Kevés fiktív figura foglalkoztatott annyira mostanság, mint az elmúlt hónapokban Sumyeong és Seungmin alakja, két huszonévesé, akik fiatal éveik egy részét a zárt osztályon töltik. Egyik sem önszántából persze és hosszú, kínokkal, szorongásokkal és tragédiákkal teli út vezetett mindkettőjüknek egy olyan világba, amely bár kiszámítható, de egyben kegyetlen is.
A történet narrátora a 25 éves Sumyeong, aki egy igazi könyvmoly, és nem véletlenül idéződik meg a történetben Poe A vörös halál álarca c. novellája, mert súlyosan depressziós, suicid hajlamú anyja tragikus elvesztése után Sumyeong is az álarcokat, a menekülést és a bujdoklást választja. Kialakít önmagában egy kis kuckót, ahol aztán ezt az önmagaságot módszeresen felszámolja, és ebben nagy segítségére lesz egy különös hang, amely egy idő után parancsokat is osztogat apja likvidálására. Sok-sok kórházi kezelés után apja a legalacsonyabb színvonalú, buja erdővel körbevett pszichiátriára adja be fiát azzal, hogy onnan többé ki nem jön. Sumyeong egyszerre könnyebbül meg ettől, és egyszerre tölti el rémülettel az új világ, főleg hogy behurcoltalása napján egy másik fiatalember is csatlakozik hozzá, a hevesen ellenálló Seungmin, és innentől kezdve a két srác között szoros baráti kapcsolat alakul ki.
A könyv első fejezete szinte fröcsög az erőszaktól, Sumyeong rejtőzködő viselkedése sok félreértésre ad okot, melyet a kórház rettenetes és megalázó kezelések sorozatával torol meg, van minden, a napokig tartó bódítástól a cipőfűzőként lógó nyálon keresztül a defekációig minden. És persze hogy akad hatalommániás szadista hajlamú ápoló is. Sumyeong azonban előbb-utóbb felbukkan ebből a ködből és felfigyel Seungmin-re, aki A száll a kakukk McMurpy-jének egyenes ági leszármazottjaként mindenből viccet csinál, a pszichodráma órán twistel, és folyton arról ábrándozik, hogy újra szabad lesz, repülni fog és megéli a legteljesebb pillanatot a felhők között, ahogy ez anno az Annapurnán történt vele. De az idő ellene dolgozik, szembetegsége miatt folyamatosan csökken a látása.
Seungmin azt állítja, igazán önmagunknak lenni, jelentsen ez bármit is, jó dolog, Sumyeong számára azonban ez egyben azt is jelenti, hogy szembe kell néznie mindazzal, ami a múltjában történt, és ez a folyamat fájdalmas. De sokszor a fájdalomból fakad az öröm is. A regény mindenesetre egy magabiztos 나 (én) szóval zárul, a megtalált én-nel fejeződik be.
A regény olvasása közben sokat töprengtem azon, mi lehetett a könyv kirobbanó sikerének oka Dél-Koreában, hisz az üzenet az egyénre irányítja a figyelmet, sőt végeredményben a szülők akarata elébe is helyezi az egyéni döntést és a szabadságra helyezi a hangsúlyt. Könnyen lehet, hogy Seungmin karaktere egy eleddig udvariasan elfojtott vágy kifejeződése, ezért sokan szimpatizáltak vele, s talán még többen Sumyeong-gal, aki sokkal óvatosabb, tépelődőbb és körülményesebb, de végeredményben követi barátját.
Azt hiszem, sokszor vissza fogok térni ehhez a különös, sok helyen szinte meditatív hangulatú regényhez, nemcsak mert ki akarom szótárazni részletesen, hanem mert számos jelenetet zártam a szívembe a két fiúról, akik a semmiből igyekeznek valamit, önmagukat megteremteni.
A regényből film is készült, nem rossz, de irányát tekintve kicsit megtévedt alkotás a regényhez képest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése