Miután megvolt a nagy kalandom Kao Hszing-csiennel (aki nekem
csak Gao Sing-csen koreaiasan) igencsak vágyódtam a többi szövege után is, és
mivel olyan nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy megismerkedhettem a
Lélek-hegy fordítójával, Kiss Marcellel, karácsonyi ajándékként egyenesen tőle
kaptam meg a 2012. évi novemberi Nagyvilág számot, mely nagyobbrészt Gao
írásokat tartalmaz. A kiadvány azonban nem várt meglepetéseket is hozott,
ugyanis Gao művein kívül különleges atmoszférájú képeiből is került bele fotó
illusztrációként, ráadásul a folyóiratot Ma Jian elbeszélésfüzére zárja, aki
viszont nekem A tollnok óta igen jó barátom.
A Nagyvilág Kína-száma egy összefoglalóval nyit Kao
Hszing-csien életéről, melyet A Tökéletes Adomány temploma c. elbeszélés követ.
A történet egy mézesheteiben leledző nászúton lévő párról szól, akik ad hoc
módon kiszállnak egy kisvárosnál a vonatból, és ott a Tökéletes Adomány
templomának romjait látogatják meg. Az idilli képet nemcsak a kulturális
értékek romlásának ábrázolása zavarja meg, de egy különös ágrólszakadt férfi
érkezése, akinek a tökéletes adomány valószínűleg teljesen mást jelent. A
történetben felsejlik a szakadék nemcsak a korszakok között, de a jelenkori
társadalmi rétegek között is.
Az elbeszélést Gao előadása követi a 2000-es Nobel-díj
átvételekor. Nagyon sokat töprengtem ezen a szövegen, sokszor volt bennem
valamiféle plebejus ellenállás az olykor túl arisztokratikusan művészi ars
poeticát olvasva, mely az író érzékenységét, az ábrázolás szabadságát,
politikától való távolságtartását, vagy akár közönyét is hirdeti, mégis volt
benne valami mélyen megindító. „Az irodalom nem más, mint az önmagára tekintő
ember pillantása, amely a tudatosság egyre ragyogóbb fényével világít be énünk
rejtelmeibe.” Szeretnék hinni a politikától független irodalom eszméjében, de
tény, hogy Gao többek közt épp azért érdekes, ahogy kritizálja a maga finom
eszközeivel korának kínai társadalmát és politikáját.
Az Egyszemélyes Biblia c. elbeszélés hangulatában és
narrációs technikájában is emlékeztetett a Lélek-hegyre, több ponton feltűntek
benne életrajzi elemek, nagy szerepet kap benne az intimitás, a fennálló
hatalom jellemtorzító hatásának ábrázolása.
A részletet egy beszélgetés követi a szerzővel, melyben Gao
világképe bontakozik ki, beszél a szükséges magányról, rafináltan megkerüli a
gyerekkorára vonatkozó kérdéseket és elmagyarázza a saját metafizikus elképzelését
Istenről, vagy amit ő dolognak nevez. Nagyon érdekes interjú!
A Gao-részt egy teljes, három felvonásos darab zárja, az
Augusztusi hó, melyet az interjúban is említenek. A darab a csan (japán: zen,
koreai: szon / 선) buddhizmus alapító atyjáról, Hujnengről
szól, aki a darab szerint egy írástudatlan, kétkezi munkásember volt, de
megvilágosodásra jut és a szerzetesrend legnagyobb megrökönyödésére, ő örökli
meg a dharma-t. Ezután elmenekül a kolostorból, és a természetben él, de tanai
mégis terjednek és tanítványok sereglenek köré. A darab különben ismerteti a
csan buddhizmus legfontosabb vagy épp legpregnánsabb tanait és
érveléstechnikáját, sajnos, ezek engem annyira nem hoznak tűzbe, nem úgy
Határtalan Kincs, akinek a bánata határtalan és nem a bölcsessége, mégis
jellemző módon ő volt a kedvenc szereplőm. A darabban különben posztmodern
módon maga az író is szerepel, sőt a mű is.
A folyóiratot egy igazi meglepetés zárja, Ma Jian (Ma Csien)
Nyújts nyelvet! c, elbeszélésfüzére, mely olyan döbbenetes és megrázó, hogy
bizony a kedves olvasónak komoly lelkierőt kell gyűjtenie, ha egy húzóra
szeretné elolvasni ezeket az írásokat. (Ne tegye!) Nekem bevallom, nem is
sikerült. A tibeti kultúrában járatosak már a címről megsejtik, hogy a helyszín
Tibet lesz, és Ma Jian történeteiben szisztematikusan demisztifikálja Tibet
olyan, nyugaton is, főleg filmekből (Kundun, Hét év Tibetben) ismert
szimbólumait vagy épp rituáléit, mint amilyen az égi temetés, a sztúpa vagy a
buddhista beavatási szertartás. Mindezt ráadásul teszi női sorsokon keresztül,
az elbeszélésfüzér összekötő eleme ugyanis fiatal lányok keserves halála, vagy
nehéz sorsa. Nem is próbálom meg körülírni, milyen megrázóak ezek az írások,
különösen a Végső beavatás nem véletlenül kétértelmű című írást sirattam meg,
mely egy fiatal szerzetes kislány tantrikus beavatásáról, majd haláláról szól.
Szeretném még egyszer nagyon megköszönni a fordító
kedvességét, hogy ezt a számot elküldte nekem. Kiss Marcell ezúttal is kiváló
munkát végzett, próza és dráma mellett vers- és dalbetéteket is fordított,
elképesztő kreativitással és sokszínűséggel. Belekóstolva, milyen nehéz is ez a
hivatás, minden elismerésem az övé. Remélem, a jövőben is sok-sok fordítással
hozza közelebb hozzánk a kínai kultúrát.
