A tavalyi év egyik legnépszerűbb bejegyzése a leguncsibb könyvnek járó Citrom-díjjal jutalmazott Csontbrigád volt, ugyan a freeblog összeomlása miatt ma már nem látszik, de bizony sokan kérték ki maguknak anno, hogy Rejtőt vontatottnak, fullasztónak és kevéssé viccesnek titulálom. Aztán Tizi is felfedezte magának a posztot és azt kell mondanom, hogy olyan gyönyörűséges kommenteket írt Rejtővédelmében, hogy a szívem hevesebben kezdett el verni és gyorsan kivettem Az ellopott futárt.
Tagadhatatlan, hogy nagy elvárásokkal nyitottam ki a regényt és már a 30. oldalon kezdett leolvadni a mosoly az arcomról, illetve nem is volt minek leolvadnia. Egyszerűen azt sem értettem, hogy kerülünk egy boncasztalra, aztán kicsoda ez a Prücsök meg famulusa, Szivar és egyáltalán. Nagyjából a 100. oldalig úgy bukdácsoltam a szövegben, többszörösen is fönnakadva a humorosnak szánt képzavarokon, mint egy göröngyös úton és kezdtem kétségbe esni. Aztán kezdtem hozzászokni a kikötői hangulathoz, a sajátos érvelési módszerekhez (lavórral, húsdarálóval satöbbi), kezdtek kibontakozni a történet szálai, egy-két figurát a szívembe zártam és aztán beindultak az események is.
A történet mozgatórugója Prücsök, ez a szemétdombról felröppenő tinédzser pille, ámbár az majd kiderül, hogy valójában inkább letelepszik ott, hogy igaztalanul vádolt édesapját tisztázza a maga eszközeivel és a külvárosi, szedett-vedett, mégis elbűvölő banda segítségével. És ebben lesz futárlopás, mataharizás (amiről olykor az is kiderül, hogy japán öngyilkolás), óriási taslik és sallerek, egy Adrienről kiderül, hogy férfi, és a Gide-be öltözködő Ész Lajosról is lehull a lepel - minden értelemben. (Különben nekem ő volt a szívem csücske, ez a rejtőzködő, diogenészi életet folytató, bölcselkedő, megfáradt férfi.)
Összességében elmondhatom, hogy kezdem érezni a Rejtő-regények ízét, és bár legutóbb megfogadtam, hogy soha többé nem olvasok tőle, ezt ezennel ünnepélyesen visszavonom. Van benne valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése