lecke. A témák beszélgetéssel kezdődnek, az egyes leckék elején lévő képekhez néhány gondolatébresztő kérdés kapcsolódik, melyekről tanulópartnerrel vagy magunkban társaloghatunk. Ezt követi egy párbeszéd, majd a hanganyag segítségével a párbeszédet mondatról mondatra elismételhetjük hangosan is. Az Ewha-hoz hasonlóan az új szavak ugyan ki vannak gyűjtve, de ezen a szinten már magunknak kell kiszótárazni (a Yonsei 4-1 különben alsó középfok, nagyjából a TOPIK 3 szintjén állhat), a szavakat azután kontextusba helyezve lehet feladatokon keresztül gyakorolni és bevésni. A szókincs után nyelvtani gyakorlás következik, ami szerintem a könyv leggyengébb része, ugyanis a nyelvtani magyarázatot csak az ötödik, összefoglaló lecókban találjuk koreai nyelven néhány példamondattal, ami elég kevés. De ha kisilabizáltuk a nyelvtant, utána gyakorolhatjuk mondatalkotással, párbeszéd-alkotással. A fejezeteket hol szövegértési, hol hallás utáni, hol pedig írás feladat zárja, nekem különösen tetszettek a hallás utáni feladatok, valóban középfokúak voltak és nagyon érdekesek. A nagyobb fejezeteket záró összerendező, összefoglaló leckében nagyon jó, készségeket megdolgoztató feladatsor van minden területre és némelyik végén kulturális érdekességet, a koreai társadalmat, vagy szokásokat bemutató szöveg is olvasható. 

A tankönyv nagy erénye nemcsak a sokféle, változatos szöveg, és a témák aktualitása, hanem hogy a feladatokon keresztül megtanít érvelni, javasolni, helyzetet felvázolni, ábrázolni, összevetni, értelmezni a koreai újságcikk címeket (ami egy kész művészet…), kommentet írni vagy épp magyarázó szöveget, tehát tényleg használható tudást nyújt.

A 연세 5-1 kötetének – a 4. kötetek átnyálazása után – dörzsölten, mintegy rutinból vágtam neki. És valóban, volt, amiben nem csalódtam, így az 5. kötetben is rengeteg szöveggel találkoztam és kevés hanganyaggal, itt is voltak idegesítő, előre beírt nyelvtani szerkezetekkel megszórt fogalmaznivalók, amikhez ezúttal sem volt sok affinitásom, és hihetetlenül izgalmas kulturális olvasmányok. Pregnáns különbség viszont, hogy egy fejezethez mindössze három lecke kapcsolódik és nem öt, illetve üdvözölendő változtatás volt az is, hogy a nyelvtani pontok nem lógtak a levegőben, hanem egy példaszövegen keresztül lehetett rájönni a jelentésükre (a pontos használatukra azonban ebben a kötetben sem tértek ki a szerzők). 
A leckék egy képanyaggal és hozzá tartozó kérdésekkel nyitnak, ezt a párbeszéd követi, melyhez hanganyag is van, sőt még ezen a szinten is van 따라하기, vagyis a párbeszédet mondatról mondatra megismételtetős hangzóanyag. Néhány szövegértési kérdést követően az új szavak bevésése érdekében izgalmas és változatos feladatok következnek, ezt a nyelvtan követi a fenti módszerrel, itt a gyakorlás a két nyelvtani pont alkalmazása egy szövegalkotási feladaton belül. Ezután 과제, ritkán 듣기, vagy 읽기 feladat következik, ezekhez többnyire hiányzott nekem a partner. Két lecke után egy összefoglaló lecke zárja a fejezetet, melyben a szókincset, nyelvtant lehet gyakorolni és plusz feladatokat kapunk 읽기, 듣기 vagy 쓰기 készségterületen. A fejezeteket kulturális érdekesességek és a nyelvtan koreai nyelvű magyarázatai példamondatokkal zárják. 
A kulturális szövegek hallatlanul érdekesek voltak, így olvashattam a koreai udvariassági megszólításokról, amik különben sokkal bonyolultabbak, mint hittem, és csak az nyugtatott meg, hogy az internet tanúsága szerint a koreaiaknak is fejtörést okoz egy-egy szituáció. Aztán olvastam a riasztó munkakultúráról és ezzel összefüggésben a Kis seggfejkalauz népszerűségéről, tanulmányozhattam adatlapot, amit a házasságközvetítőnél adnak le a jelentkezők, olvastam a régi idők munkarendjéről és a keszongi kereskedőkről. 
Összességében bár a készségeim nem fejlődtek, és ez csak részben volt köszönhető lustaságomnak, a 연세 5-1 kötet izgalmas volt, és ha nem is tanultam belőle merőben új dolgokat, nem vitás, hogy azonnal kezdem a következő kötetet.