Koreai társalgás (Lingea)

Előrebocsátanám, hogy ezzel a poszttal nem kívánom senki kedvét elvenni a kiadvány megvásárlásától, vagy lebeszélni róla, egyszerűen csak arra szeretném felhívni a koreaiul tanulók figyelmét, hogy fenntartásokkal kezelje a könyv tartalmát és semmiképp se használja tankönyvként. Ebben az írásban sorra veszem, mit állít magáról a Lingea Koreai társalgás c. könyv, mire jó és mire nem, végül sorra veszem azokat a típushibákat, melyek meglehetős gyakorisággal fordulnak elő benne.

A könyv hátlapján lévő szöveg szerint a kiadvány lehetővé teszi a kommunikációt az utazás során a mindennapi helyzetekben és vészhelyzetekben, „még akkor is, ha az adott nyelvben teljesen kezdőnek számít” az illető. A hangsúlyt a kommunikációra és az áttekinthetőségre helyezték. Gondolom, senkit sem kell győzködnöm arról, hogy egy teljesen kezdő koreai nyelvtanuló túl sokat nem fog tudni kezdeni egy különben klassz mondatgyűjteménnyel, még akkor sem, ha a hozzá tartozó kulturális adalékot és nyelvtani tudnivalót alaposan elolvasta, főleg ha azok különben pontatlanok vagy egyenesen hibásak. Áttekinthetőség szempontjából kritika nem nagyon illetheti a könyvet, tartalomjegyzék, tárgymutató, színes fülecskék segítenek abban, hogy gyorsan kikeressük a kívánt témát, vagy helyzetet, melyben helyt kell állnunk, és magyar-koreai, koreai-magyar szótár is kapcsolódik hozzá, mely így tulajdonképpen az egyetlen ma Magyarországon is kapható szótár, szerintem a kiadvány egyik legértékesebb része. A könyvet hasznos információk zárják, mint a koreai ünnepek, fontos telefonszámok, ingyenfordító, nagykövetség, és nemcsak Dél-Koreát ismerteti, de Észak-Koreát is.

A könyv a nyelvről szóló általános bevezetőjében megemlíti, hogy a McCune-Reischauer átírás a leggyakrabban használt, és hogy Dél-Koreában ennek egy változata a hivatalos, sőt hogy létezik magyaros átírás is. Mindezek ellenére a mondatgyűjteményben és a szótárrészben sajátosan mixelték a magyaros átírást egy saját jelölésrendszerrel (az ㅡ pl. fejreállított e, az ㅇ pedig szótagzáró helyzetben ŋ), a magyarázatos részekben pedig hol magyaros átírással, hol a dél-koreai hivatalos átírással találkozunk. És persze vannak meglepetések is, pl. Dongdemum [helyesen Tongdemun] vagy Cschandok [helyesen Cshangdokkung] (310. p.).

A könyv kiváló forrása lehet azoknak, akik koreaiakat kívánnak vendégül látni és azok is forgathatják, akik Koreába szeretnének utazni és felkészülni a hétköznapi helyzetekre, de megállapítható, hogy előbbiek nagyobb haszonnal fogják olvasni, mint utóbbiak, mivel inkább az európai kultúrkörből válogattak mondatokat. A kiadvány például igen komoly hangsúlyt helyez az autózásra, vagy a lerobbant autó esetének, oldalakon keresztül olvashatjuk az autó részeit, noha annak esélye, hogy Koreában autóval fogunk keresztül-kasul száguldozni viszonylag csekély. Hasonlóképp a könyvben nem fordul elő semmilyen kifejezés vagy mondat a buddhizmussal vagy a konfucianizmussal kapcsolatban, noha elég valószínű, hogy Koreában nem (csak) templomokat kívánnak megnézni a turisták. Külön pikánsnak találtam, hogy nem szerepel benne, a „magyar vagyok” vagy „Magyarországról jöttem” mondat, noha Koreában lépten-nyomon amerikainak fognak nézni minket, és hiányoltam az életkorral kapcsolatos kifejezéseket is, pedig ez szintén fontos része a koreaiakkal való kapcsolatfelvételnek (a 26. oldalon van egy 너는 몇 살이니? – de ezt jól felfogott érdekünkben ne használjuk ismerkedéskor). A könyv tartalomjegyzékét átfutva azonban igen hasznos témákat is találunk, mint amilyen a tájékoztató feliratok, szállás, bevásárlás, vészhelyzet, szolgáltatások, flört, meghívás stb. ezekből nagyon sok hasznos mondatot gyűjtöttem ki, szókincsfejlesztésre kiváló.

Ugyanakkor szókincsfejlesztés ide vagy oda, igen gondosan meg kell figyelnünk, mit is csúsztatunk az Anki paklinkba ezekből a mondatokból, mert számtalan hibás vagy pontatlan fordítással találkoztam a könyv első, mondhatni felületesebb átolvasása során. Ha tipizálnom kellene ezeket, a következő kategóriákba sorolnám őket: 1. totális félrefordítás 2. pontatlan, zavaros fordítás 3. nyelvtani baki 4. a koreai kultúra ismeretének hiányosságából fakadó hiba 5. a nyelvtani magyarázat hibái. 

1. Totális félrefordítás

Lássunk néhány példát ezekre, először olvasható a könyv szövege és a koreai megfelelő, végül a helyes fordítása.

Nem akartam megsérteni. - 당신을 화나게 하려고 한 것은 아니에요. (21. p.) – Nem állt szándékomban feldühíteni.

Tévedtem. – 제가 실수했어요. (21. p.) – Én hibáztam.

Segítene kinyitni az ajtót? – 창문 여는 것을 도와 주시겠어요? (57. p.) – Segítene kinyitni az ablakot?

Nem volt időm leszállni. – 저는 내려야 할 곳을 놓쳤어요. (60. p.) – Lemaradtam a leszállóhelyről. / Elszalasztottam a helyet, ahol le kellett volna szállnom.

Még ma megállhatok érte [ti. a poggyászért]. – 오늘 짐을 찾으러 올 수 있어요. (64. p.) – El tudok ma jönni, hogy megkeressem a poggyászomat.

Magamon is hagyom. [ti. a választott ruhát] – 이것으로 할게요. (140. p.) – Ezt választom.

Nem ismerem itt ki magam. – 여기 처음이에요. (146. p.) – Először vagyok itt.

Hogyan történt? [ti. a betegség] – 어떻게 시작되었지요? (154. p.) – Hogyan kezdődött?

Nem fogyasztok (semmilyen) kábítószert. – 저는 아무런 약도 하지 않습니다. (159. p.) – Semmilyen gyógyszert sem csinálok. (Igazából a 약하다 gyengét jelent, a 약도 하다 meg útvonaltervet csinálni, itt esetleg gyógyszert is csinálni-nak fordítható, de gyógyszer szedni koreaiul 복용하다, és drogozni is így szoktak: 마약을 복용하다.) [gyógyszer – 약, kábszer - 마약]   

2. Pontatlan vagy zavaros fordítás

Rengeteg ilyen van, erre alább is lesz példa még, most csak néhányat emelek ki a szavak pontatlan használatára.

Ilyen például a 다이빙 (109. p.), ami természetesen merülés és nem ugrálás, most csak elképzeltem az egyszeri koreai arcát, amikor megkérdezzük tőle, hogy „szabad-e merülni?”, ahelyett hogy „szabad-e ugrálni?” Ugyanígy a 94. oldalon a 등산-nak (hegymászás) van köze a turizmushoz, de nem azt jelenti, a turizmus koreaiul 관광. A 고용 (180. p.) is inkább alkalmazás (vkit felvesznek egy munkahelyre és alkalmazzák), míg az 일 dolog (mint pl. a munka) (179. p.), azonban önmagában a munka mint foglalkozás, amiről ez a rész szólni akar, az a 직업 lenne helyesen. A 185. oldalon a családi állapot 가족 관계, ami családi kapcsolatokat jelent, nem pedig családi állapotot, ami koreaiul 결혼 여부 űrlapokon. Apropó űrlap, ugyan az 이름과 성 nem helytelen a 45. oldalon, de ha koreai űrlapok kerülnek elénk, nagy valószínűséggel a 성명 kifejezést fogjuk találni a név (vezeték- és keresztnév) rubrikában. A 38. oldalon körforgalomként írják az 우회로 szót, ilyen tábla valóban van, de útelterelést jelent, kerülőutat, míg a körforgalom a konglish 로터리 (교통). 

3. Nyelvtani baki

Ilyen például az az állítás, miszerint a cigaretták számlálószava a 대 (295. p.), noha az az autóké és a gépeké. A cigarettákat simán 개-vel esetleg a 개비-vel számolják. 

Szintén a számlálószókkal van gond a 170. oldal Három gyerekünk van. mondatában, ami a könyv szerint 우리는 아이가 셋 있어요. helyesen: 우리는 아이가 세 명 있어요. Ugyan a számlálószavak előtt szinte mindig eredeti koreai számokat használunk, azonban a 세 életkort számláló és kizárólag adatként használatos számlálószó esetén a sino-koreait használjuk, így a 175. oldal mondata, a Nyolcvanévesen halt meg. – 여든 세 돌아가셨어요. több szempontból is hibás, helyesen 여든 살에 돌아가셨어요. A számlálószó és a rag is hibádzik.

A 42. oldalon egyszerűen lemarad egy rag és máris olyan mondat születik, amivel biztosan mosolyt csalunk a koreaiak arcára: Meg tudná mutatni a térképen, hol vagyunk most? – 우리가 이 지도 어디에 있는지 알려주시겠어요? – jelentése: Meg tudná mondani, (mi) hol a térkép? helyesen: 이 지도에서 지금 어디에 있는지 알려주시겠어요?

A 174. oldalon helytelen ragozású (és pontatlan fordítású) a Ki házasodik? mondat, amely a könyvben 누구의 결혼식이예요? (helyesen: Kinek az esküvője?), -이예요 végződés nincs, helyesen: 누구의 결혼식이에요? lett volna.

4. A koreai kultúra ismeretének hiányosságából fakadó hiba

A kiadvány egyik leghajmeresztőbb hibája, hogy a tiszteleti szinteket egyszerűen tegező és magázó formuláknak nevezi át, élesen meghúzva a határt köztük, így a –요 végződésű bizalmas-udvariasat magázónak tartja, miközben azt állítja határozottan, hogy akivel tegeződünk, annak lehet 반말-ban szólni, ami óriási tévedés.  A könyv tehát teli van egyenetlenségekkel, egyik mondat hivatalos-udvarias stílusban íródik, másik pedig olyan stílusban, amit gyakorlatilag csak akkor használhatnánk, ha házasok lennénk vagy évek óta nagy barátok. A 13. oldalon két példa van a név tudakolására, bármelyiket is használnánk Koreában, mindkettő komoly meghökkenést keltene. A 성함이 어떻게 되십니까?-t leginkább a reptéren hallhatnánk, ugyanis meglehetősen hivatalos és formális, a második mondat viszont így hangzik: 이름이 뭐니? – ezt legfeljebb egy gyereknek mondhatnánk. A 17. oldalon 저는 시내까지 가야 해요.(helytelen fordítással: Elvinne a városba? helyesen: A belvárosba kell mennem.) – bizalmas-udvarias, és mint látható csöppet sem szívességkérés, ezt viszont a következő mondat követi: 거기까지 태워 줄 수 있니? (helytelen fordítása: Elviszel oda? helyesen: El tudnál vinni odáig?) – bizalmas szintű, amit mondjuk a koreai szeretőnknek búghatnánk, de egy ismeretlen taxis fiatalembernek például nem.  Sajnos, ez az egyenetlenség tendenciózus és azok, akik tényleg kezdők ezzel komoly hibákat követnének el a kommunikációban.

A könyv szerkesztői nyilván a fenti meggyőződést követve a flört részt végig 반말-ban írták, csak azt tudom mondani, hogy egyik koreai férfinek sem imponálna ha egy külföldi nő a legalacsonyabb, közvetlen stílusban próbálná felcsípni. Hasonlóképp elhibázott a Meghívás fejezet, ami szintén 반말 mondatokkal nyit, nem szeretném látni annak a koreainak az arcát, akit mondjuk ilyen mondatokkal hívok meg. 

 Ha 반말-ban szólítunk le egy srácot...

Ugyanide sorolható a 당신 használata a mondatokban a „te” névmás helyettesítésére, noha az esetek többségében az alany kihagyható lett volna. A 당신 használatáról, illetve arról, hogy miért ne használjuk, itt olvashattok. A könyv nem tárgyalja az udvarias megszólítási formákat.

Szintén az udvariassági formuláknál vannak egészen meghökkentő mondatok, így például a bocsánatkérésnél a Sajnálom. koreaiul 유감입니다 lesz, ami ugyan tényleg ezt jelenti, de leginkább részvét kifejezésekor (a 유 sino-koreai tő a gyászra utal), tehát ha ezt sütjük el valakinek, akit például meglöktünk a metrón, igencsak rossz néven fogja venni. Szintén bakinak gondolom az Elnézést kérek. kifejezés 사과 드립니다. fordítását, ami „bocsánatot kérek” jelentésű, ha valakitől kérdezni szeretnénk valamit és ezzel a formulával vezetjük fel, biztosan fura képet fog vágni. Hibásnak vélem a „nincs mit”, „kérem” és „örömmel” mondatok egységesen 천만에요- val való fordítását, ahogy a magyarban, úgy a koreaiban is lehet disztingválni, és a „nincs mit”-nek az udvarias 별말씀을요 vagy a közvetlenebb 아닙니다-t lehet használni.  

A család fejezetben a könyv nem részletezi, hogy a nővér és báty szavaknál miért szerepel két szó, vagy hogy miért van két garnitúra apósból és anyósból, így aki nem ismeri a nyelvet, könnyen vicces helyzetbe kerül, ha pl. nőként a 형 szóval mutat a bátyjára.

Az étel és ital visszautasítására az 아니요, 고맙습니다.-t találjuk, amely kijelentés elég fura, italt a 괜찮습니다-val, ételt a 생각이 없습니다-val lehet udvariasan visszautasítani, vagy kegyes hazugsággal, pl. 약을 복용 중입니다 (gyógyszert szedek)

A könyv óvatosan bánik a konglish-sal, a Kellemes karácsonyi ünnepeket! például 즐거운 성탄절 되세요-nak fordítja, a szótárrészben viszont már csak a 크리스마스-vel találkozunk. Ugyanakkor a túra (여행, 가방여행, 소풍 stb.)  érthetetlen módon a 코스 lett, ami ugyan tényleg körutat, túrát jelent, de nem túl gyakran használatos. (Különben a könyv kulturális adalékként megjegyzi, hogy a koreaiak kiválóan beszélnek angolul, csak félnek megszólalni, ugyanakkor meglehetősen udvariatlanul hozzáteszi, hogy a vidékiek nyelvtudása egyenlő a nullával (sic!)).   

És végül a 40. oldal hízelgésről szóló eszmefuttatása szerintem sokaknál kiverte a biztosítékot, természetesen nem igaz, hogy a koreaiak idősebbnek szeretnek látszani a koruknál, a világ talán legtöbb szépészeti műtétjét magáénak tudó ország lakosai természetesen imádják, ha fiatalabbnak tituláljuk őket a valódi koruknál.

 Ha felhívjuk egy koreai figyelmét arra, milyen szépen megöregedett...

5. A nyelvtani magyarázat hibái    

Ezt a részt kíméletből nem fogom kivesézni, hosszú lenne, csak a legfontosabbat írom le, mert nagyon sok hiba van benne és pontatlanság, kezdve a „nullás eset”-től a megszólító esetig (아, 야), vagy hogy kerül a névutók közé a –ba/-be.

Az udvariassági végződések meghökkentő használatáról fentebb már írtam, a magyarázatos részben még inkább megerősödött a gyanúm, hogy a könyv szerzői még a magyar wikipédiát sem ismerik, amikor olyanokat írnak, hogy a 합니다 forma azon személy felé használatos, „akinek nem kell külön tiszteletet mutatnunk (velünk egyazon szinten levő vagy fiatalabb személy)” (289. p.). A 합니다 egyike a legmagasabb tiszteleti stílusoknak, kifejezetten magunknál idősebbekkel használjuk, feletteseinkkel, tiszteletreméltó személyekkel és státuszban magasabban állókkal. 

A könyv határozottan állítja, hogy a koreai nyelv nem használ kötőszókat (7. p.), és noha a legtöbb kötőszó ragszerűen viselkedik, azért a 그리고, 그렇지만, 그래서 stb. szók kifejezetten kötőszóként viselkednek. 

+ 6. Helyesírás

Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, akkor megróhatnám a könyvet a sztochasztikus egybe- és különírásokért, de azt hiszem, ez már a legkevesebb és a koreaiak sem veszik annyira komolyan. De nyelvvizsgára készülők ennek is nézzenek utána, mert pontlevonás jár érte a vizsgán.

Összességében nincs jó benyomásom erről a könyvről, teljesen érthetetlen számomra, hogy annak ellenére, hogy a neten hozzáférhetőek megbízható források, mint amilyen a Daum szótár, annak ellenére, hogy van koreai tanszékünk és szakértőink, mégis ilyen komoly hibákat tartalmazó kiadvány láthatott napvilágot nyilvánvalóan lektorálatlanul. A könyv természetesen kapós volt és még sokan tervezik a megvásárlását, hisz hiánypótló, mégis felhívnám a figyelmét különösen a kezdőknek arra, hogy alaposan járjanak utána a példamondatoknak és a könyv tartalmának.

A könyvről már készült egy reci, itt:  

http://lillaekovacs.blogspot.hu/2015_03_01_archive.html

Nagyvilág - Kína-szám

Miután megvolt a nagy kalandom Kao Hszing-csiennel (aki nekem csak Gao Sing-csen koreaiasan) igencsak vágyódtam a többi szövege után is, és mivel olyan nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy megismerkedhettem a Lélek-hegy fordítójával, Kiss Marcellel, karácsonyi ajándékként egyenesen tőle kaptam meg a 2012. évi novemberi Nagyvilág számot, mely nagyobbrészt Gao írásokat tartalmaz. A kiadvány azonban nem várt meglepetéseket is hozott, ugyanis Gao művein kívül különleges atmoszférájú képeiből is került bele fotó illusztrációként, ráadásul a folyóiratot Ma Jian elbeszélésfüzére zárja, aki viszont nekem A tollnok óta igen jó barátom.

A Nagyvilág Kína-száma egy összefoglalóval nyit Kao Hszing-csien életéről, melyet A Tökéletes Adomány temploma c. elbeszélés követ. A történet egy mézesheteiben leledző nászúton lévő párról szól, akik ad hoc módon kiszállnak egy kisvárosnál a vonatból, és ott a Tökéletes Adomány templomának romjait látogatják meg. Az idilli képet nemcsak a kulturális értékek romlásának ábrázolása zavarja meg, de egy különös ágrólszakadt férfi érkezése, akinek a tökéletes adomány valószínűleg teljesen mást jelent. A történetben felsejlik a szakadék nemcsak a korszakok között, de a jelenkori társadalmi rétegek között is.

Az elbeszélést Gao előadása követi a 2000-es Nobel-díj átvételekor. Nagyon sokat töprengtem ezen a szövegen, sokszor volt bennem valamiféle plebejus ellenállás az olykor túl arisztokratikusan művészi ars poeticát olvasva, mely az író érzékenységét, az ábrázolás szabadságát, politikától való távolságtartását, vagy akár közönyét is hirdeti, mégis volt benne valami mélyen megindító. „Az irodalom nem más, mint az önmagára tekintő ember pillantása, amely a tudatosság egyre ragyogóbb fényével világít be énünk rejtelmeibe.” Szeretnék hinni a politikától független irodalom eszméjében, de tény, hogy Gao többek közt épp azért érdekes, ahogy kritizálja a maga finom eszközeivel korának kínai társadalmát és politikáját.

Az Egyszemélyes Biblia c. elbeszélés hangulatában és narrációs technikájában is emlékeztetett a Lélek-hegyre, több ponton feltűntek benne életrajzi elemek, nagy szerepet kap benne az intimitás, a fennálló hatalom jellemtorzító hatásának ábrázolása.

A részletet egy beszélgetés követi a szerzővel, melyben Gao világképe bontakozik ki, beszél a szükséges magányról, rafináltan megkerüli a gyerekkorára vonatkozó kérdéseket és elmagyarázza a saját metafizikus elképzelését Istenről, vagy amit ő dolognak nevez. Nagyon érdekes interjú!

A Gao-részt egy teljes, három felvonásos darab zárja, az Augusztusi hó, melyet az interjúban is említenek. A darab a csan (japán: zen, koreai: szon / 선) buddhizmus alapító atyjáról, Hujnengről szól, aki a darab szerint egy írástudatlan, kétkezi munkásember volt, de megvilágosodásra jut és a szerzetesrend legnagyobb megrökönyödésére, ő örökli meg a dharma-t. Ezután elmenekül a kolostorból, és a természetben él, de tanai mégis terjednek és tanítványok sereglenek köré. A darab különben ismerteti a csan buddhizmus legfontosabb vagy épp legpregnánsabb tanait és érveléstechnikáját, sajnos, ezek engem annyira nem hoznak tűzbe, nem úgy Határtalan Kincs, akinek a bánata határtalan és nem a bölcsessége, mégis jellemző módon ő volt a kedvenc szereplőm. A darabban különben posztmodern módon maga az író is szerepel, sőt a mű is.   

A folyóiratot egy igazi meglepetés zárja, Ma Jian (Ma Csien) Nyújts nyelvet! c, elbeszélésfüzére, mely olyan döbbenetes és megrázó, hogy bizony a kedves olvasónak komoly lelkierőt kell gyűjtenie, ha egy húzóra szeretné elolvasni ezeket az írásokat. (Ne tegye!) Nekem bevallom, nem is sikerült. A tibeti kultúrában járatosak már a címről megsejtik, hogy a helyszín Tibet lesz, és Ma Jian történeteiben szisztematikusan demisztifikálja Tibet olyan, nyugaton is, főleg filmekből (Kundun, Hét év Tibetben) ismert szimbólumait vagy épp rituáléit, mint amilyen az égi temetés, a sztúpa vagy a buddhista beavatási szertartás. Mindezt ráadásul teszi női sorsokon keresztül, az elbeszélésfüzér összekötő eleme ugyanis fiatal lányok keserves halála, vagy nehéz sorsa. Nem is próbálom meg körülírni, milyen megrázóak ezek az írások, különösen a Végső beavatás nem véletlenül kétértelmű című írást sirattam meg, mely egy fiatal szerzetes kislány tantrikus beavatásáról, majd haláláról szól.

Szeretném még egyszer nagyon megköszönni a fordító kedvességét, hogy ezt a számot elküldte nekem. Kiss Marcell ezúttal is kiváló munkát végzett, próza és dráma mellett vers- és dalbetéteket is fordított, elképesztő kreativitással és sokszínűséggel. Belekóstolva, milyen nehéz is ez a hivatás, minden elismerésem az övé. Remélem, a jövőben is sok-sok fordítással hozza közelebb hozzánk a kínai kultúrát.  

초머 모세: 헝가리 최초의 한국학 학자 북한을 만나다

Csoma Mózes nemrég megjelent Sövény Aladár életét, munkásságát és kutatásait feldolgozó könyvének Koreában is komoly sikere van. A kiadvány koreai nyelvű változatát teljesen meglepetésszerűen kaptam meg a szerzőtől, amit határtalan örömmel fogtam a kezembe. A könyv külső megjelenésre teljesen más, mint az ELTE gondozásában kiadott magyar nyelvű változat, a koreai kiadás műnyomó papírra készült, így a képek szebben látszanak, a törzsszöveg több, rövidebb fejezetre tagolódik, ezen kívül pedig egy mutató is gazdagítja a kötetet.

A tartalomról nem írok bővebben, hisz természetesen a magyar nyelvű változatot követi, azonban nem mondhatnám, hogy teljesen, pontról pontra fedi egymást a két szöveg. A koreai nyelvű könyv kicsit bővebb, és ezt a kibővítést csak részben indokolja, hogy a szerző a magyar irodalomban és történelemben kevésbé jártas koreai közönségre van tekintettel. Így gazdagabb a lábjegyzet-apparátus, hisz a magyar irodalom jeles alakjaihoz, vagy a délen kevésbé ismert észak-koreai személyiségekhez is készült lábjegyzet, de egyes jelenségekhez is íródott kiegészítés (például a tormához^^). Ezek a jegyzetek különben nekem is sok újdonságot tartogattak, így például az úttörővasútról, vagy a szerző és Mártonfi Ferenc kapcsolatáról koreaiul tájékozódhattam először. A jegyzeteken kívül a könyv törzsanyaga is bővült, így például külön fejezet kapott az a fotó is, melyen Sövényék Észak-Koreában amerikai katonákkal fotózkodnak a határon, az ötvenes évek irodalmáról szóló részbe bekerült Szor Dzsong-sik (설정식), és meglehetősen bizarr anekdoták színesítik Han Szor-ja budapesti látogatását. A magyar kiadásban szintén nem szerepelnek az észak-koreai kiadású 조선력사상식 vonatkozó részei, melyek Sövény történelmi kutatásai kapcsán kerülnek megemlítésre. A könyvbe különben több kép is került, így Sövény Aladár első levele felségéhez, vagy táncoló lányokat ábrázoló észak-koreai életkép, illetve könyvborító fotója.

És hogy milyen volt olvasni? Bevallom, féltem attól, hogy nagyon nem fogok érteni belőle semmit, különösen, hogy ez volt az első tudományos, történeti jellegű koreai nyelvű könyv, amit olvastam. Természetesen többször is elveszítettem a fonalat, de végig mellettem volt a magyar nyelvű változat is, és nem mondhatnám, hogy annyira bonyolult lett volna, hogy ne gyönyörködtessen, és ne kössön le teljesen. Nagyon élveztem a könyv elegáns, kifinomult stílusát, ragadt is rám jó pár olyan szerkezet, amit mindenképp sűrűbben szeretnék használni az írásaimban (pl. N을 배경으로, vagy 은/는 셈이다 stb.). Különösen káprázatosak lettek Sövény leveleinek fordításai, melyet a szerző két stílusban fordított, 하소체 stílusban a feleségének, és 하요체 stílusban a családjának. A könyv nagyon tanulságos volt olyan tekintetben is, hogy sok kifejezést megtanultam, melyek kiadványszerkesztéskor vagy tanulmányíráskor nagyon jó szolgálatot fognak tenni (pl. forrás, idézett mű, a szerző megjegyzése stb.).

Szeretném még egyszer megköszönni Csoma Mózesnek ezt a nagylelkű ajándékot.

Gao Xingjian: Lélek-hegy

Az olyan regényeknek, melyek egyes szám második személyt használnak, mindig erőteljesen ellenállok. Teszem ezt felháborodva annak tudatában, hogy én pontosan tudom, ki vagyok, tudom, hogy enyém a kényelmes olvasói szerep, kérem Gao úr, ne tegyen fel engem semmilyen távolsági buszra, ne zötyögtessen 12 órát a kínai délvidék buktatókkal teli útjain és ne akarja, hogy a Lingshanra, vagyis a lélegzet-lélek hegyére induljak. A szerző azonban nem ismer határokat én és te között, ami olykor ő-ként lesz elbeszélve, ugyanakkor mégsem leszünk sosem mi, ezzel is fityiszt mutatva azoknak, akik a nagy katarzist várják a Lélek-hegy (灵山) tetején, ti. az egyesülést. Nincs olyan. A Lélek-hegy nagyon hideg, jeges, havas, és a legnagyobb vágy, ami betölt ebben a fehér, fullasztó térben az, hogy „háttér legyek, háttér, melynek nincs különösebb jelentése”. És hogy mi mindenhez háttér? Kína történelméhez, az irodalomhoz, a kulturális forradalom pusztításához, a nők magányához, a tüdőrákhoz, ami csak egy árny a röntgen-felvételen, tudatunk árnya, ahogy talán minden más is. Vagyis háttér valaminek, amit ugyan el lehet beszélni, de érteni sosem, a legüdvösebb, ha úgy teszünk, mintha lenne egy titokzatos szem, ami mindent egyben tart, és mi is tegyünk úgy, mintha értenénk mindent.  

A saját definíciója szerinti nem-regény (72. fejezet) a filozófiai eszmefuttatások mellett nagyon sok érdekes és megrázó történetet tartalmaz. Elmeséléseket olvashatunk Kína eldugott vidékein élő népcsoportjainak idős asszonyaitól, férfiaitól, akiket mitikus köd vesz körbe, régi rítusokról beszélnek, ősi dalokat énekelnek, hajdanvolt tárgyakat mutatnak be, és történeteket az elbeszélő én/te családjáról, öngyilkosságokról, küszködésekről, és leírásokat a nagy Jangce-menti túráról, mely több ponton is egyszerűen elvész, megfeneklik, hogy aztán megint búvópatakként folytatódjon a történet, mintha nem hagytuk volna a szerzőt elveszve egy misztikus erdő vastag ködébe burkolózva. Emellett az utazás egy pontján megjelenik a nő, ezzel együtt a nők is, akik valahogy mindig fárasztóak az elhagyatottságukban, és akiket valahogy mindig el is kell hagyni, de a történeteik mégis sajátos, melankolikus színfoltot hagynak azon a tusrajzon, ami a regény.

Mert ez egy tusrajz, odavetett tintapacák, melyekből olykor csak a képzeletünk formál jelentést, és melyek csak azért kapcsolódnak össze képpé, vagy épp a Lélek-hegy című alkotássá, mert ott az a bizonyos háttér, ami ugyan nem jelent semmit, mégis túlmutat önmagán azzal, hogy kapcsolatba hoz eseményeket. Még ha ennek tanulsága nincs is a szerző szerint, aki persze téved. De ez a szerzők luxusa.

Én viszont olvasó vagyok, és pontosan tudom, mit akar mondani Gao, és én olyan kényelmesen gázolok a Lélek-hegy havában, mintha sosem lettem volna biztosabb önmagam önmagaságába.

Így.

(Mivel mostanában a fordítással foglalkozom, a könyv olvasása közben nagyon sokszor járt a fejemben Kiss Marcell, aki eredetiből fordította a szöveget, és olyanokat talált ki, mint a „levesesen ragyogó holdvilág”, ráadásul a próza mellett nagyon sok versbetétet is le kellett fordítania. Szerintem lenyűgöző munkát végzett, a regény minden pontján érezhető nemcsak a szakértelme, és kompetenciája, de a fordítói szenvedélye és kreativitása is.)