2017. május 21., vasárnap

김애란: 두근두근 내 인생

Ha másról nem, méltán világhírű sorozataikból tudjuk, hogy a koreaiak nemcsak a drámához értenek, de ahhoz is, hogy mindez ne legyen csömörletes, átlátszó, hazug vagy végletesen komor. Kim Aeran írónak is sikerült Szívrepeső örömmel teli életem c. regényében ezt a kényes egyensúlyt olyan tökéletesen eltalálni, hogy miközben a világ legszívfájdítóbb témájáról - egy tinédzser küszködése egy halálos kórral - olvastam a sorait, és törölgettem a könnyeim, egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy mindez milyen álságos vagy hatásvadász.
Kim Aeran ugyanis volt olyan bátor, és átadta tollát egy korai öregedésben (progéria) szenvedő tizenévesnek, Areumnek[1], aki az első soroktól belopja magát a szívünkbe, noha az első fejezetek még inkább nagyon ifjú szüleiről szólnak, akik tapasztalatlanul, szülői ellenérzésekkel körülvéve és némiképp kényszerből tartják meg a kis Areumöt. A filozófiához vonzódó, könyvmoly kisfiú ugyan betegsége miatt iskolába nem járhat, de tekintélyes tudást és műveltséget halmoz fel olvasmányai révén, kiterjedt virtuális életet él, imád posztokat írni és nem titkolt szándéka, hogy írásait egy napon megjelentesse. Első szövegének témája mi más is lenne, mint szüleinek története, akikre olyannyira rászorul és akik szinte egyetlen valódi emberi kapcsolatát jelentik, így vizsgálatának első számú alanyai és tárgyai.
Areum állapota azonban 18 éves korára nagyon leromlik, a kórházi kezelésekhez szükséges pénz megszerzésének egyetlen lehetősége egy adománygyűjtő tévéműsor, melynek révén különös levelezés bontakozik ki egy rákbeteg lány és a fiú között. A költőiségtől nem mentes, izgalmas levelezés azonban, melynek során Areum lassan kitárulkozik, tragikus hirtelenséggel megszakad, és egy elkapott beszélgetéstöredékből derül majd ki, hogy Areum pusztán egy gyomorforgató csalás áldozata volt.
A történet vége elkomorul ugyan, hisz Areum sorsa a folyamatos leépülés, kórház, vakság és végül a halál, mégsem bukik alá túl mélyre a könyv íve, mivel zárásként Areum szövege is olvasható, az Egy szívrepeső örömmel teli nyár címmel, ami egyszerre vidám, egyszerre szomorkás, de mindenképp pompás színekkel festi meg szülei találkozását.
A könyv legnagyobb erénye, hogy képes érzékeny témákról érzelgősség és tabuk nélkül beszélni, olykor akár tizenévesekre jellemzően ellentmondást nem tűrő hangon, autentikusan ábrázolja a fájdalmas betegségben szenvedő ember lelkiállapotát, és képes megragadni egy szenvedésekkel teli, rövid élet szépségét anélkül, hogy "meg kell látni az élet szépségeit"-jellegű lapos közhelyeket permetezzen az arcunkba. Nagyon szerettem a könyv filozofikus eszmefuttatásait, az egész köteten áthullámzó évszakok plasztikus leírását, és összességében nem tudom, mikor sírtam ilyen sokat egy könyv fölött. Külön bravúr különben a regény szerkesztése, a költői prológus és epilógus közti részek hol történetmesélősek, hol e-mailes levelezést olvashatunk, hol pedig egy televíziós műsor felvételének jeleneteiből ismerjük meg a motivációkat, de a zenének és az idézett könyveknek is van szerepe. (A könyvek és dalok pontos adatai különben a kötet végén megtalálhatóak.)
A könyvből film is készült sztárszínészekkel, ami mind hangulatában, mind a szereplők karaktereiben a regénytől annyira elütőnek és számomra annyira dimenzió nélkülinek tűnt, hogy a 20. percben dühödten kikapcsoltam. Valószínűleg a regény nélkül élvezhető lehet...









[1] 아름 jelentése gyönyörűség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése