Korea

Faludi Péter: Mit kell tudni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról?

Mi mást is kellene tudni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról 1981-ben, mint hogy egy virágzó, szabad ország, meredeken emelkedő életszínvonallal és gazdasággal, és amely minden erejével a két Korea békés, demokratikus egyesítésén fáradozik miközben kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol a testvéri országokkal. A könyv nagy része különben a koreai történelem szabatos összefoglalása, természetesen főleg az osztályharcok mentén, amelynek végeredménye a virágzó Észak-Korea, vadhajtása pedig az imperialista amerikaiaktól megszállt Dél-Korea. Faludi Péter könyvében azonban ezen és a kissé száraz adatokon kívül nagyon sok érdekes információra is bukkanhatunk, olykor a sorok között. Én például még csak nem is hallottam soha a koreai felvilágosodásról, a shilhakpha-ról (실학파), amely a konfuciánus tanok helyett a természet- és társadalomtudományok középpontba helyezéséért szállt síkra a Jeoson-dinasztia idején. Szintén érdekes adalék a koreai-magyar kapcsolatokhoz, hogy Kun Béla 1922-ben többedmagával bizottságot alapított a Kominternben, mely a koreai kommunisták egyesülését szorgalmazta, illetve hogy a magyarok is adtak térítés nélküli segélyeket, melyekből Észak-Koreában egy szerszámgépgyár, egy festékgyár és egy mérleggyár is épült a közismert szarivoni kórház mellett. Az is izgalmas adat, hogy Észak-Korea viszont az 1956-es „ellenforradalom” után segédkezett a „helyzet konszolidálásában”. Akárhogy is nézzük az 50-es évektől egészen ’89-ig nagyon sok szállal kötődött Magyarország Észak-Koreához, a könyv több száz koreai fiatalról tesz említést, akik Magyarországon tanultak (erről különben Csoma Mózes írt is könyvet).
A könyv nagyon hasznos olyan tekintetben, hogy kiválóan megismerhető belőle az észak-koreai politikai gondolkodásmód, mely Koreát még mindig egységes államként szemléli, legalábbis ’81-ben, melynek déli fele szenved az elnyomástól, és ahol még mindig járványok dúlnak. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy Észak-Korea alkotmányában még mindig Szöul szerepel-e fővárosként. Megismerhetjük belőle a híres juche (주체) eszmét, melynek három alappillére a „függetlenség a politikában, önállóság a gazdaságban, önvédelem a honvédelemben”, melynek mondjuk a tények ellentmondani látszanak, jelesül, hogy Észak-Korea valami irgalmatlan mennyiségű térítés nélküli segélyt kapott az akkori Szovjetuniótól és Kínától, illetve sok kölcsön visszatérítéséről egész egyszerűen eltekintettek (Magyarország viszont nem, pár éve talán hír volt, hogy Észak-Korea ginzengben akarta visszafizetni adósságát). A gazdasága se lenne sehol a külföldi segítség nélkül, ami pedig az önvédelmet illeti, a közelmúlt eseményei, rakéta- és műhold-kilövései, atomkísérletei mindenkit meggyőznek az ellenkezőjéről. Ennek ellenére Kim Ir Szen elvtárs szerint „az emberek százmilliói akarnak ma világszerte a csucshe-eszmék szerint élni”. Az irodalom és a művészet fejezet hasonlóképp lelombozó, az irodalmi művek az „emelkedett realizmus” jegyében születnek, „az alkotók az ipari és mezőgazdasági üzemekben ismerkednek leendő műveik hőseivel”. A kis kötet utolsó fejezeteiben Észak-Korea nemzetközi kapcsolataival foglalkozik, és végül az újraegyesítésért tett küzdelmekről olvashatunk, melyeket Dél-Korea arrogáns hozzáállása rendre meghiúsít.

Korean Libraries

Korea számomra a könyvkultúra fellegvára, hisz itt található a világ első mozgatható fémbetűkből öntött nyomdájának terméke, a Jikji, álmaim netovábbja pedig a tökéletes fadúcok tárhelye, a Heinsa templom, ahol a Tripitaka Koreana dúcai sorakoznak a maguk hibátlanságában. Mivel még reménykedem abban, hogy talán sikerül kijutnom Koreába és megnézhetem a pompás könyvgyűjteményeket, kapóra jött ez a kiadvány, amit még a szöuli IFLA konferencia alkalmára nyomtattak ki és így került a könyvtárunkba. Egy überizgalmas könyv a koreai könyvtárakról, könyvtártípusokról és különböző könyvtáros programokról, szóval mindarról, amit amúgy is imádok és ráadásul sok szép képpel.
Korea rövid bemutatása után a könyvtári törvényekről és határozatokról olvashatunk, mely az európaihoz hasonló könyvtártípusokat eredményezett, így a központi szerepet játszó Koreai Nemzeti Könyvtárat szabályozzák, emellett pedig köz-, iskolai, felsőoktatási/akadémiai- és szakkönyvtárak jöttek létre. A könyv ezek után sorra veszi ezeket, bemutatja fejlődésüket, funkcióikat. Talán legérdekesebb az, hogy több nemzeti könyvtáruk is van, így például külön van Gyermek- és Ifjúsági Nemzeti Könyvtár, Digitális Nemzeti Könyvtár vagy épp Nemzeti Könyvtár a Fogyatékkal Élőknek. Nagyon szeretnivaló a 2003-ban induló mozgalmuk, mely magántőke bevonásával ún. Csodakönyvtárak alapítását szorgalmazta, amely kifejezetten gyerekeknek kialakított könyves tér, ahol nemcsak olvasni lehet vagy programokon részt venni, de a gyerekek kibontakoztathatják tehetségüket és kipróbálhatják magukat a vágyott álomszakmákban is – miniben. Olvashatunk még a könyvtárosképzésről, könyvtári szervezetekről és persze az imádnivaló könyves mozgalmakról. Ezek közül a legszimpatikusabb a Könyvolvasó Szöul és az Egy könyv, egy város mozgalom volt, de nagyon aranyos a Mesélő Nagyi programsorozat is, amely a generációk közti kommunikációt igyekszik javítani. Összességében nagyon érdekes könyv volt, de sokkal-sokkal többet olvastam volna még erről a témáról, főleg a koreai könyvtártörténetről és némi statisztika se lett volna rossz.

Harden: Menekülés a 14-es táborból

Megdöbbentő, sokkoló könyv Észak-Korea legsötétebb bugyrából. Shin Donghyeok a 14-es táborban születik, ahol ismeretlenek a színek, a családi szeretet, a dal vagy a sült hús, a gyerekeket egészen kis koruktól nehéz, lélekölő fizikai munkára fogják (normára), és naponta (ön)kritikát kell gyakorolniuk az esti átnevelő órákon. Szinte elviselhetetlenül záporoznak az olvasóra a rémesebbnél rémesebb történetek, amiket Shin felidéz, míg végül sikerül megszöknie. A könyv részletesen leírja Shin beilleszkedési gondjait is, Harden kiválóan elemzi a két Korea ellentmondásoktól terhes viszonyát, melyek nem teszik könnyűvé az északi menekültek önmagukra találását. (Már ha képesek feldolgozni az önmagaságot mint olyat.) Fájdalmas, szívszaggató és mélységesen felháborító is ez a könyv, hisz az észak-koreai táborok embertelen gyakorlata már évtizedek óta darálja be az emberi életeket és mégis nagy a közöny, kevés a megmozdulás ez ügyben. Remélem, Harden könyve sokak figyelmét ráirányítja a világ egyik legelnyomóbb államának rettenetes tetteire.

Zsolt István: A szöuli különgép

Irritáló zsurnalisztikai stílusban megírt, helyesírási hibáktól és képzavaroktól hemzsegő helyenként cinikus beszámoló a szöuli olimpiai útról, bár ha belegondolok még nagyon arról sem. Maga a könyv is széttartó, az elején átvezetés nélkül beszélget néhány olimpikonnal, bicskanyitogatóan hímsovén megjegyzésekkel borzolja a sportpszichológusnőt, ahogy különben minden nőt. A sportolóktól is olyan butaságokat képes kérdezni, hogy a vége felé egyszerűen átlapoztam ezeket a részeket. Koreáról sem sokat tudunk meg, csak annyit, hogy rohamléptekkel fejlődik a 35 éve még romokban heverő Szöul, és hogy a koreai nők „antinők” (sic!): „mosolygósak, kedvesek és törékenyek, a nőiség legkisebb jele nélkül” – vérforraló. Ami pedig a mű bölcseleti mélységeit illeti, a kedvenc passzusom: „Ha jól tudom, a koreai nyelv semmihez sem hasonlít, még az írásuk sem, se kínai, se japán meg nem érti. Nagy gond ez?” – vajon erre mit lehet mondani… A könyv egyetlen érdekes interjúja a Samsung elnökével készült, amiből elvileg az a tanulság, hogy Korea Budapesten és Moszkván mint kommunista országokon keresztül kívánt Phenjanra odahatni. Szóval ezért örültek nekünk 1989-ben. De sajnos, míg ilyen érdekességekig jutunk töméntelen unalmon és butaságon kell átrágnunk magunkat. Csak elszántaknak javaslom.

King Sejong the great

Nagyon izgalmas, ismeretterjesztő tanulmány-gyűjtemény Korea legnagyobb királyáról, Nagy Sejongról. A könyv tanulmányai foglalkoznak a 15. századi Korea bemutatásával, Sejong és vele együtt a megerősödő konfucianizmus hatásaival. Számomra legizgalmasabbak a nyomdászattal, a koreai írással, a Chiphyeonjeon-nal (királyi tudósok társulata) és az orvostudománnyal kapcsolatos tanulmányok voltak, de lehet olvasni a korabeli rituálék szerepéről, a Repülő Sárkányok Éneke c. költeményről, a zene és a hangszerek változásáról, a mezőgazdaság újításairól is. A tanulmányokból sok érdekes forrást kiböngészhetünk, melyek további kutakodásokra sarkallhatnak.

100 highlights

A Koreai Nemzeti Múzeum gyűjteményének 100 becses darabját csodálhatjuk meg ebben a kétnyelvű könyvben, így az őstörténeti, szépművészeti, történelmi gyűjtemények kincseit, illetve az adományok és ázsiai részleg tárgyait. Szép dizájn, nagy képek, szemet gyönyörködtető tárgyak, bár szerintem kissé túltengtek a fazekasság termékei, a kancsók és porcelántálkák engem legalábbis nem ajzanak fel. Elviseltem volna jóval több nyomdászati darabot, és nem csak kínai írásjeggyel írt régi iratokat. A tárgyak melletti koreai szöveg pedig jóval tartalmasabbnak tűnt, mint az angol.