Kilenc álom, szemérmesen

A könyvtáros kollégák kuncogtak, amikor kikölcsönöztem Kim Mandzsung Pajzán álom c. klasszikus koreai regényét, pedig kevés ilyen diszkrét mű íródott, pláne ilyen gyönyörű lírával megfűszerezve, mint épp ez a regény. Egy megtévedt buddhista szerzetes és nyolc tündérlány különös kapcsolatáról szól, melybe az enyhe erotikán kívül főleg mély erkölcsi tanulságok szövődnek, mégis van egy olyan érzésem, hogy Mandzsung alapvetően egy bámulatosan szép, békebeli idillt kívánt festeni, még csak nem is Korea hőskoráról, hanem a Tang-kori Kínáról. 

A koreai művészetekre évszázadokon keresztül igen nagy hatást gyakorolt Kína, egyes koreai műfajok egyenesen a kínaiak adoptációi, így a Pajzán álom is kínai mintára íródott, kínai helyszínekkel. A Pajzán álom magyar címével ellentétben tehát csöppet sem pajzán, noha a főhős valójában nyolc lánnyal kufircol, ezek ábrázolását az író csodaszép költői képekkel és versekkel oldja meg, az áthallások kibontása pedig a merész fantáziájú olvasóra vár. Ez a regény ugyanis egy az egyben buddhista regény, melyben Buddha igazságának bemutatásához az író egy fantasztikus metaforát, az álmot használja fel (eredeti cím is: Kilencek álma), a főhősnek rá kell jönnie a történet végére, hogy az élet és annak történései csupán álmok és nincs különbség álombéli élete és a valóság között, mert minden csupán látszat és átmeneti jellegű.

A történet Szondzsinról szól, a szép, tehetséges és buzgó tanítványról, aki remeteként él a hegyekben, a bölcs Mester tanítványaként, ám egy napon elküldi az ifjút a sárkánykirályhoz, hogy tisztelegjen a nevében. Ugyanakkor a Déli Orom úrnőjének, Vej asszonynak nyolc tündérlánya is elindul, hogy tiszteletét tegye a bölcs Mester előtt. A fiatalok, ahogy az kell is, elcsavarognak, végül egy hídon találkoznak és könnyed kis flörtbe kezdenek. Amikor Szondzsin hazatér remetebarlangjába, képtelen kiverni fejéből a szépséges lányokat, meginog elhatározását illetően, már nem is látja olyan vonzónak Buddha követését. Mestere ekkor büntetésből halandóvá teszi és a metafizikus világból leveti a földre, ahol Szojuként születik újjá. A nyolc tündérlányra hasonló sors vár, de nem árulok el nagy titkot, ha elkottyantom, sorsuk összefonódik újra, egymásra fognak találni izgalmas és bájos kalandok útján és történetük nagyon szép, idilli véget fog érni, noha az utolsó lapokon egy eszméletlen jó csavart illeszt be Mandzsung.

Az egész sztorinak elvileg Jang Szoju a főhőse, ez az esendő, szépséges, okos fiú, aki képes a háborús konfliktusok diplomáciai megoldására és alapvetően a békére törekszik, mégis figurája laposnak tűnik a nyolc tündérlány, különösen a művelt, verselő Drágakincs, a kedves, mókázó Tavaszi Felhő és a romantikus költőnő, Holdsugár mellett. Ezek a lányok mind nagyon szépek, tehetségesek és határozottak (határozottan Szojut akarják), ugyanakkor nagyon lojálisak egymáshoz, gyakorlatilag ők alakítják ki magukból a fiú háremét, ő csak beleegyezik a nők akaratába. 

A regény nemcsak azért figyelemreméltó, mert gyönyörűen szép a történet, a fordítás (a címtől eltekintve) remek, a versbetétek pompásak, de jó minőségű koreai metszeteket is tartalmaz.

Kim Mandzsung, a koreai álomregény szerzője

Kim Mandzsung (김만중) a koreai irodalom klasszikus szerzője, nevéhez sokáig az első koreai nyelvű regény megalkotását fűzték, míg kutatások ki nem derítették, hogy fő művének, a magyarul Pajzán álomnak fordított regényének eredetije kínai nyelven íródott. A koreai irodalom ugyanis nagyon sokáig a kínai irodalom hatása és a kínai írás hegemóniája alatt állt, a szövegek nagy részét egészen a 20. század elejéig leginkább klasszikus kínai nyelven (venjen, koreaiul: hanmun) írták.

Kim Mandzsung 1637-ben született Kvangszanban és 1692-ben halt meg Namhe városában. Élete igencsak hányattatott volt, édesapja a kínai mandzsu megszálláskor öngyilkos lett, nagy műveltségű édesanyja nevelte, aki komoly hatással volt irodalmi érdeklődésére és pályájára. Tehetsége és szorgalma folytán igen hamar magas rangú tisztséget vívott ki az udvarnál, 1674-ben ő is részt vett a korabeli Korea térképének megalkotásában. 1687-ben azonban politikai okokból száműzték, ekkor kötelezte el magát az írás mellett. Szépirodalmi munkái mellett, irodalomkritikai műveket is írt, versei elvesztek. Fennmaradt művei: A kilencek felhőálma (구운몽), Szá asszony hányattatásai Délen (사씨 남정기), Szopho irodalmi vázlatai (서포 만필), Szopho háza (서포 집) és a Kosiszok (고시선).

Magyar nyelven leghíresebb és roppant élvezetes regénye, a Kilencek felhőálma olvasható, mely 1990-ben jelent meg és különlegességét növeli a kiváló fordítás mellett (Harsányi Éva, versek fordítója Kalmár Éva és Tandori Dezső, szaklektor Mártonfi Ferenc), hogy a kötet jó minőségű koreai festményeket is tartalmaz (ezek egy része az Egy szépség arcképe c. koreai filmben is látható). A magyar címfordítást, Pajzán álom, a fordító az eredeti címben megbúvó kétértemű szimbolikával okolta, ugyanis az eredeti címben (Kilencek felhőálma) szereplő felhő számos jelentése között egy sikamlósabb metafora is szerepel. A regény műfaját tekintve az álomregényekhez tartozik, vagyis a történet végén a főhős, Szongdzsin felébred és levonja a tanulságot.

Mindezek ellenére a Pajzán álom c. regényben nincs fülledt erotika, a klasszikus regényekhez hasonlóan a szerelmi jelenetek ábrázolása igen finomra sikeredett, az áthallások kibontása a vájtfülű olvasóra van bízva. A történet pedig csak részben szól szerelemről, a regény egyrészt a Tang kori (9. század) Kína idillikus és optimista képe, másrész pedig egy buddhista tanmese. Főhőse Szongdzsin a fiatal és szép szerzetesfiú, aki remeteként él mestere mellett a hegyekben, és Buddha tanaiba mélyedve a tökéletesség felé törekszik. Egy nap azonban mestere elküldi az ifjút a sárkánykirályhoz, hogy tisztelegjen a nevében, de Szongdzsin vendéglátója nem fukarkodik a borral, így az ifjú kissé illuminált állapotba kerül, így indul vissza a remetelak felé. Ezenközben a Déli Orom úrnőjének, Vej asszonynak nyolc tündérlánya is elindul, hogy tiszteletét tegye a bölcs Mester előtt. A fiatal lányok persze elcsavarognak útközben, végül pedig egy hídon találkoznak a kicsit pityókás Szongdzsinnal, és könnyed kis flörtbe kezdenek. Amikor Szongdzsin hazatér remetebarlangjába, képtelen kiverni fejéből a szépséges lányokat, meginog elhatározását illetően, már nem is látja olyan vonzónak Buddha követését. Mestere ekkor büntetésből halandóvá teszi és a metafizikus világból leveti a földre, ahol Szojuként születik újjá. A regény nagy részét Szoju kalandjai teszik ki, ahogy sorsa előbb-utóbb újra összehozza a nyolc lánnyal, akikre hasonló büntetést mértek. Történetük során megismerhetjük a paloták életét, sokat ír a nők helyzetéről, főhősnői (így Drágakincs vagy Holdsugár) kivételesen műveltek, határozott és többnyire igen csintalan karakterek, akik igyekeznek a szép Szoju kedveseivé válni. A háborúk, diplomáciai manőverek és szerelmi játékok mellett a regényben, különösen a végén a buddhizmus igazságára való rátalálás kap hangsúlyt. Idős korukra szereplőink megvilágosodnak és elhagyják a hívságos életet.

Felhasznált irodalom:

김만중 In: 위키백과 [online] <http://ko.wikipedia.org/wiki/%EA%B9%80%EB%A7%8C%EC%A4%91> [letöltve: 2010. 01. 27.]

cotta: Kilenc álom, szemérmesen [online] <http://konyvkukac.freeblog.hu/archives/2010/12/14/Kilenc_alom_szemermesen/> [letöltve: 2010. 01. 27.]

Kalmár Éva: Utószó In: Kim Mandzsung: Pajzán álom, Európa, Bp., 1990. 353-366. p.

Kim Mandzsung [szócikk] In: Világirodalmi Lexikon. 6. köt., Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. 266. p.