Kazuo Ishiguro regénye, a Napok romjai tipikusan
az a könyv, amiről ha most nyilatkoznom kell, elfog a gyomorgörcs:
képes leszek-e mindent elmondani, amit ez a könyv állít vagy kérdez,
képes leszek-e leírni azt a káprázatos nyelvi stílust, ami
végigborzongatott mindannyiszor, amikor kinyitottam a könyvet, magyarán
át tudom-e adni a tökéleteset?
Számomra
ugyanis a Napok romjai egy hibátlan regény, minden benne van, amit
szeretek: elegáns filozofálás és egy hihetetlenül érdekes karakter. Ő
nem más, mint Mr. Stevens, egy hajdan volt nagy arisztokrata és
politikus házának, Mr. Darlingtonnak a főkomornyikja, aki viszont ma
(1956) már csupán egy érthetetlen humorú amerikai férfi szolgálója,
ráadásul munkaerő-gondokkal. Mr. Stevens lehetőséget kap egy kis
kikocsikázásra, amit összeköt hajdan volt házvezetőnője, Miss Kenton
meglátogatásával, tervei szerint azzal a szándékkal, hogy visszacsábítsa
Darlington Hallba. Ennyi a kerettörténet, nem árulok el nagy titkot
azzal, hogy az események nem a külső helyszíneken, hanem Stevens
emlékeiben és gondolataiban rajzolódnak ki. Mr. Stevens ugyanis a maga
csendes módján egy filozófus, etikus, aki leginkább a méltóság
mibenlétén töpreng, megkülönböztetve az arisztokratikus méltóságot a
szolgáló méltóságától. Ez utóbbira jellemző az érzelmek és gondolatok
elfojtása, szolgálatba állítása, a szereppel való tökéletes azonosulás, a
hibátlanságra való törekvés vagy az uraság becsületességének soha meg
nem kérdőjelezése. A legmurisabb, bár olykor inkább tragikomikus, amikor
Mr. Stevens úgy fogalmaz meg valamit remekbeszabott mondatokkal, hogy
azzal még véletlenül sem állít semmit, nehogy azzal zavarja meg az
uraságot, hogy valami sajátosat állít, esetleg véleménye van. A
kellemes, csöndes háttérzene – ez Mr. Stevens a Darlington Hallban.
De
mi van akkor, ha egyes érzelmeknek fontosabbnak kellene lenniük, mint a
szolgálat? Vagy ha olyan intenzívek, hogy elfelejtünk uralkodni rajtuk?
Nos, Mr. Stevens ilyenkor elbújik vagy hazudik – egy szolgálatának élő
férfi nem vigasztalhat meg egy nőt, ha épp világrengető események
zajlanak a szomszédos szobában, nem foghatja le édesapja szemét halálos
ágyán, ha épp hivatják. Mr. Stevens szinte végig úgy tűnik, hisz a
méltóságról szőtt ábrándjaiba, még akkor is, ha kiderül, hogy Mr.
Darlingtonról sem lehetett volna megmintázni a becsületesség szobrát, és
ezen a ponton érezhetjük leginkább, hogy Mr. Stevens becsületessége
kényszeres és olykor kevéssé hiteles.
De
végül is hazugság és önáltatás ide vagy oda, Mr. Stevenst szeretni
kell, régivágású férfi egyenes derékkal, mindig az alkalomhoz illő,
kifinomult kifejezésekkel, aki minden energiáját a humorérzék
kifejlesztésének szenteli, mert úgy tűnik, csak így lehet majd elviselni
a romokat, amik az elmúlt napokból maradtak.
Kazuo Ishiguro könyve egy mestermű, végtelenül magával ragadó, megindító és elgondolkodható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése