흰 학 - A koreai nyelv kezdő lépései

 

Hiánypótló és sokak által várt koreai nyelvkönyv látott napvilágot a Műszaki Kiadó gondozásában. Nem túlzok, ha azt mondom, egyenesen szenzáció, hogy végre a magyar nyelvtanulók is egy olyan szakmailag színvonalas könyvet vehetnek a kezükbe, mellyel a koreai nyelv alapjait sajátíthatják el akár önállóan is. 

A szerzőt nem kell bemutatni, Juhász Bori volt az első koreai nyelvoktató, akinek honlapját már több, mint egy évtizeddel ezelőtt is megtalálhatta az egyszeri koreai nyelvet tanulni vágyó, ő szervezte az első koreai kultúrát népszerűsítő klubot és koreai-japán nyelvi táborokat szervezett. 20 év oktatási tapasztalata egyértelműen nyomot hagyott a kiadványon is, nemcsak a logikus felépítésében, lényegretörő magyarázataiban, a feladatok mennyiségében látom ezt, hanem a nyelvészeti zsargont mellőző, egyszerű, vagy egészen egyedi fogalmakkal operáló megfogalmazásán is. (Ebből személyes kedvencem a pöckös cs elnevezés, márcsak mert ezt én is így hívom.) A kiadvány lektorai, Nam Sunmi és Teszár Dávid szintén annak zálogai, hogy szakmai szempontból kritika nem érheti a kiadványt.

A 흰 학 (Fehér daru) tankönyvet és munkafüzetet kézbe véve rögtön az a benyomásom támadt, hogy egy nagyon átgondolt tematikájú, alapvetően az Osváth-féle hagyományt követő könyvről van szó. A leckék elején található tehát a tudnivaló, így a szókincs és nyelvtan, ezt követik a példamondatok, majd párbeszéd és végül a szövegek. 8 leckét kapunk, de igen nagy falatokat, akár 16 leckére is elegendő tudnivalót, tehát aki megtervezi a tanulását, az ne számítson arra, hogy 2 hónap alatt képes lesz feldolgozni a tankönyvet. A leckéken keresztül, gazdag nyelvtani anyaggal, bőséges szókinccsel és kiváló kifejezés-, illetve példamondat-gyűjteménnyel juthatunk el nagyjából a B1-es szintre, bár bizonyos tekintetben haladó szintű tudást is kínál.

A koreai írással és kiejtéssel indít a tankönyv, ez különben az egyetlen fejezet, ahol átírással is találkozhatunk, ami alapvetően a Mártonfi-féle magyaros átírás egy barátságosabb változata, így az 으 betű például ü-nek (Mártonfinál u), a bilabiális hangzók diftongusoknál pedig (u)w-ként vannak átírva (Mártonfinál v), illetve itt találkozunk egészen egyedi elnevezésekkel is, mint a fekvő o (오) és az álló o (어). Sajnos, ehhez a részhez nem kapcsolódik hanganyag, és a hozzá tartozó munkafüzeti feladatoknál is az átírás alapján kell tudni produkálni a hangeullel leírt változatot, amit én személy szerint nem tartok ebben a formában olyan produktív feladatnak. Egy biztos, az érthető és jó kiejtést nem egy tankönyvi leckéből tanulja meg az ember, hanem bőséges hanganyaggal, sok-sok gyakorlással, amire a könyv a későbbiekben különben számos lehetőséget biztosít. Az anyanyelvi beszélők által készített, kiváló minőségű felvételekkel, melyek a párbeszédekhez, szövegekhez, illetve hallás utáni értés feladatokhoz kapcsolódnak, nagyon jól be lehet gyakorolni a kiejtést, akár oly módon, hogy a tankönyv szövegeit mi magunk mondjuk fel diktafonra és vetjük össze a hanganyaggal.

Alapos nyelvtani magyarázatok példákkal és a való életben hallható koreai beszédfordulatokkal

A második leckétől a nyolcadikig az alapszintű nyelvtani pontok mellett megtanulunk bemutatkozni és másokat bemutatni, vásárolni, találkozót megbeszélni, mesélni a családról és étteremben rendelni, segítséget kérni és elmagyarázni útvonalat, végül telefonbeszélgetést lebonyolítani, mások üzenetét átadni. Nagyon nagy pozitívuma a könyvnek, hogy nemcsak a sztenderd koreai nyelvet tanulhatjuk meg belőle, hanem az életben is hallható kifejezéseket, amikkel a legtöbb tankönyv adós szokott maradni, például a telefonbeszélgetés zárása, a visszakérdezés módjai, vagy hogy a "szívesen" nagyon sokszor a koreaiban csupán: 아니에요.

A leckék főnevek, melléknevek, igék, névmások listáival nyitnak, majd ezt hasznos kifejezések, mondatok követik, illetve egyéb szófajú szavak, és a leckéhez kapcsolódó tematikus szókincs (pl. országnevek, színek, időkifejezések, rokonságnevek stb.). Ezt nyelvtani egység követi, melyhez a magyarázaton kívül színkódos példák és szívmelengető táblázatok is kapcsolódnak. Az udvariassági szintek tekintetében a hivatalos-udvarias szinttel kezd, de a névszói állítmányt záró bizalmas szintű végződést is rögtön bevezeti, és azt mind a párbeszéd, mind a szöveg részben bemutatja, gyakoroltatja. Nagy erénye a 흰 학 tankönyvnek, hogy nem ragad le egyetlen udvariassági szintnél, hivatalos és bizalmas stílusban is olvashatjuk a szövegeket, és viszonylag gyorsan megismerkedünk a semleges és a 반말 (itt: tegező) szinttel is. A bizalmas szintet a múlt időből tanítja, ahol roppant szimpatikus módon nem spórolja le a ㅎ tövűek ragozását sem, viszont egészen egyedi módon jár el: előbb a múlt idejű semleges alakot tanítja meg, majd abból egy egyszerű lépéssel egyszerre megtanulhatjuk a múlt idejű hivatalos-udvarias és bizalmas-udvarias alakot. Ez nekem nagyon tetszett, mert innen megint csak egy lépés és meg is van a jelen idejű bizalmas-udvarias alak, majd a rá következő leckében a tegező. A nyelvtani alaposság különben egyértelműen a könyv egyik legnagyobb erénye, minden egy helyen, logikusan elrendezve olvasható, így például kiváló a jövő időkről vagy a főnévképzésről szóló rész is. Egészen káprázatos a függő beszéd bemutatása, táblázatot kapunk, amihez a függelékben példamondatokkal és a rövidített alakokkal is szolgál.

Szövegek akár négy udvariassági szinten (természetesen a magyar fordítással együtt)

Apropó függelék, egy igazi kincsesbánya! Hasznos táblázatok, az összes kiejtési furcsaság (még olyan is, mint a szókezdő ㅁ, amit időnként ㅂ-nek hallunk), családtag- és rokonságnevek teljes palettája, megszólítási formulák, ragozási táblázatok, tiszteleti kifejezések találhatóak itt.

A kiadványhoz mindannyiunk örömére munkafüzet is kapcsolódik, mégpedig igazán jó feladatokkal. Szókincset, nyelvtant gyakoroltat, fordítás-feladatokkal, kiegészítés megfogalmazásával, párosítással, sőt szabad szövegezésű írások elkészítésével is gyakorolhatunk. Nagyon jó hallás utáni értés feladatokat találunk a munkafüzetben, ami sok tankönyv elhanyagolt része, itt viszont kapunk diktálást, képek kapcsolását hallott szöveghez, helyes válasz megtalálását audióanyag alapján, tehát tényleg jól megdolgoztatja a tanulót. A függelékben szóbeli témaköröket, bőséges kérdéssort és képleírás feladatokat kapunk. Az egyetlen szépséghibája a munkafüzetnek, hogy megoldókulcs egyelőre nem készült hozzá, de remélhetőleg ezt hamarosan pótolni fogja a kiadó (a hallás utáni értés feladatokat természetesen az átirat segítségével le lehet ellenőrizni).

Bőséges hallás utáni értés feladatsor minden leckéhez

A tankönyvhöz négy ingyen letölthető anyag tartozik a kiadó honlapján: a hanganyagok a tankönyvhöz és a munkafüzethez, egy kinyomtatható szókincs- és kifejezés-gyűjtemény, és egy audióanyag-átirat pdf-ben. Akinek problémája van ezek letöltésével, keresse a kiadó vevőszolgálatát az alábbi elérhetőségek egyikén: 06-33-473-473 vagy info[kukac]muszakikiado.hu. 

Végül néhány szót a tankönyv megjelenéséről. A borítón a 향원정 (Hyangwonjeong) látható őszi tájban, ami talán az egyik legszebb palotai pihenő-építmény Dél-Koreában, ami egyszerre fejezi ki a koreai hagyományos szépséget: színes és elegáns. A borítón egy koreai zászlóból hajtogatott daru is látható, ami a könyv - különben nagyon kreatív - címéhez passzol. A lapok jó minőségűek, és a fejezeteket tusrajzra emlékeztető, szép képek nyitják és zárják klasszikus távol-keleti témákkal.

Vonzó megjelenés nagyon szép illusztrációkkal

Összességében nekem repes a szívem, hogy van végre használható koreai nyelvkönyvünk, amivel önállóan is lehet boldogulni, mindenkinek ajánlani tudom, aki szeretné az első, nagy lépését megtenni a koreai társalgás és a koreai nyelv feltérképezése felé.

Ezúton szeretném megköszönni Juhász Borinak, Teszár Dávidnak és a kiadónak, hogy kézbe vehettem a kiadványt, amit nagy becsben fogok tartani. 

A könyv megrendelhető a kiadó honlapján nyomtatott vagy digitális formában:

흰 학 tankönyv

흰 학 munkafüzet

흰 학 digitális tankönyv

흰 학 digitális munkafüzet

Hanganyag, javítókulcs

 

김영하: 여행의 이유

 

Először is szeretném megköszönni ezt a könyvet Sunny-nak (선희), akitől ajándékba kaptam, elsősorban mert tudta, mennyire szeretek koreai könyveket olvasni, különösen 김영하-tól. Noha. Őszintén szólva, talán épp az utazásról szóló esszégyűjteményét olvastam volna el utoljára az író tollából, lévén a legkevésbé sem fűt a vágy az utazásra, és ha tehetném, úgy élném le az életemet, mint egy zuzmó.
A könyv különböző aspektusból ír az utazás jelenségéről, okairól, motivációjáról, típusairól az író élményeivel dúsítva, melyek különben lényegesen érdekesebbek voltak, mint a már különben jól ismert konzekvenciák. Tudniillik, hogy utazni azért utazunk, hogy aztán hazatérjünk, jobban megismerjük önmagunkat, kiszakadjunk a mókuskerékből, vagy hogy épp a senkiföldjén senkikké válhassunk. Izgalmas volt olvasni arról az időszakról, amikor a koreaiak nem utazhattak, vagy csak erős korlátozásokkal, és a szerző azt is elmeséli, hogyan vált Kínában persona non grata-vá. Másik esszéjében arról lamentál, hogy régen az otthon elhagyása inkább büntetés volt (száműzetés), míg ma sokszor az új kezdet és a megtisztulás esélye. A legjobban az 오직 현재 (Csakis a mában) darab tetszett, ami az utazás időhöz és nyelvhez való viszonyát taglalja, azonban a homo viator-ról szóló eszmefuttatás ha nem is nettó sületlenség, de antropológiailag szerintem igen gyenge lábakon áll. Nagy élvezettel olvastam az általam is imádott 알쓸신잡 utazós-kulturális műsor kulisszatitkairól szóló darabot, amiben a "nem-utazás mint utazás", és a "mások utazásának átélése" téma is előkerült. A kötet két irodalmi kapcsolódású esszét is tartalmaz, az árnyék nélküliségről Chamisso Schlemihl Pétere kapcsán, a senkivé válásról pedig Homérosz Odüsszeiája kapcsán értekezik, ezek mind nagyon érdekesek voltak, ahogy az Apollo 8 Föld-fotójáról szóló eszmefuttatás is.
Összességében jó volt olvasni a könyvet, mert 김영하 személyisége átitatta az írásokat, és noha a legkevésbé sem éreztem rajta azt a szándékot, hogy utazásra kívánna ösztönözni, lévén ehhez túl személyesek voltak a szövegek, mégis felidézett néhány olyan utazási emléket, amik a mai napig bennem élnek és megmelengetnek.

Mo Yan: Élni és halni végkimerülésig

 

Kína újkori történetének viharos eseményeit mi mással is lehetne szebben és stílusosabban illusztrálni, mint egy újraszületések sorát megélő férfi sorsával, akit Mo Yan regény-monstrumának középpontjába állít. Vagyis rosszul mondom, a történet elején a pokolbéli uralkodó által újraszületésre ítélt Ximen Nao inkább egyfajta szervezője, motívuma a szövegnek, hisz egyszer a történések katalizátora, másszor csak megfigyelőre, máskor meg pusztán mellékszereplője. Állattestben való újra- meg újraszületésével azonban mintha Kína új és új korszakai tárulnának fel - egy fél évszázad történései - melyben állati hősünk figyelemmel kísérheti háztartásának alakulását egy kis falucskában.   

Ximen Nao Ximenfalva jólelkű földesura, akit azonban a kommunista hatalomátvételkor kivégeznek, s lett légyen bármennyire is ártatlan, a túlvilágon arra ítélik, hogy előbb szamárként, majd ökör, disznó, kutya, végül majom képében térjen vissza saját udvarába. Újjászületései közben fokozatosan halványul el benne emberi öntudata, ezzel együtt bosszúvágya és gyűlölete, és az állatokra jellemző tulajdonságok is befolyásolják karakterének formálódását. Így szamárként heves, csökönyös és környezetét alakító lényként igyekszik kifejezni felháborodását és ellenállását a kialakuló kommunista berendezkedés ellen. Ökörként passzívabb, de annál heroikusabb szerepet tölt be emberi életében fogadott fia, Lan Lian mellett, aki egyetlen szabad, független parasztként hamarosan a kommunalizálódó falusiak számkivetettje lesz. Arcát hatalmas, kék anyajegye teszi egyedivé, egyszerre kap démonikus és vonzó karaktert, és ahogy anyajegyét, úgy az átlagtól való eltérésre való hajlamot is örökíti több generáción keresztül - mondhatjuk, az ő sorsukat ismerhetjük meg a regényből. Lan Lian fiai a második részben két eltérő utat követnek, egyikük egy ideig képes megmaradni a függetlenség mellett apjával és az ökörrel, míg másik fia, valójában mostohafia, ádáz dühvel és erőszakkal igyekszik Lan Lian-t betagosítani, ebbéli törekvéseinek áldozata lesz az ökör is, akinek tragikus és heroikus halálát nem lehet könnyek nélkül olvasni. A regény leghosszabb része a disznóként visszatérő Ximen elbeszélése, aki a mao-i nagy ugrás eredményeként létrehozott kapitális sertéstelep egyik első példányaként látja meg a napvilágot. Okos, rafinált és manipulatív játszmáival alakítja a falubeliek és a sertéstelep életét, az ő szemén keresztül láthatjuk a groteszk népi operákat, az éhínséget, ami a falubeliekre szakad, a Mao elnök halála után beálló zűrzavart, melynek leple alatt hősünk megszökik és végül a kommunák eltűnését. A negyedik részben kutyaként tér vissza Ximen, és a faluról a városra, Gaomira helyeződik át a történések színhelye. Kutyaként hősünk okos, megfontolt, erkölcsös és hűséges Lan Lian fiának, Jiefangnak feleségéhez, Hezuo-hoz. Ebben az időszakban már nem a társadalom átszervezése, a termelékenység vagy a kultúra kipurgálása áll a középpontban, hanem a szenvedélyes szerelem, ami Jiefang és egy fiatal könyvesboltos, Chunmiao között bontakozik ki, és amely Hezuo-t szégyenbe hozza, és aki így magára marad gyerekével. Eközben a kapitalizmus is egyre inkább előretör Kínában, Lan Lian másik gyermeke, Jinlong "kulturális forradalom" tematikájú falut tervez csinálni szülőfalujából. A kutya halálát követően Ximen még egy rövid időre majomként tér vissza, ekkor már teljesen elvesztve emberi tudatát szolgál a történet harmadik generációjának, Lan Lian unokájának és kedvesének. Az utolsó részben a narrátor igyekszik lezárni a történetet és elvarrni a szálakat, noha a regény utolsó mondata egybeér a kezdő mondattal, ahogy az újra emberként megszülető Ximen elmeséli mindazt, amit elolvastunk.

A történet nemcsak fordulatos eseményeivel, izgalmaival köti le az olvasó figyelmét, hanem a bravúros elbeszélési technikákkal, így a narrátorok cserélgetésével, vagy - különösen az utolsó részben - a regényírás kulisszatitkaival. Legparádésabb megoldásnak Mo Yan szerepeltetését tartom, sokszor nevettem fel a történetben felbukkanó, nem létező elbeszélésein, regényein, amikből a szerző hosszan-rövidebben idéz is, és jellemzően lesújtó a véleménye róluk. Mo Yan mint maga is ximenfalvi, a szemünk előtt cseperedik fel,  gyerekkorában ügyefogyott és idétlen, később minden lében kanál, tudálékos, és végig egy gennyes kis alak, de azért lehet rá számítani, segítőkész és végeredményben ő kapja meg az utolsó rész elbeszélőjének tisztét is. Jellemző rá, hogy az egész mű épp az ő neve alatt jelent meg, :)

Mindenképp szólnom kell a kiváló műfordításról, amit Kiss Marcellnek köszönhetünk. Kiváló érzékkel festette meg a holdfényes, hallucinatórikus jeleneteket, a heves dialógusokat és szenvedélyes sorokat, a komikus versbetéteket rímestül. Kiss Marcell képes visszaadni a kínai próza sajátos lüktetését, miközben európai olvasók számára is befogadhatóvá varázsolja a szöveget. Páratlan szókincse, fordítási bravúrjai, kreatív jelzői megmelengetik az olvasó szívét.

YTN 뉴스로 배우는 시사 한국어

Üdítő volt ebből a könyvből tanulni. A hírek megértése első hallgatásra koreai nyelven számomra ugyan még mindig egy enigmatikus képesség, de a könyv kivégzése után egyértelműen javult a helyzet. A koreai híreket azért nehéz megérteni, mert a bemondók és riporterek sajátos hanglejtéssel, gesztusok nélkül, hivatalos nyelvi stílusban, viszonylag gyorsan mondanak el nagyon sok adatot és információt, miközben a feliratokat, grafikonokat és felvillanó táblázatokat is értelmezni kellene.

A könyv nem a legnagyobb hírügynökség híreire alapozott, de én a magam részéről teljesen elégedett voltam a beválogatott YTN hírek minőségével, hosszával és nem utolsó sorban az érdekességével. Politika, gazdaság, társadalom, kultúra, tudomány, környezet, egészség és időjárás témákban kaptunk rövid híreket, amiket a magam részéről vagy a youtube csatornán vagy a YTN oldalán csekkoltam le. A hírek tartalmaztak nyelvjárást, gyerekbeszédet, archív felvételt, idegen nyelvű nyilatkozatot felirattal, diagramot, táblázatot – tényleg nagyon sokszínű volt a kínálat. A leckékben a hír meghallgatása után négy hallás utáni feladat következik, ami nem volt egyszerű, többnyire 70%-át első hallásra meg tudtam csinálni, de csak miután elolvastam a feladatot és másodjára meghallgattam, akkor tudtam csak teljesen megoldani. Ezt követi a hír hiányos szövege, a feladat, hogy újrahallgatás közben a hiányzó szavakat pótoljuk a szövegben. Ezt egy szókincsfejlesztő rész követi, ahol gyakran előforduló szavak koreai és angol jelentése olvasható példamondatokkal, alapvetően 4-5급 szavak ezek, tehát aki már túlesett a TOPIK II-n nem sok új szóval fog találkozni, én a magam részéről azért jó párat még kiírtam, vagy helyretettem. Különösen jók az apró betűs kiegészítések, amik szóbokrokat tartalmaznak, vagy lerántják a leplet például a 부 és 불 fosztóképzők működéséről. Imádtam! A szókincset a grammatika követi, ami meghökkentően eklektikusra sikerült, alapszintű nyelvtan keveredett felsőfokúval, részemről semmi újat nem találtam, így a gyakorló feladatokon is átlendültem. A leckéket egy újrahallgatás és egy beszédtéma felvetése zárja.

Számomra a könyv legnagyobb erénye azon kívül, hogy nagyon jó és izgalmas hírcsokrot hallgathattam meg 2014-2015-ös évből, hogy egyfajta módszert és forrást is ad a kezünkbe. Ezek alapján bárki felépíthet egy tanulási tervet, melyben a koreai hírek is szerepet kaphatnak, és követheti a tankönyv által ajánlott metódust, és akár a YTN mellett elkötelezve magát segít abban is, hogy megfelelő híreket vadásszunk le magunknak.  

김애란: 바깥은 여름

A 두근두근 내 인생 óta tervezem, hogy olvasok még valamit 김애란-tól, és 2017-es első megjelenésétől áhítoztam erre a könyvére. Imádom a címét! Odakinn: nyár. Ha odakinn nyár van, akkor odabenn könnyen lehet épp tél tombol. És ez máris megadja az alaphangját ennek az elbeszéléskötetnek, mert témái: a magunkra hagyottság, vagy magunkra maradottság, sőt egyenesen az elidegenedés. Mindben nagy szerepet játszik az eltűnés, az eltávolodás, a veszteség, az elválás, vagy valaminek a visszavonhatatlan elveszítése. Két elbeszélésben is a gyász áll a középpontban, a Télelő c. történetben a gyermeküket veszett szülők szorongását mutatja be a kisfiú nyomaitól még élő lakásban, a Menni szeretnék valahová c. történetben pedig egy férjét gyászoló nő skóciai utazásáról olvashatunk, aki turistáskodás helyett begubózik egy idegen világba, egy idegen házba, és míg testét lassan ellepi a rózsahámlás, bolyong önmagában, míg végül reményt talál. Ez az egyetlen történet különben, aminek a végén kissé fellélegezhetünk.

Igen megrázó volt a Nocshán és Evan c. történet, amiben egy nagyanyja által nevelt, szegény, szinte nincstelen fiú befogad egy kitett kutyust, aki megbetegszik. A kutyás történetek amúgy is szomorúak, de ennek annyira sokkoló a vége, hogy napokig nem tértem magamhoz.

Két kedvencem a Némaság jövője és az Rejtő kezek. Előbbi egy fantasztikus történet abból a jövőből, amikor már nem lesznek nyelvek, mivel egy központi nyelvet beszél mindenki. A még fennmaradt nyelvek beszélőit összegyűjtik, nagy részüket erőszakkal, és egy múzeumban tartják őket, ahol meg lehet hallgatni a beszédüket, vagy egyéb produkciókat láthatnak tőlük. A történet a múzeumon belüli életről és a nyelvek sokféleségének jelentőségéről, illetve jelentéktelenségéről szól, az elbeszélő pedig igen talányosan magát „félreértésnek” nevezi. A másik kedvencem, egy szülinapi történetbe ágyazott elbeszélés, ami emlékeztetett a Poézis c. filmre, amiben nagymama és unokája, itt anya és fia közt tátong szakadék, és ebben a történetben is a fiú bűncselekményt követ el, amit valamilyen módon az anya igyekszik leplezni. Anya és fia közt azonban nemcsak generációs, vagy életélményből fakadó idegenség van, hanem etnikai identitásbeli különbözőségből fakadó feszültség is, mert az apa külföldi, ami a fiúban egyfajta kettős identitást szül.

Az Odakinn: nyár c. elbeszéléskötet nehéz és súlyos, pedig olykor egy-egy karakter körbe van véve fénnyel és nyárral, mégis komorak, árnyékban maradnak. 김애란 írói stílusának sokfélesége pedig káprázatos, annyira különböznek elbeszélői stílusban egyes darabok, mintha nem is egy szerző tollából kerekedtek volna elő. Ajánlom mindenki figyelmébe.

장강명: 한국이 싫어서

Méltán keltette fel figyelmem címével a Mert utálom Koreát c. regény, mely a kiadó „fiatal kortárs írók” sorozatában jelent meg, és egy csapásra bestseller lett. Ebből a sorozatból olvastam a szintén Korea utálatos oldalát ábrázoló Cso Namcsu (조남주) regényt is, a 82-es születésű Kim Csijongról. Ezúttal is egy női sorsot ismerhetünk meg - különben férfi író tollából – aki némiképp szerencsésebb utat fut be, és a könyv vége is egy boldogabb jövő felé int.

Kjena egy átlagos koreai család középső lánya, aki nem érzi jól magát hazájában. Sőt, vallomása szerint képtelen a kapitalista, munkamániás, magánszférát nem ismerő Dél-Koreában élni, ezért úgy dönt, hogy Ausztráliába emigrál, hogy megtalálja boldogságát. Miután megmártózik a túlórákkal, éjszakai műszakokkal és részeg esti munkavacsorákkal terhes céges életben, külföldre menekül könyvelést és angolt tanulni. Megismerhetjük a délkelet-ázsiai diaszpóra életét, az ázsiaiakkal kapcsolatos sztereotípiák és a beilleszkedési nehézségek egészen széles skáláját. Kjena életében szerelmek és barátok tűnnek fel, akik életén keresztül az író vagy a koreai élet keserveit, vagy a bevándorló élet viszontagságait ecseteli, egy-egy felemelő epizóddal tarkítva. Kjena gyakran veti össze a nyugati társadalmakat a hierarchikus berendezkedése miatt merev és elnyomó koreaival, kritizálja Koreát, mert képtelen a státuszszimbólumoknak ellenállni, és még az emberi, szerelmi kapcsolatokban is túl nagy fontosságot tulajdonít a vagyonnak és a család státuszának. A koreai embereket boldogtalannak ábrázolja az író, akik napról napra kitartanak abbéli reményükben, hogy később a megszerzett vagyonuk garantálja nekik a jól megérdemelt boldogságot. Kjena azonban – bár vágyik az anyagi biztonságra is – inkább a pillanat örömeit, a flow élményének boldogságát preferálja, de míg elérkezik ehhez az élményhez, elég sok viszontagságon kell keresztül mennie.

Annak ellenére, hogy a regényen szerintem érződik, hogy újságíró írta, könnyen olvasható, mégis fontos lehet a koreai fiatalok számára, mert olyan kérdéseket fogalmaz meg élesen, amit ők is éreznek, vagy megélnek. A történetben ábrázolt események zöme különben két koreai bevándorló ausztrál élményein alapszik és blogbejegyzéseken, így akár hitelesnek is mondható.

A könyv érdekessége, hogy 반말-ban, vagyis a legbizalmasabb nyelvi stílusban íródott.     

LinguaShop - koreai nyelv

Mivel a nyelvtanulós csoportomban többen megfontolás tárgyává tették már, hogy beruháznak a LinguaShop vonzó ajánlatába, illetve többen kérdezték már, mi a véleményem róla, úgy döntöttem írok egy kicsit erről az oldalról, és ezt követően mindenki maga döntse el, hogy fizetne-e ezért több ezer forintot, vagy többet. Képeket nem fogok az oldalból ide bevágni, egyrészt mert el akarom kerülni az esetleges jogi problémákat, másrészt nem akarok hibás dolgokat sem látni ehelyütt. A linken minden megtekinthető: https://www.linguashop.com/koreai-tanfolyamok [letöltve: 2020.04.16.]

Az oldal ígérete így hangzik: „A LinguaShop nyelvtanfolyamainak segítségével 2-4 hét alatt elegendő tudást sajátíthatsz el ahhoz, hogy idegen nyelvi társalgásban vehess részt, vagy egyszerűbb könyveket elolvass.” Csodamódszerektől hemzsegő világunkban minden bizonnyal sok naiv ember akad, akik minden további nélkül elhiszik, hogy lehetséges 2-4 hét alatt koreai nyelven elolvasni egy meseregényt csak akarni és hinni kell, de valószínűleg még a legoptimistábbak is megrökönyödnek, és legalább egy kicsit elgondolkodnak azon, hogy vajon komolyan vehető-e egy ilyen oldal. Az is gondolkodóba ejtheti a mezei nyelvtanulót, hogy az oldal maga is sok helyen helytelen fordítású, mitöbb gyanítható, hogy gépi fordítással készültek egyes passzusok, és ha az oldal egyéb linkjeit nyitogatjuk meg, rendre angol nyelvű szövegekre bukkanhatunk.

De lássuk sorban, mit kínál az oldal:

Tanfolyamok

Ez beugratós, szó sincs tanfolyamokról. Ha kurzust szeretnénk választani, akkor az oldal az oktatócsomaghoz navigál, de kurzus címszó alá rendeződnek a szókártyák, audióanyagok stb. is.

Szókártyák

„A koreai nyelvű tanulókártya játék 2000-ben tartalmazza a leggyakrabban használt koreai szavakat. A koreai kártyák tartalmát tanárok és nyelvi szakemberek állították össze.” Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy egy 2000-es kiadású pakliról van-e szó, vagy 2000 szót tartalmaz, de az illusztrációként látható „tsip” semmi jót nem ígér. Nemcsak, mert ez az átírás semmilyen szabványos rendszerbe nem illeszthető bele, hanem azért is, mert az átírások nem a nyelvtanulók számára készült rendszerek. A koreai írás kiolvasásának művészetét (ha a hasonulásokat is belevesszük) néhány nap alatt el lehet sajátítani, ezt követően az efféle átírások csak akadályozzák a további haladást. A kártyákon sehol nem olvashatóak koreai betűkkel szavak, Koreában pedig sehol nem használatosak a latin betűs átiratok. Minden szó önmagában áll, egyetlen példamondatot sem olvashatunk, képi anyag nincs hozzá, viszont hanganyag igen, és az rendben is volt, legalábbis a próbaverzióban. Az említett szakemberi gárdáról semmilyen adatot nem találtam az oldalon. A csomag 2600 forint.

Oktatócsomag

A magyarul meghökkentő mód „Taníts!”-ra keresztelt oktatócsomag (eredetileg: Taníts engem!) gyors és szórakoztató tanulást ígér 13 700 forintért. Az oldalt megnyitva a következőket tudhatjuk meg a koreai igékről: „Különlegességnek számít a koreai nyelvben, hogy másképp ragozza az igéket ha barátságosan szól és másképp ha tisztelettel '(tegezés <-> magázás)'. A koreai nyelvben 'a lenni' ige segédigeként is használható. A jelen idejű igéknek nincs ragozásuk. Az ige változatlan marad minden számban és személyben. Azonban van egy igevégződés a barátságos, és egy a tiszteletteljes közléshez.” A koreai nyelv hasonlóképp a japánhoz, tiszteleti szinteket használ, melyek a társalgásban résztvevők viszonyától, a társalgás helyzetétől és témájától függően igen változatosak lehetnek. Határozottan nem barátságosságról van szó, hisz egy magasabb udvariassági szinten is lehet igen barátságos végződéseket alkalmazni. A magyar tegezés és magázás határozottan nem feleltethető meg a koreai tiszteleti szinteknek, talán annyi jelenthető ki, hogy a legalsó szint (반말) mindig tegezőnek fordítandó, egyéb esetben szituációfüggő. Ezért is kiemelten fontos a koreai kultúra beható ismerete, mely nélkül a nyelv nem sajátítható el megfelelően. A passzust egy fura táblázat követi, melyben megintcsak nem találunk koreai betűket, így egy kezdőnek szerintem lövése sem lesz arról, melyik szavakról vagy szerkezetekről lehet szó. A példák átírva: 저는 놀아요. 저희는 말합니다. 저희는 할 줄 알다. (ez kapásból helytelen, ㄹ tövűek esetén: 할 줄 안다 helyesen) 저희는 넣습니다. 저희는 줘요. Ez így konkrétan 4 tiszteleti szint, amikhez semmiféle magyarázatot nem fűznek. További leckéket böngészve a „ti” személyes névmára a 당신들-t használja, de kikötések nélkül. Az egyszerű koreai mondatok kapcsán azt írja: „Egy tipikus koreai mondatban ahol 'a lenni' ige szerepel, az ige a mondat végére kerül. 'A lenni' ige egyes és többes számban is '-ayo|-oyo'.” Ebből csak annyi igaz, hogy a koreai mondat végén szerepel mindig az állítmány, ugyanakkor a tiszteleti végződések határozottan nem létigék. Egy másik lecke szerint: „Ahhoz, hogy azt mondhassuk koreaiul 'házam' vagy 'fiam' stb a 'na-öi' szót kell használnunk.” Ez arra akar utalni, hogy a birtok elé kell illeszteni a 나의 szót, viszont azt elfelejti hozzátenni, hogy többnyire csak írásban fest így a dolog, szóban 내 bizalmasabb szinteken, és 제 udvariasabb szinteken. A legmeghökkentőbb a jelzőkről szóló szösszenet, mely szerint: „A melléknevek a főnév előtt állnak a koreai nyelvben csakúgy mint a magyarban. A mellékneveket a főnévvel egyeztetik. Ez azt jelenti, hogy a mellékneveknek van nőnemű alakjuk a nőnemű főnevekhez, és van többes számú alakjuk a többes számú főnevekhez.” A melléknevek állhatnak állítmányként a mondat végén, és jelzőként a jelzett szó előtt. Ha jelzőként áll, akkor nem a jelzőt követő főnévhez kell illeszteni, egyszerűen az dönti el a végződését, hogy maga a melléknév töve magánhangzóra vagy mássalhangzóra végződik, és használata pofonegyszerű. A koreai nyelvben nincsenek nyelvtani nemek. Összességében az oktatócsomag ad hoc átírásokkal készült kifejezések listáját tartalmazza, mely hemzseg a hibáktól.

Hanganyag

„Töltse le a koreai-magyar audió fájlokat, és tanuljon kocogás közben, gyakorlással, ingázással, főzéssel vagy alvással. Az MP3 fájlok másolhatók okostelefonjára vagy iPadjére (iTunes-on keresztül).” Belehallgatni nem tudunk, annyit tudhatunk csak, hogy 50 percnyi hanganyagot kapunk 3300 forintért, amin szavak és kifejezések hallhatóak. Mondanom sem kell, hogy ennél jóval többet nyújtanak ingyenes applikációk, igaz nem magyarul.

Utazás közben hallgatható szótanuló program

5500 forintért 10 perccel több hanganyagot kapsz, amit az autódban hallgathatsz. Belehallgatni ebbe sem lehet. Itt jegyzem meg, hogy az értékelések, amik ott virítanak a rendelő felületen a linguashop összes kiadványára vonatkoznak, és nem arra a tételre, amit naivul meg szeretnél venni.

Munkafüzet

3000 forintért tied lehet egy 37 oldalas munkafüzet, amit pdf-ben letölthetsz. Nyelvtani gyakorlatokat ígér, és ha a mellékelt kép nem csak illusztráció, akkor a koreai nyelvtanulóktól itt is azt várják el, hogy latin betűkkel oldják meg az amúgy helytelen feladatot. Az képen az összes feladat helytelen, az „én vagyok” koreaiul, lehet 저요., a 저는요. ugyanis már tartalmaz egy témajelölőt, így az csak reakcióként képzelhető el, pl. 저는요? (Mármint én? / Ami engem illet stb.).

Hangos könyv

Koreai egyszerű történeteket ígérnek 3500 forintért, 60 percnyi hanganyaggal és letölthető pdf-fel, elvileg koreaiul és magyarul. Nem lehet belehallgatni.

Szótár

Vajon milyen szótárat kaphatunk 1500 forintért? Vélhetően a fura átírással megírt szószedetet kaphatjuk meg, a rendelő felület szerint amúgy magyar-koreai nyelven. Semmilyen információt nem kapunk azzal kapcsolatban, hogy hány szót tartalmaz a pdf-ként letölthető szótár.

Társalgás

Egy másik drága tétel, 11 000 forintos a társalgási oktatócsomag. Ebből megintcsak semmit nem láthatunk, annyi derül ki, hogy egy szoftverről van szó, amit telepíteni lehet, magyar nyelvű, és van benne hangosszótár, kinyomtatható leckék, nyelvtan és szókincs, és hangfelismeréssel javítja a kiejtést. A borító nem sok jót ígér ezzel az anyong-gal…

Nyelvtan

2500 forintért egy 30 oldalas nyelvtani anyagot kapsz, többek közt a nem létező határozott névelőről is tanulhatsz (semmilyen névelő nincs a koreai nyelvben), és beavatást nyersz az egyes és többes számú főnevek rejtélyébe is (a többes szám semmi más, mint a 들 végződés hozzáillesztése a főnévhez…). Az illusztrációként látható kártyán az áll, hogy egy melléknév igévé alakítható a –다 végződéssel. A melléknevek attól, hogy állítmányi pozícióba kerülnek, még nem lesznek igék. Ha képzőt illesztünk hozzájuk, akkor ez megeshet, pl. piros – pirul. A –다 végződés nem képző, hanem a semleges/publicisztikai stílus végződése, amit kiadványokban, naplóban stb. használnak, illetve önmagunkhoz intézett beszédben. Tehát a 사과는 빨갛다 pusztán annyit jelent, hogy Az alma piros. és a piros nem lesz ige természetesen.

Összességében tehát lesújtó a véleményem erről a kiadványról, csak remélni merem, hogy nem sokan ruháztak be nyelvtanulóként ezekbe a termékekbe. Ha megbízható alternatívára vágysz, akkor innen szemezgess.

한강: 내 여자의 열매

Ezt a könyvet Jankának köszönhetem, aki mikor itt járt a szerző, megemlítette neki, hogy már született egy recenzió a Növényevő c. könyvről, amit akkoriban olvastam el eredetiben. Han Kang ekkor egy dedikált példányt küldött nekem ebből az elbeszéléskötetből, amit azóta is nagy becsben tartok.

Bizony nem kevés időbe telt, mire elolvastam az összes történetet, az amúgy sem vékony kötetből. Han Kang írásmodorának minden stílusjegyét magán hordozó elbeszélésekről van szó, sötétek, komorak, nyomasztóak, nagy szerepet kapnak bennük a sötétség idején feltörő, hajnalig gyötrő szorongások, a fullasztó álmok, melyek a valóság síkjába nyúlnak, és a növényivé sorvadó, vagy épp szárba szökkenő és virágba boruló női életformák. A kötet tartalmazza a Növényevő regény párját, az Asszonyom gyümölcse hasonló léthelyzetet dolgoz fel, de itt a nő szó szerint, egyfajta kafkai fordulattal valóban növénnyé változik. Han Kang több elbeszélésben is főszerepet kap a nagyvárosi környezet egészségtelenül fojtogató légköre, a maró fények és zavaró zajok kavalkádja, amely megbetegíti, végül megöli vagy végzetes átváltozásra kényszeríti az érzékeny szereplőket. Olvasóként mégis az az érzésünk támad, hogy a fájdalmas döntések és transzformációk szükségszerűek egy olyan élhetetlen környezetben, mint amilyennek Han Kang a koreai nagyvárost, többek közt Szöult ábrázolja. Az Asszonyom gyümölcse elbeszélés egy része olvasható magyar fordításban is hála Osváth Gábornak.

A másik nagy felfedezés a Fehér virág c. elbeszélés volt, ami a 2016-ban megjelent Fehér (흰) c. regénnyel mutat rokonságot, nem annyira a történetében, már ha egyáltalán beszélhetünk történetről a regény kapcsán, mint az ábrázolástechnika szempontjából. Ebben az elbeszélésben is a fehér szín tematizálja az eseményeket és a jeleneteket, és itt is megjelenik a gyász témája.     

Az egyik legdöbbenetesebb darab mégis a Vajon hogy érzik magukat hajnaltájt a kutyák? c. elbeszélés, ami napokra kiütött. A történet középpontjában egy kislány áll, aki szinte folyton részeg apjával él egy panzióban. Az apa a közelgő válás és elhagyatottság miatt átadja magát a dühének és a kétségbeesésének, míg a kislány teljesen egyedül marad, nem kap enni, inni, és épp csak eléri az ajtó kilincsét, hogy időnként expedícióra induljon a tengerpartra vagy a közeli utcákra. A történet komoly feszültséget sűrít magába, hisz a történéseket a sokszor magatehetetlen gyerek szemszögéből látjuk, idegfeszítő, ahogy az apa akár egy teljes napra is eltűnik, étlen-szomjan hagyva a folyamatosan töprengő, bolyongó, felnőtt méretű tárgyak közt feszengő, az apa-anya viszonyára vonatkozó elméleteket felállító kislányt, hogy aztán hasznavehetetlen tárgyakkal, csatokkal térjen vissza, miközben meg sem fordul a fejében, hogy ételre lenne szükség. Az idő is képlékennyé válik ebben a helyzetben, az éhség olykor végtelen hosszúra nyújtja az órákat, olykor segít abban, hogy a lányka átaludja a szenvedés idejét. A legnyomasztóbb persze a kislány rettegésének és folyamatos szorongásának ábrázolása, amíg lassan rájön, hogy az apja pontosan mire is készül.

Han Kang történetei sosem a vidám percekről szólnak, nem az élet napos oldaláról. Sötét könnyeket síró, sötét álmokat álmodó író, aki ezekből a szorongásos álmokból és könnyekből nyújt át egy nehezen emészthető, mégis bámulatos csokrot. Egy húzóra senkinek nem ajánlanám.

Ritka fotók a Koreai-félsziget és Magyarország kapcsolatainak történetéből

A koreai-magyar diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójára egy különleges fotóalbum látott napvilágot, mely a két földrajzilag ugyan távoli, de a történelmi párhuzamosságok okán mégis oly közeli ország kapcsolatának alakulását mutatja be. Több szempontból is kuriózum a kötet, egyfelől olyan képek kerültek a válogatásba, melyek java sehol korábban nem volt látható, másfelől három nyelven olvashatunk kommentárt a fotókhoz: angolul, koreaiul és magyarul. A fotókat Dr. Csoma Mózes, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete válogatta kiváló érzékkel, noha bevallottan szubjektíven – alapvetően a koreai-magyar diplomáciai és kulturális kapcsolatokat prezentálandó.

A praktikusan kis formátumú, kiváló minőségű album (egy oldal – egy kép, szemközti oldalon értő kommentár) az első oldaltól beszippantja az olvasót, mintha egy történelmi utazásra indulna. Az első kép rögtön a Kjongbokkung-ot ábrázolja, kissé felverte a gaz az ősi köveket (1908-ban, a japán megszállás előtt készült kép) és Dr. Bozóky Dezső, a koreai kultúra talán első igazi nagy szerelmese, épp az épület felé lépked többedmagával. Az utolsó fotón pedig a régóta várt, Budapest-Szöul közvetlen járat indításának ünnepét láthatjuk. Átlapozva a gazdag képanyagot megállapíthatjuk, hogy a két esemény között eltelt évek, mennyire sokszínűek, élményekben gazdagok és több szempontból is termékenyek voltak. Láthatunk képeket az észak-koreai magyar kórházról, illusztris észak-koreai politikusok és művészek protokoll-eseményeiről, művészi előadásairól, megnézhetjük a hazánkba érkező észak-koreai gyerekek életképeit, megcsodálhatjuk a koreai táncosnők gyönyörű öltözékét, és megfigyelhetjük a kibontakozó diplomáciai és kereskedelmi kapcsolat fontosabb jeleneteit.

Természetesen muszáj írnom azokról a képekről, melyek rögtön megragadtak. A 20. kép 1951-ben készült, a Nemzeti Szalon homlokzatán egy hatalmas felirat (A koreai gyermekekért) hirdeti a kiállítás tárgyát. A szocialista művészeteszménynek megfelelően egyszerű, mégis kellőképp monumentális lett ez a hirdetés, és izgalmas lehetett a tárlat, ebbe bele is lehet kukkantani az MTVA Archivumán keresztül. A 33. képen Sövény Aladár látható, amint az „ablak” szót tanítja egy észak-koreai árvának. Sövény a kislány kezét fogva rajzolja vele együtt a mintaszerű betűket, s noha a magyar nyelv tanulása meglehetősen nehéz volt a koreaiaknak, mégis látható az igyekezet mindkét fél részéről.  A 44. kép egyszerűen zseniális: egy copfba font hajú úttörő kislány „szívküldi” feliratú szívecskéket oszt népi viseletbe öltözött koreai kislányoknak. A gyermeki arcokon egyszerre látszik megilletődöttség, öröm és csodálkozás. Az 52. kép, melyen Kodály Zoltán látható érdeklődő koreai kisfiúk körében, méltán lett a szöuli Magyar Nagykövetség ünnepi facebook borítója. Kodály nagy érdeklődéssel fordult a koreai pentaton népdalok felé, és szemmel látható, mennyire elbűvölte őt is a koreai gyerekek bája. És végül a 67. képre hívnám fel a figyelmet, ami annyira megindító, hogy percekig csak néztem az arcokat, melyek a Yonsei Egyetem előadótermének homályából tűntek elő – a Magyar Szabadságot Védő Önkéntes diákkatonák arcai, akik a magyar 56-os forradalom hírére ifjonti hevülettel megszakítva tanulmányaikat Magyarországra készültek, hogy a kommunizmus ellen harcoljanak.

Jelentős kiadványról van tehát szó, nemcsak kulturális, és fotódokumentációs szempontból, hanem mert képes megrezdíteni azokat az érzelmi húrokat, melyek mintha a magyar és koreai emberek szívében hasonlóképp pendülnének meg.     

Nagyon szeretném ezúton is megköszönni az értékes kiadványt Dr. Csoma Mózes Nagykövet Úrnak, és nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire meghatott önzetlen és nagylelkű ajándéka. Nagy becsben fogom tartani.

Boyé Lafayette de Mente: A koreai észjárás

Nincsenek jó híreim.

Ezt a könyvet még egy olyan laikus is, mint én, aki csak 10 éve foglalkozik a koreai kultúrával és nyelvvel, különösebb nehézség nélkül tudja szakszerűtlennek, sőt akár károsnak is titulálni. Tegnap a 70. oldal magasságában és a sokadik margóra vetett WTF jegyzetet követően úgy gondoltam, hogy leírom az eddigi benyomásaimat, aztán pedig jó mélyre süllyesztem ezt a meglehetősen drága kiadványt könyvespolcom legárnyékosabb bugyrába.

Boyé Lafayette de Mente hisz abban, hogy a nyelv határozza meg a gondolkodást – fejti ki az előszóban. Ami nincs a nyelvben, az tehát nincs a gondolatban sem, ergo ha a koreai nyelvvel foglalkozunk, akkor megismerjük a koreaiak gondolkodásmódját. Ezen egyszerű, nyilván finomításra váró és a legtöbb filozófus szerint pedig egyenesen együgyű gondolat feltételezné, hogy a könyv szerzője kiválóan ismeri a koreai nyelvet, különösen hogy a könyvet magát is koreai szavak tematizálják. Azonban ha csak átlapozzuk a magyar kiadást, feltűnhet, hogy egyetlen koreai szó sincs benne koreai írással, csakis latin betűs, átírt változatokat láthatunk, amikor pedig közelebbről szemügyre vesszük ezeket a romanizált alakokat, rádöbbenhetünk, hogy egyik szabványos átírási rendszerhez sem illeszkednek az alakok, olyannyira, hogy egyes szavak kibogarászása szinte lehetetlenné válik. A kvázi szócikkek fogalmai tehát egyfelől le vannak írva egy Mente-féle ad hoc átírással, amit ő szabványosnak tart, de nem az, nem tesz különbséget például ㅈ és ㅊ között (nála mindkettő ch), vagy sztochasztikus módon az ㅓ ㅜ ㅡ betűket is ugyanazzal a latin betűvel (u) írja át, komoly fejtörést okozva annak, aki vissza szeretné keresni koreaiul is a szót. Emellett a magyar kiadásban is indokolatlanul helyet kapott egy sajátos átirat, ami azt prezentálná, hogyan ejti ki a szót egy angol, ehelyett sokkal megfelelőbb lett volna, ha a magyaros átírás kerül a kiadványba, amit Mártonfi koreanológus dolgozott ki, és használata teljesen alkalmas lett volna egy ismeretterjesztő kiadványban. Először nyilván hiányoltam az eredeti koreai betűkkel írt szót is, de igazából örülhetünk, hogy nem szerepelnek benne ezek a torz és helytelen változatok, melyek az angol kiadásban fellelhetőek. Néhány példa: az arirang koreaiul 아리랑, Mente-nél 알일앙, a türelem koreaiul 참을성, Mente-nél 찰물성, a koreai történelem pedig 한국 역사, Mente-nél 항욱욕사. Természetesen olyan szavakra is akadtam, amit biztosan rosszul írt le a szerző (pl. a chagun, ami az átírása szerint 차군, jelentése: bambusz művészi kifejezéssel, nála viszont együttérzés és könyörület), és rosszul fordított szóra is akadtam (pl. 체벌, ami testi fenyítést jelent, nála viszont kollektív büntetést). Önmagában szerintem már ezen a nyilvánvaló és döbbenetes inkompetencián sem lehet túllendülni, hisz ha a szerző azt állítja, hogy a koreaiakat csak a nyelvükön keresztül ismerhetjük meg, akkor vajon mit gondoljunk arról a kiadványról, amit olyasvalaki írt, aki nemhogy nem ért a koreai nyelvhez, de mint látni fogjuk, még arra sem vette a fáradságot, hogy felüssön egy koreai szótárat, vagy megnyisson egy koreai weblapot.

Miután ugyanis eldöntöttem, hogy nem lifteztetem a vércukorszintem ezzel a könyvvel a 70. oldal magasságában, mégiscsak odalapoztam azokhoz a témákhoz, melyek egy évtizede izgalomban tartanak. A hangul szócikk, egészen pontosan a hangul/handzsa szócikk kapásból terminológiai bakival indít  (a handzsa a koreai nyelvben használt kínai írásjegyeket jelenti), ezután át kell evickélnünk olyan gondolatokon, hogy a koreaiak azokat a kínai írásjegyeket választották ki, ha tehették, amik leginkább megfeleltek a koreai szavak jelentésének, vagy hogy Hunmindzsongum volt a hangul eredeti neve (ez a kiadvány címe, amiben ismertették a betűket), végül odáig jutunk, hogy a hangul karakterekről olvashatunk. Na most, ha csak a wikipédiáig eljutott volna a szerző, akkor tudhatná, hogy a koreai írás hangjelölő, így karakterekről nem beszélhetünk. A koreai betűk, azok egyszerűsége és roppant logikája nem kerül bemutatásra, összességében a 6 oldalas szócikkből, mindössze másfél oldal foglalkozik csupán a koreai betűkkel. Sokkal nagyobb figyelmet szentel a szerző az átírási mizériáknak, melynek fejtegetése közben ilyen meghökkentő konzekvenciákra jut: „A hangul valójában két szó, a Han (Korea) és a gul (írás) összevonásával jött létre, és számomra úgy tűnik, hogy ésszerűen szétválasztva írni őket, mint ahogy az angol nyelvben tesszük, sokkal jobb megoldás lenne.” Ebből a mondatból nemcsak a szerző bicskanyitogató anglocentrizmusa süt, hanem hogy nem ismeri az összetett szó fogalmát sem. Pár mondattal később elcsodálkozik azon a jelenségen, hogy az Yi, Lee és Rhee ugyanaz a koreai vezetéknév, és hogy a Pak és a Park „szintén ugyanúgy hangzanak koreaiul”. Valószínűleg kevesen vannak, akik ne hallottak volna legalább egy-két koreai dalt, vagy ne láttak volna koreai nyelvű filmet, talán az ő számukra is meghökkentő Mente nyilvánvalóan végtelenül szubjektív megállapítása, miszerint a koreaiak az angolhoz hasonlóan ejtik a mássalhangzókat, míg a magánhangzókat a spanyolhoz hasonlóan. No comment. Az átírás rejtelmei után Mente a handzsákról ír a szócikkben, kijelentve, hogy a koreaiak a kínai eredetű szavakat anélkül használják, hogy tudatában lennének a szavak eredetének (hö?), majd arról ír, hogy a koreaiak mennyire nagyon hiányolják a handzsákat, ami persze megint valami légbőlkapott ötletnek tűnik. (Hivatkozások természetesen nincsenek a szövegben.) A handzsák körül mindig is parázs vita zajlott, de a mai Dél-Koreában a handzsák használata korlátozott, és inkább tudományos, illetve szépirodalmi művekben bukkanhatunk rájuk, illetve egy-egy közismertebb írásjegyre a sajtóban, eseményeken, Észak-Koreában pedig – a szerző állításával ellentétben – a mai napig nem használatosak. A szócikkhez egy izgalmas lábjegyzet is kapcsolódik, melyben a szerző azt állítja, hogy a koreaiak nem használnak szóközt, ami a koreai nyelvtanulást rettentően nehézzé teszi, illetve azt is hozzáfűzi, hogy a koreaiak nem hajlandóak megtanulni a szabványos McCune-Reischauer-féle átírást, ami nehezíti a kommunikációt. Nos, a koreaiak valóban egy ideig nem használtak szóközt, de amikor Mente a könyvét publikálta, már aligha akadhatott olyan szótárra, vagy internetes anyagra, ami nem használt szóközöket.

Pár lappal odébb vár a hankuk mal (hahn-kuuk mahl), vagyis a koreai nyelv szócikk. Most lendüljünk át azon, hogy a koreaiak mit gondolnak a saját nyelvükről (a legtöbb nyelvész szigetnyelvnek tartja a koreait), de kijelenteni, hogy a „nyelv valójában inkább kínai, mint koreai”, annyira amatőr és vérlázító, hogy túlmegy minden határon. Mente azonban még rátesz egy lapáttal, amikor azt állítja, hogy azok az elvont fogalmak, amiket a koreaiak a kínaiból vettek át a szókészletükbe, mint amilyen a jóság, vagy bátorság, eredetileg nem léteztek a koreai nyelvben, azt a benyomást keltve, hogy a koreaiak nem voltak képesek elvont fogalmak alkotására a kínai kultúrával való találkozás előtt. A koreai számrendszerbe és személyes névmásokba sikeresen belebonyolódik, ezt talán bocsássuk meg a szerzőnek, de azt megbocsáthatatlannak tartom, hogy a „mi” névmás használata kapcsán túldimenzionálva kijelenti, hogy „az emberek gyakran nem arra használják fel ezt a szokást, hogy a családjuk vagy az adott csoport érdekeit önzetlenül a sajátjaik fölé helyezzék, hanem egyszerűen csak meg akarnak szabadulni a felelősségtől”. Az enigmatikus és az irodalomjegyzékben sem szereplő Shin és Yu professzorok szerint a koreai nyelv tiszta formájában, jelentsen ez bármit is, „nem alkalmas a logikus gondolkodásra, mert nincsenek vonatkozó névmások a nyelvben, az állítmány rendszerint hiányzik, a különbségtétel az egyes szám és a többes szám között bizonytalan, és gyakoriak az alany nélküli mondatok.” Ha valami igazán vonzó és szeretnivaló van a koreai nyelvben, az a roppant logikája, ami szinte mindenkit lenyűgöz, és noha valóban gyakori az alany hiánya, és másképp írnak érvelő szövegeket, aligha okoz komolyabb megértési nehézséget a kontextus ismeretében. Az anglocentrizmusnak ez a fajta dominanciája, ami az arcunkba robban a könyvet olvasva, engem személy szerint eltántorít attól, hogy komolyan vegyem ezt a kiadványt.

Nagyon nehéz a szívem, ahogy erre a roppant méretű könyvre ránézek. Mert látom, hogy sok munka volt a kiadásban, a fordító minden bizonnyal megtett minden tőle telhetőt, szép a kivitelezés, és biztosan minden hozzám hasonló, Korea iránt elkötelezett embernek a szeme felcsillan, hogy íme, 655 oldal, tele Koreával. Azonban megtapasztalva ezt a mérhetetlen szakszerűtlenséget, hiányosságokat, pontatlanságokat, a hivatkozások teljes hiányát, a fel-felbukkanó kulturális etno- és anglocentrizmust, elszorul a szívem, hogy ma Magyarországon ezt tudjuk adni a koreai emberekről, noha nyilvánvaló, hogy ebből a könyvből Mente észjárását ismerhetjük meg, és nem a koreaiakét.

Utánanéztem, mit reagáltak a koreaiak a könyvre. Szerencsére nem fordították le, de így is akadt, aki átrágta magát a nagy tömegű szövegen, mégpedig 김지명 (Kim Csimjong) a Koreai Kulturális Örökség Oktatási és Kutatási Intézetének (한국문화유산교육연구원) vezetője. Mint írja, mélységesen sajnálja, hogy ez a kiadvány ilyen formában látott napvilágot, és 2015-ben legalábbis igyekezett felvenni a kapcsolatot a szerzővel a hibák kiküszöbölésére, Mente azonban 2017-ben elhalálozott, így valószínűleg könyve már így marad, a koreaiak és a koreai kultúrát szeretők nagy bánatára.

Remélem, másnak több türelme lesz ehhez a könyvhöz, vagy más szempontból, más mentalitással olvassa, és árnyalja majd ezt a képet.

핫토리 유키: 고양이의 ​기분을 이해하는 법

Miután a kutyatartásról is olvastam koreaiul könyvet, kézenfekvőnek tűnt, hogy egyszer majd egy macskásat is besorolok. Köszönhetően az én kedves barátnőimnek, Anitának és Zsófinak, akik ajándékként megleptek ezzel a könyvvel egyenesen Szöulból, ez a pillanat sokkal hamarabb elérkezett, mint hittem. Köszönöm szépen, lányok! 

A könyv egy-egy páros oldalon keresztül foglalkozik a macskák testfelépítésével, viselkedésével, azokkal a tevékenységekkel, amiket naponta el kell végeznünk ahhoz, hogy egészséges és hosszú életű társra találjunk a macskánkban, részletesen foglalkozik azzal, hogyan gondozzuk és simogassuk a macskát, és hogyan alakítsunk ki számára megfelelő életteret otthonunkban. Végül hasznos táblázatokkal zár, melyből megtudhatjuk, milyen nevelési jellegzetességekkel bírnak a macska életszakaszai, milyen betegségek érhetik és mik ezek szimptómái, vagy hogy milyen összetételű és mennyiségű táplálékot adjunk az állatnak. 

A japán szerző által írt könyv címe talán a Hogyan értsük meg macskánk hangulatait? lehetne, és miközben olvastam, többször is eltöprengetem azon, vajon mit szólna ezekhez a tanácsokhoz a magyar laikus vagy kevésbé laikus macskatartók többsége, különösen a vidékiek. Az senkinek nem újdonság, hogy ha macskánk van, és szeretjük ezt a jószágot, akkor az egyet jelent azzal, hogy igyekszünk kiszolgálni az igényeit, mitöbb az ízlését vagy a szeszélyeit. Alkalmazkodunk hozzá. Az viszont számomra is újdonság volt, hogy a macska fogát minden nap meg kellene mosni, a legjobb neki, ha benn tartózkodik, és soha nem megy ki a házból, vagy hogy alkalmasint kölyökkorában ketreccel védjük a viszontagságoktól. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a könyv elsősorban a nagyvárosokban élő macskatartókat célozza meg, akik időben ivartalanítják az állatot, így aztán a szerző nem is szán sorokat az elletésre és a kis cicakölykök gondozására. De talán a legkultúrspecifikusabb vonás a „mi a teendő földrengéskor” fejezet volt, hisz Japánban erre soha nem árt felkészülni. 

Nem lehet elmenni szó nélkül a könyv übercuki illusztrációi mellett, melyeknek főhőse egy tarka cica és a szemüveges gazdája, aki persze mindent megtesz macskájáért. Ugyanakkor a könyv szépséghibája, hogy a fekete mellett egy narancsszínbe hajló nyomdafestéket is használ, ráadásul egyes információkat érthetetlen okból kisebb betűkkel is szedtek ezzel a lehetetlen színnel, így bosszantó mód a kissé sárgásabb lámpafényemnél egyszerűen képtelen voltam elolvasni a -7.00-es szemüvegemmel. (Nagyítóval meg kényelmetlen volt.) Igen, effektíve ez azt jelenti, hogy számomra ez a könyv csak napvilágnál volt olvasható. 

Összességében bár nem feltétlenül értettem egyet minden ötlettel, jó néhányat megvalósítottam KisMitze nagy örömére, így több helyen is van most már alvóhelye a házunkban, a napi 20 perc hasisimi mellé aktív játékot is kap és szerintem az etetőtálkája is kényelmesebb lett.

김진명: 예언

Kedves ismerősömtől kaptam ajándékba ezt a Dél-Koreában népszerű regényt, amely a KAL 007-es személyszállító repülőgép 1983-as rejtélyes esetét dolgozza fel. Vagyis hát, ezt sugallta minden. 

A Jóslat c. könyv nagyon izgalmas felütéssel indít, a KAL 007-es lelövésének éjszakáját szovjet, majd japán szempontból meséli el a szokott sztereotíp jellemábrázolásokkal, és míg odakinn zajlik a nagy hidegháború a manipulatív és érzéketlen oroszok és amerikaiak közt, Korea ezúttal is az ártatlan, eltiport és elhallgatatott nemzetként jelenik meg, egy személyes tragédia, Jimin történetén keresztül. Jimin szüleit korán elveszítette, anyja betegségben halt meg, apja önkezével vetett véget életének, így igen korán egyedül magadnak Jihyunnal, kishúgával. Jihyunt végül amerikai szülők örökbe fogadják, s évek múlva, a lány felvételijének örömére hazaengedik Koreába, ám Jihyun arra a bizonyos, végzetes KAL 007-esre száll fel, mely soha nem ért el Szöulba. Jimin, aki éveken keresztül a viszontlátás reményében élte életét irgalmatlan bosszút esküszik, és egész életét arra teszi fel, hogy megölje Oszipovicsot, a lövést leadó pilótát. 

És igazából éppenséggel innentől nem érdekelt engem az egész. Mert azt reméltem, hogy egy politikai krimit kapok – nyilván némi spekulációval meghintve – az esetről, de sajnos ehelyett Jimin történetét kellett (majdnem) végigkísérnem, hogyan jut ki Amerikába, majd Szovjetunióba, milyen kapcsolatokra tesz szert stb. és ez alatt az idő alatt semmiféle jellemfejlődést nem láttam. Jimin végig ugyanaz az irracionális, bosszútól fűtött figura marad, aki egyszer sem képes reflektálni a tetteire, olvasmányaira, tanulmányaira, és persze az is bosszantott, mint oly sokszor, hogy noha semmit nem dolgozik a történetben, mégis mindene megvan. Végül a könyvet 70 oldallal a vége előtt félbehagytam. Nem érdekel. 

Kim Jin-Myung egyike a legnépszerűbb koreai szerzőknek, nem véletlenül. Fordulatosak a regényei és érdekes témákhoz nyúl, de sajnos, engem nem tudnak lekötni a történések, ha nem tarkítják reflexív, kontemplatív vagy leíró részek, így ezt a könyvét is többször félbeszakítottam, hogy kicsit a saját ízlésemnek megfelelőbb könyvet iktathassak be. 

A címbeli jóslat különben a SZU széthullására és a kommunizmus bukására vonatkozott.

HOT TOPIK II 쓰기

A létező legtökéletesebb könyv azoknak, akik TOPIK II nyelvvizsgára gyúrnak, vagy csak szeretnének szabatosan, a koreai sztenderdnek megfelelően nyilatkozni írásban. A TOPIK II nyelvvizsga 쓰기 részében 50 perc alatt kell az egyszeri nyelvtanulónak megoldania 4 mondat-, illetve szöveg-kiegészítés feladatot, megírni egy 2-300 szótagos elemzést megadott diagramról vagy információs blokkról, és végül egy egész oldalnyi értekező esszét társadalmi kérdésekről. Ismétlem, minderre mindössze 50 perc áll rendelkezésre, ami olyan szövegírási rutint tételez, amivel a koreaiak - bevallásuk szerint - maguk sem rendelkeznek. Épp ezért lehetséges, hogy az írott és hallott szöveg értése részeken 90-95%-ot teljesítő nyelvtanulók, a fogalmazás részen mindössze 45-60% körül teljesítenek.

A HOT TOPIK II 쓰기 tankönyve nem másra vállalkozik, mint megválaszolni az összes felmerülő kérdést és jó gyakorlatokkal, stratégiákkal segíteni a TOPIK II nyelvvizsga kalandjára áhítozókat. A könyv egy 25 napos programot készített, azonban itt máris meg kell jegyeznem, hogy van olyan nap, amikor elegendő 30-40 percet szánni a leckére, de van olyan nap, amikor a két óra is elmegy vele, tehát nem egyenletes a tananyag elosztása. Az első négy napon a többnyire hirdetések, felhívások, levelek egyes mondatainak kiegészítendős feladatát ismerhetjük meg. Megtudjuk a feladat célját, milyen típusokkal találkozhatunk, milyen stratégiát követve tudjuk kitalálni, hogy logikusan mi illik a hiányzó helyre (rajtam mondjuk ez sem segített, de ez nem a könyv hibája), a feladat részletes elemzését, típusokat, pontról pontra követhető stratégiát és jellemző mondatokat tanulhatunk meg. Segít abban, hogy egyes utalások milyen nyelvtani szerkezetet hívnak elő, vagy vonzanak, és külön foglalkozik olyan nyelvtani pontokkal, amik a feladatban hangsúlyosak, és természetesen az értékelés szempontjait is lecsekkolhatjuk. Minden feladatrészhez van egy 실수클리닉 (Hibaklinika) rész, ahol tipikus hibákat lehet orvosolni. A fejezet végén gyakorlófeladatokkal mélyíthetjük el a tanultakat. A következő etapot (5-8. nap) a magyarázó, érvelő szöveg kiegészítésének szenteli a tankönyv a fenti menet szerint, ehhez például klassz szókincs-feladatok is tartoznak, és már ebben a fejezetben elmerülhetünk az érvelés kifejezésének gyakorlásában, ami a későbbi feladatoknál is jól jön. A 9. naptól az elemző szöveg gyakorlása kerül a fókuszpontba, itt is előbb a típusokat ismerjük meg részletesen, a rövid, bekezdésnyi szöveg felépítésének lehetséges módjait, megtudjuk, hogy pontosan miért vonnak le pontot a vizsgán és hogy milyen stratégia mentén érdemes a különböző szövegeket felépíteni úgy, hogy az lehetőleg 20-25 perc alatt kész legyen. A 원고지-ra írással nem foglalkozik a könyv, ezt ismertnek tételezi, ezért erre érdemes külön gyúrni, mert nagy meglepetést okozhat a vizsgán. Szerintem ez az a feladatrész, amit különben a legjobban be lehet gyakorolni vizsgára, a tipikus mondatszerkezetek gyakorlásával nagyon könnyen leírható egy logikus ív mentén az adott feladat. A 16. naptól a 22. napig már a nagy esszé a téma, itt is megismerkedhettek a jellegzetes témákkal, amik a nyelvvizsgán előjönnek, az érvelés felépítésének lehetséges módjaival, a személyes vélemények kifejtésének formáival, milyen hibákat és megnyilatkozásokat kerüljünk el, hogyan vezessünk fel példákat, amikből következtetést vonunk le stb. A tankönyvet a 23. naptól real-time elvégzendő tesztek zárják és magyarázatokkal ellátott megoldókulcs, melyben a fogalmazásokra több példamegoldást is mutat értékeléssel, melyből leszűrhetjük, hogy a saját produkciónk nagyjából hol helyezkedik el.

Összességében mindenkinek nagyon ajánlanám ezt a könyvet, aki fejleszteni szeretné az íráskészségét, én elmondhatom, hogy nagyon sokat fejlődtek a kompetenciáim és több különben kiváló 쓰기 tankönyvet is átrágva, nekem ez tetszett a legjobban.

Móra Ferenc: 헝가리 동화집

Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik kézbe vehették és el is olvashatták az idén megjelent, és sajnos egyelőre beszerezhetetlen magyar-koreai nyelvű 헝가리 동화집 (Magyar mesegyűjtemény) c. kötetet. E nagy szerencsét köszönhetem a Koreai Idegennyelvi Egyetem Magyar tanszék professzorainak, 한경민-nek és 유진일-nek, no meg a szegedi Korea Klubnak, akiktől kölcsönkaptam.

A címével ellentétben igazából nem különféle népmeséket kapunk fordításban, hanem Móra Ferenc: Csicseri történet c. gyűjteményéből készült a válogatás. A fordítás apropója egy 2018-as magyar műfordítás kurzus volt, melynek lelkes résztvevői egy-egy darabot kiválasztva a félév során munkálkodtak. A magyar szakos koreai hallgatók képességei természetesen nagyon egyenetlenek voltak, hisz elsősök is nekirugaszkodtak a nyilvánvalóan embertpróbáló feladatnak, így azt gondolom elvitathatalan érdeme a kurzust irányító, és a fordításokat korrigáló 한경민 tanárnőnek van. A hallgatókról különben a könyv hátlapján és az utószóban is lehet olvasni.

Mivel a könyv kétnyelvű, igen alkalmas arra, hogy összevessük a magyar szövegek koreai fordítását. Noha fordítótól függően mind a színvonal, mind a stílus és átültetési mód más és más, alapvetően elmondható, hogy színvonalas, élvezetes, a bő jegyzetapparátusnak köszönhetően (melyek számomra is tartogattak meglepetést) kifejezetten tartalmas fordítások születtek. Azon eltöprengtem, hogy vajon szerencsés volt-e olyan írót választani, aki bőségesen fűszerezi tájszókkal írásait, és minden bizonnyal gyöngyözött a vállalkozó kedvű hallgatók homloka a kakastejes kenyér, vagy a mákos csík fölött, továbbá a sok becéző szó és szófordulat egy része is nehezen hozzáférhető lehetett. Természetesen nagyon sok szó nem volt visszaadható koreai szóval, ezt nagyon ötletesen oldották meg, bár néhol persze fájt a szívem, például hogy a körtemuzsikából okarina lett, vagy a hólyagból (nyilvánvalóan állati hólyag) vízzel teli léggömb, ami valljuk be nehezen elképzelhető az 1800-as évek végén a magyar tanyavilágban. Összességében egy fordítási bakira akadtam, bár az is lehet, hogy bonyolultsága miatt a fordító leegyszerűsítette az adott szituációt. A kötet egy nyomdai ívhibát is tartalmaz, de szerencsére minden szöveg hiánytalanul benne van.

Nem titkolom, 한경민 tanárnő fordításai, köztük öt vers, könnyfakasztóan szépek lettek, minden során érződik a magyar kultúra alapos ismerete, a kifinomult nyelvhasználat, hogy pontosan ismeri, szerintem még nálam is jobban, a magyar szavak jelentését, súlyát, színét, sőt a szavak konnotációit, árnyalatait is. Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a magyar nyelv odakinn Koreában biztos kezekben van és nagyon remélem, hogy ehhez hasonló színvonalas kötetek még napvilágot látnak.

손원평: 아몬드

Son Won-Pyeong (손원평) regényének főhőse egy fiú, akinél igen hamar diagnosztiztálják az alexitímia nevű betegséget. Az alexitímia alapvetően pszichés betegség, és az érzelmek detektálásának, értelmezésének és kifejezésének nehézségét jelenti, de előfordulhat, mint esetünkben, hogy az amigdala fejlődési rendellenessége miatt válik valaki érzelem nélkülivé. Az amigdala koreaiul szó szerint „mandulaszerv” (편도체), ezért főhősünk meglehetősen sok mandulát fogyaszt abban a reményben, hogy ez hatással lesz a betegségére. 

Szon Juncse (선윤재) gyerekkorától kezdve küzd azért, hogy képes legyen felismerni, értelmezni és az elvárásoknak megfelelően reagálni környezete érzelmeire, és ebben nagy segítségére van édesanyja, nagymamája és az irodalom (yepp!). Ám egy sokkoló gyilkosság következtében elveszíti nagymamáját, édesanyja pedig kómába esik, így a kamaszodó fiúnak önállóan kell boldogulnia egy idősebb férfi laza felügyelete mellett. Igyekszik egyedül tovább igazgatni az antikváriumot, amit anyja nyitott meg, és az iskolában is helyt állni. Közben egy különös megbízást kap az anyja melletti kórteremben gyakran feltűnő férfitől, aki arra kéri, hogy felesége halálos ágyánál játssza el a gyerekként elrabolt fia szerepét, amit hála az érzelmi reakciók pontos megfigyelésének, Juncse teljesíteni tud. Azonban a valódi fiú is megjelenik, Koni. És Koninak nincs más vágya, mint érzelemnélkülivé válni. A két fiú egyre közelebb kerül egymáshoz és a történetben sok fordulattal a barátságuk bontakozik ki és egyben Juncse érzelmeinek lassú kibomlását figyelhetjük meg.

A filmszerűen izgalmas, letehetetlen könyvet olvasva gyakran elmerengtem az emberi érzelmi reakciók furcsa logikáján, amit a főhős a saját szemén keresztül láttat, és olykor magam is meglehetősen kiábrándító következtetést vontam le az emberek csapodár érzelmeit és üres szavait illetően. A történet szereplői nagyon vonzó figurák, a főhős mellett a vad Koni és Juncse *spoiler* szerelme *spoiler* Dora is valamilyen módon kívülálló vagy kivülrekedt fiatalok, sajátos életfelfogással. Igen szívmelengető a könyv számos irodalmi vonatkozása, és a könyvekről és olvasásról szóló sorok is nagyon szívbe markolóak.