이기주: 언어의 온도

Nehéz I Gidzsu (Lee Giju) esszékötetéről írnom, mert egyfelől nem igazán kötött le, másfelől – és ez nyilván szoros összefüggésben van az előbbiekkel – nem is értettem pontosan a szövegeket, mivel a szerző igen kifinomult stílust használt dudig 한자어-kal, és bizony a magyarázó jellegű kínai írásjegyek nem sokat segítettek rajtam. Én minden koreai könyvet eddig extenzíven olvastam, vagyis szótár nélkül, ráhagyatkozva a meglévő szókincsemre és a logikámra, és - eltekintve egy-két nehezebb darabtól - eleddig ezzel a módszerrel jól vettem az akadályokat, vagyis értettem is, és még élveztem is az olvasást. Azonban itt most árnyékra vetődtem, hónapokon keresztül gyöngyöző homlokkal próbáltam kiókumulálni, hogy mi is lehet egy-egy hanjával meghintett darab lényege. Ahogy az angol fordító blogjában olvastam: <언어의 온도> is not a book for the lazy. Lusta mondjuk épp nem vagyok, de…

Persze a gond alapvetően velem van, ugyanis masszív prekoncepciókkal láttam neki ennek a könyvnek. Egyfelől több koreai ismerősöm ajánlotta és nagy élvezettel olvasta a koreai hektikus életformához illeszkedően rövid, de tartalmas írásokat, melyek többnyire egy-egy jelenetet, filmélményt, utcai jelenséget boncolgatnak, szentenciózus zárással. Még a kedvenc idolcsapatom tagjai is egymásnak adták, és ajánlották rajongóik figyelmébe ezt a kötetet. Másfelől nagyon arra számítottam, hogy az 우리말 가슴을 울리다-hoz hasonlóan valamilyen módon a koreai nyelv szépségéről, érdekességeiről, etimológiájáról fogok olvasni, de a 언어의 온도 (A nyelv hőfoka) inkább a kimondott szó hatásáról, emberi kapcsolatokról, egymásra figyelésről, szemlélődésről szól és legalább annyi angol szót boncolgatott a szerző, mint koreait.

A könyvhöz nyilván évek múlva érdemes lesz visszatérni, vagy akár kihívásnak sem lenne rossz egy-egy izgalmasabb esszét lefordítani, de valószínűleg nekem nem lesz a szívem csücske.