김미리: 늑대소년

Dél-Korea egyik legromantikusabb története a 2012-ben filmre is vitt Farkasfiú története, ami minden kliséje ellenére óriási sikert aratott. A történet ugyanis valóban nagyon sablonos, már-már unásig ismert: adott egy betegeskedő, vidékre szakadt, szomorú lány és egy hallgatag, erős, farkasösztönökkel megáldott fiú, akik egymásra találnak. Mégis sikerült Jo Seonghui (조성희) rendezőnek olyan különleges hangulatú, vonzó filmet készíteni belőle, köszönhetően a kiváló operatőri munkának és a fantasztikus színészeknek, hogy én magam már tízszer is megnéztem, és bizony mind a tízszer megsirattam ezt a történetet.

A filmről írok, pedig a könyvről kellene. Ennek egyik oka, hogy a könyvet szinte egy az egyben, mondhatni sorról sorra adaptálták a filmre. A filmbe nyilván több poénos jelenetet is belecsempésztek, és néhány apróbb változtatást is kieszközöltek, ezek egyike a farkasfiú, Cheolsu által olvasott könyv, ami nem a filmbeli Hóember, hanem az Én, a lepke c. kötet, ami csak azért érdekes, mert a szerző, Kim Miri másik saját könyvéről van szó. A regény azonban kicsit bővebben ír Suni családjáról, vagy a kulcsszerepet játszó gitár történetéről, az epilógusban pedig megtudhatjuk, hogyan reagált Cheolsu Suni távozására. A másik ok, ami miatt a filmről többet lehetne beszélni, hogy a könyv, mely egyértelműen szórakoztató irodalom, önmagában messze nem lenne olyan érdekes, ha nem lett volna mögötte a film, a színészek arca, és a filmben megfestett hangulat.

Összességében tehát egy jól követhető történet, különösebb mély jellemábrázolás nélkül, ugyanakkor meglehetősen plasztikus és romantikus jelenetekkel, szeretnivaló karakterekkel, ezzel együtt talán az egyik leggyorsabban elolvasott koreai nyelvű könyvem lett. A kötet nagyon szép, színes illusztrációkat tartalmaz és Suni dalának teljes szövegét. 

A film bemutatója

 

이주형: 어른이고 싶은 날

Lee Joohyung (이주형), ha lehet ilyet mondani, SNS-szerző, vagyis műveit részben a szociális médián keresztül alkotja, és azon keresztül is népszerűsíti, magam is így akadtam instagram fiókjára, ahol naponta osztja meg többek közt korábbi művei részleteit vagy épp készülő könyvei sorait. Ezzel együtt rá is szoktam arra, hogy a reggeli kávém mellett elolvassam ezeket a sokszor nem is különösebben magasröptű, az élet szépségeire vagy épp nehézségeire rámutató sorokat. (Apropó, kávé, a könyv egyik visszatérő motívuma.) Ezek után nem volt kérdés, hogy a tavaly év végén megjelenő A nap, melyen felnőtté szeretnék válni c. könyvét megszerzem és elolvasom.

A könyv nagyon szép tipográfiailag, gazdagon illusztrált és könnyen emészthető, bár sokszor kifejezetten mellbevágó, rövid karcokat tartalmaz. A fő téma a középkorú ember, ha egészen konkrétak szeretnénk lenni, akkor a középkorú koreai apa tapasztalatai, élményei, gondolatai. A középkorú ember koreaiul 중년 (中年) részben azt jelenti, hogy az évek közepén álló ember, részben viszont azt is, hogy egy bizonyos folyamat, történés közepette leledző emberről van szó, tehát egyfajta átmenetiség jellemzi. A középkorú ember már nem vágyik vissza a gyermekkorba, viszonylag stabil az identitása és az egzisztenciája, kevésbé hozza lázba a karrier, inkább a megelégedett élet felé fordul, felértékelődnek a családi és baráti kapcsolatai. Elfogadja, hogy az életben és a világban sok a keserűség, baj és gond, nem menekül el ezek elől, mondhatni kialakul egyfajta túlélési készlete, mellyel átvészeli a bonyodalmakat. Lee Joohyung szerint persze vannak még álmai, céljai a középkorúaknak is, de ezek jobb esetben inkább már mások felé irányulnak, jobbá tenni mások életét, biztatni, támogatni másokat. A könyv nem titkolt szándéka egyben a vigasznyújtás is azoknak, akik elpillednek a köztes létben, a család – munka – magánélet malmában elfáradóknak.

A kötet négy fejezetből áll: Derűs nap (맑은 날), Felhős nap (흐린 날), Esős nap (비온 날) és Kitisztult nap (개인 날), mely jól mutatja a könyv ívét. A Derűs nap fejezetbe több visszarévedő írás került, sok humorral, megismerhetjük a koreai hétköznapokat, a munka világát, a vidéki gyermekkor emlékeit, az író figyelme gyakran terelődik az önfeláldozó kisemberekre és az élet apró örömeire. A Felhős nap kissé már borongósabb szösszeneteket tartalmaz, filozofikusabb, elvontabb szövegeket a mások felé forduló életről, a saját tér fontosságáról, az anyagi javak kultiválásától való elfordulásról, álarcokról stb. Az Esős nap volt persze a kedvencem, ebben a fejezetben több karc is szólt a sztoikus helytállásról az élet nehézségei közepette, az aktív és derűs életszemlélet fontosságáról, és van egy klassz írás a koreai közmondások ellentmondásosságáról is. A Kitisztult nap fejezet leginkább a gyermeknevelés örömeiről szól, nagyon bájos és poénos jeleneteket olvashatunk a szerző magánéletéből, néhány írás szól a gyerekek bölcsességéről, ezzel együtt az iskolarendszer csököttségéről is.

Nagyon ajánlom ezt a könyvet minden koreai nyelvtanulónak, mert a szövegek kellemesen rövidek, középszintű nyelvtudással jól érthetőek, de azért izgalmas, új szavakkal is találkozhatunk, és a szövegek tartalmasak, elgondolkodtatóak vagy épp kacagtatóak.