핫토리 유키: 고양이의 ​기분을 이해하는 법

Miután a kutyatartásról is olvastam koreaiul könyvet, kézenfekvőnek tűnt, hogy egyszer majd egy macskásat is besorolok. Köszönhetően az én kedves barátnőimnek, Anitának és Zsófinak, akik ajándékként megleptek ezzel a könyvvel egyenesen Szöulból, ez a pillanat sokkal hamarabb elérkezett, mint hittem. Köszönöm szépen, lányok! 

A könyv egy-egy páros oldalon keresztül foglalkozik a macskák testfelépítésével, viselkedésével, azokkal a tevékenységekkel, amiket naponta el kell végeznünk ahhoz, hogy egészséges és hosszú életű társra találjunk a macskánkban, részletesen foglalkozik azzal, hogyan gondozzuk és simogassuk a macskát, és hogyan alakítsunk ki számára megfelelő életteret otthonunkban. Végül hasznos táblázatokkal zár, melyből megtudhatjuk, milyen nevelési jellegzetességekkel bírnak a macska életszakaszai, milyen betegségek érhetik és mik ezek szimptómái, vagy hogy milyen összetételű és mennyiségű táplálékot adjunk az állatnak. 

A japán szerző által írt könyv címe talán a Hogyan értsük meg macskánk hangulatait? lehetne, és miközben olvastam, többször is eltöprengetem azon, vajon mit szólna ezekhez a tanácsokhoz a magyar laikus vagy kevésbé laikus macskatartók többsége, különösen a vidékiek. Az senkinek nem újdonság, hogy ha macskánk van, és szeretjük ezt a jószágot, akkor az egyet jelent azzal, hogy igyekszünk kiszolgálni az igényeit, mitöbb az ízlését vagy a szeszélyeit. Alkalmazkodunk hozzá. Az viszont számomra is újdonság volt, hogy a macska fogát minden nap meg kellene mosni, a legjobb neki, ha benn tartózkodik, és soha nem megy ki a házból, vagy hogy alkalmasint kölyökkorában ketreccel védjük a viszontagságoktól. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a könyv elsősorban a nagyvárosokban élő macskatartókat célozza meg, akik időben ivartalanítják az állatot, így aztán a szerző nem is szán sorokat az elletésre és a kis cicakölykök gondozására. De talán a legkultúrspecifikusabb vonás a „mi a teendő földrengéskor” fejezet volt, hisz Japánban erre soha nem árt felkészülni. 

Nem lehet elmenni szó nélkül a könyv übercuki illusztrációi mellett, melyeknek főhőse egy tarka cica és a szemüveges gazdája, aki persze mindent megtesz macskájáért. Ugyanakkor a könyv szépséghibája, hogy a fekete mellett egy narancsszínbe hajló nyomdafestéket is használ, ráadásul egyes információkat érthetetlen okból kisebb betűkkel is szedtek ezzel a lehetetlen színnel, így bosszantó mód a kissé sárgásabb lámpafényemnél egyszerűen képtelen voltam elolvasni a -7.00-es szemüvegemmel. (Nagyítóval meg kényelmetlen volt.) Igen, effektíve ez azt jelenti, hogy számomra ez a könyv csak napvilágnál volt olvasható. 

Összességében bár nem feltétlenül értettem egyet minden ötlettel, jó néhányat megvalósítottam KisMitze nagy örömére, így több helyen is van most már alvóhelye a házunkban, a napi 20 perc hasisimi mellé aktív játékot is kap és szerintem az etetőtálkája is kényelmesebb lett.

김진명: 예언

Kedves ismerősömtől kaptam ajándékba ezt a Dél-Koreában népszerű regényt, amely a KAL 007-es személyszállító repülőgép 1983-as rejtélyes esetét dolgozza fel. Vagyis hát, ezt sugallta minden. 

A Jóslat c. könyv nagyon izgalmas felütéssel indít, a KAL 007-es lelövésének éjszakáját szovjet, majd japán szempontból meséli el a szokott sztereotíp jellemábrázolásokkal, és míg odakinn zajlik a nagy hidegháború a manipulatív és érzéketlen oroszok és amerikaiak közt, Korea ezúttal is az ártatlan, eltiport és elhallgatatott nemzetként jelenik meg, egy személyes tragédia, Jimin történetén keresztül. Jimin szüleit korán elveszítette, anyja betegségben halt meg, apja önkezével vetett véget életének, így igen korán egyedül magadnak Jihyunnal, kishúgával. Jihyunt végül amerikai szülők örökbe fogadják, s évek múlva, a lány felvételijének örömére hazaengedik Koreába, ám Jihyun arra a bizonyos, végzetes KAL 007-esre száll fel, mely soha nem ért el Szöulba. Jimin, aki éveken keresztül a viszontlátás reményében élte életét irgalmatlan bosszút esküszik, és egész életét arra teszi fel, hogy megölje Oszipovicsot, a lövést leadó pilótát. 

És igazából éppenséggel innentől nem érdekelt engem az egész. Mert azt reméltem, hogy egy politikai krimit kapok – nyilván némi spekulációval meghintve – az esetről, de sajnos ehelyett Jimin történetét kellett (majdnem) végigkísérnem, hogyan jut ki Amerikába, majd Szovjetunióba, milyen kapcsolatokra tesz szert stb. és ez alatt az idő alatt semmiféle jellemfejlődést nem láttam. Jimin végig ugyanaz az irracionális, bosszútól fűtött figura marad, aki egyszer sem képes reflektálni a tetteire, olvasmányaira, tanulmányaira, és persze az is bosszantott, mint oly sokszor, hogy noha semmit nem dolgozik a történetben, mégis mindene megvan. Végül a könyvet 70 oldallal a vége előtt félbehagytam. Nem érdekel. 

Kim Jin-Myung egyike a legnépszerűbb koreai szerzőknek, nem véletlenül. Fordulatosak a regényei és érdekes témákhoz nyúl, de sajnos, engem nem tudnak lekötni a történések, ha nem tarkítják reflexív, kontemplatív vagy leíró részek, így ezt a könyvét is többször félbeszakítottam, hogy kicsit a saját ízlésemnek megfelelőbb könyvet iktathassak be. 

A címbeli jóslat különben a SZU széthullására és a kommunizmus bukására vonatkozott.