Kilenc álom, szemérmesen

A könyvtáros kollégák kuncogtak, amikor kikölcsönöztem Kim Mandzsung Pajzán álom c. klasszikus koreai regényét, pedig kevés ilyen diszkrét mű íródott, pláne ilyen gyönyörű lírával megfűszerezve, mint épp ez a regény. Egy megtévedt buddhista szerzetes és nyolc tündérlány különös kapcsolatáról szól, melybe az enyhe erotikán kívül főleg mély erkölcsi tanulságok szövődnek, mégis van egy olyan érzésem, hogy Mandzsung alapvetően egy bámulatosan szép, békebeli idillt kívánt festeni, még csak nem is Korea hőskoráról, hanem a Tang-kori Kínáról. 

A koreai művészetekre évszázadokon keresztül igen nagy hatást gyakorolt Kína, egyes koreai műfajok egyenesen a kínaiak adoptációi, így a Pajzán álom is kínai mintára íródott, kínai helyszínekkel. A Pajzán álom magyar címével ellentétben tehát csöppet sem pajzán, noha a főhős valójában nyolc lánnyal kufircol, ezek ábrázolását az író csodaszép költői képekkel és versekkel oldja meg, az áthallások kibontása pedig a merész fantáziájú olvasóra vár. Ez a regény ugyanis egy az egyben buddhista regény, melyben Buddha igazságának bemutatásához az író egy fantasztikus metaforát, az álmot használja fel (eredeti cím is: Kilencek álma), a főhősnek rá kell jönnie a történet végére, hogy az élet és annak történései csupán álmok és nincs különbség álombéli élete és a valóság között, mert minden csupán látszat és átmeneti jellegű.

A történet Szondzsinról szól, a szép, tehetséges és buzgó tanítványról, aki remeteként él a hegyekben, a bölcs Mester tanítványaként, ám egy napon elküldi az ifjút a sárkánykirályhoz, hogy tisztelegjen a nevében. Ugyanakkor a Déli Orom úrnőjének, Vej asszonynak nyolc tündérlánya is elindul, hogy tiszteletét tegye a bölcs Mester előtt. A fiatalok, ahogy az kell is, elcsavarognak, végül egy hídon találkoznak és könnyed kis flörtbe kezdenek. Amikor Szondzsin hazatér remetebarlangjába, képtelen kiverni fejéből a szépséges lányokat, meginog elhatározását illetően, már nem is látja olyan vonzónak Buddha követését. Mestere ekkor büntetésből halandóvá teszi és a metafizikus világból leveti a földre, ahol Szojuként születik újjá. A nyolc tündérlányra hasonló sors vár, de nem árulok el nagy titkot, ha elkottyantom, sorsuk összefonódik újra, egymásra fognak találni izgalmas és bájos kalandok útján és történetük nagyon szép, idilli véget fog érni, noha az utolsó lapokon egy eszméletlen jó csavart illeszt be Mandzsung.

Az egész sztorinak elvileg Jang Szoju a főhőse, ez az esendő, szépséges, okos fiú, aki képes a háborús konfliktusok diplomáciai megoldására és alapvetően a békére törekszik, mégis figurája laposnak tűnik a nyolc tündérlány, különösen a művelt, verselő Drágakincs, a kedves, mókázó Tavaszi Felhő és a romantikus költőnő, Holdsugár mellett. Ezek a lányok mind nagyon szépek, tehetségesek és határozottak (határozottan Szojut akarják), ugyanakkor nagyon lojálisak egymáshoz, gyakorlatilag ők alakítják ki magukból a fiú háremét, ő csak beleegyezik a nők akaratába. 

A regény nemcsak azért figyelemreméltó, mert gyönyörűen szép a történet, a fordítás (a címtől eltekintve) remek, a versbetétek pompásak, de jó minőségű koreai metszeteket is tartalmaz.