Olvasni kellett valamit az ABC-kihívás U betűjéhez, otthon a polcomon nagyjából ezt a feltételt egy könyv elégíti ki:Updike A kentaur c. ütött-kopott kötete. Bevallom nem sok jóval kecsegtetett a borító és az apró szövésű szöveg, de már a Karl Barth mottóra felkaptam a fejem: „A menny emberi ésszel fölfoghatatlan, a föld fölfogható. Az ember maga teremtmény a menny és a föld határán.”Ha mi határlények vagyunk, mennyivel inkább az Caldwell, történetünk egyik hőse, akinek legalább az egyik dimenziója mitológiai időkbe nyúlik, Kheirón kentaur alakjába. Kettévágott férfi, tanárember, aki a regény első sorában máris megsebesül egy durvább diákcsíny következtében, de a mérget legbelül hordja, pontosan ott fáj, ahol a lótest az ember csípőjével összeforr. Caldwell szorong, küszködik, a halálra vágyik, és közben vonzza a föld, élnie kellene, igyekszik Petert, fiát védelmezni, sokszor épp önmagától. Ebben a szédületben osztozik az olvasó is, Updike-nak, a maga pazar festői eszközeivel sikerül húsbavágóan plasztikusan ábrázolnia Caldwell három napjában a hétköznapi élet szorongását, a lét réseibe beszorult (se ki, se be) állapotot, azt kozmikussá dagasztani, ez a zúzda bárkit elnyelhet egy kis városka mellpasztilla gyárának árkában. Nagyon félelmetes könyv ez.
A történet különben szinte semmi, Caldwell, az ügyefogyott, mások igazságát mindig a magáé elé helyező, érzékeny tanár három napig szerencsétlenkedik fiával Alton kisváros utcáin, mert előbb az autója romlik el, majd a hóvihar miatt akadnak el és képtelenek hazajutni. A szemszög többnyire a fiúé, aki nagyon aggódik édesapja egészsége miatt, sokat elmélkedik apja sorsáról, és persze gyötrik a kamaszgondok, különösen öröklött bőrbetegsége, ami félszeggé teszi.
A regény egy igazi mestermunka, az első fejezet szerintem a világirodalom legzseniálisabb szövegei közé emeli A kentaurt. Updike úgy képes ábrázolni Caldwell alakját, hogy hol emberi mivoltában tűnik fel, hol kentaurként, s miközben kivonszolja magát az osztályteremből nyílvesszővel a bokájában, előbb Hummel/Hephaisztosszal, majd annak feleségével, Vénusszal találkozik, aki igyekszik hősünket elcsábítani (ez különben egy borzongatóan erotikus rész, itt-ott perverz felütéssel).
Updike színei, ahogy egymásba játszanak az idősíkok, a formák, az illatok, ott kavarognak a szemem előtt, szinte az orromban érzem ennek a regénynek az illatát.
Lenyűgöző és egyben nyugtalanító, szemet, szívet gyönyörködtető, mégis otthontalan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése