2017. október 5., csütörtök

김영하: 읽다


Amint megjelent kedves koreai íróm, Kim Yungha trilógiája (Írni – Olvasni – Látni), nem volt kérdés, hogy becserkésszem-e az olvasásról szóló darabot. Biztos voltam abban, hogy ha íróként olyan magával ragadó könyveket tud írni, olvasóként is egymásra fogunk találni – mondanom sem kell, reményeim beteljesültek. A hat izgalmas irodalmi előadást tartalmazó kötet végig roppant szívmelengető volt olykor meglepő fordulatokkal és igen veretes mondatokkal, szívdobogtató gondolatokkal. 
A hat előadás az olvasás különböző dimenzióit járja be, meglepő módon elsősorban az európai klasszikusok mentén, viszonylag kevés szó esik a távol-keleti kultúra gyöngyszemeiről, kétségtelen, Kim Yungha a nyugati kultúra, és az orosz irodalom szerelmese. Az első előadás a „veszélyes olvasás” módozatairól szól, így a Möbius-szalagszerűen önmagát, vagy hőseit (is) felszámoló, olvasót magába kebelező könyvekről mesél, így az Oidipusz királyról, Borges könyvtáráról, vagy Calvino furmányos meséiről. A második előadás olyan történetekről szól, melyekben a főhőst megőrítik a könyvek, itt főleg Don Quijote és Bovaryné kapcsán fejti ki a szerző, milyen módon hat ránk az olvasott szöveg. A harmadik előadás témája a labirintusszerű könyvek, melyekben az olvasó rendre elveszíti a referenciapontjait, így maga is bolyong a szövegben, itt főleg Kafka A kastély c. művéből olvashattunk részleteket, és ezekhez kapcsolódó gondolatokat. A negyedik előadásban a regényolvasás hasznáról és káráról olvashatunk, talán az egyik legszellemesebb írás, itt megidéződik Nabokov, Pamuk, és szó van a regény fikciós síkjának és a valóság síkjának összecsúszásáról is. Az ötödik részben a negatív szereplők vonzerejével foglalkozik az író, meghökkentő mód a Sopranos sorozattal példálózva, irodalmi párhuzamokat pedig Dosztojevszkijtől és Goldingtól merít. Az utolsó előadás címe: Az olvasó mint az könyvuniverzum stopposa, egyértelműen a legkedvencebb előadásom, noha kicsit kilóg a sorból, mert többet tudunk meg az írás műhelytitkairól és az írókat nyomasztó ügyekről, mint a könyvek titkos kapcsolatairól, az intertextualitás szépségeiről. 
Összességében egy hallatlanul izgalmas, kellemes, könyvmolyok lelkét simogató előadássorozat, melyben nincs szakzsargon, tehát könnyen érhető és nem mellőzi a humort és a személyességet sem.

1 megjegyzés: