Gyerekkoromban
bratyóval teljesen bele voltunk habarodva az Amatőr természetbúvár c.
ismeretterjesztő sorozatba, bratyó emlékszem készített is mindenféle lepkefogó
hálókat, bogárcsapdákat és teli volt a szoba levedlett siklóbőrrel és kifőzött
csukaállkapcsokkal. Így utólag visszagondolva, a tópart réme voltunk, azt
hiszem.
Az
állatok öncélú befogdosásáról, tartásáról azóta más véleményem alakult ki, még
ha oly megrögzött aranyhörcsög-tartó voltam is. És talán ez is belejátszott
abba, hogy nem mindig tetszett a könyvben tereferélő Gerry állatokhoz való
viszonya, bár szerencsére jó nagy adag önirónia is szorult belé. Aztán
rájöttem, hogy van bennem egy egészen erős proli vonás is, ami miatt nem tudom
felhőtlenül élvezni az anyagi és társadalmi gondoktól érintetlenül Korfun
kikapcsolódó családok vicces történeteit. De ettől még sokat nevettem a
könyvön.
Nos,
a legfontosabb közlendőm A halak jelleme c. könyvről, hogy nem a halak
jelleméről szól. A könyv emberek jelleméről szól, akik nagyon érdekesek,
bohókásak, mindenféle kalamajkákba keverednek, amiből aztán valahogy kimásznak.
A történetek különböző helyszíneken játszónak, ezek közül a legriasztóbb
egyértelműen az angol pszichiátria, ahol nem is Gerry kimerültségét ismerhetjük
meg közelebbről, hanem a brutális orrvérzését. Grrrr.
Összességében
egy üdítő kis könyv volt, aranyos történetekkel, amikre valószínűleg egy év
múlva nem is fogok emlékezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése