Móra Ferenc: 헝가리 동화집

Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik kézbe vehették és el is olvashatták az idén megjelent, és sajnos egyelőre beszerezhetetlen magyar-koreai nyelvű 헝가리 동화집 (Magyar mesegyűjtemény) c. kötetet. E nagy szerencsét köszönhetem a Koreai Idegennyelvi Egyetem Magyar tanszék professzorainak, 한경민-nek és 유진일-nek, no meg a szegedi Korea Klubnak, akiktől kölcsönkaptam.

A címével ellentétben igazából nem különféle népmeséket kapunk fordításban, hanem Móra Ferenc: Csicseri történet c. gyűjteményéből készült a válogatás. A fordítás apropója egy 2018-as magyar műfordítás kurzus volt, melynek lelkes résztvevői egy-egy darabot kiválasztva a félév során munkálkodtak. A magyar szakos koreai hallgatók képességei természetesen nagyon egyenetlenek voltak, hisz elsősök is nekirugaszkodtak a nyilvánvalóan embertpróbáló feladatnak, így azt gondolom elvitathatalan érdeme a kurzust irányító, és a fordításokat korrigáló 한경민 tanárnőnek van. A hallgatókról különben a könyv hátlapján és az utószóban is lehet olvasni.

Mivel a könyv kétnyelvű, igen alkalmas arra, hogy összevessük a magyar szövegek koreai fordítását. Noha fordítótól függően mind a színvonal, mind a stílus és átültetési mód más és más, alapvetően elmondható, hogy színvonalas, élvezetes, a bő jegyzetapparátusnak köszönhetően (melyek számomra is tartogattak meglepetést) kifejezetten tartalmas fordítások születtek. Azon eltöprengtem, hogy vajon szerencsés volt-e olyan írót választani, aki bőségesen fűszerezi tájszókkal írásait, és minden bizonnyal gyöngyözött a vállalkozó kedvű hallgatók homloka a kakastejes kenyér, vagy a mákos csík fölött, továbbá a sok becéző szó és szófordulat egy része is nehezen hozzáférhető lehetett. Természetesen nagyon sok szó nem volt visszaadható koreai szóval, ezt nagyon ötletesen oldották meg, bár néhol persze fájt a szívem, például hogy a körtemuzsikából okarina lett, vagy a hólyagból (nyilvánvalóan állati hólyag) vízzel teli léggömb, ami valljuk be nehezen elképzelhető az 1800-as évek végén a magyar tanyavilágban. Összességében egy fordítási bakira akadtam, bár az is lehet, hogy bonyolultsága miatt a fordító leegyszerűsítette az adott szituációt. A kötet egy nyomdai ívhibát is tartalmaz, de szerencsére minden szöveg hiánytalanul benne van.

Nem titkolom, 한경민 tanárnő fordításai, köztük öt vers, könnyfakasztóan szépek lettek, minden során érződik a magyar kultúra alapos ismerete, a kifinomult nyelvhasználat, hogy pontosan ismeri, szerintem még nálam is jobban, a magyar szavak jelentését, súlyát, színét, sőt a szavak konnotációit, árnyalatait is. Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a magyar nyelv odakinn Koreában biztos kezekben van és nagyon remélem, hogy ehhez hasonló színvonalas kötetek még napvilágot látnak.

Halhatatlan szerelmesek, halandó istenek

Cserinek

Az igen népszerű Veszíts el egy könyvet! játék során igencsak meghökkentem, amikor kedvenc könyvesbloggerem egy magyar klasszikust ajánlott, ráadásul történelmi regényt, amik köztudomásúlag unalmasak (különben nem is), szóval Cseri képes volt Móra Ferenc Aranykoporsó c. regényét felnyomni. Kicsit ideges is lettem, mert azt már korábban elhatároztam, hogy a referenciaszemélyként tisztelt Cseri ajánlását el fogom olvasni, már csak meg kellett nyerni az első elvesztés jogát. Nem sikerült, de ezzel sem úsztam meg, ugyanis kollégám, Mesi nyerte meg, aki olyan ügyesen veszítette el, hogy nem lehetett nem megtalálni (konkrétan kipostázta nekem és ezúton is köszi).
Izzadó tenyérrel kezdtem neki a vaskos kötetnek: Antiochia, a nagy Római Birodalom, III. évszázad. Egészen megzavarodtam az első oldalak nemesi titulusaitól, ahol Nonnus notárius okítja az újoncokat az udvari etikettre - jesszus, mit keresek én itt az ókorban, sóhajtottam fel. Aztán egyre inkább magával ragadott Móra plasztikus leírása a szétbomló Római Birodalomról, ahol az idősödő Diocletianus, aki ráadásul súlyos titkot cipel magával, minden erejével azon van, hogy megszilárdítsa a folyton megingó politikai és területi egyensúlyt. Diocletianus konzervatív, de eleddig stabil rendszerét két oldalról éri támadás, egyrészt a tetrarchia tagjai közül Galerius áhítozik a bíborpalástra, és nem mellesleg bizonyos sérelmek megtorlására is, másrészt a birodalomban egyre népszerűbbé váló láthatatlan Isten, a keresztények Krisztusa tör az uralkodói sokistenhit babonás, de sokféle igényt kielégítő rendszere ellen. Móra Diocletianus keresztényüldözéseit, vérengzését olyan pszichológiai motívumokkal ábrázolja, hogy az olvasó nem képes meggyűlölni a történelem egyik legkegyetlenebb császárát, sőt a regény utolsó lapjain bizony egy-két könnycseppet is el kell morzsolni felette.
A regényben mégis az ókori szerelem megfestése tetszett leginkább: soha nem olvastam még ilyen szépséges, bájos, könnyfakasztóan tragikus szerelmi történetet, mint a rejtélyes rabszolga, az Apolló-szépségű Quintipor és a határozott, kacér, domináns, pajkos nobilissima, Titanilla meséje. A két fiatal kapcsolata idilli körülmények közt bimbózik ki, majd Bajaeben szökken szárba, hogy aztán olyan borzalmas véget érjen, hogy ott és akkor muszáj volt eltrombitálnom egy csomag pézsét. Mórának kiváló érzéke volt az ókori szerelmi idill ábrázolására, de minden pasztorál giccs nélkül és ráadásnak zseniális érzéki erotikával fűszerezve. Kis Tit és Gránátvirág párbeszédei páratlanul szépek, annyi könnyed romantika és ugyanakkor okosság is volt bennük, olyan játékosság és rafinéria jellemezte kettejük szerelmi évődését, hogy ezeket a részeket csak mosolyogva tudtam olvasni és olykor nagyokat kuncogtam rajtuk.
A regény elárulom rettentő véget fog érni, tényleg nagyon megríkatott, igen, nincs igazság a földön és minden, ami szép és jó elmúlik, hogy másnak adja át a helyét, ami majd ugyanúgy megtermi a maga szépségét és jóságát. És ehhez sok-sok vérnek kell hullania, szerelmeseknek meghalniuk, isteneknek tűzifává, rejtélyes, vad ligetté, árucikké válniuk.
Köszönöm Cseri a könyvet, életreszóló élmény volt.