Drámák

JEAN GENET: A CSELÉDEK

Őrület a köbön. A mindössze három szereplős egyfelvonásos kiválóan mutatja be a cselédek dühödt ressentimentjét az előkelő, elegáns és velejéig romlott madammal szemben, egy egészen meghökkentő, végletekig felajzott drámai véggel. A cselédek képtelenek kiszakadni az arisztokraták rájuk osztott szerepeiből, még akkor sem tudnak kilépni belőle, amikor a madam eltávozik otthonról, szinte kényszeresen pszichodrámáznak, melyben persze az úrnő húzza a rövidebbet. A csodálatos mégis az, hogy a madam világa valahogy mégis érintetlen marad ettől az egész őrülettől. Nagyon feszült dráma, szinte sok egyszerre.
 

EUGENE IONESCO: A KOPASZ ÉNEKESNŐ

O.M.G. avagy jaj de furcsa, jaj, de érdekes…az értem, hogy itt kifigurázásra kerül az angolság, meg a dráma, és vannak benne tök kreatív avantgarde és abszurd elemek, de azért csak azt mondom, hogy legnagyobb erénye a darabnak, hogy rövid, mert ebből az őrületből többet nem bírtam volna el.

PETER WEISS: MARAT/SADE

Borzongatóan zseniális darab. A végére rázott a hideg. Önmagában a darab elrendezése elképesztő, adott egy színpad a színpadon, a szereplők elmebetegek, az instrukciókat Sade márki adja és időnként rendezkednek az ápolók, vagy maga a közönség, vagyis az igazgató. A dráma kilóg a színpadról, nincs pereme. A Sade által rendezett darab témája pedig Marat és a francia forradalom, Marat-t egy bőrbajos, folyton kádban ülő, papírjai fölé görnyedő alakként ábrázolja, aki folyton gaz arisztokraták után kutat és hevíteni kívánja a nép harci szellemét, hogy kiírtsák a szegényeket szipolyozó gazdagokat, s miközben dől a vér tollvonásai után, bizony az eszme rég elsikkad. Weiss/Sade egy jelenetben még Marat ressentiment-ját is felvillantja, ahogy kicsinyes bosszúból forradalmár lesz. (Ugyanakkor nem vádolható meg Weiss/Sade azzal, hogy nem hagyott elég teret Marat fejtegetéseihez, amiben bizony sok igazság bujkál.) Sade természetesen beleszövi arisztokratikus, pre-nietzschei gondolatait a természet közönyéről és az eredendő egyenlőtlenségről, a test(nyílások) lehetőségeiről, de végül is mindent relativizál a keret, az őrültek háza, ami végül széthullik és az arcunkba borul. Csak azt tudom mondani, hogy tökéletesen van megírva és kivételesen ezt a darabot még meg is nézném.

HAROLD PINTER: A GONDNOK

Érzékelem én, hogy ez megint abszurd, de nagyon. Meg hogy ki vagyunk szolgáltatva olyan társadalmi erőknek, amik érthetetlen és fájdalmas dolgokat okozhatnak nekünk. És hogy senkin se lehet kiigazodni, meg azt se tudjuk, kik vagyunk és akkor még nehezebb. De ez akkor is nagyon vontatott darab volt.

ALBEE: NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL

Olyan volt olvasni ezt a dráma létére meglehetősen hosszú darabot, mintha órákon keresztül üvöltöztek volna a fülembe arról, hogy milyen gyűlöletes is együtt lenni valakivel, aki egyáltalán nem olyan, mint amilyennek óhajtjuk és mennyivel jobb lenne, ha minden másképp lenne és mindenki betartaná a szabályokat. Borzasztóan idegesítő könyv! Mindenkinek egy pofont!

MROZEK: TANGÓ

Modernnek kell lenni mindenestül. Vagy mégsem? Egy kusza család az elvek, eszmék és vélemények mámorában, ahol a szülők lázadók, anarchisták, a fiú pedig csak úgy lázadhat ez ellen, ha a konvenciókat pártfogolja és a hagyományos értékrendben hisz. És hogy mindebből mi sül ki, valami egészen döbbenetes és meglepő, bár Nietzsche lehet hogy elégedetten dörzsölné össze tenyerét, hogy lám megmondtam.
Szellemes, filozofikus, humoros, letehetetlen.

TENNESSEE WILLIAMS: A VÁGY VILLAMOSA

Felzaklatott ez a dráma, pedig mintha már láttam volna filmen. A vágy villamosa zakatol New Orleans buja, fülledt negyedébe Blanche-sal, a csöppet sem fehér, de önmagát mindig púderező, intellektuális szerepben tetszelgő nővel. Idegei pattanásig feszültek, hisz nincs már hol játszania, nincs hol bemutatnia legnagyszerűbb előadását álmáról, egy arisztokratikus és artisztikus életről. Helyette a nyers, brutális, erőszakos, elnyomó és egyben lehengerlő férfival találja szembe magát, testvére férjével, aki úgy gyűri maga alá hősnőnket, mint testetlen pillangót. Rossz volt olvasni ezt, ahogy egyre nőtt a feszültség és Blanche végül áldozatává vált egy fojtogató valóságnak.

PIRANDELLO: IV. HENRIK

Egy tragédia arról, hogy néhány ember szerepet játszik egy őrült kedvéért, aki beleragad egy középkori szerepbe, de valójában az őrült csak szerepet játszik azzal, hogy szerepet játszik, hogy ráébressze a többieket, hogy ők a való életben szerepeket játszanak pusztán azért, hogy másokat szerepekbe kényszerítsenek és így tegyék kényelmesebbé a környezetüket. Végül mégis maradnak álarcok, de már egy sokkal sötétebb titkot kell elfedniük. Zseniális, lenyűgöző, káprázatos.

O’NEILL: AMERIKAI ELEKTRA

Freud most elégedetten dörzsölné össze tenyerét, van itt minden, Ödipusz-komplexus, Elektra-komplexus, élet- és halálösztön, tudatalattiból előgomolygó, elfojtott vágyak. A drámatrilógia bár nagy vonalakban valóban az ókori görög drámát követi, így túl sok meglepetés nem is volt benne, mégis nagyon mély, sokrétű és pazarul összeállított tragédia. Maguk a figurák is árnyaltabbak, míg Klütaimnésztra csalfasága elítélendő, addig Christine szabadságvágya, menekülése a Mannonok lárvasága elől, sokszor teljesen érthető. És aki itt pusztít, aki csöppet sem megnyerő, az Lavinia (Elektra), aki a halálösztönöket testesíti meg, természetesen olykor forrón egybebukva az életösztönökkel, amit szinte megörököl az anyától, annak halála után. Zseniális volt az ázsiai buja szigetek szerepeltetése is. Igazi pszichodráma, itt-ott már-már gótikus hangulatú képekkel. Nagyon tetszett.

DÜRRENMATT: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA

Az öreg hölgy fifikás, meg kell hagyni. És állati a humora. Fekete. Érdekes paradoxon, hogy épp arra hoz ítéletet ez a látogatás, aki végeredményben milliomossá tette a hölgyet azzal, hogy a mocsokba taszította. És az áldozat milliomossá teszi a várost is. Kiváló dráma a pénz hatalmáról, de egyben egy erkölcsi dilemmáról is, melyen nem sokat töprengenek a gülleniek. A díszlet pedig nagyon ötletes volt :)