Nagy kedvenc íróm, Tolsztoj
naplóit részben azért olvastam el, mert úgy hittem, valami mélységesen
bensőségeset és intimet tudhatok majd meg róla, de eltekintve az ifjúkori
bejegyzéseitől, nagyon hamar egyfajta másokat okító, olykor már-már didaktikus
hangon íródott jegyzeteket kaptam. Tolsztoj maga is többször utal arra, hogy
reméli, majd naplóit más is olvasni fogja, (sőt, felesége rendszeresen olvasta is), ugyanakkor
kétségtelen, hogy nagyon sok őszinte tépelődés, morcos napok leírásai, sok-sok
testi nyavalya is helyet kap a naplókban, és természetesen a feleségével való
enyhén szólva is ambivalens kapcsolata.
A naplókat olvasva előbb egy
világfi arca bukkan elő, aki küzd ugyan bűnös szokásaival és szigorúan,
pontokba szedett szabályok mentén próbál élni, de végül mindig és újra elbukik,
adósságokat halmoz fel, és nem tud ellenállni játékszenvedélyének. A lánykérés
csak egy buta epizódnak tűnik és nagyon heves szerelem bontakozik ki Szofja és
Tolsztoj közt, ám később, ahogy az író saját filozófiájára talál, melyben
Szofja nem követi, elhidegülnek egymástól, majd nagyon heves jelenetekre is sor
kerül. Ezek egyikét Tolsztoj maga rögzíti is, amikor a hitvesi ágyban sikerül
alvás helyett jól összevitatkozniuk, már ha vitának nevezhető, hogy Szofja egy
kérdésére Tolsztoj erkölcsbölcseleti fejtegetéssel válaszol. Annak ellenére,
hogy mélységesen megértettem Tolsztoj izolálódását saját környezetében, mégis
világossá vált, mennyire irritáló alak is lehetett más szempontból. Nagyon
sajnáltam, hogy az utolsó naplói és a titkos naplója is, teli van a feleségével
való folyamatos ellentét feletti bánkódással, szorongással és fájdalommal,
attól tartok többre ment volna, ha azt a bizonyos univerzális szeretetet
megpróbálja közvetlen környezetében működésbe hozni. De tudjuk, hogy olykor épp
ez a legnehezebb.
A naplókból az is kiderült
számomra, hogy nem hirtelen indíttatásból indult el ama végzetes estén
otthonról egy újabb családi perpatvart követően, hanem évek óta készült arra,
hogy azt a meghasonlott állapotot, ti. hogy arisztokrataként a vagyon
szétosztását hirdette, valamiképpen felszámolja. Tolsztoj másik nagy keresztje
önnön hiúsága volt, bár kezdettől fogva harcolt ellene, azért sokszor érezhető,
hogy enged a hiúság kísértésének, miközben a hízelgést megveti.
Összességében egy nagyon élvezetes,
komoly írás, sok-sok mélyrepüléssel, de vidám pillanattal is (pl. amikor
Tolsztoj biciklizni tanult), és aki kíváncsi Tolsztoj filozófiájára, az is
megtalálja számítását, lévén nagyon sok az esszészerű jegyzet a naplókban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése