Ifjúsági

Csúnya szó az, hogy ifjúsági, de a régi molyos bejegyzéseim közzétételekor csak ez a kategória jut eszembe, még ha ez olyan bizarr dolgokhoz vezet is, mint az Anne Frank.

그레첸 올슨: 내 이름은 호프

Hope – nomen est omen – reménykedik. Reménykedik egy szerető anyában, aki nincs, mert anyuka a saját elszállt színésznői reményivel van elfoglalva, életének romjain ücsörög és magasról tesz arra, hogy van egy kamaszodó lánya, aki az otthoni hideg légkörben lassan, de biztosan a szorongások mély vermébe bukik. Hope persze igyekszik berendezni az életét egy anya mellett, aki cinikus beszólásaival megsebzi, szobafogságaival izolálja a kislányt, saját kuckót vackol be a ruhásszekrénybe, önkéntes munkát vállal egy ruhásboltban, ahol képes megkeresni a vágyott csizmáravalót és barátságot köt Anne Frankkal, akinek bezártságában a sajátját fedezi fel. Nagy hatással van rá Az élet szép c. film, pontrendszert dolgoz ki az anyjával való kapcsolatára, de persze ő nem fog tankot nyerni, neki egy vágya van csak, hogy eljusson az iskolai táborba.
A regény fontos problémára irányítja rá a figyelmet – igenis létezik verbális erőszak és lelki terror, ami rosszabb lehet akár az ütlegelésnél is, és ugyanúgy megnyomoríthat egy életet. Hope sorsa azonban jóra fog fordulni, a vég határozottan reményteljes.
[És igen! Ez volt az első koreai nyelvű regény, amit simán el tudtam olvasni, ha nem is olyan gyorsan. Középhaladó szintű szöveg, nincsenek benne kacifántok, hisz egy 12 éves lány vallomásáról van szó, a történetvezetés pedig lineáris.]

Anne Frank naplója

Egy vidám arc a milliós zsidó tömegből Anne Franké. Amikor elkezdtem olvasni, nem tudva semmit Anne koráról, fel voltam készülve a szenvedésekre, ehelyett egy cserfes, lázadó, ugyanakkor hihetetlenül kíváncsi, nyitott, önelemző és végtelenül szertelen lánnyal találkoztam, aki a náci németektől megszállt Hollandia szívében bujdokol családjával a hátsó traktusban. Elszorult a szívem, amikor a jövőjéről szőtte ábrándjait, szerelmekről és nagy utazásokról, és a napló, amely olyan színes volt, hirtelen megszakad azzal a száraz ténnyel, hogy Anne-ék rejtekhelyét felfedezték és két hónappal a németek bukása előtt ez a hihetetlen tinilány egy táborban hal meg. Anne hihetetlen tehetséggel volt megáldva, kiváló érzékkel festette meg a bezárt/összezárt emberek jellemrajzát, konfliktusait, ha túlélte volna, nagy író lett volna belőle.

Fekete István: Téli berek

A csend köre egyre szűkül – mondja Hamvas, vagy valami ilyesmit. Erről a belső, békés-harcos, valóságos csendről is szól Fekete István csodálatos regénye minden prózaiság nélkül. Tutajos és Bütyök már kamaszfiúk kamaszszerelemmel, kamaszidegekkel, amire semmi sem lehet hűsítőbb, mint a téli berek kristályos hófúvásaival, a két okos kutyus lelkendezése és Matula bölcs életlassúsága és pazar humora. Nagyon szeretem ezt a világot, olyan jószagú, olyan érthető és olyan otthonos.

Verne: Nemo kapitány

Abban mondjuk biztos vagyok, hogy tizenévesen halálra untam volna a sok tengerbioszt, de így felnőttként nagyon magával ragadott a Nautilus sejtelmes, tengeralatti világa. Amúgy is vonzódom a tajtékos, vad, nyílt vizekhez, Verne pedig remekül oltotta be kora természetrajzi tudását egy érdekes regénybe. Ráadásul cselesen egy másik könyvébe, a Rejtelmes sziget címűbe árulja el Nemo sorsát, úgyhogy most majd azt is fel kell hajtanom.

Mándy: Csutak és a szürke ló

Magányos kölyök ez a Csutak. Valahogy sosincs képben a haverokkal, mindig kilóg, vagy épp belóg egy jelenetbe, ahonnan bánatosan ki kell hátrálnia. Egészen addig, amíg nem talál egy még nálánál is szerencsétlenebbet, egy szürke lovat. De sajnos, még ő is népszerűbb lesz, mint hősünk, mitöbb filmsztárrá avanzsál, míg Csutaknak továbbra is azon kell szorongania, vajon lesz-e valaha barátja. Igazából ez egy rém depis ifjúsági regény, de nekem mégis nagyon tetszett, talán mert van ilyen. Vagy talán mert emlékeztet valakire. Amúgy azt észrevettétek, hogy mekkora posztmodern ez az egész? A könyv közepén épp azt a filmet forgatják, amit olvasunk, ráadásul még Mándy is föltűnik, erősen önironikus megközelítésben.

Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért

Ezt a könyvet le se lehetett tenni, annyira jó volt! Hiába lengte át valamiféle melankólia Burai J. és csapatának kalandjait, a rohadt nyarat ugyan mi más is követhetné, mint rohadt ősz, mégis volt valami kellemes, valami meleg és valami kamaszosan őszinte ebben a történetben, amiben különben tényleg el fog dördülni egy sortűz egy fekete bivalyért. Én ezt nagyon szeretem. Az őszi langyos éjszakában kajtató fiúkat, az értelmetlennek tűnő szerencsehozó rituálékat, az alkesz vidékiek esetlen báját és még mindig Burai J. elmúlhatatlan együttérzését az állatokkal.

Gion Nándor: A kárókatonák nem jöttek vissza

Ez az első Gion Nándorom, de máris nagyon szeretem. Talán mert én is tóparton és vágóhíd közelében nőttem fel, bár ilyen szép jellemek, mint a vadőr Gergián, nem nagyon akadt a mi környékünkön. Viszont Burai J. és csapata sokkal vásottabbak, mint mi voltunk. Gion nagyon jól ragadta meg a természet és a kamaszkori érzékenység nagy találkozását Burai J. és a kárókatonák kapcsolatában, de sokat megmutat a faluvégi világból is Gergián már-már éteri alakjának tragédiájában.