Női sorsok Koreában

Bámulatos, hogy gyakran épp azok a könyvek okoznak mindent elsöprő katarzist, amelyekhez a legkevesebb reményt fűzzük. Bizony így volt ez Pák Ván-sza (박완서) kisregényeivel is, az Annak az ősznek három napja c. kötettel, ugyanakkor nyugtalanított is a könyv jelenléte, elvégre a szerző koreai és ráadásul nő. Már az első oldalak lenyűgöztek, Pák Ván-sza stílusa, érzékenysége, a belső monológok gördülékenysége, a politikai, társadalmi viszonyok ábrázolása a nők, elsősorban a családos nők életén keresztül egyszerre sarkalltak csodálatra és döbbentettek meg plasztikusságukkal, olykor kegyetlenségükkel.

Az első három darab, az Anyám emléketrilógia, Pák visszaemlékezése gyerekkorára, annak minden szorongásával, félelmével, értetlenségével, s mindenezek okozója nem más, mint az édesanya. A szerző édesanyja jobb élet reményében Szöulba költözik gyermekeivel, de annak előbb csak a kapun kívüli világát ismerik meg, nyomorognak, küszködnek, az édesanya pedig a modern koreai nő fixaideájával gyötri lányát, aki teljesen bizonytalanná válik viselkedésében. Mert milyen is egy modern nő a japán megszállás alatt, később pedig a világháború, majd a koreai háborút követően? Nos, ez nagy talány, de afféle csodalény, aki mindig talpra esik, nagyon okos, jól házasodik, és semmiképpen sem érintkezik arra érdemtelenekkel. Pák így válik bezárt, félelmektől megigézett, szomorú kislánnyá, aki egy nap mégis elindul a maga útján, családot alapít és képes lesz mind képletesen, mind ténylegesen megküzdeni az anya terhével. Kevés olyan döbbenetes és szívfacsaró jelenet van a világirodalomban, mint anya és lánya küzdelmének ábrázolása a kórházban, ahová csípőtöréssel szállítják az édesanyát, majd a műtét utáni nyugtalanságra nyugtatót adnak neki. A nyugtató azonban előhozza a múlt borzalmait, az anya újraéli fia halálát, a lánya pedig egyszerre küzd anyja testi erejével és az irracionális, már-már elviselhetetlen koreai háború kísérteteivel.

A címadó, Annak az ősznek három napja c. elbeszélés szinte fullasztóan tragikus, egy női nőgyógyász története, aki a koreai háború után a prostinegyedben praktizál. Foglalkozását gyűlöletből választotta, a háború során ugyanis megerőszakolták és nem kívánt gyermekét elvetette. Az abortusz kiszolgáltatottsága, sokkja, a megalázottság érzése vezeti arra, hogy ő maga is ezt a foglalkozást és ezt a tevékenységet vállalja: „Én gyűlöletből dolgoztam. Hogy hiba nélkül végezzem a munkámat, egyetlen pillanatra sem szabadott távol tartanom magam attól a nőtől, aki hátradőlt előttem, kellemetlen szagú ágyékát arcként felém szegezve; és a gyűlölettől, amely az abban a nőben elhelyezkedő nem kívánt élet iránt nőtt bennem.” Egyszerre munkál benne a kollektív együttérzés a megalázott vagy kiszolgáltatott nők iránt, és a gyűlölet a megalázottság és a férfiak iránt. Mégis, annak az ősznek három napján, mielőtt a praxisát végképp bezárná, történik valami.

Az álmodozó inkubátor női hőse egy kétgyermekes asszony, aki kérészéletű kapcsolatba keveredik egy különös férfival. A férfinek ugyanis két lánya van, de szemmel láthatóan ezt csöppet sem bánja, annak ellenére, hogy a hagyomány legalább egy fiúgyermek szülését követeli meg. A sok vita, melyben nem kevés feminista gondolat is megfogalmazódik a férfi részéről, valójában arra mutat majd rá, hogy hősünk lelke legmélyén szörnyű lelkiismeret-furdalás rág egy rég elvetetett lánygyermek miatt.

Az utolsó szöveg, A legutolsó, ami megmaradt nekem egy gyászoló anya félőrült monológja, ezt nagyon nehéz volt olvasni sodró irama és a fojtogató kétségbeesés miatt, ami szinte csak úgy áradt a sorok közül. Itt is a fiúgyermek halála, annak feldolgozhatatlansága áll a középpontban, az anya kiútkeresése a depresszióból, amely nem kíméli a környezetét sem, önmagában ez a telefonba elmondott monológ is gyilkos mennyiségű, mégis letehetetlen.

Pák Ván-sza történetei nagyon fontosak, megrázott és lesokkolt, nagyon sokat megtudhattam belőlük a koreai nők természetrajzáról, azokról az ősi beidegződésekről, melyeknek nyomai most is ott vannak a koreai nők életében. Az író stílusa pedig egyszerűen lehengerlő, eddigi koreai olvasmányaim közül messze a legszebben megírt szövegek ezek, mindenkinek nagyon ajánlom.