Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom Kim Jung-hyuk
(김중혁) a koreai kortárs irodalom fenegyereke, aki méltán
kapta meg eme kötete után a Korea első DJ-írója kitüntető címet. Vagányul
posztmodern, rafináltan technikás és még üzenni is mer. A Hangszer-könyvtár c.
novelláskötete egyszerűen lenyűgözött a maga szerkesztési bravúrjaival, a
történeteket tematizáló zene hol
búvópatakként csörgedezik a lapokon, hol záporozik ránk.
Az első történet a Zongoraautomata, mely erős borgesi áthallással
a mester és tanítványa viszonyát dolgozza fel. A titokzatos olasz Vito művészete elbűvöli a narrátort, azonban nem könnyű a mesterrel kapcsolatba
lépni, és megfejteni művészete tökéletességét, olybá tűnik legalább olyan
fontos elhalni hagyni a zenét, mint produkálni. Nagyon érdekes kérdéseket
feszeget a történet, a zene valóban csak a csend megszakítása, vagy ugyanolyan
fontos része a zene elengedése is?
A második történetben egy olyan figurát ismerhetünk meg, aki
megszállottan szereti a különféle használati útmutatókat olvasni, felismeri
ezek már-már szépirodalmi értékét, képes stilárisan besorolni a megjelenő
leírásokat, és állítja, hogy lehet színvonalas és kreatív módon útmutatókat
készíteni tárgyakhoz. Természetesen ez lesz hivatása is, és történetünkben egy
különleges, gömb alakú zenelejátszó igen kreatív leírását követi el, mely
további kihívások elé állítja. Vajon lehet-e szerelemes levél egy használati
útmutató?
A PVC-fényű generáció egy már-már thrillerre hajazó történet
két szenvedélyes DJ-ről, akik fogságba esnek egy föld alatti kis lemezraktárban,
ahol fogvatartójuk önelemezésre sarkallja őket. A DJ vajon valóban széttöri az
eredeti műveket, vagy művészi módon újra összeilleszti őket? Újat alkot, vagy
szétrombol egy remekművet? A DJ művész, vagy szélhámos?
A kötet címadó novellája, a Hangszer-könyvtár egy balesetet
túlélő férfi útja egy különleges hangszerboltig, ahol sajátos szisztémát vezet
be a hangok alapján, megszállottja lesz a különféle hangoknak, melyeket
rögzíteni, leltározni és osztályozni kezd, pont mint egy könyvtáros.
Az Üvegpajzs talán az egyik legszórakoztatóbb darab, az amúgy
humorban bővelkedő írásokban. Két húszas éveik végén járó fiatal nem mással üti
el idejét, mint hogy gombolyagokat gombolyít a metrókon, és meghökkentő performanszokkal
szórakoztatja az állásinterjúkon a HR team-et. Amikor ebbéli tevékenységüket
egyszer egy rendőr megkérdőjelezi, közlik, hogy a fonál annak jelképe, ahogy a
széttöredezett jelenkort igyekeznek a zene útján összekötné eggyé. Ezek után el
is indul karrierjük mint utcai művészeké, sőt egyszer csak az állásinterjúk
másik oldalán találják magukat.
Én és B címmel egy újabb zene által létrejött kapcsolatot
ábrázol a szerző, melyben B egy különös elektromos gitárművész. Felfogása
szerint a zenében a szöveg, a dal teljesen mellékes, nem szükségszerű, sokkal
fontosabb eggyé válni a tárggyal, a hangszerrel. Azonban narrátorunknál
különleges allergiát vált kit az elektromos gitár használata, mely arra
sarkallja az elbeszélőt, hogy elgondolkodjon a zene és a test kapcsolatán.
Az Iránya nincs busz az egyik legmegrendítőbb darabja a
kötetnek, középpontban az anya eltűnése áll, egyetlen nyomravezető segítség
pedig egy különös, hatalmas könyv. Ez a számlakönyv eredetileg az anya
feljegyzéseit tartalmazta, ki mennyivel tartozik, ki mit fizetett ki a boltban,
ahol dolgozott, de narrátorunk egy ideig a saját naplójának is használta. A
történetben lassan megfejtik azokat a rejtélyes számokat, melyek kifejezik az
anya elvágyódását a semmibe. A történet különben műfajilag mágikus realizmus,
és a zene úgy kapcsolódik hozzá, hogy az alcím arra utal, hogy a történet
valójában Kim Sojin novellájának egy remixe.
A Disszonáns D c. novella igazi katartikus befejezése a
kötetnek, egy olyan férfiról szól, akinek ugyan jó hangja van, de ha kórusban
énekel egyszerűen elviszi a többiek hangját, és szétzilálja a rendet és
harmóniát. A producer narrátor hosszú idő után találkozik vele újra, és a
hangok fekete lyuka nem másra kéri őt, mint hogy mentorálja saját előadásának
kivitelezését. A végeredmény egy képzeletet is felülmúló, művészi előadás,
melyben a csendnek, a hangeffekteknek és a disszonanciának legalább akkora
szerepe van, mint a harmóniának.
A könyvet egy tanulmány zárja, amit még lusta voltam
elolvasni, és egy érdekes rajz is kapcsolódik szerzői utószó gyanánt a
könyvhöz, ami tulajdonképpen egy kazetta felirata és tervezete.
Kim Jung-hyuk stílusa, humora és történetei teljesen rabul
ejtettek, köszönöm Kovács Jankának, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a könyvet és
a szerzőt, olvassátok el az ő ajánlását és fordítás-részleteit is itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése