2015. június 1., hétfő

Sperl: Tradition und Moderne in einem koreanischen Dorf

Összecsapás Yeongsanban
Ahogy az első angol nyelvű könyveimet, most az első német nyelvűt is a Korea-fanatizmusomnak köszönhetem, jelentem elolvastam életem első német nyelvű könyvét és megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy jobban értem, mint az angolt.
A téma az egyik nagy kedvencem: a vidéki élet Koreában, és ezúttal Yeongsan (영산) falucskába utazhattam. A disszertációként is benyújtott kutatást 1971-ben készítették, a téma elvileg a hagyományok és a modernitás együttélése a közel 12 500 fős lakosú nagyközségben, de a szerző inkább vállalkozott némi történelmi kitekintéssel a mindennapi élet egyszerű leírására, részletes kitérővel az akkoriban még nagyon is élő, hétköznapi élet részét képező hiedelmekre és sámánisztikus szertartásokra.
A könyv előbb Yeongsan földrajzi és klimatikus jellemzésével indít, ezt követik a statisztikák, a rövid történelem és az közigazgatás bemutatása. Yeongsan egy főként mezőgazdaságból élő közösség, mely 1971-ben még olyannyira zárt volt, hogy a szerző több ünnepségen és szertartáson nem is vehetett részt, csak interjúk alapján rekonstruálhatta az eseményeket, és volt olyan vezető férfi, akinek két felesége is volt akkoriban. A házak felépítése is még a hagyományos konfuciánus szemlélet szerint elkülönítette a nemeket, egyes helyiségekbe nőknek tilos volt bemenni.
A könyv egyik legérdekesebb fejezete a vidéki közösségek működéséről szóló rész, melybe a Modern Farmer sorozatban már némi betekintést nyerhettem, de 1971-ben ezek a falusi közösségek, az ún. kye-k (/) sokkal konzervatívabbak voltak, mint a sorozatban, bár funkciójukat tekintve nagyjából hasonló szereppel bírtak. A kye-k nem a vertikális társadalmi rétegek összefogására, hanem a horizontálisra koncentráltak, vagyis egy adott korcsoportot, egy környéken élőket vagy hasonló érdeklődésű embereket tömörített egybe, és nem egy adott társadalmi réteg tagjait. A yeongsan-i kye-k célja elsősorban az anyagi védettség megteremtése a tagok számára, és a patrióta érzelmek ápolása. A kye-k tagjai ugyanis fix pénzösszeget gyűjtöttek, és ezeket vagy közös események, utazások, piknikek, szertartások szervezésének finanszírozására, vagy a tagok kiadással járó életeseményeinek (esküvő, gyermekáldás, temetés stb.) támogatására költötték. A kye-k illegálisan működtek, a könyv szerint 1971-ben a pénzbeszedő tevékenységük miatt a bankok tiltották a működésüket, de mégis megtűrték őket. Érdekes, hogy a kye-ken kívül még számtalan „szövetség” is működött a faluban, tehát a lakosok több csoportba is tartozhattak és élénk közösségi életet éltek.
Yeongsan társadalmi rétegződése a 70-es évek elején még erőteljesen feudális jellegű, jelen vannak a yangban-on (nemesek), hyangban-ok (lecsúszott nemesek), thoban-ok (nemesi rokon), chungin-ek (értelmiségiek), suel-ek (yangban leszármazottak), sangmin-on (köznép) és a chomin-ek (kívülállók).

Ősi híd
A családok szerkezetének bemutatása is izgalmas volt, különösen azok a bekezdések, amik az amerikai születésszabályozási programról és propagandáról szóltak. Ma már meghökkentőnek tűnik, hogy a 70-es években ennyire direkt módon avatkozott bele Amerika Dél-Korea népesedésébe, de ekkor még komoly propaganda létezett a „Produktionstop” mellett, vagyis hogy a koreaiak az 1., esetleg 2. fiú megszületése után ne hozzanak új gyermeket a világra. (A lányok természetesen akkor se számítottak.) Ráadásul ez nem pusztán a fogamzásgátló tabletták vagy a gumióvszer reklámját jelentette, hanem konkrétan sterilizálást vagy műanyag spirál felhelyezését. Különben mindezt ingyen. Mondanom sem kell, a családcentrikus koreaiak nagy része ezt elfogadhatatlannak találta, de azért 6 év alatt majd 50 férfi megoperáltatta magát, a nők inkább spirált választottak, bár mindez erősen csökkenő tendenciát mutatott 1971-re.
Érdekes fejezet volt még a vallásról szóló is, Yeongsanban minden van, buddhista, református és katolikus templom, de emellett a 천도교 (Cheondokyo) nevű konfuciánus vallásnak, mitöbb a japán megszállás alatt meghonosodott shinto (덴리교 / denrikyo)-nak is volt szentélye. Ezen kívül a faluban számos szent fa is volt, amelyekre különféle indíttatásból szalagokat kötöztek, illetve sok szertartás is itt zajlott, például a meglehetősen bizarr „hal-jóslás”, melyet gyermekáldáskor végeztek. A kifogott halat a sámánasszony a fára dobja, amennyiben a hal odatapad a fa törzséhez úgy fiú születik, ha fennakad az ágakon, akkor lány, ha pedig lepottyan, akkor még várni kell. Yeongsanban 1971-ben még virágzott a sámánkultúra, több sámánasszony és sámán látta el tisztét a különféle szertartásokban, áldásosztásban, gyógyításban, horoszkóp-készítésben és jóslásokban.
A könyv legizgalmasabb lapjai mindenképpen a szokások és tradíciók leírása volt. Nemcsak elképesztő szokásokat ismerhettem meg a házassággal, a szüléssel, temetéssel kapcsolatban, de Sperl végigveszi a hold-év összes eseményét, annak minden szertartásával. Az egyik legsűrűbb hónap az 1. holdhónap, ekkor a szokásos ünnepek mellett a falu istenségének kultusza is zajlott, a sok érdekesség közül úgy tűnik mai napig is a különleges kötélhúzó verseny maradt a legvonzóbb. Az 5. holdhónap szintén eseménydús, itt talán a „fa bika-harc” a legjellegzetesebb játék, amelyben szintén két csapat méri össze erejét és ügyességét. Szinten e hónapban ünneplik a falu kultúrhéroszának, Munhojang-nak (문호장) az ünnepét, aki egy mitikus figura, különleges képességekkel és a falu felvirágoztatását kötik hagyományosan a nevéhez, többnyire tigrisen ülve ábrázolják és sok monda kering körülötte.
Munhojang
A könyv tehát számos kultuszt és szokást részletez, borzasztóan érdekesek mind, felteszem ezek nagy része ma már turista-attrakció, bár ki tudja, Yeongsan ma is eléggé elzárkózó, alig akadni rá a térképen és még honlapja sincs.
Sperl könyvét egy mikroetnográfiával zárja, Yeongsan egy körzetének, Chukjon-nak a leírásával, nagyjából a korábbi elvet követve.
A disszertációt fekete-fehér fotók melléklete zárja.

Kötélhúzás

Képek forrása: http://tour.cng.go.kr/main/