2013. szeptember 16., hétfő

Az elfojtás mágiája

Olyan szerencsém van, hogy a sors összehozott Snyeholával (nevezzük most így) és elsőkézből olvashattam el megjelenés előtt álló regényét, a Sötét Hóruszt. A könyv a Kossuth Kiadó egyik sci-fi pályázatán ért el előkelő helyet és nem véletlenül: vonzó atmoszférájú, főként pszichológiai-spirituális síkon játszódó, fordulatos, izgalmas történetet vehettem kezembe, amit körömrágva olvastam végig, sajgó szemgolyóval egész hétvégén.
A cselekmény a távoli jövőben játszódik, a világ kétpólusú rendje Bubastissal, az egyenjogú, de teokrata bolygóval és Prentiesttel, a patriarchális császársággal megrendülni látszik. Bubastisban, az egyiptomi (macska)misztériumok letéteményesei a lonecatek, mindössze nyolcan, spirituális képességeikkel, melyre egy különös genetikai átalakítás útján tesznek szert, védelmezik bolygójukat, ugyanakkor mesterséges kiskorúságban tartják a gyér népességű és rettenetesen unatkozó népet. Ezzel szemben a prentiesti császárságban a férfiak uralkodnak a nyomor kellős közepén és ez a világ nem viseli el a szabad nő gondolatát, ezért őket agymosással tárgyiasítják. A bubastisi világ viszont több sebből vérzik, a lonecatek rendje, egy hezitáló és végül rossz döntéseket egymásra halmozó vezetőnek hála, összekuszálódik, az elfojtott érzelmek és a kényszeres magánykultusz megköveteli áldozatait. A történet középpontjában pedig feltűnik a címbeli Sötét Hórusz, vagyis Nekhti, aki mindkét világban  megmerítkezik és nőként, sőt gyermekként rettenetes kínzásokon kell végigmennie Prentiestben, míg visszatérve hazájába, rendet nem vág, a maga módján.
Abbahagyom a spoilert, egyrészt mert a történet bonyolult és szövevényes, nem árt, ha az olvasó jegyzeteket készít az epizodikus szerkezetű fejezetekben felvillanó szereplőkről, mert minden szál egészen váratlanul összekapcsolódik a történetben. A regény legvonzóbb figurái kétségtelenül a lonecatek, kedvenceim közülük Lawrence Manx és Mau Coon, akik közt gyengédebb érzelmek bontakoznak ki, annak ellenére, hogy a rend szigorúan tiltja az érintkezést és nem ismeri a szerelmi szenvedélyt. Kettejük kapcsolata spirituális szintre emelkedik és legnagyobb bánatomra, tragikusan ér véget.
Nagyon remélem, hogy a Sötét Hórusz hamarosan a könyvesboltokban is megjelenik és mások is élvezhetik ezt az izgalmas, sejtelmes atmoszférájú, különös regényt.

1 megjegyzés: