Azóta azonban felfedeztem magamnak Koreát és bármilyen könyvbe fogtam, előbb-utóbb csak belekanyarodtam a konfuciánus etikába, ami Koreában mindenütt ott van, a jaebolok (sajátos felépítésű koreai vállalatok) világában, a családi kötelékekben, a hagyományos ünnepeikben, de még a deuramakban is a konfliktusok többségét a konfuciánus morál és az érzelmek, vagy épp a modern világ kihívásai adják. Szóval újra kézbe vettem a Beszélgetéseket és ezúttal teljesen érthetőnek, mitöbb nagyon is tanulságosnak bizonyult, olvasása közben sokszor bólintottam nagyokat, hogy ezt bizony a koreaiak még most is követik és tartják.
Konfuciusz (kínaiul: 孔子, koreaiul: 공자) könyvének középpontjában a nemes ember áll, a rövid kis mondások, történetek, párbeszédek mind azt tűzik ki célul, hogy minél jobban bemutassák a nemes ember jellemét, a helyes viselkedés szabályait. A nemes ember elsősorban erényes. A konfuciánus erény legfontosabb elemei pedig a szülők feltétlen tisztelete, a testvériség és az emberség. Fontos a szavahihetőség, a hűség a feljebbvalók iránt, a hagyományok követése, a szertartások gyakorlása, különösen a gyászé, a becsületesség és az őszinteség, elsősorban a hivatalt viselőknél, és szintén kiemelt szerepe van a folyamatos tanulásnak, önmagunk vizsgálatának, tökéletesítésének és a zeneművészetnek. A nemes ember megfontolt a szavaiban, nyájas, kedves, de nem bizalmaskodó, szerény, szolgálatkész, kegyes, művelt, jól ismeri a Dalok könyvét és a Szertartások könyvét. A nemes ember a közép filozófiáját vallja, vagyis mértéktartó.
Az állam irányítását Konfuciusz meglehetősen feudálisnak írja le, feltételezi, hogy egy nemes uralkodó jól kormányoz, jelleme pedig olyan példa, amelyet alattvalói feltétlenül követnek, így az országot az erkölcs vezérli. A népnek elég csak követni a nemes vezetőket, de nem kell megértenie döntéseiket, csupán elfogadnia azokat. „Ha az égalattit jól kormányozzák, akkor az államügyekről nem vitatkoznak közemberek.”(XVI/2)”
A X. könyv nagyon érdekes volt, ebben ugyanis Konfuciusz viselkedéséről és szokásairól olvashatunk, így például arról, hogyan viselte az arcát hivatalos körökben, hogyan uralta a gesztusait, vagy a hanghordozását, milyen ruhákat hordott és milyeneket nem, milyen ételeket fogyasztott szívesen (rizst és gyömbért). Nagyvonalú, kiegyensúlyozott, együttérző embernek írják le ezek a történetek, aki meglehetősen szertartásosan viselkedett, de szerette barátait és szívesen tanított bárkit, aki tanulni akart tőle.
Most nem írom le tovább részletesen a konfuciánus etika kérdéseit, olvassátok el, nagyon jó könyv, könnyen olvasható és rövid is, inkább néhány megjegyzés.
Bármennyire is szimpi lett nekem Konfuciusz, mert amúgy igen, azért van néhány dolog, amit egyáltalán nem tartok okosnak. Így elsősorban az államirányításról szóló gondolatait, ugyanis Konfuciusz akkor is feltétlen hűséget irányoz elő az alattvalóknak, ha az uralkodó éppenséggel híján van a fent taglalt erényeknek és csöppet sem példamutató a magatartása. Konfuciusz a lázadást, a forradalmat teljességgel elfogadhatatlannak tartja, pedig nyilvánvalóan belátható, hogy egy elcsellózott vezetés egy korrupt uralkodóval egyszerűen nem követhető, nem szolgálható egy bizonyos határon túl. Ez a fajta feltétlen követés különben minden szinten ott van, lásd például Konfuciusz becsület-felfogását:
"Az én vidékemen (tang) nagyon becsületesek az emberek. Ha az apa ellop (zsang) egy juhot, a fiú tanúskodik ellene." K'ung-ce erre azt mondta: "A mi vidékünkön nem ilyenek a becsületesek. Az apa rejtegeti a fiú hibáját, a fiú rejtegeti az apa hibáját. (Nálunk) ebben van a becsületesség."
A konfuciánus filozófia egyik ellentmondása pedig, hogy bár folyamatos önfejlesztésre, tanulásra ösztönzi a követőit, mégis megálljt parancsol, ha változásról, újításról van szó – csak a régit szabad követni, mert a megbízhatóan jó, az új pedig nyilvánvalóan helytelen és szabálytalan.
Az is nagyon érdekelt, hogy a konfucianizmus mennyire áll közel a kereszténységhez, ugyanisSung-Kuh Chung könyvében (Koreai református igehirdetők) erre hivatkozva ír a kereszténység sikeréről Dél-Koreában. Én ezt a nagy összefüggést annyira nem fedeztem fel. A keresztény erények között ugyan számos szerepel Konfuciusznál is, de a kereszténység tanításának középpontjában a szeretet-tan és a bűnből való megváltás áll, ezekről pedig a kínai filozófus nem beszél, ahogy a megbocsátásról sem. A kereszténység viszont szinte semmit nem foglalkozik az államirányítással, ellenben Konfuciusszal, aki sokkal gyakorlatiasabb ilyen szempontból. Természetesen ezen túlmenően számos közös pont is van, így például a kölcsönösség elve nála is megfogalmazódik (ne tedd azt mással, amit nem kívánnál magadnak sem), a mértékletesség, tiszteletadás stb.
Összességében egy nagyon érdekes, megfontolandó és gazdag filozófia, mindenkinek ajánlom, Korea-fanoknak kötelező darab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése