Ted Chiang: Életed ​története és más novellák

Felirat hozzáadása

Mint azt hiszem, a legtöbben, én is a zseniális Érkezés c. film után kértem meg szépen karácsonyra ezt a könyvet, mert mindent tudni akartam a heptapodok nyelvéről azonnal és rögtön. Ilyen szempontból ez a kötet nem volt csalódás, mert az Életed története, melyből a film és készült, és cselesen a kötet kellős közepére szerkesztették,  - ily módon a könyvet a közepén kezdtem el olvasni-, szóval a novella tényleg ad választ néhány kérdésre, elsősorban az idegen lények nyelvének szerkezetére vonatkozóan, ugyanakkor a novella több szempontból is más irányú, mint a film. Elmondható, hogy a film nagyon kreatívan használta fel a történetet és véleményem szerint, leszámítva néhány érzelgős amerikai klisét, talán még jobb is lett, mint maga az eredeti szöveg. A novellában ugyanis nincs karakterábrázolás, Banks minden különösebb szorongás és félelem nélkül társalog az idegenekkel, ami szerintem rém életszerűtlen, a filmben sokkal emberibb lesz a nyelvész alakja. Ugyanakkor a történet végkimenetele sokkal inkább ínyemre való volt, mint a filmben, szeretem az olyan történeteket, melyekben az idegen lények célja tulajdonképpen ismeretlen marad, lehet azt mondani, hogy csak turistáskodtak egyet a Föld bolygón.   

A kötetből a másik nagy kedvencem A pokol mint Isten hiánya c. novella volt, melyben az angyali jelenések, olykor halált is okozó természeti katasztrófák kíséretében, az élet mindennapi részei és halál mellett csodákkal is járnak. Történetünk főhőse nem különösebben van elragadtatva egy ilyen Istentől és annak angyalaitól, különösen amikor egyik ilyen angyali látogatás alkalmával szeretett felesége is meghal, aki azonnal a mennybe jut. Így hát hősünk kénytelen Istent keresni, hogy ő maga is oda juthasson, ámde Isten keresése nem azonos azzal, hogy meg is szeretjük ezt az Istent. A novella másik gondolata, hogy a Pokol nem feltétlenül kénköves tóban rotyogó lelket jelent, hanem az isteni szeretettől való végső elszakadást, még akkor is, ha hősünk épp a halálban ismeri fel ezt a mindent elsöprő érzést.

A bronzérmet Az emberi tudomány fejlődése c. néhány oldalas szösszenetért adnám, amely arról szól, hogy a tudomány olyan bonyolultsági fokra fejlődött, hogy az eredmények közlése más nem is lehetséges emberi nyelven, ily módon a publikációk inkább hermeneutikává és fordítási kérdések köré rendeződött replikákká válnak. A tudomány eredeti szövegei így a vallások szent irataihoz válnak hasonlóvá, amelyeket csak metahumán tudósok képesek értelmezni, akikké némi genetikai módosítás, kvázi beavatódás révén válhatnak a mezei tudósok.

A kötet többi írását nem mutatom be, nekem ezek lettek a kedvenceim, de mind nagyon ötletes, kreatív írások, többször nyúl a szerző sci-fiben ismert témához, de mégis képes belőle valami újat és döbbeneteset kerekíteni. A kötet mégsem ötcsillagos, mert van valami, ami végig irritált Chiang írásaiban. Nagyon eredeti ötletei vannak, egyértelműen Borges vonalát követi, tehát a tudományos-fantasztikum esetében a tudomány nála is inkább társadalomtudomány, mitöbb vallás, vagy mitológia, de sajnos stílusa olyannyira szikár, a karakterei pedig annyira mélység nélküliek, hogy mégsem tudott magával ragadni a világa. Bosszantottak olykor a következetlenségek is, például a Bábel tornyában nem értettem, hogy más jelenségek ábrázolása mellett (pl. hőingadozás, magasság), miért nem esik szó a levegőről vagy a nyomásváltozásról, a Hetvenkét betűben sem értettem, hogy lehetnek a – nevezzük így – kabbalista genetika oly magas szintjén, de közben más területen még valahol a 19. század szintjén ragadtak. Vagy ez már streampunk?

Összességében mégis ez egy igazán jó kötet, nem lehet letenni és még elgondolkodtató is.