Musil: Törless iskolaévei

1998-ban, amikor először olvastam ezt a könyvet, a világirodalom szeminárium olvasmánylistájának első helyén ez a regény állt. Miközben olvastam Musil remekét, nagyon sok gondolat és érzés cikázott át rajtam, a végére pedig gyakorlatilag megkukultam, legalábbis meggyőződésemmé vált, hogy nem érdemes olyan gyenge és megbízhatatlan eszközökkel élnem tovább, mint a szavak. Ahogy Törless végül elhagyja az intézményt, filozófiai és mélylélektani bolyongásai terepét, ízlelgetve az anyja ruhájából felszálló enyhe parfümillatot, csak az járt a fejemben, hogy milyen sokszor megérintett engem is a magány ásító mélysége, melyben feltárult a szavak és dolgok közti szakadék, melyet oly magabiztosan lépünk át hétköznapi életünkben.

Törless ambíciókkal telten lép be az iskolába, ahol egyre-másra meglepik különös tudatállapotok, melyek magányából és érzéki fantáziálásából gomolyognak elő, és a világ kettős arca tárul fel benne. Törless leginkább arra kíváncsi, hogy mások is érzékelik-e a kimondhatatlant, vagy végleg egyedül van gondolataival, mely egyszerre nyomasztja, és egyszerre ad mélyebb dimenziót az iskola labirintikus épületének. Törless két osztálytársa, Beineberg és Reiting azonban vak ezekre a látomásokra, Reiting ösztönlény, aki az erő elsőbbségében hisz, Beineberg pedig egyfajta eltorzult keleti misztikában bízik, melytől szintén nem idegen a brutalitás. És ezeknek a vad indulatoknak lesz áldozata Basini, a virágszépségű fiú, aki tolvaj hajlama miatt kiszolgáltatottá válik és kénytelen lesz elviselni Reiting és Beineberg rituális szadisztikus megnyilvánulásait. Törless számára ez a helyzet, mely nem mentes a (szado)erotikától sem, kiváló terepnek ígérkezik filozófiai kísérleteihez, de intellektuális kalandjait képtelen morálisan hidegen szemlélni, mondhatni folyamatos krízisállapotban él a fiú.

Amikor először olvastam ezt a regény, mélységesen felkavart ezeknek a tudatállapotoknak és a szadizmus, sőt fasizmus lélektanának pontos és érzékletes ábrázolása. Különösen tetszett, hogy a felnőttek világa szinte alig jelenik meg. A tanárokról, felügyelőkről nem sokat tudunk, nem érezzük, hogy külső kényszer keserítené meg Törless sorsát, sőt valójában az oktatók figyelnek rá, csak épp nem értik meg. A matematikatanár például Kanttal próbál segíteni Törless filozófiai jellegű kérdésein, de a fiú nem sokra megy a bonyolult szöveggel. A történet végén pedig, amikor Törless-t eltanácsolják, ott is érezhető, hogy figyelnek rá, ám mindhárom tanár csak a saját biztonságos fogalomrendszeréhez igyekszik illeszteni Törless kimondhatatlanról szóló ismeretelméleti monológját. A szülők világa pedig egyszerre a távoli kint, és az otthoni bent világa, az otthoné, ahová természetesen már nem lehet visszatérni.

A Törless-t 2006-ban olvastam újra. Mélységes unalommal. Szinte ijesztő volt, mennyire nem jelentett akkor semmit.

Most az Ottlik-olvasókör kapcsán újra elolvastam és szinte borzongva konstatáltam, hogy mennyire nagy és fontos könyv, újra átjárt a végtelen és a kimondhatatlan borzongása. Már csak azt nem tudom, miért is emlegetik olyan sokszor Ottlik kapcsán, talán mert illik. Talán mert a kritikusok is megtették. Igen, azt hiszem zavar, hogy sokan a Törless-t az Iskola árnyékában olvassák. Aki ugyanis nem veszi észre, hogy Musil regénye mélységesen ismeretelméleti és metafizikus, az valószínűleg Törless-t is csak egy kamasz fantasztának tartja, és beállhat a matektanár mellé.

Egy biztos, 10 év múlva újra elolvasom.