Egy gyönyörűen illusztrált verseskötetet kaptam Dél-Korea
egyik legnagyobb televíziós társasága, a KBS könyves műsorától (TV책). A verseskönyv hallatlan népszerűségű Dél-Koreában, és
népszerűségének titkát már az első oldalakon megfejtettem, legalábbis ami ezt a
kötetet illeti: egyszerűség és ismétlés. A költő ezekkel az eszközökkel képes
megteremti egy sajátos hangulatot, melyre a lassúság, a kimértség, az
elegancia, ugyanakkor a játékosság is jellemez. A versek könnyen olvashatóak,
legtöbbje egy bizonyos szerkezet ismétlődésén alapul, szép, de nem túl
bonyolult költői képeket használ a szerző, némiképp a svéd gyerekversekre
emlékeztetett itt-ott.
A szerző vidéken született és nőtt fel, és a mai napig szülőhelyén
a helyi általános iskolában tanít. Ősélményei így, melyek a verseket alapvetően
jellemzik: a természet és a gyerekek. Ez a kapcsolat, hol harmonikus, hol
ellenséges, egyes versekben a gyermek olyan, mintha a természet része lenne,
egy falevél, egy szirom vagy hópehely, másutt viszont a gyermek
elhagyatottságát mutatja be olyan verseiben, melyben a gyerek egyedül kénytelen
hazakullogni a sötét erdő mentén vagy épp a méteres hóval küzd.
A kötet négy ciklusra bomlik, az első rész címe: Természet,
és ebben a természet szép, szemet gyönyörködtető oldalát ugyanúgy megfesti,
mint a viharokat, árvizeket vagy a szélvihart. Nagyon sok hangutánzó szóval és
növénynévvel találkozhatunk ezeken a lapokon. Legsokkolóbb verse, a cikluszáró
Aszfaltút, mely a természeten keresztülhúzódó beton embertelenségét festi meg,
melyen számtalan élőlény leli halálát. A Házunk fejezetben a vidéki család
dolgos életét, az apa és anya fáradt alakját mutatja be, és bizony a munkából a
gyerekek is kiveszik részüket. Ebben a ciklusban már megjelenik a város és falu
viszonya, a ritkán közlekedő busz, a magukra maradó idősek, a városba költöző
fiatalok és özvegyek lesznek a versek témái. Az Iskolánk részben terítékre
kerülnek a csínytevések, az osztálykirándulások, a tipikus figurák, így a
hátrányos helyzetű diákok, a szegények, a végtelennek tűnő udvari beszédek a
hidegben, a városba költöző barátok. Az utolsó ciklust a Nagymamának szenteli
Kim Yongthek, nagyon szép az a négy részes versciklus, melyben a nagymama háza
felé vezető utat írja le a négy évszak szerint, több versben ábrázolja a
magányosan élő nagymamákat.
Említést érdemel a kötet csodaszép illusztrálása (rajzolta: 박건웅), a vastagon kontúrozott színes rajzok egyszerre adják
vissza a vidék nyerseségét, színpompáját és komolyságát. Ezzel együtt a könyv
ugyan gyerekkönyv benyomását kelti, mégis több annál, egy autentikus szelete a
vidéki, egyre inkább pusztuló, de még így is fenséges Koreának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése